Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-01-16 / 3. szám
10 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1899. január 16. 3 pavillont a világi ápolók részére ; továbbá a fürdő, konyha, hullaház, gazdasági épület, kocsiszín és istállók építését. Összesen 28 épületet terveznek 500.000 forint költséggel. A bizottság egyben azt javasolja a tanácsnak, hogy a markotányos-utcai fabarakkokat a jövő héten égessék el; ehhez a tanács hozzá is járult. Á Danaidák hordája. Éppen nem ismeretlen a derék Danaidák sokat emlegetett hordája. Ez a buzgó család, tudvalévőén emberemlékezet óta azon fáradozik, hogy azt a bizonyos feneketlen hordót tele merje vizzel. Sajnos ugyancsak emberemlékezet óra a hordó mindig uj és uj vizet kíván s egész határozottan állíthatjuk, hogy ezt a hordót soha jól nem lakatják vizzel. Ezután a bevezetés után, bevallhatom, hogy az alább elmondandók és a feneketlen hordó között semmi összefüggés nincsen s aki mégis összefüggést keres, annak nincsen igaza. * A nagy vásárcsarnok lázak idejében össze-vissza vásárcsarnokoltak minden kissé jobban szituált telket. Ez alatt ne azt tessék érteni, hogy alkalmas volt a fekvése — rendesen inkább a tulajdonosa volt alkalmasabb. Akkor sok milliók — kölcsönmilliók — dagasztották a főváros önérzetét s a vásárcsarnokok méreteit is ezekhez a milliókhoz szabták. Amelyek felépültek, nyugodjanak békében, nem bolygatjuk őket, de vannak amelyek még nem épültek fel, ennek ellenében azonban évenkint igen tekintélyes összeget nyelnek el kamatveszteség fejében. Az egyik a bombatéri — félmilliós telkü — leendő csarnok, a másik a nem sokkal olcsóbb tabáni. Az elsőt kisajátitották, megtervezték, visszatervezték, elkérték szinházteleknek, nem adták, feleb- bezték és most feltámadásra vár — miután utólag kisült, hogy a vásárcsarnok egy kies t nagy méretű s most semmiképen nem tudja szülőmamája a takarékos székes-főmama. a világra hozni. A másik — hej a másik az még szomorúbb. Oda akarták varrni a gombhoz, az eskütéri hídhoz, az uj kabátot. Egy városrésznek, amelyik nincsen, vásár- csarnokot akartak építeni a leendő kellős közepébe, mert az csak természetes, hogy a vásárcsarnokoknak a korzón kell államok, mert a csarnokhölgyek néha testmozgásra is szorulnak s ilyenkor legajánlatosabb a korzó. De a fővárosi közmunkák tanácsa, amelynek ott áll a közelben a palotája, mást gondolt. Virányok és ligetek merültek föl lelki szemei előtt, megszabályozta a Gellért hegyet s a nizzai cascade-hoz hasonlóvá óhajtja tenni. S ebben a tanácsnak igaza van. Annyi teret sikkasztott már el a fővárosból, s oly sok meg nem alkotott tér nyomja a lelkiismeretét, hogy már kell a lelkiismeretén könnyitenie. Csakhogy az ilyen sétahegynek egy kis élőkért féléjének is kell lennie s erre egyedül a tabáni vásár- csarnok telke alkalmatos. Kéri tehát a fővárostól s a csarnok helyéül ajánlja a Szent János teret. A főváros haragszik, a közmunkák tanácsa pedig igy okoskodik. A főváros csinált parkot a Marg:t-hid előtt, Miért? Mert ott városi telkek voltak? Oh nem! A városi telkeket el szokás adni! Miért tehát? Mert ott nem városi telkek voltak ; ezeket pedig meg kell venni, Mert igy kívánja ezt az országh érdeke. Miért ne kívánja egyszer más érdeke is a telkek parkozását. Meg aztán a Krisztinaváros is évek óta eped egy kis jóizü kisajátitás után .... * Emberemlékezet óta hordják a jámbor Danaidák a vizet az ő feneketlen hordójukba . . . Örökös vízhiány. A műszaki tudomány valóságos szatírája, hogy mi budapestiek, kik a világ egyik nagy folyójának partjain lakunk, képtelenek vagyunk városunkat, a hydrostatika mai vívmányai mellett, elégséges jó ivóvízzel ellátni. Vízvezetéki létesítményeinken, kezdettől fogva valóságos átok fekszik. Lindleyt követte Wein, ennek utódja Kailinger. Mindhármukról elösmerték, hogy szakmájukat kértet- ték és értik. Maga a város sok, igen sok milliót áldozott, de a kivánt eredményt, hogy t. i. a városban mindenütt tiszta ivóvíz legyen, máig nem csakhogy el nem érte, de még oda sem jutott el, hogy a részenkénti igények kielégíthetők legyenek. Legújabban azt vesszük hírül, hogy a Pálííy, a Ferencz József-, és a Lapos-dűlői kaszárnyákban részint nincs, részint jóval kevesebb a viz, mint a mennyire, bárha szűkösen is, okvetlenül szükség volna. Pedig ezekben a kaszárnyákban 3000 ember és tekintélyes számú lovat kellene elegendő vizzel ellátni. Ezeknél a kaszárnyáknál hir szerint az a baj, hogy például a laposdülői kaszárnya egy mindössze 15 centiméter átmérőjű cső utján láttatik el vizzel a Hungária utikapcsolattal. Ez a cső eredetileg csupán a laktanya építéséhez szükséges vízre volt szánva. A viznyomás alig egy atmoszféráju. A végeredmény: nincs viz. A káposztásmegyeri vizmű I., 11. és III.-ik szakaszának egyenként 60,000, Összesen 180,000 köbméter vizet kellene, hogy adjon és a hivatalos kimutatás szerint 1998. november havában maximális mennyiségül 59010 köbmétert termelt. Az u. n. vizmizéria tehát állandó fejét fölüti hol itt, hol ott. Legtöbbnyire olyan helyeken, a hol egészségi és tisztasági szempontból súlyos bajokkal jár. Hol van a tulajdonképeni baj oka, a szürötele- pek vagy a gépek erőllenségében-e ? arra a közelmúltban meghívott szakértők véleménye fog világot deríteni. Ez legalább is joggal remélhető. A vízvezetéki igazgatóság által a múlt év november havában kiadott jelentése szerint ebben a hó-
