Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)
1901-04-22 / 16. szám
1901. április 22. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 5 A fiatal, serdülő gyermekseregnek szüksége van arra, hogy arra való szakembertől kapja a vallás és az erkölcs oktatását, s csak ők ültethetik a gyermeki szívbe azokat a nemes csirákat, a melyek a vallás megtartásához szükségesek. Szép és nemes hivatása ez a vallástanitónak. De nem is tudom, miért akarják a vallástanitást az osztálytanítókra bízni, amikor azoknak úgyis van elég más föladatuk. Ez az én meggyőződésem, s nem helyeslem, ha olyan uj rendszert kezdenek, amelyről előre lehet tudni, hogy soha üdvös nem lehet. Wehner Gyula a gróf Károlyi-utczai elemi iskola igazgatója. A szaktanulás eszméje, a melyet tulajdonképen nem is lehet máskép nevezni, mint csak a tanerők jobb kihasználása, a Sas-körből indult ki, a melynek én is tagja vagyok. Az eszmét úgy óhajtom megvalósítani, hogy az első és második osztályok tanítói, kik úgyis csak átlag 16—17 órát tanítanak hetenként, végeznék az egyesitett 5. és 6. osztályokban a szak- tanitást. Ezáltal a tanerők foglalkoztatása is egyforma volna és az 5. és 6. osztályok osztálytanítói állása feleslegessé válna. Az én iskolámnál számadatokkal bizonyítottam be Faller tanácsnoknak, hogy a szak- tanitással 3500 forint takarítható meg. A többi iskolákat is megvizsgáltam, hogy náluk a szaktanitási rendszer keresztülvihető e vagy sem és azt találtam, hogy a főváros 80 iskolájából 51-ben és 69 osztályban volna keresztülvihető a szaktanitás. A megtakarítás pedig évi 112,000 koronát tenne ki. A mi a tanítónők fizetésének leszállítását illeti, ez határozottan méltánytalan és igazságtalan. Azt mondják, hogy a tanítónőnek kisebb igénye van, mint a tanítónak. Már p^dig van akárhány özvegy tanítónő, a ki kénytelen 4—5 gyermeket is eltartani. De ettől eltekintve egyforma tevékenység és fáradság után csak megérdemel annyi fizetést, mint egy oly tanító, a kinek senkije nincsen. A hitoktatásról az a véleményem, hogy ezt a tanító több okból nem végez »éti. 1861-ben mikor tanító lettem, még úgy volt a hittanitás szervezve, hogy egy iskolában 4 —5 tanító adta elő a hittant egy paphitoktató felügyelete alatt. Ennek pedig az volt a következménye, hogy a tanító nem lévén képes oly sok oldalú feladatát teljesíteni, a gyermekek év végével nem tudtak semmit s ezért a tanítót vették elő. Másrészt nincs is meg a tanítókban az a pedagógiai képzettség, hogy olykép tanítsák a hittant, mint azt ma jogosan megkövetelik. Nem tudja a tanító a gyermek leikébe úgy beleoltani azt a hitet, mint a .everendás hitoktató, kinek csak ez a mestersége és képzettsége. A hittantanitás pedig, ha olyképpen történne, mint tervezik, csakis súrlódásokra adna okot az egyházi hatóság és a tanítók között, mert azt, hogy a papság vigyázzon fel a hittanitásra okvetlenül szükséges és hasznos. Sennyey Ferencz a Murányi-utczai iskola igazgatója. A szaktanitás meghonositását nagyon káros következményűnek tartom. A gyermekek nem járhatnak rendesen iskolába s megtörténhetik az az eset, hogy a tanulókat már délelőtt egy órai előadás után el kell bocsájtani, hogy egy órai szabad idő után újra az iskolába jöjjenek. A szabad óra alatt természetesen tanulás helyett az utczákon fognak csatangolni, ami alkalmat fog adni a 6—12 éves gyermekeknek az elzüllésre. A szaktanitá a félnapos tanításnál, — a mi azonban a törvényben nincs előírva — még valahogyan kivihető, de egész napos tanításnál lehetetlen. A tanítók maguk is lanyhán fognak tanítani, a tanulók pedig hátramaradnak s nem nyernek elég oktatást. A tanítónők fizetésének leszállítását keresztülvi- hetőnek tartom s nem mondható méltánytalannak, ha a tanítónők, kik leginkább csak önönmaguk fentartá- sára vannak utalva, nem soroztainak abba a fizetési osztályba, a melybe a tanítók. A tanítók — többnyire családos emberek lévén — sokkal nagyobb keresetre szorulnak, mint a tanítónők. Nem tartom a fizetési redukálást igazságtalannak abból a szempantból se i:, ha azt vesszük, hogy a tanítónőnek 23 órája a maximum, mig a tanítóé 23 a minimum. A hitoktatást illetőleg, czélszerünek tartom, ha azt a tanítók maguk végezik. Ne a szaktanitással takarékoskodjék a főváros. Ha tényleg meg akar takarítani, azt elérheti a hitoktatásnál, ha azt, úgy mint tervezve van, a tanítókkal végezteti. Minden tanító oktassa a maga osztályát s bármily nehéz munka legyen is az, a saját osztályában szívesen vállalkozik arra. Szerintem leghelyesebb len >e, ha a főváros kiírna pályázatot az erkölcstan és az egymással összeegyező vallásokat egybefoglaló tankönyvre. A főváros ily módon körülbelül 106,000 fo intőt megtakarítana s megkapná azt az eredményt, mit a szaktanitással akar elérni. Hogy a tanítókat a polgárme-ster nevezze ki s ne a tanács válaszsza, helyesnek tartom. Helyesnek tartom egyrészt azért, mert egy embernek az áttekintése sokkal igazságosabb lehet, mint tizenháromé, másrészt, mert ha a tanács tizenhárom tagja választ, úgy a jelöltek s azok szószólói minden ügyosztálytól legalább is egy heti munkaidőt elvonnak. Walter Károly az Érsek-u'czai iskola igazgatója. A szaktanitás behozatalát egyáltalán nem tartom helyesnek, sőt meggyőződésem szerint annak meghonosítása a gyermekek oktatására, előmenetelére káros következményekkel lenne. Váltakozó osztálylyal biró iskolánál még valahogyan megvalósítható a szaktanitás, de rendes viszonyok mellett feltétlenül káros és a végrehajtása nagy akadályokba ütköznék. Az iskola-igazgatók amúgy is nagyon túl vannak terhelve, óraszámuk hetenként 20, a mely az erős adminisztrá- czió mellett teljesen kivihetetlen. Ha a polgári iskolai igazgatóknál 10 a kötelező óraszám, miért nem lehetne az elemi iskolai igazgatóknál is 10. A 20 óraszámot le kellene szállítani 10-re, a másik 10 órát pedig az osztálytanítók között, arányosan lehetne felosztani. A tanítónők fizetésének redukálása nem kivihetetlen. A tanítók, kik többnyire családosak, mindenesetre több fize'ésre tarthatnak igényt, mint a tanítónők, akiknek jövedelmükből csak magukat kell fen- tartaniok. Azt a társadalmi adót, a melyet a tanítók
