Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-03-20 / 12. szám
1899. márczijis 20. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS túl köteles éjjeli 11 óráig közlekedni, s ezen felül köteles kétféle menetjegyet tartani, külön a le- és külön a felfelé való utazásra, miután senki sem kötelezhető joggal arra, hogy olyan útért fizessen, a melyet nincs szándékában megtenni. A sikló-társaság nevében dr. budavári Országh Sándor, törvényhatósági bizottsági tag, tiltakozott a tanács határozata ellen. A siklót — úgymond — este X/310 után alig használják s nincs semmi értelme annak, hogy a társaság néhány utas kedvéért a drága üzemet fentartsa. A mi pedig a jegyek kettéválasztását illeti, ez még inkább absurd kívánság. A dupla jegyadás ugyanis nem a társaság kapzsiságának tulajdonítandó. Ennek oka a sikló műszaki szerkezetében rejlik. A sikló kocsijainak egyenlő súly- lyal kell megterhelve lenniük, már pedig ezt csak úgy érhetik el, ha az utasokat a kettős jegy váltásával kötelezik arra, hogy a kocsit visszafelé is használják. E miatt a kettős jegyadás nem szüntethető meg. Mindezektől pedig eltekintve, a sikló-társaság kétségbe vonja a fővárosnak azt a jogát, hogy a siklómenetrend- és tarifa-ügyeibe beleavatkozzék. A tanács ezt a tiltakozást azzal terjesztette a közgyűlés elé, hogy hagvja figyelmen kívül és erősítse meg a tanácsnak a közönség érdekében hozott határozatát. Ehhez a javaslathoz a közgyűlés hozzá is járult. És most mi történik ? Országh Sándor, a törvényhatósági bizottság tagja, miután a törvényhatóságnál czélt nem ért, letér a törvényes útról és a közgyűlési határozat megfelebbezése helyett egyszerűen megkerüli a határozatot, a mely ellen közvetlenül a kereskedelmi miniszterhez fordult. Erre vall legalább a kereskedelmi minisztériumnak az a leirata, a melyben felhívja a fővárost, hogy a várbeli sikló dolgában hozott határozatát a rávonatkozó összes iratokkal együtt haladéktalanul terjeszsze fel. Ennek a leiratnak a főváros eleget fog tenni. Mindazonáltal abban a meggyőződésben, hogy a főváros határozatát a kereskedelmi miniszter minden tekintetben respektálni fogja, annál is inkább, mert e határozat a siklótársaság területhasználati szerződésének 9. pontjára támaszkodik, a mely a vitelbér és menetrend tekintetében feltétlen beleszólási jogot biztosít a fővárosnak. Ezt a jogát a főváros a nagyközönség érdekében kívánta gyakorolni s hiszszük, hogy e törekvése előtt a miniszter is meg fog hajolni. Jogfeladás. A tanács ez év január 5-én tartott ülésében megállapította azokat a munkálatokat és reformokat, a melyeket a háztartás egyensúlyának megállapítása végett a törvényhatóság megkívánt, A tanácsnak ezen üléséről részletes utasítást adtak ki, a melyben az elnöki B) ügyosztály részére a következő rendelkezést vették fel: „A közgyűlés határozata értelmében felterjesztés intézendő a belügyminiszter úrhoz oly irányban, hogy a kórházi alapok költségelőirányzatának megállapítását illetőleg hozzájárulni méltóztassék ahhoz, miszerint a jövőben ezen költségelőirányzatok megállapítása előtt véleményadás végett a pénzügyi és gazdasági bizottságnak kiadassanak. “ Miután ezt a határozatot a tanács plénuma hozta, nem kell rajta csodálkozni. A tanács mindig engedelmes végrehajtója volt a törvényhatóság akaratának s így természetes, hogy a követett iránynak továbbra is hű képviselője akar maradni. Akkor is, a mikor a még meglevő igen csekély terjedelmű autonom hatáskör csonkításáról van szó. Mert ez az utasítás az 1872. XXXVI. törvény- czikkel homlokegyenest ellenkezik. Az idézett törvény 67. szakasza világosan megmondja, hogy a törvényhatóság a maga hatáskörében jogosítva van bizottságot alkotni, e bizottságok véleményét a különféle ügyekre kikérni a nélkül, hogy e jogának gyakorlására a kormánytól kellene engedelmet kérnie. A főváros autonómiáját a közmunkatanács szervezetén kívül 25 év óta eléggé megcsonkították az egyes kormányok. Az autonómia védelmére maga a főváros az utolsó évtizedek alatt egyáltalán nem tett semmit, Nyugodtan tűrte a jogcsonkításokat, beletörődött abba, hogy legszűkebb házi ügyét is csak felsőbb jóváhagyással kezelheti. Az évtizedek óta tartó közönbösségnek azonban nem lett volna szabad oda fajulni, hogy a mikor a felsőbb hatóság mintegy megelégedett a jogtiprással, maga a tanács kezdje a jogfeladást. Szerencsére az elnöki B) ügyosztály vezetője, Viola tanácsos, felismerte azt a veszedelmet, a mely az idézett tanácsi utasításban rejlik. A belügyminiszterhez intézendő felterjesztés helyett felhívja a törvényhatóság figyelmét arra, hogy törvény állapítja meg azt a hatáskört, a melynek gyakorlására engedelmet akar kérni a belügyminisztertől. Egyúttal arra inti a közgyűlést, hogy ha már engedett a hatalom ama törekvéseinek, a melyeknek czélja az autonómia gyöngítése volt, legalább a maga részéről ne kezdje el a jogfeladást. A törvényhatóság életereje az önállóság, a melyet minden téren erősíteni, fejleszteni és minden külső befolyás ellen megvédeni kellene. Ezt a czélját pedig a törvényhatóság csak ügy éri el, ha szigorúan ragaszkodik azokhoz a jogokhoz, a melyeknek alapja a már létező törvényekben és szabályrendeletekben gyökeredzik. Az ügyosztály tehát a tanács utasításának nem felel meg, mert az a véleménye, hogy ha a törvény- hatóság elrendeli, a pénzügyi és gazdasági bizottság a kórházi alapok költségelőirányzatát előzetes belügyminiszteri engedelem nélkül is tárgyalhatja.
