Magyar Székesfőváros, 1898 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1898-11-28 / 6. szám
5 MAGYÁR SZÉKESFŐVÁROS 1898. november 28. kezzék s azután sirassa a medve bőrére előlegezett jókedv árát. Az 1868. XXXVIII. törvényczikk 35. szakasza bölcsen megengedi, hogy a község a népoktatási költségeire iskolaadó czimén, mint maximumot az állami egyenes adók öt százalékát szedhesse be tagjaitól: Ugyanannak a törvénynek 36. szakasza pedig igy S7 ol: „Azon községi tagok és birtokosok, kik a jelen törvényben kijelölt kellékeknek hitfelekezeti iskolát tartanak fenn, csak annyiban köteleztetnek a községi iskola fenntartásához járulni, ameny- nyiben azon összeg, amelylyel saját hitfelekezeti iskolájok fenntartásához pénzben vagy terményekben járulnak, egyenes adóik öt százalékát nem meríti ki.“ A törvénynek ez az imperativ rendelkezése annyit jelent, hogy a főváros, felekezeli iskolákat fenntartó adófizetői az uj iskolaadót aligha fogják fizetni. A református, luteránus vagy zsidó adófizető, aki amúgy is fizet a maga községénél iskolaadót, bizonyára azt teszi, hogy a rá kivetett iskolaadót, amit meg kell fizetnie, a maga községének fogja adni. A felekezeti iskolákat megjavítják, esetleg megszapo- ritják s miután a hitközségi tag önkéntelen aláesik egy uj adózásnak, a hitközségek arra fognak törekedni, hogy az uj adó hasznát a felekezet iskolái élvezzék. Felébred a felekezetek között a verseny, a féltékenység, a háborúskodás. A maga érdekét védi mindegyik, a más javára bizony nem fizet egy s^m. oly nagy gyönyörűségét leli az ily „magasabb szellemi élvezetnek“ nevezett produkciókban, tessék azoknak az illető helyeken: az orpheumokban, a mulatókban szabad teret nyitni, a mi ellen senkinek semmi kifogása nem lehet. Majdnem, hogy azt kell mondani: légy frivolabb, szemtelenebb te orpheumi előadás, mert hisz az operett színházak túl tesznek rajtad, s veszélyeztetik fennállásod ezerszerte ledérebb légkörükkel ! S most rátérek arra, amit tulajdonképen célom volt elmondani. Ha végig nézünk színházaink, mulatóink ballett-statiszta női személyzetén, megdöbbenéssel tapasztaljuk, hogy majdnem csupa serdület- len, 16 éven aluli személyekből áll. Mindnyájan a szerényebb polgári családokból kerülnek ki, ami különben világosan érthető. A nyomort, szerénységet szívesen cserélik fel a gonduélküli, fényes semmitevéssel, pedig e csere hallatlan áldozatot követel, amit gyermekészszel nem képes felfogni: viszonzásul kéri erkölcsét, erényeit. A családfő, a lét- fentartással nehezen küzdvén meg, nem igen törődik gyermekével, sorsával s nem bánja, ha ily személyzet tagjává lesz, mert nem igen tudja, hogy mi ennek a következménye, sőt talán örül gyermeke fényes Megeshetik ilyenformán az, hogy a községi iskolák javára csak a római katholikusok fizetik az iskolaadót, (ped:g azokba az iskolákba vegyesen járnak a fele- kezetbeliek), a többi, más hitvallásnak pedig a maguk hitfelekezeti iskoláik fenntartásához való hozzájárulásban „merítik ki az öt százalékos uj pótadót.“ Kemény diócska lesz ez, amelyet mindenesetre valamely okos, mélyreható novelláris intézkedéssel kell előbb élvezhetővé tenni. Mert hiába akárhogyan haragszik is Steiger Gyula, hogy a lakosság nagyobb s hozzá még a gazdagabb fele menekednék meg az uj adótól: a törvény törvény! Az ellen nem szabad hadakozni. Ellenkezőleg, okos politikával meg kell változtatni. De nagyon vigyázva. Mert a veréb nem áll meg a dobszóra. Az iskolaadó pedig csak akkor jövedelem és igazságos, ha általános, ha mindenki fizeti. Ellenkező esetben jelentéktelen és méltánytalan, Ezt kellett volna mindenekelőtt meggondolni. Vasút és kő. — Kógl Árpád és Izsépy József mérnökök vasúti jegyzeteiből. — A főváros mérnöki osztályának két tagja : Kcgl Árpád, a középitési igazgatóhoz titkári minőségben beosztott mérnök cs Izsépy József Vili. kerületi mérnök négyheti szabadságát arra használták fel, hogy röptében beutazták a kon Linens világvárosait. Élményeik közül főképp a vasút és kövezés a bennünket közelebbről érdeklő és az e téren tett tapasztala'aikat az alábbiakban ismertetjük. Paris vasutjai. Abban az óriási Bábelben, amely elenyészhelétién benyomást tesz az idegenre, aki Párist végigöltözékeinek, ékszereinek, nem is sejtvén, hogy ezért cserébe az a legdrágábbat adta ! A bukás hamar bekövetkezik. A földszint erős látcső tábora lassankint legyőzi a szemérmet, a környezet előkészíti a biztos bukáshoz, s az első kísértés után egygyel több a bukott nő ! S ha már ennek úgy kell lenni, legalább arról gondoskodjék a társadalom, hogy ily ifjan, mint gyermekleány ne kerülhessen be e romlott környezetbe. Tessék azt az életkort, mely ily személyzetbe való belépésre képesíti, legalább 16 évre szabni, s tessék elhinni, még ez is nagy áldozat lesz a társadalom részéről, melylyel az kiélt agglegényeinek, örök ifjú véneinek adózni fog. S te, ki e hiábavaló sorokat Írtad, szegény hátramaradt halandó, te akarsz a mai felvilágosult század müveit társadalmának tanácsokat osztogatni? Te akarod hibáira, erénytelenségére figyelmeztetni, mikor a ledérség orgiákat ül, s a szenvedélyek zablaveszetten rohannak a féktelenségbe! Sajnálatra méltó vagy, eredményre ne várj, ne várd, hogy szavaid visszhangot keltsenek. Az igazságot, különösen, ha ellenünk szól, nem igen szokták ma meghallani! M—s.
