Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)

1900-11-19 / 44. szám

magyar székesfőváros

1900. november 19.

Ezen polgárokból alakulna meg aztán a kerületi szegényügyi bizottság, melynek működési körét a jelzett szakaszok eléggé részletesen körvonalazzák. Feladatuk volna e szerint a kerület szegényeit állandó figyelemmel kisérni, a felügyeletükre bizott területen tapasztalt nyomor enyhitésére kellően megokolt javaslatokat vagy indítványokat tenni. Feladatát képezné továbbá a kerületben létező magánjótékonysági intézetekkel összekötetést fentartani, miáltal a köz-és magánjótékonyság egymással közeli érintkezésbe hozatnék, a segélyezés iránya, módja, mérve megtekinthető.

A szegényügyi bizottság működésében kifejeződnék a közpolgárság önkéntes és autonom részvéte a közjótékonysági igazgatásban.

Igaz, bogy ezen részvétel távolról sem lenne olyan merevséggel keresztül víve, mint a németországi városokban, de nőm is lehet, mert erre kényszerrel nem rendelkezünk.

Másrészt azonban ezen bizottság szervezete és működési tere olyan, hogy a polgárság részvételét nemcsak biztosítja, de azon arányban, a mily mérvben a szükséges közszellem, az áldozatkészség és emberszeretet nyilvánulni fog, a közjótékonysági közszolgálat autonom alapon mindig tovább fejleszthető.

Ilyen érdekes, a mit az előterjesztés az elszegényedés megnyillása kérdéséről mond. Szószerint idézzük Horvát tanácsosnak idevonatkozó sorait:

„Az általam bemutatott tervezet, mint annak czime is mutatja a főváros által gyakorlandó közsegélyezés módjáról és mérvéről intézkedik, vagyis arról szól, hogyha a segélyezés kényszere beáll, a segítség mily mérvben és mily alakban nyuj- tassék. Azért tartom ezt szükségesnek külön hangsúlyozni, mert több oldalról hangoztatták és az elöljárók is kifejezést adtak jelentésükben, hogy az alkotandó uj szabályrendeletben feltétlenül gondoskodni kell oly intézkedésekről, melyek az elszegényedést meggátolják. Nem vonom kétségbe, hogy lehetnek egyes intézkedések, melyekkel bizonyos helyen és bizonyos körülmények közt az elszegényedést legalább részben meglehet akadályozni, vagy ideig-óráig elszigetelni, de erősen kétlem, hogy ily intézkedések egy szabályrendeletben helyt foglalhatnának. Mi okozza ugyanis az elszegényedést ? Ennek száz, meg száz oka van. Lehetnek okai elemi csapások, (árvíz, tűzvész) egyes iparágak pangása, gazdasági válságok stb. stb. Már most ezekre mind külön-külön intézkedések vétessenek fel a szabályrendeletbe. Eltekintve attól, hogy ez teljes lehetetlenség volna, vájjon a község feladatát képezi-e hogy mindezekre nézve intézkedjék.

Aztán egyáltalában meg lehet-e akadályozni az elszegényedést ? S feltéve, hogy igen, vájjon azt egy szabályrendelet körében kell-e és lehet-e megvalósítani ? Az elszegényedés okainak kutatása, s a megfelelő ellenszerekről való gondoskodás oly nagy szoczialis probléma, melyet szabályrendeletileg megoldani nem lehet. De nem is a község feladata. Ez már az állam teendői közé tartozik. Nagyon természetes, hogy az állam is csak bizonyos fokig fog ily irányú feladatának megfelelhetni ; ruert oly ideáüs társadalom, hol szegény vagy közsegélyre szo6

rult ember nem lesz, elképzelhetetlen, s egy ilyen állapotot létrehozni az államnak sem fog sikerülni, mert az állam sem tehet mást, minthogy a tömeges elszegényülést nemzetgazdasági jellegű intézkedésekkel ellensúlyozza. S itt felvethetem azt a kérdést, hogy egyáltalában mi az állam teendője a szegényügy terén. Teendője nézetem szerint az, hogy a szegényügyet tör- vényhozásilag (tehát az egész országra kiterjedőleg) rendezze, szabályozza és elhanyagolását megelőzze, nem az egyén, hanem az Összeség érdekében; feladata továbbá, mint előbb jeleztem, hogy a tömeges elszegényedést nemzetgazdasági jellegű intézkedésekkel ellensúlyozza.

Ezzel szemben a község feladata pedig nem más, mint az első sorban személyes okokra visszavezethető egyéni elszegényedéssel foglalkozni és segélyt nyújtani azon határig, a mely erejét meghaladja.

A társadalomra pedig az a feladat hárul, hogy a magánjótékonyságot gyakorolja anyagi áldozat és egyéni szolgálatkézség által.

Ezen elv szemmel tartásával dolgoztam ki a mellékelt szabályrendelet tervezetet is, melynek főszempontjai mint az előadottak alapján kivehető, a következők :

1. a közsegélyézés a község kötelessége az esetben, ha a segélyre szorultnak eltartásra kötelezhető rokonai nincsenek ;

2. a hatósági segélyezés csak a legszükségesebb segélyt nyújtja, és csak azok részesülnek benne, kik ezen közsegély nélkül megélni nem bírnak ; mindazok tehát, kik bizonyos exisztencziális minimumot elérő keresettel bírnak, a közsegélyre igényt nem tarthatnak ;

3. a közsegélyezésnél tekintettel kell lenni arra, hogy a folyamodó valamely magánegylettől, magánosoktól vagy családtagjaitól nyer-e bizonyos segélyezést;

4. a közsegélyre szoruló a segélyezésben nem válogathat ;

5 az idegen illetősegüeknek nyitott közsegély mindig előlegül tekintendő, melynek egész értéke megtérítendő ;

6. a közsegélyezést részben a tanács, részben a kerületi elöljáróságok gyakorolják :

7. a társadalom bevonása a közjótékonysági adminisztrá- czióba, —

8. az úgynevezett zárt és nyílt segélyezés fentartása,*

Azokról a reformativ intézkedésekről, melyek a szabályrendelettel kapcsolatban megoldandók volnának, de melyek foganatosítása a főváros törvényhatósági jogkörén kívül esik, a következőket Írja :

Első sorban a szegényügynek törvényhozásilag való országos rendezése lenne megoldandó.

Ez által válhatnak csak az egyes hatóságoknak szegényü* gyük rendezésére tett intézkedései teljesekké.

Szükséges tehát, hogy az idevágó törvények és rendeletek a mai viszonyoknak megfelelően kibővittessenek és végrehajtásuk országosan biztosittassék.

Mig községeink legnagyob része szegényeik ellátására i koldulás megengedésén kívül, egyebet nem tesz s azok szegényeik direkt segélyezésére nem köteleztetnek, njindadgig a fő