Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)
1901-02-11 / 6. szám
1901. februáréit. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 9 zalék értéket sem képviselnek, tessék a Cséry kocsiait és lovait megnézni, a 900 frtos kocsik nem érnek 100 frtot, a lovai nngy része elpusztult és az első beszerzésnek már csak egy kis része van meg. Mindez eléggé illusztrálja a tervezet és költség- vetés komolyságát. Ez a szemfényvesztés csakugyan nem méltó a fővároshoz. A harminczas bizottság ülést nem tartott. Az albizottságok üléseiről gyorsírói jegyzetek nem készülnek, mert az anyagot a nagybi - zottság előtt összefoglalják. A jegyzőkönyvet a legközelebbi ülés nyomán folytatjuk. ■■ Összeütközés a fanács és egy járásbíróság között. Fényes elégtételt szolgáltatott a főváros tanácsának az igazságügyminiszter egyik legújabban kelt rendeleté, abban a régi keletű vitában, mely a tanács és a Vili.—IX. kerületi kir. járásbíróság között keletkezett. A járásbíróság valami hagyatéki ügyben iratokat akart kérni a főváros tanácsától. Ezt a megkeresését azonban tévedésből Fehérmegye árvaszékéhez czi- mezte. Hogy természetesen az illetékes helyre meg nem érkezett megkeresésre választ egyhamar nem kapott, sorra küldözgette a sürgetvényeket, ezeket azonban már a főváros tanácsához. Egyik sürgető átiratában a járásbíróság nyers hangon felhívja a tanácsot, hogy intézze el a megke resését, mert különben e hanyagságot felsőbb helyen fogja megtoroltatni. A tanács felvilágosította erre a járásbíróságot tévedéséről és egyúttal hangsúlyozta, hogy a szokatlanul udvariatlan hang a hatóságok kölcsönös érintkezéseinél helyet nem foghat s ama reményének adott kifejezést, hogy a járásbíróság hasonló eljárástól tar tózkodni fog. A járásbíróság erre a hagyatéki ügyben érdemleges intézkedést tett, a végzése záradékában azonban megjegyezte, hogy a mennyiben hasonló hanyagságot fog tapasztalni a főváros részéről, mindenkor hasonló hangon fog Írni. A tanács ezért a nyers sértésért az igazságügyminiszterhez fordult elégtételért, a kitől azt a hivatalos értesítést nyerte, hogy az ügyet a kir. ítélőtáblához küldötte be, mely az udvariatlan aljárásbirót szabályszerű módon megintette. Egyenes utakon. — Levél a szerkesztőhöz. — Élénken emlékezem, hogy vagy tizenöt esztendővel ezelőtt, a mikor még tanáraim nagy igyekezettel vezetgettek bele a különböző tudományok szentelt csarnokaiba, a földrajz tanulása közben Washingtonhoz érve, erről a városról azt tanultam, hogy utczái sugár-egyenesen ágaznak széjjel egy középpontból, a mely tágas és szép és hogy ennek a középpontnak a fő ékessége a „Fehér-ház“, az elnök háza. Azért emlékezem erre olyan jól, mig annyi minden egyebet elfelejtettem azóta, az akkor tanultakból, mert roppant módon csodálkoztam akkoriban ezen a különös elrendezésen. Hogyne, hiszen akkor még nem jártam Rudapest határain túl Gödöllőnél és igy — akkor még — Budapestet mintaszerű városnak gondoltam. Már pedig a mi fővárosunknak nem voltak egyenes utczái csak igen csekély számmal. Akkor azután következett a nagy városrendezés : utakat, utczákat bontottak le és építettek újra szépészeti és czélszerüségi szempontokból. No, most alakulunk át Washingtonná, gondoltam és örültem, mert még mindig kiváncsi voltam rá, milyen az a város a melynek az utczái egyenesek? Szép-e vagy unalmas, üditő-e vagy kopár? Közben az építkezési láz — fájdalom — nagy hirtelen elmúlt, utczákat nem bontottak többé, még kevésbbé építették azokat újra. De még egyes házakat is alig. Ekkor azután körülnéztem égy kissé a már szabályozott részeken és megtaláltam a Kossuth Lajos utczát elgörbülve, egy csomó szélesebb és keskenyebb utat és utczát, a miknek uj nevet adtak, különben a régi rendezetlenséget. No, gondoltam magamban (mert az a Washington még mindig nem hagyott nyugodni) a szabályozást most nem lehetett befejezni, mert közbe jött a pangás, a vállalkozás hiánya; nem tesz semmit, legalább van idő a gondolkozásra és az egész terv annál jobban fog sikerülni és annál szebb lesz a mi fiatal Budapestünk. Édes álmodozásaimból egy elnöki kinyilatkoztatás zavart most ki. Azt olvastam ugyanis, hogy a házépítési bizottság e hó 1-én tartott ülésén határozatul az elnök a következőket hirdette ki, hogy „a bizottmány nem tartja szükségesnek ez idő szerint a Károly-laktanya telkének szabályozási kérdésével foglalkozni, de a környék szabályozásának kérdése tisztázandó“. Ez a pár szó eloszlatta 15 éve megőrzött reményeimet, hogy Budapestet valaha még mint rendezett várost láthassam. De egy borzasztó problémát idézett föl berniem egyúttal, mely azóta nem hagy nyugodni.
