Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-04-03 / 14. szám
14 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1899. április 3. Általánosságban az adóköteles ház típusa mellett maradhatunk, mert a 30. évi adómentességgel privilegizált útvonalaktól eltekintve, legfeljebb tizenöt év múlva minden ház ebbe a kategóriába kerül. Azonban a főváros nemcsak az ingatlan hozadékát, hanem magát az ingatlant is, mint el nem rejthető vagyonrészt, különböző szolgáltatással terheli. Ezek közt vannak olyanok, a melyek az ingatlan értékének egy- részét fölemésztik, a nélkül, hogy ezért bármiféle ellenszolgáltatást nyújtanának, vannak olyanok, a melyek ellenében az ingatlan értéke többé-kevésbbé javul. Az első csoportba való az l°/0-os átiratási díj, a mely minden birtokváltozásnál az állam 4‘3%-os hasonló járulékával együtt fizetendő. Már ez a szertelen magas kulcs is aggodalmat keltő, pedig az átírási díjnak súlyos volta nem is a magas százalékban, hanem abban a körülményben rejlik, hogy az ingatlanra nehezedő terhekre tekintettel nincsen és így esetről-eselre nem az ingatlan vagyonértéke, hanem a tulajdonosra nézve fiktiv forgalmi értéke után esedékes A míg azonban az állam örökösödés esetére bizonyos leszállításokat enged meg, addig a fővárosi átiratási díj ily féle skrupulust nem ismer, az egyaránt ér minden birtokváltozást. Ide sorozhatjuk az építésrendőri díjakat is, a melyek fiskális fejlesztésük, 1895. év óta lépték túl azt a határt, a meddig díjaknak voltak tekinthetők. A folyó év költségvetésében 343,000 írttal szerepelnek, a mely összeg a III. és IV. osztályú kereseti adó kivetési összegének 40ü/()-ával egyenlő. A második csoportba tartoznak általában a köve- zési és útépítési, valamint a csatornázási járulékok. Ide sorozandók az ingatlanok parczellázása alkalmával megállapított kötelezettségek is. így a közterületre eső ingatlanrészek négy ölig való ingyenes átengedése, az útvonalak nivóbahozatala és egyengetése, újabban már a kövezés, csatornázás, továbbá a vízvezetéki és világítási berendezések. Ezeknek értéke meg sem állapítható, de annyit mondhatunk róluk, hogy az előidézett értékemelkedés nem csekély részét kötik le és így már az újabban sokat hangoztatott betterment fejletlen alakzatának tekinthetők. Az eddig mondottakkal talán sikerült a fővárosi ingatlanok hatósági megterhelésének vázlatát nyújtani, és kimutatni, hogy az egyenes adók emelése esetén azoknak járulékos természete következtében — a teher nagyobb része ismét az ingatlanokra esik. * Elhagyva az ingatlanok értékét és jövedelmezőségét kedvezőtlenül befolyásoló hatósági intézkedéseket, foglalkoznunk kell régikeletű városfejlesztésipolitikánkkal,helyesebben szólva fájlalnunk kell ilyennek hosszú időn át való teljes hiányát. Ennek természetes következése volt, hogy mindenki úgy épített, a mint neki tetszett. Földszintes házak nem kívántak széles utczát, a lakott városnak ilynemű laza beépítése mellett a terek hiánya sem volt érezhető. Nagy előnye volt a kevésbe kerülő földszintes háznak a lakásként értékesíthető pincze, a régi Pestnek ez a specziálitása. A helyett, hogy a levegő és világításra törekedtünk volna, bújtunk mindkettő elől. De változtak az idők. A földszintes háziurak közül egyesek modern házakat építhettek a régi helyére; persze oly magasat, a minőt az utcza szélessége mellett az újabb építési rendszabályok megengedtek. Egy-két ilyen ház fölépítése