Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)
1901-03-04 / 9. szám
4 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1901. márczius 4. a számításait nyíltan készíti : a magyar pénz- piacz helyzete ilyen, a budapesti bankok a megjelölt határon túl nem léphetnek, mert nagyobb, szebb, jobb műveletre nem képesek. Nem önmaguk miatt, hanem a mai viszonyok, az általános helyzet okozza ezt s a hibát, a bajt nem kereshetni másban. Amit lehet, ki-ki megteszi a saját tehetsége szerint. íme, az utolsó pillanatban előlép a külföldi pénzintézet s 600.000 koronás megtakarítást ígér a fővárosnak. A tanács, mely a váratlanul jött ajánlattal külön és teljes titokzatosság közt megtartott ülésében foglalkozott, hozzájárult ahhoz az egyedül helyes és észszerű indítványhoz, melylyel Halmos János polgármester a kérdés függőben hagyását javasolta s a franczia-belga bankkal a tárgyalások megindítását tette lehetővé. Hol van az a higgadt elme, mely ezt a megoldást helyesnek nem találja ? A közgyűlés maga is egyhangúlag járult hozzá, a mint hogy ha a tanács ellenkező indítványt tett volna is,— a mutatkozó hangulatból biztosra vehetni, hogy a bankcsoport ajánlatát akkor is elvetette, visszautasította volna, valamint vissza fogja utasítani akkor is, ha a franczia-belga bankkal a tárgyalások megindulnának. Fontosabb a czél, mint az eszköz. Ha formai tekintetben kifogást lehetne talán tenni az utólagos ajánlat figyelembe vétele ellen, az esetleg elérhető kedvezőbb eredmény, — a 600.000 korona tiszta haszon, megérdemli ezt a kis szabálytalanságot, mely elvégre sem az első eset. Hiszen jól emlékezünk, hogy ugyancsak a főváros nagy kölcsön-ügyében már a legelső alkalommal hasonló, hogy úgy mondjuk, inkorrektség fordult elő. Az agrárbank volt akkor az egyetlen ajánlattevő, mely rendes időben tette meg a pályázatnak megfelelő, teljesen korrekt módon beadott ajánlatát. Akkoriban az agrár-és járadékbank 96-os árfolyammal kívánta az értékpapírokat átvenni. Helytelen volt akkor is a pályázati feltételeknek meg nem felelő módon benyújtott pótajánlatot elfogadni, mely igaz, hogy 0.5 százalékkal kedvezőbb volt, de az is bizonyos, hogy az agrárbank a további kölcsönügyletek megkötésénél ilyen, a mostanihoz hasonló eljárást a fővárossal szemben nem tanúsított volna. A szigorú alakszerűség mellőzése tehát nem egészen szokatlan dolog. Annál helyesebb most, hogy a jó reménység fejében történt. Disszonancziát az érdekes dologban csak a kölcsönügyi bizottság tagjainak lemondása okozott. íme az urak, a kik folytonosan az egyszerű, egyenes utat követelik, rossz néven veszik egy valóban formai eljárás e'mellözését és sértődötten duzzognak, holott nyilvánvaló dolog, hogy az uj ajánlat még csak ezután kerül tárgyalás alá, a mikor a bizottság komoly feladata kezdetét veszi. Az előzetes véleménynyilvánítás, azonkívül, hogy tulajdonképen csak alaki dolog lett volna, talán még meg is árthatott volna ebben az esetben a jó ügynek. A polgármester és a tanács igen okosan és a mi több, politikusán tette, hogy a váratlanul érkezett pótajánlatot elrejtette a külső hatások elöl. Akkor, a mikor már a meg- érlelö, alapos tárgyalásra nincs idő, a felületes nyilvános tárgyalás csak annyit eredményezett volna, hogy a magánérdekeket rászabadította volna az ügyre s az az érdekharczok marakodásánál konczul eshetett vala. A fővárosi kölcsön ügyében elkövetkezett újabb fordulat általános örömet okoz mindenfelé, a legutóbbi események pedig megszerezték még azt a megnyugtató tudatot, hogy a polgármester és tanács felette áll minden külső befolyásnak, klikkek hatalma alatt nem görnyed, külső érdekeket közügyekben nem ismer — és megmutatták azt a jól eső látványt, hogy a főváros vezetésében a politikus elme-élig minden fegyvert harczba visznek a vezető férfiak, hogy a főváros érdekeit minden körülmények, minden viszontagság között megvédelmezhessék. A szegényügy rendezése és a vidéki hatóságok. Bámulatos, hogy mialatt a székesfőváros évről- évre nagyobb áldozatokat hoz a szegények segélyezése körül s különösen az utóbbi időben a társadalom bevonásával valóban ritka buzgóságot fejt ki a szegényügyi közigazgatás javítása terén, azalatt a vidéki hatóságok, különösen a községek, ebbeli feladatukat csak alig-alig teljesítik. Mindamellett, hogy a községi törvény szerint a község az illetőségi kötelékébe tartozó magukat fentartani nem tudó és fei tartásra képes és köteles rokonokkal nem biró szegényeit eltartani volna köteles, a községek a székesfővárosban tartózkodó szegényeikről gondoskodni nem akarnak. Az elöljáróságokhoz nap-nap után érkeznek a községek abbeli értesitései, hogy a szegényeik részére előlegezett segélyösszeget megtéríteni nem hajlandók és követelik szegényeiknek hazatolonczoltatását. A szegények, kik községüktől már rég elmaradtak, haza menni önszántukból nem akarnak, mert egyrész
