Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-02-20 / 8. szám
/ 8 akadályozzák meg, hogy közelükben épüljön a szanatórium, azért keresnek neki minden héten más és más területet. S én csak azon csodálkozom, hogy Halmos János polgármester, a ki annyi erélylyel, ambiczióval és munkával dolgozik a főváros érdekében s minden jó dolognak a zászlóvivője, nem vágott még alaposan az akadékoskodók közé. De a mi orvosi karunkkal is nehéz boldogulni. A tiszti főorvosnak az első komoly javaslatát úgy vitatták meg az orvosok az egészségügyi bizottságban, hogy igazat kell adnom Steiger Gyulának, a mikor azt vitatja, hogy a közegészségügy érdekében laikusokat kell bevinni az egészségügyi bizottságba. Azt a helyes és üdvös javaslatot tette a tiszti főorvos, hogy a tuberkulotikus halála után lakását fertőtlenítsék. Egyszerre megnyilatkozott az orvosi bölcsesség. A halott már nem fertőz, a beteghez nem lehet hozzáférni, tehát nincsen szükség a fertőtlenítésre. A hiteles statisztikai adatokból láttuk, hogy a tüdővész különösen a szegényebb osztályúak között pusztít. A beteghez csak eljár az orvos, mer hála Baross üdvös intézkedésének, a legszegényebb munkás is tagja lehet a betegsegítő pénztárnak. A betegség alatt az orvos megteszi a lakásban a szükséges óvintézkedéseket. A halál pillanatától kezdve semmi közé többé a családhoz az orvosnak. A kerületi pénztár aligha fizetné ki a halált követő napon kiállított orvosi szelvényt. A halál perczében tehát magára marad a szegény család. Eltemeti halottját és nem tesz semmiféle óvintézkedést. Itt a kényszerítő ok, a mely megadja a jogot a hatóságnak, sőt egyenesen kötelességévé teszi a beavatkozásra. De hát ez háromezer pengőforintba kerülne évenkint. S most takarékosság a jelszó. A tüdővész ellen való komoly védekezésről addig szó sem lehet, a míg a kormány a jótanácsok osztogatása helyett komoly munkához nem lát. Első kötelessége a kormánynak, hogy megfelelő nagyságú állami szanatóriumot állítson föl. A tüdővészes betegek gyógyítása elsőrendű állami érdek. Ezt a kötelességét nem háríthatja át a törvényhatóságra. A fővárosnak azonban kötelessége, hogy sürgősen tegye meg a lépéseket, írjon föl a kormányhoz s követelje az állami szanatórium felállítását. Temető-panamák. — A dunajobbparti temetők kezelése. — A közgyűlés arra utasította a polgármestert, hogy a dunajobbparti temetők kezelését több évre visszamenőleg vizsgálja meg s a visszaélésekről és rendellenességekről tegyen jelentést, a helyesebb gazdálkodásra pedig javaslatot. Szegény polgármester! Nem elég neki a központi adminisztráczió ezer baja, még a temető-panamát is a nyakába varrják. Ugyan miért ? A temető-tanácsos: Viola Imre nem eléggé arra való ember? Vagy azt hiszi a közgyűlés, hogy a polgármester jobban nekiláthat a tisztogatásnak mint az a tanácsos, a kinek amúgy is a resszortjához tartoznak a temetők? Kissé különös 1899. február 20. felfogás, de megbocsátható, mert a törvényhatóságtól ered, a mely nem mindenben csalhatatlan. Maga a temető-panama épp oly különös, mint a törvényhatóság említett felfogása. Hogy létezik, illetőleg hogy lehetséges a temetőknél panamázní, az a különös. Mert a temetők kezelésére külön házi bizottság őrködik, a mely a gondnokkal együttesen tesz javaslatot a temetők kezelésére, a kiadásokra és bevételekre. Ennek a házi bizottságnak az lett volna a feladata, hogy őrködő szemmel lásson, tapasztaljon és gondozza ne csak a temetőket és a gondnok érdekeit, hanem a főváros érdekeit is. Tette-e ezt, vagy nem, majd eldönti a vizsgálat, a melyet júniusig a polgármesternek be kell fejezni. Hogy nem valami gondosan járt el a tisztelt bizottság; hogy túlságosan megbízott azokban, a kiket ellenőriznie kellett volna, azt kétségtelenné teszi a közgyűlés határozata, a mely szomorúan konstatálja a rendellenes állapotokat és visszaéléseket. A vizsgálat kideríti, hogy hol történtek mulasztások. Hogy kiket terhel a felelősség, azt aligha deríti ki a vizsgálat, mert a fővárosnál bevett szokás, hogy csak a mulasztásokat hozzák napvilágra, a mulasztókat soha. vagy csak a legritkább esetben A dunajobbparti temetők kezelésénél sem remélünk egyebet a mulasztások konstatálásánál. Pedig ha a temetők budgetjét vizsgáljuk, önkéntelen feltűnik az a rendszertelenség, a mely az intézmény hanyag kezelését igazolja. A budgetben öt évre visszamenőleg konstatálhatjuk a következőket: 1895 1896 1897 1898 1899 t o r i n t o k b a n Személyzeti kiadás volt 10436 11694 12682 13320 13770 Épületfenlartás stb. . 1949 1228 1908 2400 2300 Segédmunkások stb. . Utak fentartása, öntő12389 13517 17667 16080 16100 zés, szabályozás Különfélék (új beszel2993 5610 3714 7140 6800 zések) .... 2913 2367 2063 2900 3000 III. kerületi temetők . 1877 2070 3659 3700 4150 Rendkív. szükségletek 6464 625 51 — 10000 44013 37111 41714 45540 56120 A bevételek következőkép oszoltak meg : 39021 32586 25709 25900 44400 Sok munka van a temetőkben, tagadhatatlan. Sok munkaerőre, sok szerszámra van szükség s biz’ ez mind pénzbe kerül. De tessék csak a munkások számláját pontosan revidiálni, a minthogy a zárszámadásokból nem lehet, mert a hivatalos zárszámadások is azzal a semmit mondó biztatással okolják meg a kiadásokat, hogy végszámla nincs, ergo a kiadást sem lehet még igazolni. Annyit azonban a zárszámadásokból is ki lehet olvasni, hogy a temető-munkások igen finyástermészetű, pazar urak lehetnek. Mert évről-évre új és új szerszám MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS
