Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)

1902-01-12 / 2. szám

14.

MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS

1902. január 12

hogy az ő adóját a lehető legmagasabbra „felsrófolja“, holott a „városi urak“ szépszerivel kerülnek ki a kirovás súlyos proczesszusából. Végeredményben ez oda vezet, hogy az ilyen antipatikus adókivető bizottsággal szemben, mely csupa „városi urakból“ áll, az egyszerű polgár ezerféle kautélákkal sánczolja körül magát s mindenképen azon lesz, hogy adóképességét lehető csekélynek tüntesse fel. A kivető bizottságok ilyetén összeállítása tehát in ultima analysi a kincstár megrövidítését is eredményezi, amennyiben az adókivetők ezreit az adóalap csekélyebb bevallására serkenti. Holott ha az az egyszerű polgár: kereskedő és iparos stb. a maga fajtájú embereit is ott látná az adókivető bizottságban s nemcsak a közügyeket monopolizáló városi hatalmasságok, sokkal nyugodtabban s több bizalommal vetné alá magát az adókivetés gyakran keserves proczedurájának.

Az adókivető bizottság helyesen tehát úgy volna összeállítandó, hogy az önkormányzati elemet képviselő két polgárt a kinevező alispán, illetve polgár- mester a nem törvényhatósági bizottsági tagok sorából nevezné ki. Indokolja ezt a czélszerüség, a kincstár és a polgárság érdeke egyaránt, de követeli maga a törvény is, melynek csak helytelen értelmezése vezetett a mai helytelen állapotra.

Az adófelszólamlási bizottság összeállításánál is fölmerül az a kérdés, vajon a polgári elemet képviselő két tag csak bizottsági tag lehet-e, avagy más is. E kérdés jelenleg aktualitással is bir a székesfővárosi adófelszólamlási bizottságra nezve, amennyiben annak egyik, a közgyűlés által megválasztott tagja múlt évben lemondott törvényhatósági bizottsági tagságáról. Sokan azt vitatják, hogy az illető immár nem lehet az adófelszólamlálási bizottság tagja sem, mivel csakis törvényhatósági bizottsági tagok választhatók be a közgyűlés által. Véleményünk szerint e nézet helytelen. Az 1883 : XLIV. t.-cz. 30. § a második bekezdésében a törvényhatóság közgyűlése által a felszólamlási bizottságba választandó két tag és két póttagra nézve csak azt írja elő, hogy „lehetőleg felében a föld- vagy házbirtokosok, felében pedig a kereseti vagy tőkekamatadókötelesek osztályából jelöltessenek.“ Egy szóval sem említi azonban, hogy e választott tagoknak egyúttal törvényhatósági bizottsági tagoknak kell lenniök.

Az, hogy e tagokat a törvényhatóság közgyűlése választja, még nem involválja, hogy csakis a törvény- hatóság bizottságának tagjai választhatók, mert ez csak az aktiv, de nem a passzív választójogot határozza meg. A törvény bizonyára nem fukarkodott volna egy-két szóval, ha azt czélozta volna, hogy csak a törvényhatósági bizottság tagjai lehessenek megválaszt- hatók, hanem hozzátette volna a „maga kebeléből“, vagy a „törvhat. bizottság tagjai közül.“ Minthogy a

törvény maga nem teszi ezt a megszorítást, világos hogy az idézett második bekezdésben felállított általános szabály irányadó, mely nem szorítkozik a tvha- tósági bizottsági tagokra.

De bizonyossá lesz a kontroverzia ez eldöntésének helyessége, ha a közigazgatási bizottságról szóló 1876 : VI. törvényczikket szemügyre vesszük. Ez határozottan megjelöli, a közigazgatási bizottság tagjai között: „a törvényhatósági közgyűlésnek tiz választott tagjá“-t (1. §. utolsó bekezdés.) Tehát nem csak a közgyűlés által választottak, hanem a közgyűlésnek tagjai. Még világosabbá lesz az 5. §-ból, mely szerint: „Ha a választott tagok valamelyike megszűnik a törvényhatósági bizottság tagja lenni: annat egyúttal közigazgatási bizottsági tagsága is megszűnik.“

Nos hát világosan látjuk, hogy ahol a törvény- hozás valamely közigazgatási funkcziót a törvényhatósági bizottság tagjaira akar szorítani, ott világosan kifejezi e megszorítást. Az adófelszólamlási bizottság választott tagjaira nézve ily megszorítást nem tartalmaz a törvény, valamint nem provideál arra az esetre sem, ha megszűnnék a tvhatósági bizottsági tagság. Kétségtelen tehát, hogy a törvényhatósági tagság megszűnése nem alterálja a felszólamlási bizottsági tagságot s hogy a felszólamlási bizottsági tagságnak nem kelléke a törvényhatósági bizottsági tagság. Egyébként pedig ugyanaz a politikai és fiskális érdek szól itt is a kérdés ilyetén eldöntése mellett, mint amelyet már az adókivető bizottságnál hangsúlyoztunk. Még ha a törvény nyílt kérdésnek hagyná is, amint hogy az imént kifejtettek szerint nem hagyta annak, még ez esetben is a törvény rácziójából s az önkormányzat szelleméből folyó megoldást kellene elfogadnunk. Óhajtandó volna, ha az illetékes hatóságok is ennek tudatára ébrednének s a jövőben a polgárságnak a törvényhatósági bizottságon kívül álló köreiből sze- meltetnének ki az adókivetö és adófelszólamlási bizottság tagjai.

A cégbejegyzések ellenőrzése.

A kereskedeimi törvény tudvalevőleg cégbejegyzési kényszert állapított meg s minden kereskedő köteles cégét pénzbírság terhe mellett bejegyeztetni. Ez azanban tényleg nem történik meg s igen nagy azoknak a kereskedőknek a száma, akik a kötelező cég- bejegyzést elmulasztják. Oka ennek abban rejlik, hogy a cégbejegyzések ellenőrzésére hivatott kereskedelmi és iparkamarák e feladatuknak képtelenek eleget tenni. A kamarák ugyanis csakis a felsőfokú iparhatóságok adatai alapján ellenőrizhetik a cégbejegyzést. Számos esetben pedig, főképp az ipar megszüntetését nem jelentik be az iparhatóságoknak s ennek folytán sok megszűnt cég továbbra is fenálló gyanánt szerepel a cégjegyzékekben. A cégbejegyzés ellenőrzésének hatályosabbá tételét célozza az a felterjesztés, melyet a Masryar Tudakozó Egytet intézett a kereskedelmi mi-