Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-09-11 / 33. szám
Ajánló-levél. A „ Magyar Székesfőváros“ szerkesztősége a lap részére ajánlatot kért tőlem. Minthogy a „Magyar Székesfőváros“ egyes számaiból arról győződtem meg, hogy e lap a főváros közigazgatási életével és általában a főváros községi ügyeivel tüzetesen és behatóan foglalkozik és így a közigazgatás ismertetése és a tárgyalás alatt álló kérdések megvilágítása körül úgy a nagy közönségre, mint a közigazgatásra nézve hasznos szolgálatokat van hivatva teljesíteni: a szerkesztőség kérésének eleget téve, a lapot az érdeklődők figyelmébe szivesen ajánlom» Budapest, 1899. évi május hó 31-én. HclllllOS s 1 polgármester. 1899. szeptember 11. _____________MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 13 Hí rek a városházáról. 260 bódé. A városligetben van kétszázhatvan különféle elárusító bódé, a melyekben a málnaszörptől kezdve a szultán kenyéren, fügén, Spanga-czukron keresztül az óriás kifliig a világon mindent lehet kapni. (Csak építési engedélyt nem, mert az egészen külön dolog.) Ez a sok bódé mind a városé, s a város, mivel sem a tanácsnoki, sem a fogalmazói kar nem akar vállalkozni az elárúsításra, valamennyit évről-évre bérbe szokta adni. A bérösszeg egy ilyen faalkotmányért azelőtt aránylag igen kicsi volt (5—10 frt), de mivel a város mindenben igen praktikus, ezt is felsrófolta olyképen, hogy nyilvános árlejtést tart a bódékra, az évi bérlet összege egy-egy bódénál 50, 100, 150, sőt 200 írtra is felszökkent; nem azért, mintha a régi bérlőket új alakok túlliczitálták volna, hanem, mivel a régiek — a kik mind földhöz ragadt szegény zsidóemberek, asszonyok, és úgyszólván ősidők óta állandó bérlői a bódéknak - nem hagyták magukat nagyobb árral lenyomni, és még az említett magas összegekért is újra kibérelték a bódékat, a melyek nélkül akár földönfutók lehetnének. Ez a bódé üzlet tudniillik nem olyan, mint a városi üzletek, hogy ha valaki megbukik ezen az árlejtésen, kárpótolják egy másikon, a hol még több haszonnal vállalkozhatik : a városligeti málnaszörpös, czukros mandulás és óriáskiflis zsidókat senki sem kárpótolja, s ha elesnek az üzlettől, ugyancsak koppan az álluk. így történik aztán, hogy a mikor a város képviselőjének a jelenlétében megtartják a bérbeadandó bódékra a nyilvános árlejtést, olyan jelenetek fordulnak elő, a milyeneket másutt hiába keresnénk. Az árlejtezők egymás hajába kapnak, ököllel, bottal ütik-verik egymást és majd hogy ki nem kaparják egymás szemét. Valóságos liarcz fejlődik ki, komikus, de megdöbbentő küzdelem a mindennapi falat kenyérért, a melyet a liczitálók egymás elől akarnak elkaparítani. De a bódék régi bérlői elkeseredetten védik magukat, s ha valaki rájuk veri az árat, annak neki mennek, dulakodnak velők, össze-vissza tépik, karmolják, s ha a nagy alkalomra kirendelt gyalogos és lovas rendőrcsapat közbe nem lépne, agyba-főbe vernék, E közben természeten csak úgy röpködnek a levegőben a válogatott jó kívánságok, a melyek közül bármelyik nélkül sokkal nyugodtabban élhet az ember, mint ha ráakasztották. Auf gehängt sallste wern! — rikácsolnak az egyikre. — Die Chevre (tanács) sali fűn den leben müssen wos sie an die Umfersrien Kipfel revach wern hohn! Ez annak szólt, a ki leverte a régi bérlőt, mert 5 írttal többet tudott ígérni az óriáskiflis bódéért. Vagy, a mit egy másik süteményesnek kiáltott a kon- kurrense : — Dos sálit dein Erbschaft sein, wos de Chevre an den Gebäck auf egen ivet! A düh és harczi kedv e mellett olyan általános, hogy már szinte blindre ütnek a bottal, esernyővel, ököllel. Egyik fiatal tanácsjegyző, a ki legutóbb hivatalból kint volt az árlejtésen, olyan csinos botütést kapott a kezére, hogy menten földagadt a helye. Pedig hát ő nem is hezitált, sőt még csak bántani sem akart senkit. Hanem azért, a mikor egy öreg zsidókofának, a kiről látta, hogy a fáradságtól alig bír a lábán állni, nyájasan azt mondta: — Nehmen sie Zer Platz, — a kofa, a ki úgylátszik odakint már mindenkiben halálos ellenségét látta, ezt is úgy értette, hogy: pukkadjon meg, és tajtékzó dühvei rikoltotta vissza : — Zerplatzen sie! (Pukkanjon szét maga!) Képzelhető, hogy a jegyző azóta senkit sem mer üléssel megkínálni. Az ádáz marakodás pedig ezalatt folyik tovább, évről- évre a 260 bódé körül. Mert a város praktikus és tudja, hogy hol lehet haszonra szert tenni. Pedig ezekből az árlejtésekből már talán meggyőződhetett volna, hogy a városligeti kis-árusítók nem egészen úgy fogják föl a bérlet-kérdést, mint más nagy üzletemberek, s ő náluk ez a dolog élet-halál tusakodást jelent. S ha én a gavallér magyar székesfőváros volnék, a ki annyi ezer pengő forintokat és ragyogó papírpénzeket elfiakkerpénzezek, agyon- tanulmányutaztatok és pocsékká bankettezek, bizony inkább lemondanék arról a néhány száz vagy ezer frt haszontöbbletről, a mit a 260 városligeti bódé most hoz a kasszába, sem-
