Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)
1900-02-12 / 7. szám
6 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1900. február 12. A verseny haszna. — Reminisczencziák 1893-ból. — Az öreg Lechner Lajos komoran jár fel s alá szerényen berendezett hivatalos helyiségében. Két ajánlatot forgat a kezében. Mind a kettőt át meg áttanulmányozza, de sehogysem tud dűlőre jutni velük. Az egyik ajánlat az osztrák légszesztársaságé a másik a Ganz-gyáré. A vil'amos-világitás berendezéséről van szó. Régóta folyik az alkudozás anélkül, hogy végleges megállapodásra tudtak volna jutni. Mind a két társaság erősen küzd az egyeduradalomnak a megszerzéséért. A küzdelemben a győzelmet félig-meddig biztosította magának az osztrák légszesztár- saság, amely köré a befolyásos törvényhatósági bizottsági tagok egész serege csoportosul. A bizottsági tagok elhatározását erősen befolyásolja az a körülmény is, hogy csak az imént (1891-ben) hosszabbították meg 15 esztendőre a társaság monopóliumát és még egy látszólagos nagy előnye van az osztrák légszesztársa- ság ajánlatának. Száznyolczvanezer forinttal olcsóbb, mint a versenytársáé. A jó öreg Lechner, aki az alkudozásra kiküldött bizottság elnöke volt, minden szaktudása ellenére kétségbeesetten szorongatta az Írásokat Az esze azt sugalta, hogy a Ganz-társaság ajánlatának kellene elsőbbséget adni, mert a váltakozó áram, amelyet a társaság ajánl, sokkal jobb és megfelelőbb, az osztrák légszeszesztársaság ajánlotta egyenáramnál. De az a száznyolczvanezer frt, amennyivel az egyenáram olcsóbb volt, nem hagyta nyugodni. Száznyolczvanezer frt, mondogatta az öreg — tekintélyes összeg; tíz év alatt egy millió nyolczszázezer frt; olyan kapitális, amit a lelkiismeretes tisztviselő megakart menteni? a város javára. S bár nem szívesen, azzal az elhatározással ment a bizottság utolsó — tizenharmadik — ülésére, hogy a légszesztársaság ajánlatának elfogadását fogja javasolni. Megnyitotta a bizottság tizenharmadik ülését és elmondotta javaslatát, amelynek minden előnye mellett az lelt volna vége, hogy az osztrák légszesztársaság a villamos-világítás berendezésére is monopóliumot kapott volna. Ekkor Lampl Hugó, főszámvevő a következő indítványt tette : Miután a szakemberek bebizonyították, hogy a a váltakozó áram gyakorlati szempontból czélszerübb és jobb az egyenáramnál s miután a főváros közönségének az érdeke az, hogy legalább a villamos világítás terén egészséges verseny melleb fedezhesse szükségletét, arra kéri a bizottságot, hogy mielőtt a légszesztársaság ajánlata fölött döntene — szólítsa fel a Ganz-társaságot — hogy hajlandó e ugyanolyan föltételek mellett a villamos-vilígitás berendezésére vállalkozni, s amennyiben hajlandó, a főváros mind a két társasággal egyenlő föltételek mellett kösso meg a szerződést. Az indítványt elfogadták, elfogadta a föltételeket a Ganz-társaság is, s a főváros két társassággal kötött szerződést a villamos-világítás berendezésére. A főszámvevő előrelátó, okos és körültekintő javaslatának köszönheti a főváros közönsége, hogy a villamos-világítás használatánál nincs kiszolgáltatva egy társaság monopóliumának. A javaslat helyességét legjobban bizonyítja az az egészséges verseny, melyet a Ganz-társaság szerződését átvett: Magyar Villamossági részvény-társaság működésében állandóan tapasztalunk. A társaság legutóbb a villamos-áram árát hektovattóránként tiz fillérről—nyolcz fillérre szállította le. Ez a leszállítás a villamos áramot majdnem egyforma olcsóvá teszi az Auer-fénynyel, bár szó sem fér hozzá, hogy a villamos-világítás számtalan előnye sokszorosan felülmúlja a csekély árbeli különbséget. És mindezt a villa- mos-világitás bará'ai Lampl Hugó főszámvevőnek köszönhetik. Budapest a XVIII. században.*) A városok kormányzata. I. A törökök kiűzetése után Buda és Pest, egy kamarai inspektor igazgatása alá helyeztettek, a ki Budán székelt. Pest akkor oly kicsiny volt, hogy neu is tekintették külön városnak, hanem csak egyik — még pedig hatodik — kerületének. Alig tértek kissé magukhoz, mindkét város vissza- kivánta régi autonóm kormányzatát, melyet csakhamar meg is nyert, kivált miután Lipót király felujitotta a szabad királyi városokat megillető kiváltságaikat. A régi budai jog szerint a városi közigazgatás élén városbiró állt, kinek németnek kellett lennie, még pedig olyannak, a ki három német őst birt kimutatni. A birőválasztás minden évben Szent-György napján történt meg: azután következett a tanács választása, a mely tizenkét tagból állott, tiz németből és két magyarból. A városi Írnok (jegyző) persze német volt, mert a tárgyalásokat és a jegyzőkönyvet kizárólag német nyelven vezették. Pest egész Zsigmond királyig udától függött, a mennyiben bírái és tanácsnokai a budai (várbeli) esküdtekből kerültek ki. Zsigmond- nak azonban egyizben ezer forintra volt szüksége, mely összeget Buda városa tőle megtagadott. A pestiek kapva-kaptak ezen az alkalmon és odakölcsönözték a királynak a kívánt összeget, de cserébe közigazgatásuknak önállóságát kérték és kapták. Mátyás király azután szabad királyi várossá tette Pestet, úgy, hogy most már a testvérvárossal egy rangban állott. A törökok kitakarodása után a községi élet szerényen bár, de elég korán indult meg. A kamara igazgatóság az 1687. évi szeptember havában a háztulajdonosokat polgároknak jelentette ki, ezeket feleskettette és élükre Budán a polgárság- választottá polgármestert, Pesten pedig bírót állított. A király az alakulást és választást november 7-ikén kelt leiratával helyben hagyván, a két városi közönség működését a kamaraigazgató felügyelete alatt ugyancsak novemberben megkezdte. Végrehajtotta a kamaraigazgatóság parancsait, gyakorolta bagatell- és becsűletsértési ügyekben a községi bíráskodást és intézte a város belügyeit; jegyzőkönyvet nem vitt. Ez a kezdetleges ad- ministráczió azonban nera tartott soká; már 1688-ban a kamaraigazgató Pest városa megokolt kérelmére indíttatva érezte magát, városi tanácsot szervezni, melynek tagjait ő nevezte ki. Buda valamivel elébb kapott városi tanácsot; hogy mikor, azt Schmall Lajos fővárosi levéltáros, a ki Budapest közigazgatásának történetét kitűnő „Adalékaidban részletesen tárgyalja, nem bírta megállapítani. Pesten a tanácstagok száma kezdetben hat, a bíróval együtt hét volt; köztük három magyar. Nem lévén senki a tanácsban, a ki a németek és magyarok közt tolmácsul *) Pelsner fgnácz könyvéből.
