Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)
1902-01-26 / 4. szám
1902. január. 26. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 5. Szabatosan összeállított szabályok világosan körülírják és megszabják a vámszedés jogalapját, a visszatérítést, az eljáró hatóságokat és a büntető határozatokat ; oly egyszerűen és világosan, hogy első olvasásra mindenki megérti A díjjegyzék maga is igen előnyös változáson ment keresztül. Az egyes áruk nem mint eddig össze-vissza dobva hanem nemeik szerint csoportosítva vannak feltüntetve. A legkisebb tétel 2 fillér a legnagyobb 5 korona. Magát a díjjegyzéket nem tartjuk olyan veszélyesnek a főváros iparára és kereskedelmére nézve, mint ahogyan a szaktestületek festették. A tervezet nem tökéletes, de a további tárgyalásra igen jó alap. A nyers anyagok vámját természetesen, a hol csak lehet le kell szállítani, viszont a kész áru cikkekét (különösen a luxus cikkekét, mint a kaviár, pezsgő, ékszerek stb.) még jobban fel kell emelni. Ennélfogva az 5 korona maximumot okvetlenül fel kell emelni legalább is 20 koronára. Az élelmi cikkek városi vámja ellen volt a legtöbb felszólalás. Közzétették, hogy a vaj 50, a tojás 25, a kenyér 25, a zsir 50 fillér vámot fizet, de azt már nem tették oda, hogy egy métermázsa után járnak ezek az összegek. Vegyük csak például a vajnak a vámját; egy mm. vaj után 50 fillér vámot kell fizetni, tehát egy kiló után összesen fél fillért. Oly elviselhetetlen-e ez az összeg, ennél a cikknél, melynek rendes ára 160—320 fillér között váltakozik, hogy a fogyasztó tényleg megérezné ezt. A kenyér vámját szintén általában sokalták, pedig először a fenti számítás szerint az is aránylag csekélység, de más részt a fővárosnak nem áll érdekében, hogy ide kész kenyeret hozzanak be, hanem, hogy a gabona jöjjön be, itt őröljek meg a malmokban és süssék meg a mi pékeink. Hogy nem olyan terhes a díjtételek felemelése azt a következő eset is bizonyítja. A múlt héten egy élesztő-nagykereskedő állított be a főváros pénzügyi osztályába s a városi vámügyek referensétől azt kérdezte, hogy igaz-e az, miszerint az élesztő vámja 20-ról 5J koro nára emelkedett fel. A referens azt gondolván, hogy a nagy-kereskedő egy vaggon élesztőről beszél, azt felelte, hogy az élesztő vámja tényleg 50 korona lesz. A kereskedő kijelentette, hogy akkor az ö üzlete tönkre megy, a vám óriási, ez az olcsó cikk azt meg nem bírja stb. Mikor pedig a felvilágosítások során megtudta tévedését, hogy a vám kilónkint 20 fil-röl csak 50 fii« lérre emelkedett, boldogan távozott, hogy „kérem az semmi, borravalóra is többet adunk.“ Gondoljuk meg jól nem célszerübb-e a kereskedelem és ipar, valamint a fogyasztó közönség érdekeinek lehető szemelött tartásának a városi vám bevételeket célszerűen fokozni, nehogy egy pár év múlva sokkal igazságtalanabb módon nagyobb terhet vegyünk a vállainkra. Célszerű megoldásnak tartjuk á polgár- mesternek az említett értekezleten tett azt az ind tványát, hogy a vámtarifa tervezetet minden egyes áru csoportját, az érdekelt kereskedők és iparosok közbenjöttével külön-külön újra tárgyalják. Figyelmébe ajánljuk azonban a meghívandó iparosoknak és kereskedőknek, hogy ne mindig haza beszéljenek, hanem gondoljanak arra, hogy itt bizonyos áldozatot kJl hozniok azon óriási előnyökért, a melyekkel a főváros elhalmozza őket. A népszínház bérlete. A népszínházi bizottság betek óta tanácskozik és tárgyal, hogy mit csináljon a Népszínház bérletével. Porzsolt Kálmánnak a mostani bérlőnek a szerződése októberben lejár. Porzsolt szerződésének a meghosszabbítását kérte, de a Népszínházi bizottság a kérelmet nem teljesítette, hanem pályázatot hirdetett, d melyre hat ajánlatot adtak be. Az ajánlatokat most vizsgálja a kiküldött végrehajtó bizottság, a mely konkrét javaslatot is tesz majd a nagybizottságnak arra, hogy kinek adják oda a színházat. A pályázatok közt a bérösszeg tekintetében óriási különbségek vannak. Az első kérdés tehát az, vájjon a Népszínház bérleténél a financiális szempont-e a döntő. Az a kérdés, hogy a Népszínház bérletét is ellehet-e úgy bírálni, mint más árlejtést, ahol az árlejtési föltételekben pontosan körül van Írva, hogy mit kell szállítania a vállalkozónak s minden szakember egész pontosan meg tudja állapítani, hogy a szállított anyag megfelel-e föltételeknek, ügy hisz- szük fölösleges bizonyítgatnunk, hogy a Népszínház bérbeadását egészen más szempontoknak kell irányítania. De maradjunk a dolog pénzügyi részénél. A legelőnyösebb ajánlat hetvenezer korona évi bért igér, a legolcsóbb negyvenezer koronát. A két szélső ajánlat között tehát harmincezer korona, vagyis tizenötezer forint a különbség. Kétségtelen előttünk, hogy ez a differencia, bár föltűnő, de nem lehet döntő az ítélethozatalnál, mert még a harmincezer korona differencia sem játszik döntő szerepet a Népszínházi bizottság büdzsetjében, még a kevésbbé a fővároséban.
