Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)

1901-11-10 / 40. szám

Hírek a városházáról. Vasút a vizmüvekhez A főváros tanácsa elhatározta, hogy a káposz­tásmegyeri vizmüvekhez anyagszállitó vasutat épit, hogy a szénszállításnál megtakarítást érjen el. Erre vonatkozólag bekérte a vízmüvek igazgatósagának vé­leményét. Ez most érkezett be a középitési ügyosz­tályhoz, s kettős megoldást hoz javaslatba. Az egyik szerint a közúti vasút vonalából kiágazó sínpár volna építendő, a másik szerint pedig a kérdés úgy volna megoldható, hogy a B. U. R. vasút vonalából vezet­nének szárnyvonalat a vizmüvekhez. Az igazgatóság az anyag szállításnak vasúton való lebonyolítását igen egészségesnek tartja. A tanács legközelebb fog a két terv között választani. A hadtestparancsnokság uj palotája A hadtestparancsnokság részére uj palotát emelnek a Szent-György utczában. A miniszterelnökség ma érkezett leira­tában értesitette a főváros tanácsát, bogy az uj palota helyén álló mostani épületek lebontását november 1-én kezdik meg s e végből a szükséges intézkedéseket mint például a régi épü­leteknek a vizfogyasztók sorából való törlését, tegye meg a fő­város. A mint a lebontással elkészülnek nyomban hozzáfognak a nagyméretű badtestparancsnoki palota építéséhez. A petróleum-kartell és a főváros. A főváros kőolaj szállítója ma beadványt intézett a tanácshoz, a melyben kéri, hogy a jövőre lejáró szerződését a régi díjtételek mellett újabb három évre hosszabbítsák meg. A beadvány szerint a petróleum finomító gyárak most kartell tárgyalásokat folytatnak, s a kartell létesülésével a kőolaj ára oly rohamosan fog emelkedni, hogy a főváros évi 12000 métermá- zsányi szükségleténél az árkülönbözet az 12000 koro­nát meghaladja. A tanács javaslattétel végett kiadta az ajánlatot a II. ügyosztálynak. Az árvaszékek reformja. A belügyminisztériumban már teljesen elkészültek az árvaszékek reformjának előmunkálatai, melyeket a megyei pénz­tárak államosításával kapcsolatban dolgoztak ki. Az erre vo­natkozó törvényjavaslatot a kormány legközelebb az országház elé terjeszti, hogy az árvák vagyonának kezelése és megőrzése mielőbb az állam hatáskörébe jusson. A tervezet annak meg- örténtét leg később az 1902. év végére kontern piálj a. Mibe kerültek a budai körutak. A főváros tanácsának a városrendezés terén fő- törekvését képezte a hudai körutak kiépítése. Foko­zatosan készültek el a Margit, Attila és Krisztina kör­utak, a melyeknek utolsó szakaszát tavaly adták át a forgalomnak. Most elkészült a közmunkák végelszá­molása, a melyből az tűnik ki, hogy a budai körutak gránit burkolata 254202 koronába került. Ez ősz- szeg felét a közmunkák] tanácsa fedezte, mig a másik részén az útvonal jókarban tartása a fővárost terheli. Idők jele A közgazdasági viszonyok válságos helyzetének egyik szomorú jele, hogy a főváros októberi adófizetése a tavalyi októberrel több mint fél millió korona deficzitet mutat föl. A fővárosi központi adópénztárba a múlt hónap folyamán 16111 fél 957573 korona 82 fillért fizetett be, mig tavaly ugyan e hó­nap befizetési forgalma 17538 felet mulat ki, akik 1519886 ko­rona 3 fillér adót fizettek be Ez pedig 562312 korona 41 fillér különbözet. Mesterséges erdő. A főváros a Duna balparti részén már évekkel előbb egy nagyméretű mesterséges erdő ültetését kezdte meg, a mely a tervek szerint gyűrű alakban övezi majd a főváros külterületeit és hozzájárul a fő­város levegőjének üdítőséhez és tisztításához. Ennek a mesterséges erdőővezet ültetésének];a szentmihályi határtól a Dunáig terjedő része befejezetlen maradt. A mérnöki hivatal most elkészítette a mesterséges erdő e szakaszának kisajátítási tervét. A tervek sze­rint 319000 négyszög ölnyi, azaz 1905 kataszteri holdnyi terület kisajátítása szükséges. Az ottani telek­viszonyok szerint egy négyszög öl átlagos ára 8 ko­rona, s igy 2 és egy negyed millió koronába kerül a mesterséges erdőrészlet földjének megvétele. A mér­nöki hivatal közegészségi okokból ajánlja aAmielöbbi kisajátítást, mert a füledt levegőjű fővárosnak fontos érdeke, hogy levegőjét minden eszközzel igyekezzünk üdébbé tenni. A székely mentő akczió és a főváros. Az Erdélyi Kárpát Egyesület országos mentő ^akcziót in­dított meg a pusztulásnak] induló székelység” felsegitésére A felhívás, melyet báró Feilitzsch Arthur elnök és Radnóty Dezső főtitkár írtak alá, a nemzethez apellál a székelység .érdekében, kik közül az utolsó 10 év alatt 50 ezernek adott a kezébe nyo­mor vándorbotot, s ezek beleolvadva a külföld népeibe végkép elvesznek a magyarságra nézve. A lelkes felhívást megküldötték z akczió vezérei a főváros polgármesterének is. Halmos János

Next

/
Thumbnails
Contents