Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-04-03 / 14. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS Az angol városok — úgymond e lap — pénzügyi szempontból valóban államot képeznek az államban, mert az önkormányzati testületek pénzügyi ügyekben ugyanazon jogokat veszik igénybe, mint az állam. Különösen áll ez a kölcsönök felvételénél. Az angol városok fejlődését, népességüknek szaporodását, iparuknak és kereskedelmüknek emelkedését azon kölcsönökből ítélhetjük meg, a melyek a városokat terhelik. A municipális adósságok főtényezőivé lettek a modern angol községi életnek, s azok jelképei ama nagy önbizalomnak, melyet az önkormányzati testületek, s a községi közigazgatási hatóságok saját erejükbe helyeznek abban a tekintetben, hogy az őket terhelő kölcsönökből folyó kötelezettségeiknek pontosan eleget fognak tenni. Valamint Angolország az államkölcsönök kötése tekintetében mintaképül vehető, úgy szolgálhatnak példaként az angol városok a községi kölcsönök felvételében. Az angol városoknak már régtől fogva önérzetes törekvése volt az, hogy községi szükségleteikre minden időben és mindig előnyös kölcsönöket szerezzenek. A legelőnyösebb és legnagyobb hitel megszerzésében különösen nagy a versengés London, Liverpool, Birmingham, Manchester, Leeds, Sheffield, Bristol, Budford, Salford, Hull, Stocke, Newcastle, Westham, Portsmouth, Leicester, Sunderland, Nottigham, Oldham, Brighton, Bolson és Blackborn városok között, a melyek mindegyikének lakossága meghaladja a 100,000 lelket, mindegyike gócz- pontja az angol iparnak, kereskedelemnek, s a melyeknek községi adósságai együttvéve jelentékeny mértékben meghaladják az angol nemzeti államadósságot. Míg az angol állam 1875. év óta évenkint 28.800,000 font sterlinget fizet kamat és tőketörlesztés (amortisatio) fejében a nemzeti kölcsönre és a kölcsön törlesztését sietteti, addig a városok épen ellenkezőleg cselekszenek, a mennyiben kölcsöneik kamatait újabb adósságokból fedezik és egyáltalában nem gondolnak a kölcsönök visszafizetésére (amortisatiójára). Az összes angol és walesi municipiumoknak adósságai együttesen az 1875. évben 92 000,000 font sterlinget tettek ki, míg azok ma 200.000,000 font sterlingnél is többre rúgnak. S ezen óriási adóssággal szemben az angol városok hitele mind jobban emelkedett, mert fizetőképességükben, erejükben, s általában véve abban, hogy kölcsöneikben elvállalt kötelezettségeiknek idején és pontosan eleget fognak tenni, az angol kapitalisták kételyt egyáltalában nem támasztanak. A különböző községi értékpapírok tőzsdei árfolyama (értékükhöz viszonyítva) rendesen oly magasan jegyeztetik, mint a consolok árfolyamai és éppen azért oly nagy bizalommal vannak a községi értékpapírok iránt, hogy azok a legkedveltebbek közé tartoznak és befektetésekre szívesen veszik. Szinte úgy tetszik, mintha az angol városok szabályt alkottak volna abból, hogy az egyszer felvett kölcsönt ne törleszszék, ne kisebbítsék és állandóan és folytonosan kölcsönökből éljenek, s minden adósságot újabb kölcsönnel egyenlítsenek ki. A kamatokat pontosan fizetik, olykor egyik vagy másik kölcsönt törlesztik is, de adósság-könyvük általában véve csak növekedést mutat, a nélkül, hogy kötelezettségeik enyhülnének, és ezen pénzügyi politikának szószólói és védelmezői nem fáradnak bele annak bizonyításába és megerősítésébe, hogy modern város nem lehet boldog és szerencsés, ha nagyobb kölcsöne nincsen, mely a város fejlődéséhez mért nagyobb feladatok megvalósításához szükséges eszközöket megadja. A városi kölcsönök rendszerint kifejezésre jutnak azokban a hatalmas alkotásokban, melyeket a községi 1899. április 3. közigazgatás létesít a közbiztonság, a tisztaság, a közerkölcs, a közegészség, a vízszolgáltatás, csatornázás, munkásházak építése, közvilágítás, a szemét és hulladék elszállítása, közlekedés, tanügy stb. érdekében, s a mely beruházások közvetlenül vagy közvetve jelentékeny hasznot hajtanak. Áz angol városok a múlt század kezdete óta csinálnak adósságokat, a midőn a kereskedelem, a hajózás és az ipar terén bámulatos haladá't tettek, s a mely fejlődésnek és emelkedésnek egyenes következménye volt a kölcsön felvétele. Ma Anglia ezernél több nagy városának mindegyike kisebb-nagyobb kölcsönnel van megterhelve, melynek nagysága rendszerint arányban áll egyrészt a lakosság számához, másrészt pedig ipari és kereskedelmi képességeinek mértékéhez és erejéhez. Anglia fővárosának, Londonnak kölcsöne, melyet a londoni grófsági tanács (County Council) vett fel, 37.941,704 font sterlinget tesz ki, ezen kívül a City saját számláján 4.500,000 font sterling után fizeti a törlesztési részleteket. Valamint lakosságának számában (6.000,000), úgy adósságának nagyságában is London felülmúlja a világ bármely városát. Bizonyára elbizakodottság lenne részünkről, ha Budapest közgazdasági erejét Londonéval hasonlítanék össze, de azért önérzettel hivatkozhatunk arra, hogy a teherviselésre hivatott erőknek már nálunk is meg van az a mértéke, a mely a hitel növelésére alkalmas és feltétlenül bizalmat érdemel. A lakosság szaporodása és különösen intellektuális képességeinek növekedése, a vállalkozási szellem, a technikai tudományokban és ismeretekben való képzettség ma már messze felülhaladják ama színvonalat, melyet csak egy-két évtizeddel azelőtt is Budapest ipara és kereskedelme fölé húztak. A vagyon- képzés erői nálunk is megvannak, csak az eszközöket kell még megszereznünk, a melyekkel ez erőket hasznos munkába fogjuk! Budapest, 1899. márczius 28. Dr. Melly Béla. Álom és való. Egy régi „Kalauz“ akadt a múlt napokban a kezembe. Az öreg Frey bácsi ösmertette abban a főváros oktatásügyének állapotát s megemlékezvén a régiekről, a következőket írja: „A jelen század első tizedében Pesten nyolcz elemi iskola volt, előbb 17, később 23 osztálylyal; 1843-ban nyittatott meg a 9-ik, a terézvárosi Hajós-utczában. Az iskolák igazgatója a polgármester vagy helyettese volt, a kik azonban vajmi keveset törődtek az oktatással. A sok írás és gépies olvasás volt a főtárgy; a számtan, helyesírásra hetenkint egy-egy óra fordíttatott; mondattannak, rajznak, éneknek, beszéd- és értelemgyakorlatnak híre sem volt. 1832-ig az általános tannyelv a német volt, sőt miután 1846-ig a tanítók kivétel nélkül kántorok is voltak, leginkább csak Cseh- és Morvaországból bevándorolt zenészek voltak tanítókul alkalmazva. Magyar tanító mindössze csak két helyen volt. 1832-ben 8 rendes és 17 segédtanító volt alkalmazva. Ezek közül a 7 rendes tanító évi 150 —150 (váltó) frt fizetést húzott a városi pénztárból, a 8-ik csak mint kántor kapott 100 frt fizetést, a segédtanítók pedig 80—80 írttal díjaztattak, a mit azonban a rendes lanítók lefoglaltak a maguk számára,
