Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)
1902-01-05 / 1. szám
1902. január. 5. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS Sók nagy és fontos tenni való vár ebben az esztendőben a főváros intéző köreire. Évtizedekre rendbehozhatják a háztartást, de véglegesen el is ronthatják. Mi teljes bizalommal köszöntjük, az uj esztendőt. Meggyőződésünk szerint minden intézmény olyan, amilyen ember áll az élén. S ebben a tekintetben nem lehet panaszunk. Teljes megnyugvással nézhetünk a jövő fejleménye elé, mert tudjuk, hogy a város polgármestere nem fogja megengedni, hogy ez a város sülyedjen s hogy megfogja találni a kibontakozás módját. A törvényhatóság is a nagy- közönség is rendületlen bizalommal követi vezérét, a polgármestert, aki már annyiszor fé nyes bizonyitékát adta, hogy jó és biztos kézben van az ö kezében a főváros kormányzata. A polgármester iránti bizalom, az egyetlen megnyugtató az uj év hajnalán. Szakkritika. A főváros közmunkáinak szabályozásának egyik legnagyobb hibája, hogy a tervek minden szakkritika nélkül kerülnek a törvényhatóság közgyűlése elé. A négyszáz ta<;u közgyűlés pedig nem alkalmas szakdolgok megvitatására. Rendesen azután a közgyűlés a tervező személye vagy a terv által szolgált érdekek figyelembevételével határoz. Hogy műszaki szempontból mennyiben felel meg a terv, azzal keveset törődik a törvényhatóság. Ezért van Budapesten annyi szerencsétlen szabályozás. Ezért Ítéli el legtöbbször a közgyűlés végrehajtás után a szabályozást, a melynek tervéhez pedig hozzájárult. Kiáltó példa erre a Belváros szabályozása. A közgyűlés néhány tagja aggodalmakat táplált már a szabályozás végrehajtása előtt. Az aggodalmakat azonban eloszlatta az a kijelentés, hogy a valóság- ban"nem fog úgy látszani a tengelytörés, mint a papiroson. A laikusok hittek s a gyakorlat azt bizonyította, hogy a végrehajtásban még rosszabb a szabályozás, mint a papiroson volt. Régen érzett szükség, hogy egy föltétlenül megbízható szaktestület alaposan vizsgálja meg a terveket műszaki szempontból, bogy a törvényhatóság laikus tagjai is tisztán láthassanak, biztosan itélhes- esnek. Hivatalosan van a törvényhatóságnak szakfóruma : a középitési bizottság. Ez véleményt is mond minden szakkérdésben. De a középitési bizottság csak hivatalosan szaktestület, valójában nem az. Van benne néhány szakember, de van laikus is akárhány. S rendesen a laikusok a szóvivők s ők döntenek. Szükség van ie- hát olyan testületre, amely kizárólag a szakszempontból, minden egyéni befolyás nélkül mondana véleményt. Nem akarunk még egy külön bizottságót. Erre nincsen szükség, nem is vezetne célra. A megoldást lehetővé tette a budapesti mérnök és épitő-egyesülét. Az egyesület működése közismeretü, nem is akarunk vele bővebben foglalkozni. Az egyesület a maga kebelében megvitat minden kérdést, de a sok jó, egészséges idea bent marad az egyesület helyiségeiben. A fővárosnak már régen igénybe kellett volna vennie az egyesület szolgálatát. Alig van vidéki város, a mely az ő ügyes-bajos szakdolgával ne fordult volna az egyesülethez s ha követte az egyesület tanácsát, nem bánta meg soha. Csak éppen a főváros nem akart tudomást venni arról, hogy az egyesület él. Az egyesületben sokszor komoly és alapos vita volt arról, hogy Budapest specialista az elrontott szabályozásban. Ha külföldi szakember végig járta Budapest utcáit, rendesen csodálkozással kérdezte, hogyan történhetett meg mindaz, amikor olyan kiváló szaktestület van a fővárosban, mint a mérnök és épitő-egye- SÜlet. Az egyesület végre elhatározta,, hogy formailag is fölajánlja szolgálatát a fővárosak. Előterjesztést tett, amelyben azt kéri, hogy a tanács a nagyobb- szabásu közmunkák tervét engedje át a mérnök- egyesületnek s az egyesület véleményével terjessze a közgyűlés elé. A tanács meghallgatta a mérnöki hivatalt, amely most teszi meg a jelentését. A mérnöki hivatal is kénytelen konstatálni, hogy az egyesület meghallgatása üdvös dolog lenne, de . . . itt jön az elmaradhatatlan „de.“ Két aggodalma van a mérnöki hivatalnak. Az egyik, hogy az egyesület meghallgatásával még egy fórum keletkeznék, amely még nyújtani az előkészítés idejét, a másik, hogy az egyesület meghallgatásával tárt kaput nyitnánk a telekspekulációnak, mert idő előtt nyilvánosságra kerülnének a tervek. Egyik argumentumot sem fogadhatjuk el. Az eslőt illetőleg nem habozunk kijelenteni, hogy -égetően sürgős szabályozás egyáltalán nincsen. Nem azokról a kisebb dolgokról van itt szó, amelyeket az élet napnap után fölvet és sü-gős végrehajtást követel, hanem azokról a nagvobbszabása középitkezésekről, amelyeket évtizedekre, sőt évszázadokra alkotnak. Ilyen közmunkák előkészítésénél pedig nehány heti vagy egy hónapi késedelem nem olyan veszedelem, mintha milliók árán végrehajtják a terveket s a végrehajtás után tűnik ki, hogy kárba vesztek a milliók, kidobták hiába. Sokkal fontosabb a mérnöki hivatalnak a másik aggodalma, hogy a főváros rovására a telekspekulációt táplálják, ha a terveket idő előtt megküldik az egyesületnek s igy nyilvánosságra hozzák. Nézzük csak hogy van ez most. A mérnöki hivatal az általa kidolgozott tervet a középitési bizottság elé terjeszti. A bizottság tárgyalásai pedig nyilvánosak. Abban a
