Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-02-06 / 6. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 7 1899. február 6. terheltetéséveí járnak és így természetesen nem csak általános elégületlenséget okoznak, de a várt eredményt is kétessé teszik. Arról, hogy adótörvényeinken pusztán a fiskalitás érdeke vonul végig; hogy a czél nem az adóalanyok méltányos és a kereseti viszonyokkal arányos kihasználása, már nem is szólunk. Csak konstatálni kívánjuk, hogy egyenesen és határozottan ennek a rideg, az életviszonyokkal merev ellentételben álló irányzatnak keserű gyümölcse az a széles rétegekben gyökeret vert meggyőződés, hogy az állam igazságtalan, kíméletlen és kielégíthetlen. Ebből az általános meggyőződésből keletkezett a társadalom azon tisztesnek éppen nem minősíthető törekvése, hogy az államot, a hol lehet, meg kell rövidíteni, mert az állam, a hol csak alkalma nyílik, minket igyekszik kizsákmányolni. Sőt mi több, nálunk a merev fiskalitás szempontja még az alkotmányos önkormányzat mázával bevont adókivető bizottságokra is átragadt. És a hol a politikai retorzió utálatos érzése is bele nem játszik, ott a III-ik osztályú keresetadó kivetésénél okvetlenül kidomborúl az a törekvés, hogy az adókivetők minél magasabb tételekkel sújthassák adózó polgártársaikat. Valóságos hajsza ez. Az adózó mint az üldözött vad, igyekszik menekülni és bőrét menteni, míg a másik fél minden erejét megfeszíti, hogy a másikon duplán vehesse be az adót, mert a czél nem az, hogy jogos és méltányos arányokban állandósítsuk az állam bevételeit, hanem, hogy azokat föltétlenül fokozzuk. Pedig ma már mindenki tisztában van azzal, hogy adót fizetni — ha nem is kedves, kötelesség, mert azzá ugyan sohasem lesz — de törvényes kötelesség mely alól a haza egyik polgára sem vonhatja ki magát. Adózási rendszerünkről tehát a közfelfogás nem valami megnyugtató véleményt táplál és ha még hozzávetjük azt a nehézkes, bonyolult kezelést,, mely- lyel a kivetés, az elszámolás végbemegy, nincs mit csodálnunk, ha az adózó közönség az adóhivatalokhoz kényszerítő utakat valóságos Golgotának tekinti. Hogy ezen fölfogásunk mennyire jogosult, arra eklatáns példát szolgáltat azon eljárás, melyet sikertelen előzményei daczára, az állam pénzügyi közigazgatása legújabban ismét és újra követ. Értjük a munkások, a gyári és ipari alkalmazottak adójának behajtási módját. Az állam ez irányban nem akar kevesebbet annál, mint azt, hogy a gyárak és iparműhelyek tulajdonosai kötelesek legyenek a náluk alkalmazott munkások, munkásnők, szolgák, cselédek, napidijasok, szóval az összes alkalmazottak név és lakjegyzékét a pénzügyi igazgatósághoz beterjeszteni, azért, hogy módjában álljon az első és negyedik osztályú kereseti adót kivetni. Ez csak a bevezetés. Köteles továbbá a tulajdonos a kiszabott adót a munkás béréből levonni és az adópénztárba szolgáltatni. Továbbá köteles az évközben kilépő munkásokról változási kimutatást szerkeszteni, melynek alapján azután ezen kilépett munkásoktól a végrehajtók szednék be az adót. Az iparos vagy gyáros mulasztása 50 frt pénzbüntetést von maga után. