Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-02-20 / 8. szám
4 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS Kossuth-mauzoleum. A főváros siet beváltani a Kossuth emlékének megörökítésére alakult országos bizottság előtt tett azt az ígéretét, hogy Kossuth hamvai fölé mauzóleumot emeltet. Szembeszáll azzal az áramlattal, a mely azt vitatja, hogy a nemzet adakozása csakis szoborra szólt s a begyült pénzből mauzóleumot építeni nem szabad. A főváros ezzel szemben hivatkozik az országos bizottság felhívására, a mely határozottan szoborra és mauzóleumra indítja meg a közadakozást Ilyen értelemben történt a gyűjtés s a főváros csak helyesen járt el, a mikor a képzőművészeti bizottságot megsürgette a mauzóleum ügyében. A képzőművészeti bizottság még tavaly megbízta Reuffel Adolf középítési igazgatót, Stróbl Alajos szobrászt és Steindl Imre műépítészt, hogy dolgozzák ki a mauzóleum építésére vonatkozó pályázat szabályait és feltételeit. A három tagú bizottság ennek a megbízatásnak a következőkben tett eleget: Megállapodtak abban, hogy a mauzóleum a kere- pesi temető 111. kapu-útja és a nagy Krisztus-kereszt- út által határolt területen épüljön. Az építészeti stylus tekintetében nem akarnak irányt szabni, de megjegyzik, hogy a mauzóleum csarnokszerű magas építmény legyen, a mely alatt a szarkofág látható. A költségekre 150,000 forintot szánnak, tekintettel arra, hogy a Deák - mauzóleum 124,000 forintba került. A számításuk szerint a szoboralapra 400—450,000 frt gyűlt egybe, a melyből 300,000 forint jut a szoborra, 150,000 forint a mauzóleumra. A megállapított Pályázati feltételek így szólnak: Pályázati feltételek a Kossuth-inaiizoleiimra 1. A pályázat titkos és csak hazai erők pályázhatnak. 2. Kívántatik a kerepesi temetőben építendő Kossuth-mauzoleum terve. 3. A tervezendő síremlék egy magasabb alépítmény fölött nyitott, csarnokszerű építmény legyen, melynek közepén a szarkofág áll. Az alépítmény alatt 3 koporsó számára sírbolt tervezendő. Az építmény emlékszem legyen. Stylus szabadon választható. Építési költség legföljebb 150,000 frt. Tájékozásul közöltetik, hogy a Deák-mauzóleum építése 124,000 forintba került. 4. Pályadijak: az elsőnek 4000 korona; a másodiknak 3000 korona; a harmadiknak 2000 korona Csak abszolút becsű művek dijaztatnak A nem díjazott, de használható tervek közül a jury 1000 koronáért bármelyiket megvételre ajánlhatja. 5. A jurynek az elnökkel 9 tagja van. A tagjai: hivatalból a középítési igazgató; továbbá a képzőművészeti és középítési bizottság 2—2 tagja; az országos képzőművészeti tanács, a Magyar Mérnök és Építész Egylet és a közmunkatanács 1 — 1 tagja. Elnöke a főváros képzőművészeti bizottságának elnöke. 1899. február 20. 6. A jury a pályázat lejárta után működését egy hónapon belül tartozik befejezni. 7. Alakilag meg nem felelő pályaművek a pályázatból kizáratnak. 8. A jury titkos szavazással dönt, szótöbbséghez '7.3 többség szükséges. A bíráló jelentés és ítélethozatal 14 napra közszemlére lesz kitéve. A jury ítélete végérvényes, nem felebbezhető. A pályadíjak a döntés után 2 hónap alatt kiadandók. Állam és főváros. A magyar állam kormánya és az ország fővárosa között olyanforma a viszony, mint az uzsorás és a tehetetlen, balek adós között. A kormány elvesz, megragad mindent, a miből a főváros egy kis haszonra tehetne szert; olyan szolgálatokat követel a várostól, a melyeknek teljesítése tömérdek áldozatba kerül; a maga kreálta intézményeket a város pénzén tartja el, katonát állíttat, adót szedet a város embereivel és végezetül, a mikor arról van szó, hogy a fővárost jogosan megillető községi adót az állam kereskedelmi alkalmazottain behajtassa, egyszerűen megtiltja az adófizetést. Ez a magyar kormány az ország fővárosával szemben. De még több, illetőleg csak kapzsibb. Mert ha neki szüksége van valamire, addig szorongatja a várost, a míg potyára, vagy potomárban megkapja, a mit kért. De viszont soha sem tesz semmit a főváros érdekében, épp a kereskedelmi miniszter, a ki most megtagadta a községi adót; a mi nem csodálható, mert esztendők óta (a mióta Dániel Ernő a miniszter) nagyban folyik a főváros vasúti jogainak konfiskálása. Sajnos, hogy a főváros hatósága annyira alárendelte magát a kormány híveinek, a kik dominálnak a törvényhatóságban, hogy komoly ellentállást tőlük nem várhatunk. A tanács és a polgármesterek sokkal jobb barátságban élnek a főváros országgyűlési képviselőivel és Márkus Józseffel, a főpolgármesterrel, a kormány képviselőjével, hogysem kellemetlen ellenzékieskedésre csábíttatnák magukat. Bárha a főváros érdeke nagyon is megkövetelné az erélyes ellentállást, anyagi helyzete pedig majdnem életkérdéssé teszi a mostani állapotok megváltoztatását: reményünk erre igen kevés van. A főváros, a mióta megnyergelték állami funk- cziókkal és a velük járó nagy költségekkel, folyton kér és rimánkodik segítségért. Persze süket füleknek könyörög. A kormány nem vesz tudomást a bajról, mert hívei, a kik közvetíthetnék a főváros kellemetlen helyzetéről az értesítést, inkább hallgatnak. A főváros elbírja — így vélekednek ők, a főváros képviselői — és nem tesznek semmit a közterhek apasztására. A kormány meg annál kevésbbé. Inkább szaporítja a terheket, a melyek amúgy is olyan nagyok, hogy a lakosság tekintélyes része nemcsak polgári, hanem magán kötelezettségének sem tud immár megfelelni.
