Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)

1900-03-05 / 10. szám

1900. március 5. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 6. Az adószámviteli szakvizsga. Tekintetes Szerkesztő ur ! A tanácsot kiválóan jellemző eset, képezi be­szédtárgyát a fővárosi hivatalokban. A „Magyar Székesfőváros“ annak idején már foglalkozott a tanács által elrendelt adószámviteli szakvizsga szabályzattal, mely ellen a számvevőségi tisztviselők felebbezéssel éltek, sérelmesnek találván azt az intézkedést, hogy reájuk nézve a gyakorlati szakvizsga letétele előzetesen kötelező, az adószám­viteli alkalmazottakra nézve ellenben csak akkor, ha számvizsgálói, illetve számtanácsosi állásra pá­lyáznak. A tanács a felebbezőket elutasította, sőt másod­fokú felebbezésüket a közgyűlésnek elutasító javaslat­tal terjesztette be. Az ügy úgy az adószámviteli, mint a számvevő­ségi hivatalokban nagy izgatottságot okozott, mivel a még múlt évben betöltendő volt 42 újonnan szerve­zett állás betöltése e miatt függőben maradt. Mindkét párt (már mint hivatal) a hivatalos órá­kat deputácziózással, memorandum szerkesztéssel töltötte s nagy izgalomban várták a közgyűlés hatá­rozatát. Nagy volt tehát az ámulás, midőn a közgyülé sen a főpolgármester az ügyet a napirendről levette és pedig azért, mert a szakvizsgáról szóló utasítás az újonnan kiadott kerüleli közigazgatás tervezetéről szóló szabályrendeletből véletlenül kimaradt s igy egyáltalán nem követelhető. Az ügy azonban igy sincs még elintézve. A ta­nács ugyanis oda módosította a szabályrendeletileg megállapítandó szakvizsga utasítást, hogy nem adó- számviteliek a vizsgát megválasztatásuk után egy év alatt tartoznak letenni, az adószámvite iek ellenben előzőleg. Előállhat ezek után azaz eset, hogy az adószám­viteli hivatal vezetésére megválasztanak számtanácso­sul olyan egyént, ki soha adóhivatalt nem lá­tott ; el'enben a 20—30 év óta működő adó­számviteli hivatalnok csak úgy lehet számtanácsos, ha előzetesen vizsgázik 1 S igy most változatosság kedvéért az adószám­viteliek készülnek megfelehbezni az uj határo­zatot ! Egy nem pályázó. A szobafestők iparigazolványai. A budapesti szobafestők és mázolok stb. ipartestülete pa naszt tett a tanácsnál, hogy az elsőfokú iparhatóságok sok olyan embernek adnak iparigazolványt, kiknek a kellő szakkép zettségük nincsen meg Az ipartestület e panasz kapcsán azt kérte hogy rendelje el a tanács, hogy iparigazolványt ezentúl csakis az ipartestület pártoló véleményes jelentése alapján lehessen kiadni. Ebből az is következnék, hogy az iparigazolványokért benyújtott kérvényeket az ipartestület utján kellene ezentúl beadni. A ta­nács ma elutasította az ipartestület kérelmét, mert á kívánság egyenesen az ipartöryény rendelkezésébe ütközik s mert az ál­talánosságban tett panaszt a testület semmi konkrét adattal sem támogatta. Ha valamelyik elöljáróság nem tartaná be a tör­vény világos rendelkezéseit, az ipartestületnek módjában áll az ellen lépéseket tenni, de az iparigazolványok kiállításánál az ipartestületnek funkcziót biztosítani nem lehet Regále kötvény, — országosleleticz- ház, — kormány. Az országos lelenczház felállításának kérdését hosszú évekkel ezelőtt eldöntötték az összes úgynevezett „irányadó kö­rök.“ Nem akadt olyan gondolkozó ember széles Magyarorszá­gon, aki át ne látta volna, hogy erre az intézményre szükség van, még pedig égető szükség. A társadalomnak, a hatóságnak, az államnak büdös mu asztása, hogy ebben a kérdésben réges-régen mindeneket tt ije sen megnyugtató állapotokat nem teremtett. A kormány maga jó'régen elhatározta az országos lelencz­ház felállítását, sőt a megvalósításra a kezdeményező lépésekét megtette. Felhívta az ország összes törvényhatóságait, hqgy a jelenczházak czéljára kezelésük alatt levő alapítványok vagy bármi módon keletkezett tőkék jegyzékét állítsák össze és az összegeket az országos lelenczház felállításának czéljára bocsás­sák a kormány rendelkezésére. A felszólítás szép eredménynyel is járt. Széles ez ország­ban számos ilyen czélu nagyobb alapítványt kezelnek a törvény- thatóságok. Az alapítványok összege feltétlenül fedezi a felálli- andó orsz. lelenczház költségeit. A felszólított törvényhatóságok között természetesen első helyen járt Budapest székesfőváros, mely több igen nagy összegű alapítványról számolt be, s eze­ken kívül saját maga a lelenczház számára egy 800 négyszögöl nagyságú telket ajánlott fel. A dolog annyira akut jelleget öltött, hogy a telket Zugló­ban ki is jelölték, felmérték, s az illetékes fórumok a elenczház czéljára alkalmasnak találták, annak számára elfő gadták. Nincs a világon az a józan ész, amely a logika legele­mibb szabályai szerint ezek után azt ne következtetné, hogy az országos lelenczház építésének részletes programmját meg­állapították, s az azóta elmúlt tisztes idő után a régen hiányzó nagyfontosságu intézmény mostanában már meg is kezdte áldá­sos működését. De nem; ez talán úgy lehetne más közönséges helyen, de bocsánat nálunk, e zseniális és ez travagáns ország­ban ilyen közönséges megoldással csak a megbukott vígjátékok fejeződnek be. Nos igen, a dicső, humánus, emberbaráti, sőt nem,s i eszme szépen sutba került. Az országos lelenczház felállításának ügyével a lelkes hazafiak, hatóságok és a „magas kormány“ szépecskén elhall­gattak. Erről e pillanatban nem tud senkisem. De itt van egy aránylag kicsinyke koncz, ezen marakodnak, a jó patrónusok, körömszakadtig. Szegény, jó Jukabfalvay Gyula, a „ nemes emberbarát, átlátta mindazokat a nagytontosságu nemzeti és humanisztikus érdekeket, amik a lelenczügy rendezését olyan fontossá te­szik. A lelkes úriember százezerforintos alapitványnyal örökítette meg nevét. Ennek a szép végrendeleti alapítványnak egymagában nagy mértékben számottevő- tényezőnek kellett volna lennie, a lelenczügy országos kérdésének megoldásánál. S ugyan mi történt vele, mind e mai napig ? A belügyminisz­ter és a főváros kicsinyes kérdéseken veszekednek évek hosszú gora óta, úgy hogy még az alapitó oklevelet se - tudták ez

Next

/
Thumbnails
Contents