Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)
1902-04-06 / 14. szám
1902 április 6. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 11 nem lehet hivatása, hogy másokat segítsem Ezt az elvet a lehető legridegebb formában hajtotta végre a közgyűlés. Többek között megtagadta a segítséget a nö- képző egyesülettől, amely iskolákat tart főn s ezzel a városról vesz le bizonyos terheket. Nem kapta meg a kőbányai zsidóhitközség az 1500 korona hitoktatási segélyt, noha a hitközségnek törvényes joga van a segélyhez, mert a népoktatási törvény szerint a községek egyenlő arányban tartoznak támogatni a hit- felekezeteket a hitoktatásban. De redukálták a tanítónők otthonának a segélyét, pedig ez az egyesület a segély ellenében a főváros két elaggott tanítónőjét fogadta be. Megtagadták a segélyt a Nagypénteki református társaságtól, amely a főváros árváit gondozta a szubvencióért. Ezek a példák eléggé bizonyítják, hogy a törvényhatóság talán a megengedett határon is túl ment. A héten tárgyalta a tanács a Poliklinikai egyesület kérelmét, hogy a város ezután is adja meg az egyesületnek a 3000 korona szubvenciót. A tanács úgy határozott, hogy az egyesület kérelmét csak a büdzsettel kapcsolatban fogja tárgyalni. Addig várnia kell az egyesületnek. S ha a büdzséiből nem kerül, akkor ez az egyesület, amely évenkint sok ezer beteget ingyen gyógyit, amely a maga erejéből kórházat tart főn, nem fogja megkapni a szubvenciót. Sokat lehet vitatkozni arról, hogy helyes-e a fővárosnak ez a rideg álláspontja, hogy szabad-e a törvényhatóságnak mint erkölcsi testületnek ilyen kegyetlen szükkeblüséggel elzárkóznia az összes jótékony, humánus és kulturális intézmények támogatása elül. Abban azonban nem lehet véleménykülönbség, hogy ha a főváros pénzügyi viszonyai folytán szükségesnek tartja ezt a kérlelhetetlen álláspontot, akkor végig kell azt vinni az egész vonalon s nem szabad megengedni, hogy kisebb jelentőségű intézmények hozzájussanak a főváros pénzéhez. Olyan intézmények, amelyeknek támogatásához még akkor is sok szó fér, ha a főváros büdzsetjét deficit helyett tekintélyes fölösleggel zárná. Sajnos azonban ez nem történik meg. A tanács például ugyanazon az ülésen, amelyen azt vitatta, hogy a poliklinika szubvencióját el kell halasztani a büdzsettárgyalásig s a költségvetés eredményétől kell függővé tenni a szegények kórházának a támogatását, amikor nem talált födözetet az egyik kerület szegényügyi kiadásánál fölmerült póthitelre, úgy hogy a kerületben emiatt a hatósági népkonyhát be kellett zárni, minden nehézség nélkül talált födözetet a budapesti lövészegyesület számára száz drb aranyra, amelyet lövészdijra tűzött ki, nem sokkal előbb talált fölösleges háromszáz koronát egy tucat okszfordi egyetemi hallgatónak a fogadtatására, akiket üzleti érdekből egy kitünően jövedelmező vállalat hozott Budapestre s busás belépő dij mellett szerepeltetett a labdarugó versenyen. Nem zárkózunk el a sportérdekek elül. Szívesen elismerjük, hogy szükség van a testedző sportra, de amikor kulturális intézmények és jól jövedelmező sportvállalatok között kell választani, csak mégsem lehet kétséges, hogy nagyobb szükség van a népkonyhára, az árvák gondozására, az iskolásgyermekek valláserkölcsi nevelésére, mint a labdarugó-versenyre s a polgári lövészegyesületnek díjkiosztással kapcsolatos mulatságára. Micsoda erkölcsi