Magyar Székesfőváros, 1898 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1898-12-05 / 7. szám
6 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1898. deczember 5. Ennélfogva kérjük a tanácsi VII. ügyosztály buzgó vezetőjét, tegyen úgy — mint azt az elemi iskolákkal megkezdte. Ne várjon az uj szervezetre; ki tudja, mikor lép az életbe. Hivja össze a polgári iskolák igazgatóit, beszélje meg velük az emlitett körülményeket s tegye meg a kellő orvoslását a mostani beteges állapotnak. Meg vagyunk győződve, hogy ha a tandijszedést és elszámolást egy-egy központi számtisztre bízzák, az igazgatókat — ahol legalább 8 osztály van — kevesebb tanórára kötelezik, s a polgári iskolai igazgatók és tanárok számára uj szolgálati pragmatikát készítenek, esetleg minden intézethez egy helyettes igazgatót neveznek, ki az igazgatói teendők egy részét végezné: nagy és fontos szolgálatot tenne a székesfőváros elposványosodó tanügyének s igy a kultúrának is. — y. Tempora mutantur .... .Az emberek változnak az idővel, amely nem halad el nyomtalanul felettük. S a változás kirívóan észrevehető és ha igaz lenne: megnyugtató is. Kedvünk lenne erre a változásra utánozni az ifjú szerelmest, amint tépdesi a leveleket s megkérdi tőlük, higyjen e, reméljen-e? Higyjünk-e annak a felbuzdulásnak az őszinteségében, amely elfogta a törvényhatóságot az ötöd- fél milliós deficit hallatára ? Reméljük-e, hogy a mások pénzével, a közpénzzel űzött szertelen pazarlás megszűnik a mai naptól azu án a felbuzdulás után ? Nem. Sem hitünk, sem reményünk a mai törvényhatóság felbuzdulásában ; sem hitünk, sem reményünk az őszinteségükben. Mert nem az első eset ez a nagy megijedés. Az ötven milliós kölcsön felvétele előtt a törvényhatóságban annyi jót és szépet beszéltek össze, hogy ha csak a felét beváltják az ígéreteiknek, akár a török vagy a görög financiákat rendbehozhatták volna. Ám verba volant. Amit a törvényhatóság ma mond, arról másnap nem tud az ülésező szakbizottság, sem a tanács. És megfordítva. Egyik sem veszi komolyan a másikat s tökéletesen igaza van Weisz Berthold urnák abban, hogy a partikuláris és magánérdekeken kívül a fővárosnál egyebet nem ismernek. Merész állításokat kockáztatott Weisz Berthold, de arany igazságot. A kár az, hogy csalc megtapsolták érte. Mire a tapsnak vége volt, a törvényhatóság elfeledte az imént hallott őszinteségeket s nyugodtan bízta a város dolgát a tanácsra. Vesződjön vele, azért fizetik. Hozza rendbe a pénzügyi bajokat. Miképp? Az a tanács dolga. Ha kell adó, megszavazzák az adót, megszavaznak mindent, csak hallgassanak az örökös de- fic'.ttel. Azaz még sem mindent. Ha a tanács a háziurak, a részvénybirtokosok zsebébe próbálna nyúlni, akkor kiüt a reakció s az imént jámbor városatya bőszükén támadja a tanácsot, amely rendetlen, kapkodó, ötletszerű, pazar és vakmerő, amiért a tisztelt tőkések magán cirkulusait meri bolygatni. A törvényhatóság müfelbuzdulása csak szemfényvesztés. A bűvész a tanács, amely a fölöslegek arany hálójában mutatja be a rongyos, hiányos költségelőirányzatot, amelyhez színlelt haraggal szórja a görögtüzet a nem mindig hű famulus : a törvényhatóság. Szörnyen kiabálják a tüzet és lesik a hatást. A publikum tönkre silányul a káprázatos jelenet alatt s nem veszi észre, mikor bűvész és famulus a már beszedett belépő dijat behajtja rajta még egyszer, egyre forgatván a ragyogó hálót és köpködvén a görög tüzet. Mert hát ez a jelenet jut eszünkbe, ha a budget tárgyalásokat végig lapozzuk. Történt ott valami a nagy abajgatás után? Nem. Törülték a sok haszontalan tételt ? Kimondották, hogy a bizottsági tagok a maguk költségén fiakkerozzanak, szintúgy a tisztviselők is a főpolgármestertől lefelé ? Utasították a tanácsot arra, hogy a nagys., tettes és t. c. tisztviselő urak ne doboz, ne csomag, ne rizsma, ne bál, ne akó számra fogyasszák a tollat, plajbászt, papirt, spárgát, tintát, hanem úgy, mint egyéb irómesterember: esztendőnkint 5—6 tollat, plajbászt stb. Hisz a főváros szállítói azért nem halnak éhen ! Utasították a tanácsot arra, hogy a főváros részéről hallatlanul elpotyázott vállalatok ügyében szigorúan járjon el s a hol a szerződés felbontható, azt haladéktalanul bontsák fel ? Megemlékeztek arról, hogy Emmerling V. K. ur 35, mondd harmincöt forintért monopolizálja a falra- gaszos hirdetést, és ha igen, utasították a tanácsot, hogy végre tegyen valamit a hirdetési ügy rendezésére ? Szóba hozták azt az abszurdumot, hogy majd minden hivatalban üldögél egy-egy ballaszt, valamely nagy protekcióju ur ivadéka, a ki csak a fizetésért jár a hivatalába. S követelték ennek a rendszernek a kiküszöbölését ? A napidijas rendszer tultengéséről s a munkaerő helyesebb kihasználásáról volt szó? A hivatalok egyre pazarabb felszerelése még nem szúrt szemet a városatyáknak ? Vagy a budget tárgyalásakor nem nézték át a bútor, szőnyeg, tükör, mosdó és egyéb toilette cikkek köttségeit? És még ezer más egyéb, a mit máskor mondunk el. Minderről nem volt szó. A bűvész és famulus a görögtüz fényénél jót kacag a buta publikumon, a mely hűségesen megfizeti azt a kegyetlen játékot, a melyben mindig csak ró'a, az ö verejtékéről van szó, a játszókéról soha. Tempora mutantur, de sajnos a változás egyre rosszabb : időben, emberben egyaránt.
