Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)
1901-02-18 / 7. szám
4 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1901. február 18. Ez a ritka izgatottság mutatta meg, hogy magánérdekek is játszottak bele a dologba, a miket méltányosságból, jóakaratból nem akartak talán teljesen elmellözni. Nem követtek el bűnt vele; csupán az izzó hangulat némi kiforratlanságát bizonyitotta be törvényhatósági bizottságunknak. Egyébként pedig üdvözöljük a közgyűlés határozatát, — bátran megtörte az utat. A méltányosságból vagy egyéb okok miatt tett engedményeket pedig jól tette. Nem keli épen ajtóstul berohanni, mikor a nyugodt, egyenes ut is czélra vezet. Megint kidőlt egy javakorbeli, ép erejű, nagy tehetségű, még nagyobb buzgalmu munkása a fővárosnak. A végzet nem válogat; az erős férfi, kire élete delén a legszebb feladatok várnának épen, úgy játékszere, áldozata, mint a hajlott korú agg vagy az ártatlan, magával tehetetlen csecsemő. Az emberiség ismeri, tudja, megszokta ezt a végzetet, — mégis valahány gyász eset — megannyi tragédia. Keserűbb, fájdalmasabb pedig olyankor, a midőn váratlanul tör be a halál, hogy elragadja azt, a kiről nem is álmodtuk volna, hogy el kell veszíteni - - a kit mindenkinek meleg szimpátiája környezett mindenkor s a ki ennélfogva fájdalmasabb űrt hagy maga után, mint akárhány sokkal nagyobb kaliberű lángész, a ki a köz javára bár nagy szolgálatokat tett, a közösség érzetét kiven ápolni és fenntartani azonban nem tudta. Szabó Károly tanácsost, a jószivü embert, a buzgó tisztviselőt nem kell bemutatnunk. Érdemeit nem kell gúlába hordanunk sírja elé; ismerte öt mindenki, tiszttársa, alantasa és a közönség egyaránt. Nincs két éve annak, hogy ezen a helyen önálló czikket szenteltünk azoknak az eredményeknek a méltatására, a melyeket mint a tanügyi-osztály vezetője kivívott. Ki képzelte volna akkor, hogy ez a lankad- hatatlan munkakedvü, tevékeny ember ilyen hirtelen-váratlan elszakad közülünk s fényesen indult földi pályája megtörik, ketté vágódik — örökre. Talán ö maga volt az egyedüli, a ki sejtette sorsát. A hétfői közgyűlésen, melyen még teljes ambiczióval referálta az erzsébetkirályné- uti villamos vasút ügyét, — pillanatig valami lehangoltság vett rajta erőt. Egyik fővárosi fogalmazóval beszélgetett, szokott hirtelen mozdulatával vállára tette a kezét s félig keserűen, félig tréfásan igy szólt: „Ej barátom, helyet csinálok én maguknak nemsokára!“ — Megtette. — Hamarább mint hitte volna. Szabó Károly élete tiszta tanulság. íme egy becsületes, igyekvő ember, a ki a tisztvi- selö-lépcsözet minden grádusán, végtelen kitartással küzdött és dolgozott — s ezzel érvényesülni tudott. Reklám nélkül megbecsülték, felemelték, érdek nélkül megszerették. Sok állást töltött be; közöttük a legfontosabbakat — s mindenütt helyt állott. Azért is rendelték mindig uj helyre, mint a jó katonát, mindig a veszedelmes pontra. — A tél metsző hidege nem enyhül, — egyre kegyetlenebb. A gyilkos szél sivit, az emberek testét végig borzongatja. A kerepesi- temetöben felhantolt uj sirdombon összefagynak a göröngyök. Az elemek daczolnak az emberek erejével;Ja védekezés mit sem használ. . . . Mégis a dermedt szivek csodásán felmelegednek, a fagy kérge leválik hirtelen. Mitől? Egy kicsike csillogó gyöngy, a részvét könv- csepje hull a virágos hant fölé; ez melegíti fel a sziveket. De felmelegitheti-e a halott szivét? Érzi-e az elköltözött a részvét és szeretet melegét. Hullajtsátok a részvét könnyeit ! Szabó Károly sirhantjára — az ö résztvevő lelkét hálásan járja át az elhagyott barátok szerete- tének melege. ? Ezer korona a szegényeknek Az Egyesült budapesti fővárosi takarékpénztár a főváros szegényei számára 1000 koronát adományozott. A tanács ezt az összeget az érdemes szegények közt való kiosztás czéljából a kerületi elöljáróságoknak küldötte meg. A felosztás az egyes kerületek között a terület népességének arányában történt, így az 1000 koronából az I. kér. 120, a II. kér. 80, a III. kér. 100, a IV. kér. 60, az V. kér. 80, a VI. kér. 100, a VII. kér. 150, a VIII. kér. 150, a IX. kér. i ( ( (i i, X. Ieiület pedig 60 koronát kapott. Szabó Károly.
