Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)
1900-01-29 / 5. szám
' A deficzit. Bárhogy is törtem rajta a fejemet, egy darabig sehogy- sem bírtam felfogni hogy mért van ennek, a mi szegény fővárosunknak annyi deflczitje, mikor mindig olyan roppantul takarékoskodik. Mert, hogy sok a deíiczitje, azt minden alkalommal igyekszik hangoztatni, hogy pedig ilyen, meg olyan takarékos ezzel szintén gyakran tetszeleg nekünk és önmagának. Ha meggondoljuk, hogy normális viszonyok közt a takarékos ember még csekély összegből is tisztességgel megélhet, kissé nagyobb jövedelem mellett már félre is tehet valami pénzecskét, pedig nagyobb jövedelem mellett pedig éppenséggel meggazda- akkor csakugyan kedvem volna sirva fakadni, hogy hát mért éppen ami takarékos fővárosunk olyan szerencsétlen, hogy nemcsak vagyont nem tud szerezni, hanem állandóan deficzitre dolgozik és adósságokat kénytelen csinálni. Ha van igazság — pedig van — akkor hogyan eshetik meg (kkora igazságtalanság? Pedig abban, hogy a főváros tényleg takarékos, egy per- czig sem kémkedhettem. Mert ugyan mért volna a városban annyi szemét, ha nem a takarékosság miatt ? Mért volna ihatatlan a vízvezeték vize, ha nem takarékosság miatt, amely nem akar költeni jó szűrőkre ? Mért volna annyi toprongyos ember a főváros területén, ha a városjnem volna olyan takarékos, hogy ilyesmikre csak minél kevesebb pénzt akarjon áldozni ? Mért akarták volna behozni a szódaviz-adót, mért hozzák be a viz órákat, mért használnak adósrófot, ha a takarékos fővárosnak mindezekre a jövedelmi forrásokra komoly szüksége nem volna ? Mert a mai drága világban spórolni kell és a spó- rolásra igen jó alap a jövedelmek ily módon való szaporítása. Csakugyan okszerű kezelése a jövedelmeknek, — gondoltam jó ideig; amig tudniillik a fülembe nem jutott, hogy e mellett a nagy, hues és fennen hirdetett takarékoskodás mellett is folyton deficzittel, adóssággal kell küzdenie szegény fővárosunknak. Ekkor megdöbbentem. Hogyan lehet ez? Lopják talán a várost? Nem éppen. A nyilvánosság előtt takarékos, titokban pedig nőkre költi a pénzét? Uram bocsá’, szeretőket tart? Ilyesmi alig tehető fel egy egész városról, amelyet közepén a Duna választ ketté ? Vagy talán kártyázik ? Ez sem valószínű, mert a tatiszlika adatai szerint ma már csak a szabad királyi városok és nagyközségek kártyáznak, de a fővárosok soha. Mit csiná tehát, — töprengtem — hogy annyi deficzitje van, amennyi vagyonból szegény kucséber évekig tisztességesen megélhetne ? Töprengéseim közben neki indultam a többféle, régi, uj és legújabb városházának, hogy majd ott kapok 1 alán valakitől felvilágosítást. És a hogy igy egyik hivatalos szobából a másikba csatangoltam, hirtelen világosság fogta meg az én elmémet. — Kitaláltam! A hivatalos szobák tudniillik, amelyekben jártam, mind igen elegánsul, kényelmesen és bizonyos pompával valának berendezve. Dró„ga szőnyegek, impozáns íróasztal és puha széles karosszékek mindenütt. — Ohó, — csaptam a homlokomra, — itt 9, deficzit. Itt, itt a deficzit. Benyitottam egyik tanácsnok fényes nagy termébe. Í9Ó0. január 1?9. li — Ilyen a minisztériumokban csak az államtitkárnak van. Belebotlottam egy bájos toillette-szobába. — Valami félvilági hölgy lakik itt ? — kérdeztem naivul. — Dehogy, ez a tanácsnok ur hivatalos toilette-szo bája. — Bizonyosan itt mossa a kezét, ha a tanács valami bakot lőtt. És mindenütt drága, neszfogó szőnyegek, tükrök, metszetek és faragványok. Itt, itt a deficzit. Most — a Károlykaszárnya épületében lévén — bekukkantottam a polgármester ur hivatalos helyiségeibe. — Tyhü, — vakartam meg a fülem tövét, — ez aztán fain dolog! Kérem, az előszoba a tetejéig egy narancssárga kárpit, telidesteli fáczánmadarakkal, akik kettesével látszanak őrizni egy egy kicsi kalitkát. A polgármester titkárjának a szobája megyszin tapétás, a szalon oldalfala szürke, lent a parkéinál kék naracsfák, a mennyezetnél tubarózsa-koszoruk, a fal négy sarkában pedig kék cseresznyefák. Istenem, milyen szép és milyen drága egy szeczessziós berendezés ! Minisztereink sincsenek ilyen szépen berendezkedve. Bár nem tagadom, hogy a polgármesteri állás megköveteli a külső dekórumot is, és elismerem, hogy azoknak a termeknek, amelyekben az ország fővárosa közigazgatásának a feje repre- czenlál, csinosaknak és szépennek kell lenniük. De ilyen szépeknek! És ilyen díszeseknek ! ! Ilyen díszeseknek akkor, mikor szegény főváros úgy kénytelen takarékoskodni; és mégis olyan sok deficzitje van ! Hiszen az Istenért, mi marad akkor a két évig tartó külföldi tanulmánykéjutazásokra, meg a hivatalos bankettekre ? Semmi. Minden rámegy a tapétákra, szőnyegekre, meg, hogy többet ne mondjak, arra a remek, negyvenezer koronás bútorberendezésre, amelyet a párisi világkiállításon is bemutatunk, s amely a kiállítás után szintén a polgármester szalonjá ban fog elhelyeztetni. Aki kiváncsi, győződjék meg róla személyesen és tekintsen majd be, a fényes termekbe. Előbb azonban jól tisztítsa le a lábát, mert különben be nem eresztik. 8. Károlyka. Kávémérés az udvarban. A Terézváros egyik kávémérője üzletét áthelyezte ugyanannak a háznak az udvarába, a melynek eddig az utczai részén volt Az üzlettulajdonos az áthelyezést annak rendje és módja szerint bejelentette a kerületi elöljáróságnak. Az elsőfokú iparhatóság azonban a bejelentést tudomásul nem vette, mert az udvari helyiség kávémérés czéljára nem alkalmas. A kávémérő felebbezése következtében az elsőfokú határozatot a tanács jóváhagyta. A kereskedelmi miniszter azonban ma harmadfoku- lag másképp határozott és utasította az elöljáróságot, hogy a bejelentést vegye tudomásul, mert azt semmiféle törvény sem írja elő, hogy az udvarban kávémérést ne lehessen tartani. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS