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy minden iparos és gyáros köteles napszámosairól, munkásairól stb. azok lakása szerint alkalmas lajstromokat készíteni, még pedig nemcsak a munkásról, hanem családjának 16 évnél idősebb önálló, és azon alul lévő tagjairól is. Még pedig most 15 napon belül, jövőre pedig minden évben november 15-kéig. A pénzügykigazgatóság ezen összeirási ivek alapján rögtön (?) kiveti a negyedikosztályu adót azokra, kik mint állandóan alkalmazottak, havi 40 írtnál magasabb fizetést húznak. Ezeket az adókivető lajstromokat azután a pénzügyi igazgatóság elküldi a székesfőváros adóhivatalainak. Ezek a további rovatok kitöltése után a gyár vagy műhelybe hivatalnokokat küldenek, kik a helyszínen minden egyes egyénre nézve megállapítják, hogy annak mint hetibér vagy napszám mellett alkalmazott iparossegédnek, illetőleg munkásnak van-e adómentessége, vagy mint állandó, havibér mellett vagy darabszámra dolgozó vagy pedig mint állandó allkalmazás nélkül irodai munkát végző alkalmazott az első osztályú keresetiadót köteles-e fizetni. Ezután a proczedura után az adóhivatalok kivetik az elsőosztályú keresetiadót és kötelezik a gyárost vagy iparost, hogy ezt az adót két egyenlő részletben ápril és október 1-jén az adópénztárba fizesse be. Nagylelkűen meg van engedve, hogy a gyáros vagy iparos ezt az adót az illető alkalmazottól levonhassa. Hogy pedig a gyáros vagy iparos ne legyen kénytelen az időközben elbocsátott munkás adóját sajátjából megfizetni, megengedi a pénzügyminiszter, hogy az elbocsátott munkás nevét, lakását, elbocsátása idejét és a beszedetlen adót pontosan kitüntető változási kimu- mutatást a kir. adófelügyelőkhöz félévenként beküldje. Ezt az adóhátralékot most már az adófelügyelő közvetlenül az illető munkástól igyekszik behajtani. íme a jog és czéltalan zaklatás hosszú lánczolata. Elsősorban az állam pénzügyi igazgatása áthárítja az adóösszeirás és behajtás óriási munkáját magukra a gyárosok és iparosokra. Ezzel költséget, munkát és időveszteséget okoz nekik. Adóbehajtókká teszi őket. Másodsorban a fölülvizsgálattal tömérdek helyszíni munkát okoz a székesfővárosi adóhivataloknak. Az eredmény új hivatalnokok alkalmazása, mert ez e nélkül nem megy. Harmadsorban az itt leirt eljárás a gyakorlatban végeredményében teljesen elhibázott intézkedés. Mert végtelen irka-firka, boszantó zaklatás és sok egyéb haszontalan fáradtság mellett nem hozza be azt, a mit erre a hívás rendszerre költeni fognak. A IV-ik osztályú kereseti adót a városszerte teljesített rendszeres adóbevallás alapján a magasabb fizetésű, rendes lakást tartó gyári és iparialkalmazottaktól egyénenként közvetlenül ép úgy be lehet hajtani, mint akár a III-ik osztályú kereseti adót. De ha már minden áron a gyárost vagy iparost akarják ezért az adóért felelőssé tenni, ám mondják ki azt, hogy ezt az adót minden ilyen alkalmazottja után kivétel nélkül a gyáros vagy iparos köteles fizetni és akkor az a gyáros vagy iparos azt be fogja fizetni, ép úgy, a mint ezt alkalmazottjaikért a nagyobb gyárak és iparvállalatok ma tényleg megfizetik. Az ő dolga azután, hoyy ezen skálaszerűen megállapított fiksztételü adóösszegre nézve, az alkalmazottal szemben hogy kártalanítja magát, akár azzal, hogy ennyivel kevesebb vagy több fizetést ad. Ezzel ezen odiozus ügynek egyik része mind a három félre, t. i a gyárosra, alkalmazottjára és az államra nézve az osztó igazság alapján röviden megnyugtatóan lesz elintézve. Mert sem a gyáros, sem az iparos IV-ik osztályú keresetiadóra köteles alkalmazóijait el nem tagadhatja, sem ezek az adó megfizetése alól nem menekülhetnek, a mint nem is akarnak.
