Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-03-06 / 10. szám
10 1899. márczius 6 MAGYAR SZEKESFOVAROS igénybevételénél. Szabályrendeletileg a magánterületen való falragaszos hirdetés el nem tiltható. De igenis ki lehet mondani azt, hogy a bérlő vagy bérlők a magán- területen alkalmazott oszlopok vagy táblák után ugyanazt a díjat fizetik, a mely a közterületek igénybevételére meg van állapítva. Ezzel ki lehet kerülni a szerződésnek olyanforma megkerülését, hogy a vállalkozó nem annyira a köz-, mint inkább a magánterületet igyekszik igénybe venni. Szó lehetne arról is, hogy a főváros a hirdetési ügyet szabaddá nyilvánítja akkép, hogy minden kerületre bizonyos maximális tarifa megállapítása után külön engedélyt ad ki úgy a köz-, mint a magánterületen gya- korlandó hirdetési jogr amegfelelő bér mellett. De valamennyi között leghelyesebb, ha a hirdetéseket osztályozza, külön-külön állapítja meg a tarifát és úgy adja az egészet bérbe. A mai monopoliumos rendszer mellett a falragaszos reklám eredménye meg sem ítélhető. Ma alig lehet hirdetni. A hirdető felet a nyomda- és bélyegköltségen kívül rendkívül terheli a magas tarifa, a mely napokra szól és az esetenkint való felragasztási díj. Ezek a nagy terhek okozzák, hogy az utczai reklám nálunk fejletlen, ízléstelen, gyatra, mert a vállalkozó a hirdetők kényszer- helyzetét ismerve, a fejlesztésre abszolúte nem gondolt. Ha a főváros megszünteti a jelenlegi monopóliumot és felszabadítja az utczai reklámot a mostani terhes feltételektől, óriási szolgálatot tesz a reklámra rászorult feleknek egyrészt, másrészt magának is nagy anyagi hasznot biztosít. Mindenesetre pedig tennie kell valamit. A késlekedés drága. S hogy mennyit vesztett rossz szer ődése révén a város, azt csak akkor állapíthatja meg, a mikor az egységes és korrekt rendezést végrehajtotta. A Budapesti Korcsolyázó Egyesület. — Levél a Szerkesztőhöz. — Budapest székesfőváros közönségének végtelen türelmét és jóságát mi sem jePemzi jóbban, mint az a szakadatlan lánczolata a visszaéléseknek, a melyekró'l a napilapok lépten nyomon megemlékeznek s a melyek mind arról szólnak, hogy egyesek és társulatok mennyire rútúl visszaélnek a közönség bizalmával. A légújabb világrészt kéjutazás czéljából felkereső sikkasztóról nem is szólva, a legutóbbi időben szellőztettek egyesületi dolgot is, kisebb és nagvobbszerű panamákat, a melyek magát a belügyminisztert is arra indították, hogy az egyesületi ügyeket behatóbb tanulmány tárgyává tegye és e végből miniszteri biztost is küldött ki. Nem tudjuk, hogy ennek a vizsgálatnak mi lesz az eredménye, de egyleti dolgokról lévén szó, ebben a fagyos márcziusi időben eszünkbe jut egy egyesület, a melyiknek ilyenkor van a saisonja s ha nem is sorozható a megvádolt egyletek közé, mégis olyan, a melyik a nagy közönség körében már eddig is számtalanszor adott panaszra okot. S hogy nem szólaltak fel az egylet működése ellen, ennek az a jámbor türelem az oka. a mely a mi publikumunkat jellemzi, azt a publikumot, a mely ha jogtalanság esik rajta, első felháborodásában szitkozódik, vagy csendes indignácziónak ad kifejezést, aztán mintha a „Maul halten und weiter dienen“ elvét oltották volna beléje, tovább áll és a következő öt perczben elfelejti a rajta esett csorbákat. Úgy november végével, mikor a fagyos napokra kezdenek a kilátások előtérbe tolakodni, egész kis népvándorlás keresi fel az Erzsébet-tér első sarokházát, a hol a «Budapesti Korcsolyázó Egyesület* helyisége van. Itt több-kevesebb kalamítással rendes taggá igazolják a folyó évre a halandókat s a ki hódol a korcsolyázás szenvedélyének, az biztosítva érzi magát, hogy korcsolyázhatik ebben az évben majd — ha fagy. Beáll a fagy is, megnyílnak az összes jégpályák, de ott az egylet tábláján csak annyi fityeg, hogy «Talán délután 5 órától nyitva lesz.» A ki felül a bölcs vezetőség inaugurálá- sának és kimegy a jégpályára, zárt ajtókra talál. Ez azonban az idő viszontagságaitól függő valami, ezt jogosan a vezetőség hibájának betudni nem lehet. De lehet egyebet. Kérdjük, hogy nem-e egyenes boszantása a publikumnak az, hogy a mikor kedvező az idő, a mikor befagyott a «kis» jégpálya és a közönség négy órakor kitódul a helyszínére, akkor annak a furcsa látványnak lesz szemtanúja, hogy éppen öntözik a jeget, a minek egyszerű következménye, hogy még egy órát tétlenül kell vesztegelni, s aztán jut csak a keringek módjára összepréselt nagy közönség egy kásás jéghez, a melyiken Isten mentse őtet a szórakozástól és a láb törésektől. Na de ehhez sem szólunk, az egyesület mindenható választmányában sok a hydrotechnikus ur, azoknak tudni kell, hogy ez mire jó. De az már aztán csakugyan nem járja, hogy ez az egyesület mindenkor nyáron tartja meg a közgyűlését, akkor, a mikor a nagy közönség javarészére nincs is a fővárosban s az az egypár részvényes, a kinek joga van a közgyűlésen szavazni, mindenben jóváhagyja a tisztelt választmány rendelkezéseit. Más országban, ha azt mondanák, hogy egy egyesület rendes tagjának nincsen semmi beleszólása sem az egylet ügyeibe és arról még csak tudomást sem szerezhet, rögvest kinevetnék az illetőt, a ki ilyet állítani mer. Tény az, hogy a Budapesti Korcsolyázó-Egyletnek egyetlen egy rendes tagja éveken át soha sem látja se az évi költségelőirányzatot, se a zárszámadást, se semmiféle közgyűlésre szóló meghívást, pedig alig van a fővárosnak még egy olyan gazgdag egylete, mint épen ez. Ezrekre megy a tagok létszáma, a kik lefizetik évi 11 és 6 forintos tagsági díjaikat, csak azért, hogy a mindenható választmány önkényének ki legyenek szolgáltatva. Vagy talán nem elég nevetséges, hogy egy sportegyesület. a mely meghatározott sport kultiválására létesült, akkor a midőn e sport üzése elé az időjárás akadályokat gördít, a sport czéljaira befizetett összegeket úgy használja fel, hogy a tagoknak corsot tart katonamúzsikával Hát *ez sport ? Okosabbat a tisztelt választmány nem tudott kisütni. Hát azon a tavon, a melynek befagyott tükrén szerzi meg az egylet részvényeseinek a búsás osztalékot, akkor, ha az időjárás
