Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)
1902-06-01 / 22. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1902 j un jus 1. VI. , ______ík. gesnek a vizsgálat megindítását. Most, hogy az ügy nyilvánosságra került, alkalmasint más mederbe tér át az ügy. ínséges háztulajdonosok Keservesen panaszkodnak a Kereszturi-ut közelében épült házak tulajdonosai, hogy tünkre mennek, mert a lakások állandóan üresen állanak. E nagy bajukon csakis a tanács segíthet. Arra kéri tehát egy legújabb benyújtott beadványukban, hogy temettesse be a kereszturi-ut mentén húzódó nagy árkot, mely elzárja a házcsoporttól a közlekedést s készíttessen helyébe utat. Ez elhagyott résznek még gyalogutja sincs, mert a telek- tulajdonosok mind elszántják. Kérésüket azonban nem teljesítheti egészben a tanács. A keresztúri úti árkot nem temetheti be, mert arra a csapadékvizek elvezetésére szükség van A mi azonban a gyalogutak elszántását illeti, erre nézve a mérnöki hivatal majd intézkedni fog. Főgyűjtőcsatorna a sínek alatt. A magasan fekvő főgyűjtőcsatornának a mexikói-utt.ól a köztemető útig terjedő szakaszát át kell vezetni az államvasutak czeglédi vonala alatt. Az államvasutak igazgatósága most tudatta a fővárossal, hogy ebbe csak oly értelmű szerződés mellett ad engedőimet, hogy mindennemű vasúti balesetért, mely a csatorna folytán keletkezhetik, a főváros lesz a felelős. Az utazó közönség tehát tudomásul veheti, bogy a csatorna fölötti pályatest beszakadása folytán előfordulható vasúti szerencsétlenség esetében elpusztult hozzátartozóiért a fővárostól kell majd kártérítést követelnie. A halászbástya kiépítése A halászbástya építési munkálatai körül a közmunkák tanácsa tetemes megtakarítást ért el, mely összegen programmon kívül külömböző díszítési munkálatok lesznek eszköz- lendők. E pénzből állittatik majd fel Hunyady János szobra s a prágai Hradsinban levő Szent György szobor másolata, mely a bástyasétány egyik oldalsó pihenőhelyére kerül. A két szobor ügyét, mely a kincstár terhére esik, már jóvá is hagyta a miniszter- elnök. Minthogy azonban e munkálatok a legszorosabb kapcsolatban állanak a főváros elhatározásától függő munkálatokkal, a közmunkák tanácsa átiratban fölkérte most a tanácsot, adjon junius derekáig arra nézve értesítést, hogy a törvényhatóság terhére eső építési s rendezési műveleteket, mikor s mi módon óhajtja keresztülvitetni. Junius végén ugyanis lejárt a Schulek tanárral, mint az építés rendezőjével kötött szerződés, addigra tehát tisztába kell jönni az újabb műveletekkel is. A gáztársulat s a tanács patvarkodása. A főváros tanácsa tudvalevőleg elutasította a gáztársulatot ama kérelmével, hogy a lánchídon leteendő nagyobb kaliberű csövek munkálataihoz a majdani átvételre való tekintetből a fővőros adja meg az előzetes jóváhagyást. Azzal indokolté meg a határozatát a tanács, hogy a társulattal kötött szerződés 5-ik pontja értelmében nincs helye ez esetben az előleges jóváhagyásnak, miután a cső-kicserélés nem' tekintendő csőkiterjesztésnek. A gáztársulat azonban nem nyugszik bele az elutasitó határozatba, miért is most újabb beadványt intézett a tanácshoz. Szerinte a határozat ellenkezik a szerződés rendelkezésem 1 s igy meg nem állhat. Az említett 5-ik pont az esetre szól, ha a főváros átváltja a társulat gyárait s összes üzemhez tartozó fölszerelését. Természetes tehát, hogy a Lánchíd gázcsöveit is át kell majd vennie s igy azok szintén beváltás tárgyát képezvén, megna- gyobbitásuknál helyén van az előleges jóváhagyás. A társulatnak az a véleménye, hogy a főváros köteles öt támogatni, a mikor a mindinkább nagyobbodó szükséglet fedezése céljából meg akarja bővíteni gyártási üzemét. A kérdés elbírálása végett kéri a gáztársulat a tanácsot, hogy az ügyet tegye át a fővárosi közmunkák tanácsához. A Kecskeméti utca aszfaltozása. A IV. kerületi elöljáróság még a télen arra kérte a tanácsot, .hogy rendelje el a Kec drernéthy-utca kocsi- utjának az aszfaltozását, mert a mostani keramit- tégla-burkolat föntartása rendkívül nagy költséggel jár. A tanács azonban nem látván szükségét a burkolat megváltoztatásának, a mérnöki hivatal javaslata alapján elvetette az elöljáróság előterjesztését. A központi szőlészeti állomás, A tanács elrendelte, hogy a Törökvész dűlőben építendő központi szőlészeti kísérleti állomáshoz vezető utakon gázvilágitás vezettessék be. Egyben utasította a mérnöki hivatalt, hogy sürgősen készitse ol az utak csatornázási tervezetét is. A föltételeket, melyeket a főváros a világításra vonatkozólag megszabott, a főldmivelési miniszter elfogadta s egyben arra is fölkérte a fővárost, hogy a jelzett munkálatokat minél hamarább hajtassa végre. Egy iskolaszék kérelme. A VII. kerületi 5 számú iskolaszék, arra kérte legutóbb a tanácsot, hogy a kis-zuglóban készitse el a csatornázást, mert enélkül már tűrhet-tlenek ott az állapotok. E kérelmet illetőleg most kimondta a tanács, hogy a csatornázás csakis a nyílt kiömléssel biró Kis Zuglói főgyűjtőcsatorna elkészülte után lesz csak kivihető. E főgyűjtő tervei már készen vannak, de a kiviteli munkálatokra még jö ideje várnia kell a kérelmező iskolaszéknek. Az ifjúsági egyletek. A kultuszminiszter, mint tudva van, az állami iskolákra ruházta az ifjúsági egyletek szervezése munkáját. A vidéken serényen folyik a szervezés, de a fővárosban ugyancsak megakadt s ha a miniszter másként nem intézkedik, a dolog egyáltalán keresztül sem lesz vihető. Abban rejlik a nagy akadály, hogy a fővárosban összesen csak egy állami iskola van, amely csak egy jelentéktelen részecskéjét foglalja magában Budapest tanuló fiatalságában. A bajon segítendő, a miniszter végre is kénytelen lesz a szervezés munkájába bele vonni a fővárosi s felekezeti testületeket is. Villamos világositás a budai kültelken. A magyar villamossági részvénytársaság ajánlatot tett a tanácsnak, hogy a Dunaparti részek kültelkeit a rossz pe’róleum-világitás helyett izzólámpákkal világitassa meg. A társulat egy 10 gyertyafényü egész éjjeli lámpásért a fönntartásssát együtt 60 korona 40 fillért kért. A berendezés költségeit is egészen magára vállalja. Szép és meglehetősen előnyös ajánlat ez, de van egy nagy akadálya. A világítást ugyanis csakis légvezeték utján szolgáltathatná a társulat: tudvalevő azonban, hogy se a kormány se a főváros nem hajlandó légvezetékre engedélyt adui, miután az veszélyezteti az emberek testi épségét.