Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)
1900-04-09 / 15. szám
8 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1900. április 9. A vállalkozás nem iparág. A VII. kerületi elöljáróság egyik budapesti lakos számára iparigazolványt adott ki „vállalkozói ipar“ gyakorlására. A folyamodó nem jelölte meg kérvényében közelebbről az iparnemet, a melynek körében a vállalkozásokat folytatni akarja, az elöljáróság azonban a bejelentést mégis tudomásul vette. A budapesti építőmesterek, kőművesek, kőfaragó és ácsmesterek ipar- testülete az elöljáróság határozatát megfellebbezte a tanácshoz. A tanács a fellebbezésnek helyt is adott, s a kiadott iparigazolványt visszavonta. A tanács határozata kiemeli, hogy a vállalkozás nem különleges iparág, s igy az ipartörvény szempontjából annak az ipari foglalkozásnak a jellegét követi, a melyre a vállalkozás kiterjed. E szerint a vállalkozói iparra szóló iparigazolvány kiadásánál az ipartörvénynek azokat a határozmányait kell alkalmazni, melyek a vállalkozás tárgyát alkotó ipar természete szerint a szabad képesítéshez, engedélyhez, vagy telepengedélyhez köpött iparokra vonatkoznak. Minthogy az építőmesteri ipar az 1884. év- XVII. tcz. 10. § ának g) pontja értelmében engedélyhez van kötve, s ezt az engedélyt csak képesített építőmester nyerheti el, ennélfogva az építő-vállalkozás gyakorlására és az iparűzési jogosultság csak képesített építőmesternek adható meg. A folyamodé ezt a képesítést nem igazolta, s igy az elsőfokú határozatot a tanácsnak? meg kellett semmisítenie. Egy háztulajdonos szenvedései. Egy budapesti háztulajdonossal tavaly az a szerencsétlenség történt meg, hogy mivel nagyobb összeg adóhátraléka volt, ennek fejében az adóhivatal lefoglaltatta az egész házbérjövedelmét úgy, hogy a lakók ettől fogva nem a háztulajdonos kezébe fizették le már a lakásbért, hanem kénytelenek voltak beszolgáltatni az adóhivatalba. A háztulajdonos igy természetesen egy árva fillért sem látott többé a házbérjövedelméből. Meg volt ellenben az az erkölcsi elégtétele, hogy adóhátraléka már az első félévben egészen letelt; ennek következtében méltán hihette, hogy az adóhivatal helyett legközelebb ismét ő fogja felvenni majd a lakásbéreket. Csalódott. Az adóhivatal nem találta sürgősnek, hogy a foglalást visszavonassa s noha már semmi követelése sem volt a háztulajdonoson, azért ezentúl is folyton ő vette föl a lakásbéreket a lakóktól. A megijedt háziúr fűhüz-fához szaladgált, de hasztalanul. — Végre aztán — Írja r*ry beadványában — fogtam egy nagybefolyásu képviselő urat, a ki írásbeli jelentésemet a miniszter ur kezébe nyomván, sikerült a foglalást visszavonatnia. De ha a háztulajdonos netalán azt gondolta volna, hogy most már hozzájut a jogtalanul elvont házbérjövedelméhez is, akkor ismét mélyen csalódott. Az adóhivatalt ismerni kell; az ahóhivatalnak elvei vannak. És ezek közé tartozik az a nagy elve is, hogy a derék hivatal elvből semminemű — sem him — Sen» nő; sem pedig semlegesnemü — pénzt nem fizet vissza. Mivel pedig a háziúr kérte a pénzét, a hivatal egyszerűen tudtára adta, hogy abból a többletből, a mit a lakók az adópénztárba fizettek be, nem ad ugyan vissza egy fillért sem, de — ide méltóztassék figyelni! — a már beszedett túlfizetést ráírják a háztulajdonos javára a következő időkre, Tudniillik, hogy a jövőben ne legyen gondja az adófizetésre, az adóhivatal rátette a kezét a nála levő pénzre s igy a háziúr kénytelen-kelletlen jó előre lefizette egy csomó házbéradóját. Igen ám, de mivel a a ház most már egy esztendő óta semmit sem jövedelmezett, tulajdonosa időközben a vizdijjal maradt hátralékban. Ezért megint a vízvezetéki igazgatóság kezdte sürgetni s a háziúr nagy szomorúságában a tanácshoz folyamodott, hogy tekintettel a tekintendőkre, a legkisebb törlesztési részletet állapítsák meg a részére. A vízvezetéki igazgatóság azonban elutasító véleményt mondott s a szegény háziúr most már valósággal ráfizet a házbérjövedelméré, mert a vizdijat már tisztán a saját zsebéből kell fedezni. És ki tudja talán adósságba veri magát, hogy kifizethesse a vizdijat ; holott, ha volna legalább egy fővárosi bizottsági tag rokona, az adópénztárból is milyen szépen visszakaphatta volna a pénzét! Polgárok, ne mulasszátok el,'-hogy gyermekeitek mellé legalább keresztapának fővárosi bizottsági tagot hívjatok meg. J—ny. A mérnökök magángyakorlata. A törvényhatóság 1894-ben a tisztviselői fizetések rendezése alkalmával kimondotta, hogy : „ Az ügyészi, nemkülönben a mérnöki hivatali alkalmazottak a magángyakorlattól eltiltat- nak; kivételt képez a mérnöki hivatal alkalmazottjainál azon eset, ha mint szakértők hivatnak meg.“ Nem a tiszti főügyészen múlt, hogy ennek a hoinályos és sokféleképpen magyarázható határoz- mánynak legutóbb a mérnöki hivatal még fiatal tagja áldozatul nem esett. Négy mérnököt vádoltak azzal, hogy állandóan lekötött munkakörben Üzletszerűen magángyakorlatot folytat. A tiszti főügyészség kötelessége lett volna, kogy a vádak alapos megvizsgálásával konstatálja, vájjon az inkriminált esetek a közgyűlés határozatával ellenkeznek-e, büntetendők-e ? De mielőtt a tiszti főügyész megtette nyilatkozatát, a középitési igazgatónak kellett volna kétséget kizáró módon megjelölni, hogy mi értendő a mérnök magángyakorlatának fogalma alatt, neki kellett volna megmondani, hogy a vádlott fiatal emberek abban az időben, a mikor állítólag magántevékenységet folytattak : juthattak-e egyáltalán olyan helyzetbe, hogy hivatalos elfoglaltatásuk mellett privát üzleteket is végezhettek volna. A középitési igazgató ismerte leginkább a vádlottak munkakörét, neki kellett volna hatá- rozottan kijelenteni azt, hogy azok az emberek hivatalos ügyekkel túlterhelve magánfoglalkozásra egyáltalán nem szakíthatnak időt. Ennek a hitáro?ott k