momentumokkal tudja a főváros megmagyarázni azt, hogy a leghumánusabb s legkomolyabb kulturális iníézinényektő megtagad minden támogatást, viszont az egyesek szórakozására alakított intézmények számára van közpénz. A hatóságnak ez az eljárása nagyon hasonlít a könnyelmű gavallér életéhez, akinek otthon nincsen egy falat kenyere sem vacsorára, de az utcán csak gumikerekű fiakerben jár. Ez az eljárás elveszi a törvényhatóság akciójának az erkölcsi tartalmát s önkéntelenül azt a meggyőződést érleli meg a közönségben, hogy a város szegénységéről, háztartása bajairól kiröppentett hírek csak üres frázisok. Akinek megvan a megfelelő összeköttetése, az ma is megkapja részét a közvagyonból s csak azok esnek el tőle, akik azt hiszik, hogy elegendő önzetlenül szolgálni s a nemes, a humánusáéi maga beszél az intézményért. Ha a város elhatározta, hogy az egész vonalon takarékoskodni fog, ha ezen a címen megtagadta a támogatást a népkonyhától, az iskolától s az árváktól, nincsen joga szórakoztató és jövedelmező vállalatokat támogatni a közvagyonból. A közgyűlésből. A szerdai közgyűlés előtt tele volt a levegő vész- hirekkel. Még a karzat is megtelt kiváncsi közönséggel, hogy végig élvezze, mint háborognak a városatyai kedélyek. A nagy érdeklődést nem honorálták a városatyák. Olyan csöndes, unalmas volt a közgyűlés, hogy nem csoda, ha a karzaton nyugodtan alhatott a megc^alódott publikum. Azt hirdették, hogy a szerdai közgyűlésen fogják nyársra huzni az inkompatibiliseket Nagyban készültek arra is, hogy felidézik Tisza Kálmán szellemét, hadd üssön szét azok között, akik annyiszor hajlongtak előtte amig övé volt a hatalom, de egyszerre megfeledkeztek róla, amikor a koporsó elzárta a lehetőségét annak, hogy még kérjenek és kapjanak tőle valamit. Megkövezték volna néhány év előtt azt a vakmerőt, aki ha Tisza Kálmán úgy kívánta volna, meg nem választja őt Budapest díszpolgárának. Most örüljön, ha meg nem kövezik, ha azt találja mondani, hogy mégis csak lehetett valaki az a Tisza Kálmán. Szerencsére a főpolgármester nagy tapintattal elhárította azt a veszedelmet, hogy Tisza Kálmán szelleme idézzen föl nagy háborúságot a közgyűlés termében. Megmagyarázta, hogy neki elve hogy rendkívüli közgyűlésen semmiféle elnöki bejelentést nem tesz. Ebben aztán megnyugodtak a kedélyek, noha voltak, akik azt mondták, hogy más körülmények között még rendkívüli közgyűlést is hívtak volna össze az országos gyász bejelentésére. Az kétségtelen, hogy a főpolgármester nagy részvéttel méltó módon emlékezett meg az elhunytról, hogy szavait aláírja a főváros egész közönsége. A főpolgármester a következő szavakkal parentálta el Tisza Kálmánt: Szomorú elnöki kötelességet teljesítek, a midőn a mai rendes közgyűlésen bejelentem, hogy Tisza Kálmán, a múlt hónap huszonharmadikán meghalt. Vele közéletünknek egyik legkiválóbb alakja szállt a sírba. Félszázadon át szolgálta hazáját és nemzetét, ritka tehetséggel, teljes odaadással, igaz lelkesedéssel és egy emberöltőre terjedő munkásságához az eredményeknek, a sikereknek és az lkotásoknak hosszú láöczolata fűződik. Nehéz, válságos viszonyok között vette át az ország kormányát s a korona és a nemzet bizalmából tizenöt éven állva a kormány élén, háztartásunkban és közviszonyainkban megteremtette-------------------------------------------------------------------------------------------1
