Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)
1902-08-10 / 26. szám
■y I1UIIIJIlILII— I H1IJHIW.II l[fl 1]M . MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1902. augusztus 10. 4. e faj asszimiláló képességének, hogy a közéje keveredő friss, egészséges elemet rögtön magába olvasztja. És édes Istenem, milyen a családi nevelés! A leánygyermek tiz éves korában már tud mindent, amit tudnia nem volna szabad s irigyen nézi az utcán a courtisane fényes öltözékeit, fogatait, amelyek eredetéről egészen tiszta fogalma van már a gyermeknek. Afiugyerek szüleivel kezdi meg a korcsmázást s hála a felvilágosult családi nevelésnek, az apa s anya társalgásából megérti, hogy kik azok a szép, elegáns dámák, akiket Ös-Budavárában minden embernek szabad megszoktam bemutatkozás nélkül. Tizennégy éves korában az ifjú ur már maga is él e szabadsággal. A vallásos érzület fejlesztése? . . Nagyon szomorú állapotban van. Kétségbeejtő, rettenetes példát mondok erre nézve is. Láttam papot egy szombati estén éjfél utánig dorbézolni félvilági nőkkel s ugyanazt a papot láttam vasárnap nagymisét tartani a templomban. Holott a papnak csak úgy szabad a szent kelyhet kezébe venni, ha az nap még semmi sem érintette ajkait. Ha tehát maga a pap veti el magától ily utálatos cinizmussal a vallás törvényeit: lehet-e kivánni, hogy a romlott társadalom gyenge karakterű egyedei tiszteletben tartsák azokat ? ! Mikor fölpattan a romlottság egy-egy tályoga, amilyent a gyermekrontók most folyó ügye is képez, a kiömlő undokság megriasztja pillanatra az embereket. „Ez már sok, ezen segíteni kell !“ Ez a jelszó. De hogyan, mily módon, mily eszközökkel ?! A fővárosi iskolaszékek nehány hónappal ezelőtt megpendítették a helyes húrokat. Kimondhatatlanul károsnak látják, hogy a fővárosi szülök magukkal hordják éjjeli mulatozásaikhoz gyermekeiket. Ott lesz a gyermek koraérett, más szóval romlott. Tessék megnézni a főváros kávéházait, korcsmáit s nyáron át azt a hatóságilag engedélyezett büntanyát: Ös- Budavárát, hány gyermeket lát ott az ember ! Még serdülő leánykáikat is maguk viszik a szülök, pedig a gyermek abban a korban van, amikor lelke legkönnyebben megnyílik a romlottság mételye előtt. Ez a pont, amelyen a közerkölcstelenség növekedését még meglehetne némileg akadályozni s itt nagy teendője akadhat a fővárosnak. Az iskolák csaknem mind a főváros tulajdonát képezik, joga van tehát rendelkezni a növendékek viselkedéséről nemcsak az iskolákban, hanem az iskolákon kívül is. Mondja ki a főváros a legnagyobb szigorúsággal, hogy iskolaköteles gyermeket semmiféle korcsmába, kávéházba vinni nem szabad. Az Ös-Budavárá- hoz hasonló becsületraktárakat pedig drákói kegyetlenséggel arra szorítsa, hogy azok gyermekeket semmi áron be ne eresszenek helyiségeikbe. Az iskolaszékek nemes munkáját, — amely reméljük nem szalmaláng — támogassa a főváros minden erejével s szükség esetében vegye igénybe a rendőrség szolgálatát is. Naivság volna hinnünk, hogy ez intézkedések egy csapásra kiirtják Budapesten az erkölcstelenséget. Arra nem számítunk. De legalább is történik valami intézkedés a pestis terjedésének megakadályozására. Ha semmit sem tesz a főváros, úgy dokumentálja, hogy az ocsmány állapotokat helyesli s javításukra abszolúte nem iparkodik. A jelszó legyen tehát: Gyermeknek tilos kávéházba, korcsmába, orfeumba s színházba járni! Ä házmester. A közérdek szempontjából feltétlenül szükséges, hogy a társadalom minden rétegének viszonyai a kasztok, a foglalkozás szerint szabályozva legyenek. Nagy munka ez a szabályozás s különösen a fővárosban, ahol a társadalom oly sokféle elemekből torlódott össze s ahol a kenyérkeresetnek annyi fajtája virágzik és burjánzik — rengeteg nehézségekbe is ütközik. Ezerféle, egymással szemben álló érdek egyensúlyba helyezése képezi feladatát a hatóságnak, amely valamely foglalkozási ág után élő embercsoport viszonyait rendezni, jobban mondva szabályozni akarja s igy természetes, hogy az erre vonatkozólag hozott törvények s szabályrendeletek még eddig sohasem fogadtattak közmegelégedéssel. Tagadhatatlan, hogy a megélhetési viszonyok rendezési munkájának hatalmas lökéseket adnak állandóan az alsóbb neprétegekben megnyilatkozó szo- cialisztikus törekvések, amelyek egyebek között az összetartás jelszava körül is tömörülnek. A szocialisz- tikus áramlat összehozza az egynemű foglalkozás után élő embereket, kifejleszti bennük a testületi szellemet s a tömegben elvesző, számot nem tevő egyedekből egyesülés utján bizonyos társadalmi tényezőt alakit, amelynek panaszait, követeléseit, nolens-volens meg kell hallani az államnak s a hatóságoknak is. Hogy minden osztály javítani iparkodik a sorsán, az természetes, mert hisz különösen a munkás s a többi alsóbb néposztály ugyancsak nem dicsekedhetik valami fényes állapottal, de meg benne van az ember veleszületett természetében is, hogy helyzetével soha sincsen megelégedve. Senkinek sem lehet szava az osztályok ama törekvései ellen, hogy megélhetésük köny- nyebbé tétessék; de ha jól szemügyre vesszük ezt a
