Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)

1902-05-18 / 20. szám

1902, május 18.

MAGYAR SZP.KESFÖ VAROS

11.

főváros a felvonulásban részt venni nem fog. A drága diszhintók a kocsiszínben maradnak — jelentette ki a polgármester s a közgyűlésnek megfogom mondani, hogy miért maradtak ott. Majd azután meghallják az urak, hogy mit szól hozzá a közgyűlés. Az energikus föllépésnek meg lett a hatása. Másnap kora reggel egy nagyobb rangú miniszteri tisztviselő ezer bocsánatkérés kíséretében kézbesítette a Budapest polgármesterét megillető jegyet.

Ugyancsak ilyen energikus föllépésnek az eredménye volt, hogy a polgármester az udvar fogadásakor a pályaudvaron az állását megillető helyet. Egy más alkalommal Budapest polgármestere egy küldöttséggel ott várakozott a miniszteri előszobában, mig megunta a várakozást s elment. Egy bizottsági ülésre annak idején egyenesen föl is hívták a polgármestert, hogy soha el ne felejtse, mivel tartozik állása méltóságának s ne tűrjön meg semmiféle mellőzést.

Mindez azt bizonyítja, hogy Magyarországon csak a botránynyal való fenyegetésnek van hatása. Akitől nem félnek, hogy botrányt csinálhat, azt nem becsülik semmire. Nálunk mindenkinek annyi az értéke, amekkora botrány rendezésére alkalmasnak látszik.

• A főváros törvényhatósága pedig csak hazafias áldozatkészégével vett részt az összes kulturális és nemzeti közügyekben. A botránycsinálástól tartózko dott, inkább eltűrte a mellőztetését. Nincs is tekintélye sehol. Mindenki azt hiszi, hogy sáros lábát kénye kedve szerint beletörölheti a főváros törvényhatóságának a palástjába.

Ezeken az állapotokon változtatni kell. A főváros törvényhatóságának végre le kell tennie a hamupipőke ártatlan szerepéről s mindenütt s mindenkor, ha kell erőszakkal, ha kell botrány árán is ki kell vívnia, hogy az őt jogosan megillető tiszteletet mindenkitől megkapja. Elég sajnos, hogy nálunk a botrány az egyitlen kvalifikáczió a jogos tisztelet megszerzésére, de számolni kell a tényekkel s a törvényhatóságnak soha se:n szabad megfeledkeznie arról, hogy ő képviseli Budapest székeJőváros polgárságát, polgári becsületét.

Őszinte elismeréssel fogaljuk, hogy Simonovics Bélában megvolt az erkölcsi bátorság s nyílt férfiassággal vetette szőnyegre a kérdést. Úgy halljuk, hogy a városatyák körében már is megérlelődött az az elhatározás, hogy a főváros mindaddig, amig az az ur, aki a mellőzést elkövette a bizottságban van, a kertészeti kiállítás bizottságával szóba sem áll. Szigorúan követelni fogja a terület átengedésekor tett föltételeknek betüszerinti végrehajtását. Sajnos, a dijakat és a kétezer koronát vissza nem vonhatja, hanem a jövőben óvatosabban fog eljárni.

Az bizonyos, hogy a fővároson csaknem betü- szerint megtörtént, a mit a szállóige megjósol: Adj a

tótnak szállást, kiver a házaubói. Elvárjuk, hogy tanult belőle a főváros s a jövőben gondosabban fog eljárni a közvagyonból való adakozással.

A közgyűlésből«

Választás is volt, a napirenden is volt néhány érdemesebb tá^gy. A városatyák össze is gyűltek, de a tanácskozás azért élettelen, vontatott volt. Pedig pikánsan kezdődött. Simonovics Béla kemény húrokat pengetett a főváros mellőzéséről, a miről azonban külön szólunk. Szép volt P o 1 ó n y i Géza indítványa, aki az elismerés zászlaját hajtotta meg Ilsemann Keresztély főkértész előtt. Igazán szép jelenet volt, amikor egy pillanatra az igazi demokratizmus hatotta meg a városatyákat és megadták az elismerést a tisztes, becsületes munkának. Szokatlan Magyarországon, hogy valakit elismeréssel illessenek csak azért, mert dolgozott, mert csak becsületes munkával szerzett érdemeket. A szerdai közgyűlés jegyzőkönyve a demokráciának igaz diadala.

Érdekes volt Némái Antalnak az indítványa, hogy a fűtésről dolgozzon ki a tanács szabályrendeletet. Minek az. Tessék jó kályhákat adni a hivatalokba s nem lesz tulkiadás, nem kell szabályrendelet. Hiába csinálnak szabályrendeletet, amig azokat a szerencsétlen vaskályhákat ki nem cserélik. Csak nem akarnak külön fűtői hivatalt fölállítani s minden kályha mellé egy fűtőt rendelni. Másképpen pedig a vaskályhákkal nem boldogulnak. Hivatalba, ahol reggel kell befűteni, hogy a hivatalos óra végéig megfelelő hőmérséklet legyen a szobában, vaskályhát használni nem lehet. Ez az igazság. S ezt az igazságot semmiféle szabályrendelettel meg nem dönthetik.

A napirendnek legfontosabb tárgya az Erzsébet királyné-uti vasút dolga volt. Hosszú tárgyalás és vitatkozás után végre megállapították, hogy az Erzsébet királyné úti vasútnak a Mexicói-uton át kell mennie. Azt is elintézték, hogy az Erzsébet királyné-uti telektulajdonosok ingyen akarták átengedni a vasút céljára szükséges területet, mig a Mexikó-uti telektulajdonosok között nagyon kevés akadt, aki a szükséges területet ingyen átengedje, a legtöbb olyan horribilis árakat kért s olyan képtelen kikötéseket tett, hogy a hatóság kénytelen volt a bírói kisajátítást igénybe venni. Most pedig megakadtak azon, hogy miből építse meg a vállalat a vasutat. Hogyan szerezzen rá pénzt. Abban hamarosan megegyeztek, hogy elsőbbségi kötvények utján, mert az a városnak is, a vállalatnak is jobb. Más és fogósabb kérdés, hogy miből fedezzék a kurzus diferenciát. A tanács azt javasolta, hogy az építési tőkéből. Nem akarunk most erről a kérdésről bővebben szólani, csak konstatálni kívánjuk, hogy rendkívül fontos elvi kérdés ez, mert milliókról van szó. S ime mi történik. A városatyák szerdán délben, tehát közvetlenül a közgyűlés előtt kapták meg a hivatalos újságot, amely tizenöt nyomtatott lapon ismerteti a dolog előzményeit s a döntéshez szükséges tudnivalókat. Úgy látszik, azt hitte a tanács, hogy vakon is bele mennek a városatyák a dologba. Nem tették, hanem nagyon helyesen levették az ügyet a napirendről s a jövő közgyűlésre tűzték. Még jobb lett volna, ha rendkívüli közgyűlésen intézik el. A dolog elég fontos és komoly arra, hogy alaposan és nyugodtan fontolják meg.

Egy kis parázs vita volt az épilő munkások mun-