Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)
1900-01-01 / 1. szám
9 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1900. január 1. Közjótékonysági politika , Nemcsak az elmélet, de nálunk a törvény is a főváros feladatává és kötelességévé ieszi — egész helyesen — a szegény ügy rendezését. A helybeli illetőségű szegények ki nem utasíthatók és ellátásukról a község (a főváros) tartozik gondoskodni. Oly imperativ rendelkezése ez a törvénynek, mely elől kitérni, mely alól kibújni nem lehet. A közjótékonysági — szegényügyi politika feladata e kérdést úgy megoldani, hogy a község lehető csekély megterhelésével az összes arra rászoruló szegényekről oly módon gondoskodni, hogy az az emberi méltóságot és a koldusban élő önérzetet ne sértse, amellett lehetőleg a munkára serkentsen és gátat vessen a szegénység további terjedésének. Ami a czéltudatos egymást kiegészítő intézkedések egész sorozatát követeli. S ha utána nézünk annak, amik a fővárosban e tekintetben történtek, csak lesújtó Ítéletet mondhatunk A főváros évenként jelentékeny összegeket költ e czélra, számbavehető eredmény nélkül, s jegye ízük meg, hogy minden céltalanul elköltött fillér százszoros sulylyal esik a mérlegbe. Nem a fővá rosi jótékony intézetekről szólunk, ezek egész külön megbirá- lást igényelnek, de szólunk azokról az összegekről, melyeket a főváros rögtöni segélyek és jótékonysági egyesületek segélye czimen költ. Költ anélkül, hogy a nyomor valódiságát megvizsgálná, anélkül, hogy az egyesületek javadalmazását egyenletessé tenné, a segély összegek felhasználását szabályozná és ellenőrizné — s éppen ennélfogva az ilyetén módon kiadott — nem felhasznált — pénz mi eredményt sem mulat fel. A legnagyobb vegyességben kapnak segélyt közoktatási, kulturális, jótékony- sági, sport és más egyletek, a rögtöni segély elnyerése végett megjelenők, anélkül, hogy csak hozzávetőleg is szabályozva volna, hogy kinek, mit és mily alkalomkor lehet és kell adni. Csak ily módon történhetik, hogy a főváros pénzével mtstersé. gesen idegen koldusok bevándorlását mozdították elő, ez a rendszer, a helyett, hogy a szegénység korlátozására szolgált volna még csak fejlesztette azt, s mesterségesen növelte és növeli a főváros terheit. A segélynyújtásban előzetesen megállapítandó elvek szerint kell eljárni, legyen ez a segélyezés akár közhatósági, akár társadalmi. Hogy melyik helyesebb e kettő között, lehet még vitatkozni, de nálunk ahol kellő élénkségü és fejlettségű, bizonyos irányokban már kiforrott és megállapodott társadalmi élet nincs, itt nem nehéz a kettő közül választani. Legkevésbbé szabad pedig a társadalmi tevékenységet minden ellenőrzés nélkül fix összegekkel támogatni. Akit az igazi jótékonyság nemessége, a kérdés fontosságának felismerése késztet a jótékonyság gyakorlására, az fog tudni áldozni és fog tudni munkálkodni a czél érdekében, hogy a disponibilis tőkéket ezekbe a csatornákba vezesse, hogy a szegényekszükségletét és fogyasztási igényeit kielégítse, anhuk nem kell a közhatóságnak minden, a szent ügy iránti érdeklődéstől ment, és erkölcsi alapot nélkülöző alamizsnája. Ez a rendszer mesterségesen növeli a társadalmi stréberek számát, kik a főváros pénzén akarnak kitűnni, nem tényleges jótékonyságukkal, de „tevékenységük“ szájas hirdetésével. De nemcsak az a baj, hogy a jótékonysági akczió (ne mondjunk egyelőre mást) a sok kézen át teljesen elposványosodik, hanem az is, hogy a minden (bár minimális) elienszolgá- látatás nélküli készpénz segélyezések elölik az egyéni önérzetet s a münyomort minden vészes következményét mesterségesen fejlesztik. Itt van már nagyon az ideje, hogy ezen gyökerestül felfordult, alapjában, viszás állapotoknak radikális és mélyreható reformokkal egysze'sinindenkor a véget vessenek. A dolog mélyére hatolva, azt kell néznünk, mindenek előtt, hogy mi az igazi szegénység ? Amire talán legmegfelelőbben azzal válaszolhatunk : a fogyasztóképesség hiánya. Ez igy van cs a közse- géjyezés végczélja nem az, hogy néhány fillérrel vagy egy rossz ebéddel segítsen a szegényen, mi másnap elfogy, s a nyomor és az éhség újra eljön : hanem az, hogy oly helyzetbe hozza az illetőt, hogy a szükségeseket magának állandóan és jutányosán meg tudja szerezni. A munkaközvetítés, a fogyasztási egyletek, a munkaalkalmak szaporítása és megújítása olcsó és jó tápszerek ruházat és lakás biztosítása képezik a szegénység ellenszereit. Aki nem teljesen képtelen minden munkára, az azért, amit kap, végezzen ha csak valami minimális külön ellenszolgáltatást, hogy lelkét az az édes tudás töltse el, hogy megszolgálja azt, amit kapott, s nem alamizsnából élő koldus, nem a társadalom szemétdombjára dobot s minden emberiességgel nélkülözni kényszerült semmi, vagy legfeljebb az igavonó baromnál is rosszabb valami. Nálunk e téren semmi sem történt. Csak a nyomor és a rendszer kinövései fokozottak. Pedig a főváros külön ügyosztályt szervezett ezen ügyek ellátására. Az ügyosztály azonban úgy látszik abban a meggyőződésben van, hogy nincs más feladata, mint a beérkező aktákat eltologatni, s nézni nyugodtan mint növekszik a szegénység pusztító hatalma. Pedig az égető kérdés sürgős megoldásra vár, s addig kell sietni, mig a nyomor csak esdekel. Polgári házasok gyermekei. A budapesti róm. kath. egyházi anyakönyvekben bejegyezve levő gyermekek anyakönyv kiigazítási ügyeit a fővárosi tanács a hatósági nyomozás befejezése után a budapesti kér esperességhez szokta áttenni, hogy a kívánt kiigazítást saját hatáskörében elrendelje. A tanács mindenkor igy jár el, mikor a törvénytelennek anyakönyvezett gyermek szüleit a polgári törvények szerint törvényes házastársaknak kell tekinteni. Az egyházi hatóság azonban csak akkor x’endelheti el a törvénye- sitést, ha a szülők az egyházi törvények értelmében is törvényes házastársak, tehát ha a polgári házasságkötésüket egyhá- zilag is megáldatták. Az esztergomi érseki helynök tegnap megkeresést intézett a tanácshoz, hogy az olyan szülök gyermekeinek törvónyesitési ügyét, kik egymással csupán polgári házasságot kötöttek, — ne is tegye át az egyházi hatósághoz, mert az egyház saját törvényeivel ellenkező intézkedést nem tehet A kath. egyházi hatóság csak polgárilag egybekelt házastársaknak rom. kath. gyermekét csak abban az esetben ismerheti el törvényes származásúnak, ha a szülők más vallásunk és házas- < ságuk a világi törvények értein ében érvényes.
