Magyar Székesfőváros, 1898 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1898-10-24 / 1. szám
1898. október 24. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 9 Teljes két Imnap telt bele, mig a Ganzgyárban párját öntötték. Ez alatt az átszállás mizériái újra beálltak. De hát akkor még nyár volt és a bokáig érő por még mindig kellemesebb a csülökig érő sárnál. De legújabban az uj találmány újra c-ütörtököt mondott. Eltört négy aczélrugó aminek következménye az volt, hogy a forgósorompót alig lehetett bezárni, a villamosvasút közlekedése pedig hónapokra visszazökkent az átszállással járó nyavalygásra. Ez pedig egyértelmű azzal, hogy a közlekedő közönség, gyermekek, nők és aggok a télen ismét gázob hatja a sarat, a mi sokkal kényelmetlenebb dolog, mint hajdan a vörös tengeren való átkelés. Azon száraz lábbal lehetett átsétálni, de próbálja csak meg valaki és gázolja át a mi székesfővárosilag gondozott makadámutaink sártengerén átlábolni, majd rákap a városi útmesterség ízére. íme ennyiből áll a csömöri-uti legújabb villamos áramzáró szomorú regéje. És mert a legtöbb regében gonosz szellemek is szerepelnek, itt is azt beszélik a rossz nyelvek, hogy az állami vasutak egyik főmérnöke — ki az áramzárót föltaláló technikus rokona — ennek érdekében erőlteti a be nem vált találmány minden áron való alkalmazását, hogy később majd az államvasutak egyéb átjáróinál használatba vehessék. Si non e verő, e ben trovato. Egyelőre tehát a Zugló publikuma az a házinyúl, melyen a vivisectiót végzik. Az tény, hogy az átkozott áramzáró sehogysem szuperál. A publikum káromkodik, panaszkodik, a magyar államvasutak urai pedig a markukba nevetnek és tovább experimentálnak az áramzáróval. A közlekedő közönség érdeke^az a semmi és az áramzáró az a minden. És ez a mi publikumunk az a birka, mely ezt a tengerszekaturát eltűri, meg lévén Írva, hogy az ö gyapjúhoz mindenkinek van joga és ha a gyapjú elfogyott, bőrére kerilik a sort. De úgy kell neki. Miért birka ! A főváros gazdálkodása. A tegnapi postával kaptuk az alábbiakban közölt levelet, melyhez a magunk részéről semmiféle kommentárt nem füzünk. A levél szószerint igy hangzik: Igen tisztelt szerkesztő ur! A közérdeknek vélek szolgálatot tehetni, midőn ezt a levelet azzal a kérés-el küldöm be a szerkesztő urnák, hogy azt nyilvánosságra hozni szíveskedjék. A levélben felsorolt tények élénken világítják meg azt a végtelen könnyelműséget és felületességet, a mely a város működésének úgyszólván állandó kísérője. Hogy a közoktatási bizottság mennyire szivén viseli a főváros gazdasági érdekeit, kitűnik például a következőkből: A belvárosi kötő-utczai elemi fiúiskolába az idén mindössze mintegy 92 tanuló iratkozott be. Ennek okát egyrészt a környéken folyó építkezésekben, másrészt abban kell keresni, hogy a belváros szabályozásával lebontás alá került és kerülendő épületekből a lakosság más kerületbe költözködött át. Az iskola 4 osztályból áll s igy egy-egy osztályra átlag alig jut 20—22 tanuló. Mindezek daczára a közoktatási bizottság nem szüntette be az iskolát, hanem fizeti továbbra is a 8—4000 forintot kitevő lakbért és drága pénzen tart 4—5 tanítót 92 tanuló részére, a kik pedig kényelmesen elférhetnének a néhány percznyi távolságban levő gróf Károlyi-utczai iskolában, a hol még 100 tanuló hiányzik, hogy a létszám teljes legyen. A közoktatási bizottság tehát a helyett, hogy ezt az iskolát feloszlatná s a tanítókat elhelyezné olyan iskolákba, a hol tanerőre szükség van, egyúttal fölöslegessé téve ezáltal különóradijas tanítók alkalmazását, e helyett néhány ezer forintot dob ki erre az iskolára, a melyre egyáltalán nincs többé szükség. A másik eset, a mely szintén találóan jellemezi a közoktatási bizottság gazdálkodását, a következő: A Csokonay-utczai polgári fiúiskola ezelőtt 2—8 évvel még reáliskola volt, a melyért az állam évenkint 3000 frt bé/t fizetett. Alig hogy a főváros, a polgári fiúiskola czéljaira kibérelte az épületet, annak évi bére egyszerre 6000 forintra szökött fel s emellett a szomszédos házból is kellett három helyiséget külön kibérelni, mert az épület kicsinek bizonyult. Alig hihető, hogy a főváros „gavallérabb“ lehessen mint az állam, s 6000 forintot fizethessen azért, a miért az állam csak 3000 forintot fizetett, de tényleg mégis igy történt. Ilyen óriási gyorsasággal nem emelkedhettek fel a lakbérek egy-két év alatt, s csak a csodával lehet határos, hogy az épület tulajdonosa, W. fővárosi bizottsági tag az egyedüli a fővárosi háziurak között, a ki a házbért ily rövid idő alatt eny- nyire fel tudta „stájgerolni.“ Ilyen gazdálkodás mellett igazán nem csoda, hogy a főváros deficittel dolgozik. A szerkesztő urnák alázatos szolgája. Egy tanító. Mesék a hétről. Add meg a mi minden heti apró-cseprő meséinket, igy imádkozza manap a krónikás az ő saját külön miatyánkját, mert hiába imádság nélkül, már az eseményekből sem jut mindenkinek. Már pedig rovat van, tehát eseménynek is kell
