Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)
1901-11-17 / 41. szám
8, MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1901. november 17 utóbb ő Felsége szeretett királyunk ajándékából a nemzetnek visszaadatván, jelenleg mint reneszánszkori művelődésünk ragyogó endékjelei a magyar muzeum méltó büszkeségei. Az említett nemzeti kincsek és emlékeknek a magyar királyok székhelyén leendő megfelelő elhelyezése, úgy hisszük, nagyobb nehézségeket alig fog okozni, a mennyiben a királyi várpalota építése még nincsen tel- jesen befejezve s igy még lehet gondoskodni eme kincsek és emlékek befogadására és megőrzésére alkalmas helyiségekről. Tudjuk, hogy óhajtásunk teljesülése egyéb számos előzets kérdés rendezését is teszi szükségessé, de bízunk abban, hogy Nagyméltóságod bölcsessége és tapintata meg fogja találni a megoldás legczélszerübb módját. Mindezek alapján azzal a tiszteletteljes kérelemmel fordulunk Nagyméltóságodhoz, méltóztassék ő Felsége szeretett királyunknál kieszközölni, hogy a bécsi múzeumokban és könyvtárakban őrzött magyar vonatkozású emléktárgyak, mint ékszerek, drágaságok, fegyverek, hazai történelmünk forrásmüvei, más könyvek éz kéziratok, melyek akár közvetve, akár közvetlenül kerültek Bécsbe, fővárosunkba visszahozassanak s a budavári királyi palotában az ország szent koronája közelében úgy helyeztessenek el, hogy ott alkalmas időben és módon mindenki megtekinthesse. Nem kételkedünk abban, hogy a miniszterelnök teljesíteni fogja a főváros kérelmét. Hisz az a kérelem minden tekintetben méltányos jogos és igazságos. Talán: egy nemzete sincs a müveit világnak, amelynek legbecsesebb kincsei ennyire elszóródtak és ennyire ismeretlenek volnának maga előtt a nemzet előtt is. Szent koronánk is idegenben volt legtöbbször; legutóbb 1790-ben hozták baza a koronázási ékességekkel együtt. De ki tudja, hol vannak régi nemzeti királyaink földi maradványai? Csak két királyunk sirja ismeretes : III. Béláé a budai Mátyástemplomban, ahol szeretett királyunk bőkezűsége adott örökös nyughelyét az egykori jeles királyi pár vándorló csontjainak. Ezenkívül csak I. András királyunk sírhelye Tihanyban. Szent István, Szent László, Nagy Lajos, Mátyás és mind a többi, ismeretlen helyen pihennek. Emlékjeleiket, szobraikat, képeiket nemcsak a török dulás söpörte el, hanem a nemzeti hanyatlás korának ke- gyeletlensége is. Spalatóban is vannak Árpád-házbeli csontok. IV. Béla két kis leányának csontjai, fölnyitott ólomkoporsóban, a sírhelyüket fedő egykorú felírással együtt. De ezt nem hozhatjuk haza, mivel a horvát. papság és a horvát municipium nem adta ki. Mit szóljunk Rákóczy Ferencz és övéinek földi maradványairól, amelyek török földön, Rodostóban pihennek. Hazahozatalukra sok kísérlet történt, de egyik sem volt elég hatásos. Nagy baj, hogy a szent hamvak útja a bécsi külügyi hivatalon át vezet Magyarországba, mivel diplomácziai aktus szükséges a hazahozatalhoz. Bécs pedig Bécs. Ott még most is félnek nemzeti hőseink árnyaitól. Mindenütt van akadály, mindenütt valami skrupulös és mindenütt valami félelem. Hát nem vagyunk mi önálló állam? Történeti műkincseink szintazonképpen szétzül- löttek. A konstantinápolyi császári udvarban még mindig sok, de ismeretlen műkincsünk van. Csak egy kis töredékét kaptuk haza 1877-ben. A legtöbbje azonban osztrák földön van. A mi történeti emlékeink csodálatos vagy talán nem is csodálatos módon sorra Ausztria felé vették utjokat. Legtöbbje a tiroli Ambras várában ért kikötőt, ahol a Habsburg-háznak egy müszerető főherczege szerezte meg őket. Innen kerültek Bécsbe, ahova ezen gyűjteményen kívül is számos magyar történeti műkincs került. így vagy úgy, a magyar történeti műkincsek arról híresek, hogy nem Budapesten, hanem Bécs- ben találtatnak. Ha angol, franczia, német vagy olasz tudós rászánja magát, hogy a magyar történeti műkincseket megismerje, nem Budapestre fog jönni, hanem Bécsbe megy s ott a cs. és kir. udvari könyvtárban, a cs. kir. udvari múzeumban és a cs. és kir. hitbizományi könyvtárban búvárkodik. Mellesleg lejön talán egy kicsit Budapestre is, mivel itt is van egy és más .De jóval kevesebb. A múzeumban csak töredékek, apró szobákban elhelyezve. A könyvtárakban pedig össze-vissza 28 darab, Mátyás király 26.000 kötetes könyvtárából. De a Corvinákból is többet talál Bécsben és Ausztriában. Az udvari könyvtárban egymagában 30 darabot; de ezen kívül is négyet. Pedig a Corvinák dolgában még jól állunk. Legtöbb történeti emlékünk állítólag 1896-ban, igaz, megfordult Budapesten is, a millenáris kiállításon. Egy részük tavaly is Párisban, ahol világ csodája volt. Idegen nemzetek1 tudós emberei ámulva állottak meg ezen nagy történeti műkincs-kirakat előtt, mely úgy történeti, mint mütörténeti becsben szinte unikum vala. De csak addig, amig szét nem hordották megint, itthon is mindenfelé, de vissza is Bécsbe és Ausztriába. Még a kis Pólának is van magyar történeti emléke: Salamon királyunk sírköve. Raguzá- ban pedig szent István ereklyék vannak. A magyar mübarátok köre 1897-ben és 1898-ban a király ő felsége támogatásával írásban és képben közrebocsátotta történelmi becsű műemlékeink sorozatát, legtöbbjét képben is. Itt látni csak igazán, milyen szegények vagyunk mi a magunk nemzeti történetének emlékeiben. Bécsben levő emlékeink egész kötetet töltenek meg. Nemcsak a művészeti tárgyak, hanem a történeti forrásmüvek, kéziratok, nyomtatványok is. A Corvinákon kívül ott van hires Képes Krónikánk, Anonymus legrégibb másolata; Ivézai mester, az első magyar biblia fordítás stb. Hogy későbbi történetünk legbecsesebb okiratai is ott vannak, az
