Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)

1899-01-16 / 3. szám

4

MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS

1899. január 16

zönség el nem veszti a fejét, a mai berendezés mellett, senki bent nem égh it, mert nyugodt viselkedéssel a szinház, az állítólag szűk folyosókon végig is egész kényelmesen kiürül.

Mire való tehát a publikumot már eleve azzal rémíteni, hogy a Magyar szinház folyosói tűzveszélyesek.

Hát ha a Haas és Deutsch cég pénzén épült voln a, rendben lévőnek találnák ! ?

. És mit akarnak ezzel a vak lármával elérni?

A jóváhagyott terveknek megfelelően megépített Magyar szinház folyosóit sem beljebb, sem kijebb tolni nem lehet. Bezárni a színházat talán csak szintén nem lehet. Tehát tessék közérdek szempontjából kisajátítani.

Kinek? Talán a törvényhatóságnak és kinek a hasznára? Talán azokéra, kiknek ez a szinház ut- jokban áll.

A mennyi kifogás emelhető a Magyar szinház ellen, ugyanannyi emelhető talán más irányban a Vígszínház, a Népszínház, stb. ellen, a Nemzetiről nem is szólva, mert ennek bajait úgyis ösmeri mindenki. És azért józan észszel még sem interpellál miattuk senki, ha csak retorziv szempontból nem találkozik ismét egy városatya, a ki tüzet kiált.

Ennyit a Magyar szinház folyosóiról.

Térjünk a Népszínházra.

Ennek igazgatója még múlt évi november elején az iránt folyamodott a székesfőváros közgyűléséhez, hogy úgy mint ez a többi színházakban divó, neki is engedtessék meg délutáni előadást tartani bármely köznapon és ne csupán vasárnapon és ünnepen.

A kérés, az osztóigazság szempontjából teljesen jogos.

Ha megokoltnak tartották megengedni azt, hogy a többi színházakban hétköznapon is lehessen kettős előadás, megengedendő ez a Népszínháznak is. Mi ugyan erről mit sem tudunk és igy a folyamodó aligha van helyesen informálva.

Ez tisztán a verseny kérdése, mert hiszen a célszerűségi és közbiztossági kérdés a többi színházaknál már meg van oldva azzal, hogy az engedélyt kiadták.

Hogy boldogul ezekkel a hétköznapi előadásokkal a bérlőigazgató, az is az ö és személyzetének a dolga.

Hogy ezen állítólagos kedvezmény fejében éven- kint egy ingyenes előadást fog tartani (quod deus avertat) ez is gusztus dolga.

Hogy ezzel a közművelődés hathatósan (talán a hat-hatosos bilétákra céloz) elő fog mozdittatni, ez frázis. Még pedig mindenképen csak az. Mert hiszen összes drámai színházaink repertoirján ugyancsak kevés színdarab kerül sorra, melynek a közművelődéshez komoly köze volna.

De már ahhoz, hogy a bérlőigazgató azzal a — szerinte kulturális fontosságú — tervvel terhűit meg, hogy hétköznapokon délután oly ifjúsági szini- előadásokat fog tartani, a minők még Magyarországon nem voltak. Nevezetesen az ifjúságnak való színdarabokat nem az ifjúság által, mint azt ma is teszik, hanem a szinház rendes személyzete által adatná elő.

Franciaországban és Angliában egész irodalma van már az ilyen paedagogiai fontosságú szinielőadá- soknak, mig nálunk erre kísérlet sem történt. (Hát Feld úr, a nagy magyarrá átarenázott igazgató drága Gyermekszinháza nem számit ?)

A Népszínháznak ma műsoron levő darabjai között s a népszínházi bizottság által megrendelt darabok között — folytatja — nem egy akad, mely megérdemelné, hogy hétköznapokon a tanulóifjúságnak bemutattassék. (Csaknem céloz aBibliás asszony és társaira?)

Nehogy pedig még az az aggodalom támadjon, mintha ezt a sok játszást a személyzet meg nem győzné, megjegyzi, hogy azért a tagoknak külön díjazást biztosit, stb. stb.

Hát nekünk nem az az aggodalmunk, hogy a Népszínház színészei nem fognak délutáni órákban is az ifjúságnak komédiázni. Kivált azok, kiket csak ezen föltétel alatt szerződtettek és a kik a dupla robot fejében ép oly sovány díjazásban részesülnek, mintha csak egyszer játszanának.

Fehér rabszolga ma már mindenütt akad, nemcsak Tamás bátya gunyhójában.

A mi aggodalmunk mélyebb gyökerű.

Mi attól tartunk, hogy ifjúságunknak ezen vado- nat uj rendszerű paedagogiai oktatás módja — talán telíteni fogja a Népszínház pénztárát, talán nem — de egyet mindenesetre biztosan fog eredményezni. Azt t. i., hogy nemes ifjúságunk — eltekintve a dekadens iránytól és Tsztelet azoknak, kiket illet — jövőre már nemcsak ünnep- és vasárnapon, de hétköznapon is nemcsak a Nép-, de az összes versenyző színházakban is, kulturális operetteket fog végighallgatni, természetesen kis kedveseikkel együtt. Mert hiszen a költő szerint :

A virágnak megtiltani nem lehet stb.

Hogy tulajdonkép melyik része az ifjúságnak marad majd ezentúl hétköznapokon otthon leckét tanulni és ki jut majd közülök egy szabad délutánján a szabad levegőre is, az más kérdés.

A színházi konkurrenciának ezt a zsilipjét csak meg kell nyitni és azonnal tisztába jöhetünk azzal, hova fogunk vele jutni.

Már nem elég, hogy ifjúságunk a felnőttekkel együtt látogatja a színházakat vasárnapon és ünnepnapon, nem elég, hogy a nép részére jóval több a mulatság, mint a kenyér, nekünk vitéz magyarokul, még a hétköznapra is van szükségünk, hogy a szin-