Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-06-12 / 24. szám
8 1890. június 12 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS költsége annak idején 290 forintban, a tábla költsége pedig négyszögméterenkint 3 írt 60 krban lön megállapítva. Az oszlopok összes felállítási költsége tehát körülbelül 58.500 frt, a tábláké pedig körülbelül 500 írtra rúgott Érdekesen ismerteti ezután a külföldön divó hirdetési rendszereket: 1. Európa német államaiban a hirdetési jog a községeket illeti meg, melyek azt majdnem kivétel nélkül hirdető oszlopok alkalmazásával gyakorolják, és pedig : Berlinnek van 400 oszlopa, a vállalkozó pedig még 116 oszlopot köteles a szerződés értelmében saját költségén felállítani, a mely oszlopok azonnal a város tulajdonába mennek át. Egv-egy oszlop felülete 11 négyszögméter. A szedhető díjak szabályozva vannak, és pedig 100 darab falragasz után naponként térdíj czímen fizetendő: 18—24 cm. nagyság után 040 márka, 24—36 cm. nagyság után 0.80 márka, 36—48 cm. nagyság után 1.20 márka, 48—72 cm. nagyság után 2.50 márka, kiragasztási díj czímen pedig 0.25, 0.40, 0.75 és 1.50 m. Az itt leírtaknál nagyobb falragaszok után a IV. nagyság díja s ezen felül az 1. nagyság díja annyiszor, a hányszor ez a nagyság a plakátban benfoglaltatik, fizetendő. Szabályozva van ezenkívül a kezelés, a mennyiben a hirdetmények a beérkezés sorrendjében ragasztandók ki, kivételnek csak veszély esetében van helye. A rendesnél nagyobb plakátok, ha a hely kevés, visszautasíthatok. Bérlő 200-nál több példányt kifüggeszteni nem köteles. Hatósági hirdetmények kivételt képeznek. Tiltott tartalmú hirdetmények nem ragaszthatók ki. Hatóságok jogo- sítvák saját hirdetményeiket bárki által kiragasztatni. Vállalkozók kizárólagosságot élveznek és 1891-től számított 10 évre bérlik a vállalatot. Évi bér 255,000 márka. 2. Bécsnek, a hol a hirdetéskiragasztás szabad ipart képez, van 120 saját hirdetőoszlopa, melyek bérbe vannak adva évi 18,000 írtért, a bérlő ezenkívül a város tulajdonát képező kerítések, falak stb. felhasználásáért 3000—4000 irtot fizet évenként. A város hirdetéseinek kiragasztására minden oszlop közepén egy 72—92 cm. nagyságú terület díjtalanul fentartandó. 3. Münchennek 49 oszlopa és 119 táblája van. Vállalkozó négyszögméterenként és évenként 6 márka díjat fizet. A város jövedelme évenkint 12,276 márka 84 pfennig, stb. Francziaországot illetőleg Páris, Marseill és Lyon városának értesítése szerint, ott a falragaszok útján való hirdetési jog az ingatlannak képezi tartozékát. Páris városa, hol a falragasz az utczai nyilvános vizeldékkel áll kapcsolatban, körülbelül 170,000 frank jövedelmet, Lyon városa csupán mint a községi épületek tulajdonosa, ezen jogából, a mennyiben némely épületeire vonatkozólag azt bérbe adta, évenként 6500 frank jövedelmet húz. Az ismertetés konklúziója ez : Ezen, főleg a jövedelmezőség szempontjából leirt adatokkal a mi helyzetünket összehasonlítva; azt találjuk, hogy a mi rendszerünk relative a legkedvezőtlenebb. A szerződéses viszonynak eddig lefolyt 10 évi időtartama alatt, azaz 1888. évtől 1898. év végéig bér fejében a vállalkozó összesen 13,243 forint 25 krt fizetett a fővárosnak, viszont a főváros hirdetményeinek kiragasztásáért pedig ugyanezen időtartam alatt érdembe hozott 26,443 frt 02 krt. Az eddig lefolvt 10 év alatt tehát nem hogy jövedelme lett volna a fővárosnak a hirdetési ügyből, de sőt 13,199 frt 77 kr kiadása volt. Nem szorul tehát egyáltalán bővebb bizonyításra, hogy a mi hirdetési rendszerünk absolute is tarthatatlan rossz. De ha nem csupán jövedelmezőség szempontjából vizsgáljuk a kérdést, a minthogy annak idején tényleg nem ez volt a főszempont, hanem a felmerülhető összes érdekeket veszszük szemügyre: akkor is arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy a fennálló szerződés és szabályrendelet alapján a vállalkozóét kivéve, semmiféle érdek nem nyer kielégítést. Ha pedig a hirdető nagyközönség szempontjából vizsgáljuk az ügyet, azt találjuk, hogy ez is a hirdetési vállalkozónak van kiszolgáltatva. Nevezetesen a szerződéshez csatolt és maximálisnak nevezett tarifa szerint a díjak következük : 100 példány után helydíj czímén naponként fizetendő: 1. 18—24 cm. nagyságú hirdetményekért 45 kr., 2. 24—36 cm. nagyságú hirdetményekért 75 kr., 3. 36—48 cm. nagyságú hirdetményekért 1 frt 25 kr., 4. 72—48 cm. nagyságú hirdetményekért 1 frt 95 kr. Más alakúak után egyezmény szerinti díj. Ezenkívül a kiragasztásért fizetendő minden 100 példány után 45 kr A hirdető közönség ezen tarifával szembeötlően ki van játszva, mert a magánhirdetmények igen nagy része a felsorolt legnagyobb méretnél nagyobb : a hirdető tehát a kifüggesztésért egyezmény szerinti díjakat köteles fizetni. Nem túloztunk tehát, midőn a létező állapotot nemcsak a főváros, hanem a hirdető közönség szempontjából is tarthatatlannak jeleztük. De nem lett volna szabad figyelmen kívül hagyni azt a körülményt sem a szabályrendelet megalkotásánál, hogy az ipar, a művészet, a technika és a kereskedelem fejlődésének nélkülözhetlen kelléke a reklám, melynek pedig természetszerű egyik eszköze az u. n. plakát.. Ez a szabályrendelet a plakátipar fejlődését nagy mértékben megnehezíti az által, hogy a hirdetések alkalmazását csak oszlopokra és táblákra engedi meg, holott merülnek fel újabb és újabb többé-kevésbé értékes és czélszerű találmányok, melyek a kifüggesztés módja s a plakátok elhelyezésére szolgáló tárgyak tekintetében az oszlopokon és táblákon kívül egyéb dolgokat vonnak találmányaik keretébe. így már a m. kir. szabadalmi hivatal áltál szabadalmaztatlak a közúti fák rácsozatain alkalmazandó hirdetések elhelyezésére szolgáló szerkezetek; utczai gázkandel- lábereken alkalmazandó transparens hirdető szekrény szerkezetek stb. A fentebb előadottakból, újabb indokok hozzáadása nélkül is nyilvánvaló, hogy az ügy egységes rendezése azon elvi alapra volna fektetendő, mely szerint a hirdetési jog, helyesebben a hirdetések közterületeken való alkalmazásának joga a fővárost illeti meg. Kérdés lehet már most, hogy törvényhozási intézkedés nélkül, egy helyhatósági szabályrendelet keretében ez a jog megállapítható-e? Nézetünk szerint: igen. A memorandum ezután az ügyosztály álláspontjának megokolását adja elő, a melynek lényege az, hogy a hirdetési jog gyakorlásának konfiskálását a törvényhatóság is megteheti.
