Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-11-27 / 44. szám
1899. november 27. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 9 állásra, valamiül az előlfelsorolt magasabb illetményt! állásoknak esetleg fokozatos előléptetés útján leendő betöltése következtében megüresedhető számvizsgálói, I. és II. oszt. számtiszti, számgyakornoki, I. és II. oszt. adóvégrehajtói, II. és III. oszt. adópénztári tiszti és adópénztári gyakornoki állásra. A pályázó kérvényeket 1899. deczember 16-áig kell a polgármesteri iktatóban benyújtani. Keringő a vásárcsarnokok körül. — II. közlemény. — A hatósági közvetítők. Mi a hatósági közvetítő ? A vásárcsarnokszabályrendelet szerint olyan kereskedelmi ez ég, a mely a vidéki termelők részéről a vásárcsarnokba küldött áruk engros eladását közvetíti. Ezen kívül a szabályrendelet meghatározza, hogy miképp történjék a közvetítés ; mennyi provízió illeti meg a közvetítőt; mik a jogai, a kötelességei. A legsablonszerübb formában állítja be a főváros köz- élelmezésének ellátására hivatott fontos tényezőt a szabály- rendelet a kofák és kiskereskedők közé. Minden irányban megkötött kézzel kényszeríti arra, hogy meg ne feleljen hivatásának. Odaszögezi a vásárcsarnokhoz a közvetítőt, a kinek tulajdonképp repülnie kellene az országban faluról-falura, hogy ide terelje az országnak eladásra szánt élelmi produktumát. Csak közvetítenie lenne szabad a termelő nevében a nagykereskedő részére s ehelyett bizományossá degradálja őt a szabályrendelet, a ki üzleteket köt a maga felelősségére nagyban és kicsinyben. A vásárcsarnok tavalyi forgalmi kimutatása nem állván rendelkezésünkre, fejtegetésünket az 1897. évire alapítjuk azzal akijelentéssel, hogy a helyzet azóta rosszabbodott. A hatósági közvetítő feladata — helyes értelmezés szerint — az, hogy a vásárcsarnokokat ellássa a fogyasztó közönség igényeinek megfelelő minőségű és mennyiségű árúval Haszna abból áll, hogy mindent korán, a maga idejében állít a piaczra. S miután koczkázat nélkül dolgozik, arra törekszik, hogy a piaczon hiány elő ne álljon, nehogy a kereslet nagysága a gyönge kínálat következtében az árakat felszöktesse. A piaczi áraknak normális nagyságban való tartása, az árhullámzás megakadályozása a hatósági közvetítőtől függ. Ha a hatósági közvetítő arra törekszik, hogy az általa piaczra tett áruk tömege után keressen, ne pedig a termék ára után, akkor a közönség érdekét szolgálja, mert hogy többet keressen, inkább többet dolgozik s lemond arról a kizsákmányolási szisztémáról, hogy kevés árut bocsát a piaczra s a mesterségesen felszöktetett árból szedi le a magasabb províziót. A központi vásárcsarnok árúforgalmából következtetünk a hatósági közvetítő munkájára. Az J897. évi kimutatásnál azt látjuk, hogy a vásárcsarnok összforgalma 2.855,295 kilogramm volt, a melyből 2.403,358 kilogramm árut a két közvetítő helyezett el. Rendkívül kicsi az első szám s viszont vele szemben igen nagy a második, főképp azért, mert ebből azt látjuk, hogy az akkori drága viszonyok mellett a közvetítők majdnem az egész vásárcsarnoki forgalmat megadóztatták a maguk javára. Más szóval, ha az áruk értékét másfél millióra teszsziik átlagban 6°/o~al kell magasabbra taksálnunk a tényleges forgalmat, hogy tisztába jöjjünk : mennyi volt a közvetítők haszna. Ez az adóztatás jogos abban az esetben, ha az áruk tömege után szedi azt a közvetítő. Sajnos 1897-ben mindenből kevés volt s az adót az áru drágasága alapján vették be a közvetítők, a mi már határozott kára a fogyasztó közönségnek. A hatósági közvetítő intézmény tehát ebből a szempontból csak úgy felelne meg a közélelmezési viszonyoknak, ha a mostani számot legalább hatra emelnék. De akkor is egészen más szervezetet kell kapniok. Mert ma ők versenyen kívül állnak, nincs konkurrensük, nem az engros, hanem a detail üzletre törekszenek. Velük szemben a kereskedő nem boldogul. A kereskedőnek személyes fáradozásán kivíil teljes anyagi erejével kell üzlete után látni s még így is vevőközönségre csak úgy tehet szert, ha üzletében állandóan jó, olcsó s élvezhető czikkeket tart. A vele versenyző kereskedő csak hasonló eszközökkel boldogul. Egész másként áll a kereskedő versenye a hatósági közvetítővel szemben. Itt a kereskedő versenyképessége egyszerűen megszűnik. Mert a mig a kereskedőnél minden koczkázattal jár, az áru beszerzése, kisebb vagy nagyobb tömegben raktáron tartása, az árak változandósága, addig a hatósági közvetítőt mindez nem érdekli; őbizományos,, a kit nem ront meg semmi; ha elromlik az áru, nem az ő baja; ha el kobozzák — nem az ő kára; ha leszáll az ára, várhat vele, de ha olcsón el is adja, nem vészit rajta 0 csak provízióért dolgozik, befektetése az áruban nincs, koczkázata sincs. S mig a kereskedő a készpénzen szerzett árut veszteségre el nem adhatja, a közvetítő, ha nagy kínálata van, 20—50%-al is olcsóbban adja a raktáron levő czikkeket. S akkor már nemcsak a kereskedőt rontja, hanem a termelőt is, a ki fáradozása, koczkáztatása és beruházása után még annyit sem kap a vásárcsarnokba küldött holmijáért, a mennyit otthon kapott volna. A hatósági közvetítő tehát kétoldalú fegyver a mostani formájában; tönkre teszi a virágzó élelmiszer kereskedést, másrészt diskreditálja a vásárcsarnok piaczát a termelők előtt A reformra tehát itt is elkerülhetetlen szükség van. (Folyt, köv.) Ki-Steiger-olt kövezet. Vándor, ki Budapest székesfőváros határába érsz, tudod-e, ki e szép városban a legnagyobb ember ? S ha nem is a legnagyobb, a „csaknem a legnagyobb ?“ Ha nem tudod, ne fordulj egyik tudakozódó irodához sem felvilágosításért, s ne fordulj a székesfőváros Kliójához sem. ki a polgári érdemeket jegyzi fel: mert az úgysem tudna kellő útmutatást adni neked. Hanem fordulj egyenest Telkes Simonhoz (Atilla-utcza 137.), vagy (mert hiszen Telkes is csak a névmagyarosítás módozotaira nézve adhat útbaigazítást) a mi még helyesebb, forduljon egyenest Steiger Gyula ő nagyságához. Fordulj teljes bizalommal csak hozzá, és kérdezd meg ugyancsak teljes bizalommal tőle : — Steiger úr, ki a legnagyobb ember Budapesten ? Steiger úr, különös tisztelet és nagyrabecsülés az ő kiváló egyéniségének, óh, vándor, hidd el, hogy Steiger úr nem fogja lesütni a szemét, hanem jól megalapozott önérzettel, bár szerényen, fogja felelni, hogy: — Barátom, Budapesten az első ember én vagyokk ! S ha netalán oly tapintatlan volnál, hogy megkérdeznéd Steiger urat: voltaképen mért ő a legnagyobb ember Buda
