Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)
1901-09-22 / 33. szám
Í901. szeptember 22. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 11. A kormány jóakarata. Amikor Budapest deputácziója a kormánynak átadta a főváros memorandumát, amelyben a kormány támogatását kérte, hogy a kormány adjon valami rekompenzíácziót azért a sok millióért, amelybe a városnak évenként az állami teendők teljesítése kerül. A miniszterelnök nagy szívességgel fogadta a főváros küldöttségét. Elismerte, hogy Budapest a kormány támogatása nélkül háztartását rendbe nem hozhatja. Határozott és komoly Ígéretet tett a miniszterelnök, hogy a fővárost minden tőle telhető módon támogatni fogja. Nagy volt az öröm a városházán a miniszter- elnök nyilatkozatára. TTgylátszik azonban, hogy az öröm és lelkesedés kissé korai volt. A deputáczió- járás és igérettevés óta több konkrét eset volt, amelyben a főváros méltányos kéréssel fordult a kormányhoz, meghallgatásra azonban nem talált. A legméltánytalanabb azonban, hogy a kormány kényszeritette a fővárost, hogy ötezer méter hosszú állami utat törvényhatósági kezelésbe vegyen át s noha a törvény megadta a jogot, a törvényhatóságnak, hogy az átvett ut fenntartására állami segítséget kérjen, a kereskedelmi miniszter a fővárosnak az állami segítséget minden komoly megokolás nélkül kereken megtagadta. A fővárosnak a 4200 méter hosszú budapest— kassa—zbórói és a 790 méter hosszú budapest— gráezi állami utat kellett átvennie, csak azért., mert a két ut stratégiai fontosságát elvesztette. A két ut löntartása évenként 136000 koronával terheli a főváros budgetjét. Nagy megterhelés ez, ha figyelembe veszsük, hogy már tavaly is csak a legszükségesebb közmunkák törlésével tudta a főváros budgetjében az egyensúlyt helyreállitaníi s hogy a jövő évi budget- ben csaknem elhárithatalanul nehezedik a háztartásra a több milliós deficit. A városházán méltán okozott elkeseredést a kereskedelmi miniszter rideg eljárása. Különösen akkor, amikor Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter, mint a református egyház gondnoka, a kőbányai templom felszerelésénél a fővárossal szemben csupán a méltányosság húrját pengeti. A tanács nem is nyugodott meg a kereskedelemügyi miniszter elutasító határozatában, s azt a javaslatot teszi a közgyűlésnek, hogy a főváros méltányos kérésével forduljon az összminiszteriumhoz, illetőéig a minisztertanácshoz. A jog, törvény és igazság jegyében született kormányhoz talán nem fordul hiába a főváros. Hisszük, hogy komolyabb támogatásra talál, mint a kereskedelemügyi miniszternél. Igaz ugyan, hogy Ígéretekben a kereskedelemügyi miniszter sem volt szűkkeblű. Amikor a józsefvárosi polgárok egy alkalommal üdvözölték a kereskedelmi minisztert, a minis'tér azt válás'olta, hogy mindenkor teljes bizalommal forduljon a város hozzá, mert mint miniszter isfhü polgára akar maradni Budapestnek s mindenkor hiven akarja telje iteni kötelességét, mint a főváros törvényhatóságának a tagja is. Mennyivel szebb az Ígéret, mint a tett.jA tettek azt bizonyítják, hogy Hegedűs Sándor mint kereske delmi miniszter nemcsak megfeledkezett a fővárosról, hanem ellenségévé is lett. Iga?, hogy a törvény nem tes i kötelezővé az állami utak átadása után az állami segítség megadását, de kötelességévé teszi a kormánynak, hogy az il lető község anyagi viszonyait tanulmányozza és mérlegelje s annak megfelelően méltányos állami segítséget adjon. Talán fölösleges bizonyítanunk, hogy a fővárosban sajnos megvannak mindazok a kellékek, amelyek följogosítják, hogy az állami segítségre reílek faljon Csak a hagyományos rosszindulat nem látja azt s csak az tagadhatja meg Budapest méltányos, jo gos és igazságos kérelmét. Nagyon kívánatos lenne, hogy a közgyűlésen nyíl tan és őszintén megmondják, hogy a kereskedelmi mi- uiszter cselekedeteivé! nem fedezte mézes-mázos Ígéreteit. Szellemek kongresszusa. Czolpszt, az Egyosült-ÁJlamok elnökének gyilkosát villamossággal fogják kivégezni. „A villamosság halottjainak nemzetközi szövetsége“ ma éjjel 12 órakor tartotta a Léthebalparti vigadó nagytermében XXIX. vándorgyűlését. A kongresszus látogatottságát mi sem illusztrálja jobban, mint az a körülmény, hogy a kongresszus tagjai az öltözőben 37124 balczombot, 72276 jobblábszárat 5717 jobbkart 6271417 hüvelykujjat és 37429 balkezet helyeztek el megőrzés végett. A kongresszust Felismerhetlenségig összeroncsolt Tivadar, a szövetkezet érdemes elnöke hivta össze egy buffalói távirat hatása alatt, a mely újra szőnyegre hozta azt a szűkkeblű retinencziát, melyet Amerika a szövetség érdekeivel szemben tanúsít. Az elnöki megnyitó után Összemorzsolt Jakab jegyző felolvasta a buffalói sürgönyt, a mely szerint az anarkista Czol- goszt, az amerikai elnök gyilkosát villamossággal fogják kivégezni. A kongresszus erősen megéljenezte a sürgönyt s az méljenu riadalom csillapultával a szövetség aranyszáju szónoka Széjjeltépett Jenő emelkedett szólásra! Tisztelt kongresszus ! E díszes gyülekezetben, a hol szülőszékesfővárosom 49786 kongresszustagja nevében van szerencsém szólhatni, örömmel üdvözlöm a szabad Amerika e zászló bontását (viharos éljenzés) Üdvözlöm pedig azért, mert ebben egy szebb jövő hajnalának pirkadását köszöntőm. Mert mit tapasztaltunk eddig tisztelt kongresszus ? E gyülekezetben, a mely oly kiterjedt hogy a garderob főőrének jelentés 3 szerint az előcsarnokokban ez alkalommal is 6475162 végtagot volt képes elhelyezni, részint megőrzés végett, részint pedig hogy szavazatijogosultságát igazolja, — e virágzó és egyre gyarapodó szövetkezetben a szabad Amerikát eddigelé 17 elv és halálnem társunk képviselte. Szégyenletes pangás ez uraim, holott Amerika nemcsak az ipar, de a forgalom hazája is. (ügy van !) És ez elvtársainknak is súlyos kriminalitásokat kellett elkövetniük, hogy ama vágyaikat követhessék, hogy ha mindjárt a villamos gilottin purgatóriumán át is, de körünkbe juthassanak. Konstatálom, hogy Czolgoszt barátunkkal amerikai elvtársaink száma 18-ra emelkedik. Felhívom a t. kongresszus tagjait, hogy e szám mielőbbi meghatványoztatására javaslataikat megtegyék, mert az még sem tűrhető, hogy egy világrész igy kivonja magát e nemes szövetkezetből. A felhívásnak óriási eredménye volt, s hamarosan a kö- vétkező indítványok tétettek meg.