után azonban be kellett látni, hogy a régente földszintes házakkal, vagy éppen csak falakkal és palán- kokkal szegélyezett ntcza vonalát modern építkezés mellett fentartani nem lehet. Hozzá kellett fogni az utcza- vonal rendezéséhez, az abba eső telekrészeknek a tulajdonosoktól való megváltásához, esetleg egész ingatlanokat ki kellett sajátítani, az épületeket le kellett rombolni és az új területet annyival drágábban értékesíteni. Kültelki úthálózatunk még most is a legmostohábban bánik a térrel és így alapos a kilátás, hogy útvonalaknak lerombolt házak helyén való nyitása vagy kiszélesítése, vagy a középületek elhelyezése czéljából való kisajátítások a napirendről le sem fognak kerülni. Ez a végnélküli vedlés pedig roppant drága proczesszus. Első sorban az új telkek mértéktelen drágulását okozza, ha pedig az nem lehetséges, akkor a kisajátító hatóságokra, közvetve az adófizetőkre hárul a kisajátítás óriási terhe. * Ebbe a hatósági milieu-be illeszkedik most be az 1887. évtől fogva rohamosan megindult építőtevékenység. A nagyvárosoknak századunkban történt bámulatos fejlődése szoros kapcsolatban áll a világversenyre utalt nagyiparéval. Forgalmi csomópontok, szárazföldi és vízi utak találkozása, a forgalom gyors lebonyolításának lehetősége, a hitelforrások közelsége, a termelési és fogyasztási alakulások megfigyelésének lehetősége mindmegannyi ok a nagyiparnak a városokban való összetömörülésére. Ennek révén gyarapodik a város népessége, a melynek az élelmen és a ruházaton kívül legközelebb eső élet- szükséglete a lakás. A lakásszükség kielégítése hasogatja a szántóföldeket házhelyekre, ez építi be az utcza- sorokat a bérkaszárnyák ezreivel és támasztja az építési telkek ama keresletét, a mely horribilis értékemelkedésre vezet. A mi viszonyaink között első sorban az a kérdés tolul előtérbe, hogy miből történik mindez? Honnan egyszerre az a gazdagság, a mely drága telket vehet és arra bérkaszárnyát építhet, nem is tiz, húsz, hanem mindjárt ezerszámra? Ez a hitel műve. Az egész dicsőségnek az adósságcsinálás az alapja. A mit látunk, az nem a jelennek, hanem egy bizonytalan jövőnek a képe, azé az időé t. i., a mikorra az ingatlanokat terhelő jel- zálogterhek megszűntek és az ingatlanok igazán azzá váltak, a mit ma még csak mutatnak: a polgárság vagy onává. Nálunk ez az irányzat annál komolyabb figyelmet érdemel, mert jelzálogos hitelezőként a külföld szerepel. Az előbb bizonytalan jövőt említettünk. A mai emberek, -- már t. i. azok, a kik tehetik — nem azért építik a bérházakat, hogy azokban mintegy családi törzs- vagyont teremtsenek, hanem épen ellenkezően azért, hogy a legelső alkalommal haszonnal eladják. A vevőnek kevés a pénze, azért azt szereti, hogyha a ház minél jobban meg van terhelve és így az adásvétel a valóságos érték V10—1/20 része között bonyolítható le. A mint az új háziúrnak a ház jobb kihasználására alkalma nyílik és vagy a lakásodat boltokká alakíthatja, vagy a béreket emelheti, siet a hozadék-többletre újabb jelzálogkölcsönt fölvenni és az épületen még csekélyebb készfizetés mellett túladni. A mit ekként az annuitások cseppenkint törlesztenek, azt a másod-, harmadrangú adósságok özönével konszolidálnak és így csakugyan kérdőjelet tehetünk ahhoz az időponthoz, a mikor a bérház a maga egészében szolid befektetési objektummá válik. , A most előadottakat a Statisztikai Évkönyvből vett következő összeállítással egészítjük ki:
