Magyar Székesfőváros, 1898 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1898-11-07 / 3. szám
10 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1898. november 1. — ami azonban ki van zárva — még akkor is kívánatosnak és üdvösnek kell tartanunk ez újítást a fentebb jelzett gyanúsítások megszüntetése szempontjából. Különben pedig az a nézetünk, hogy nemcsak az érintett újítás, hanem a fűtésről szóló szabályzat is gazdasági előnyt fog eredményezni, mert habár az ilyen szabályzatok rendszerint csak egészségügyi intézkedéseket tartalmaznak, de a kérdésnek ebből a szempontból való helyes megoldása bizonyára maga után fo^ja vonni azt is, hogy a fűtőanyag felhasználása gazdaságosabb lesz, mint hogyha az minden irányitó szabály hiányában önkényszeriien és rendszer nélkül történik. Egy másik kérdés, mely a jelzett tanácskozáson előfordult, az iskolaigazgatók és az iskolaszéki gondnokok kezeire bízott előlegek kérdése. Ez is olyan kérdés, mely eddigelé rendezve nem volt. Teljes hiányában voltak az illetők olyasféle utasításnak, hogy mit lehet egyik vagy másik fajta előlegből beszerezni. Az egyik egészen más természetű kiadásokat vél az előlegekből fedezhetőknek, mint a másik, sőt a tág lelkiismeret a visszaélésekre is^ bő teret talál. Ily körülmények között nem csodáljuk, hogy megtörténhetett az, amit az ankéten elnöklő Szabó Károly tanácsos felemlített, hogy t. i. egyikmásik iskolaigazgató az előlegből politikai napilapokat rendelt meg, sőt ugyanazt a kiadást az előleg terhére is elszámolta s azonkívül a városi pénztárból külön is kifizettette. Az előlegek kérdésével némileg kapcsolatos és ugyanazon elbírálás alá esik az iskolaépületek jókarbantartására vonatkozó munkálatok végrehajtásának rendezése. Ez a kérdés eddigelé szintén szabályozatlan volt, úgy hogy az igazgatók nem tudták, hogy egyes esetekben hova kell fordulniok, ami, mig egyrészt az adminisztrációt nagyon megnehezítette, másrészt azt okozta, hogy e tekintetben is az ötletszerűség dominált. Végül a tanácskozás tárgyai között az utolsó volt az iskolaszolgák számának elvi megállapítása, arányosítva az iskolai helyiségek és teendők mérvéhez. E tekintetben is meglehetős nagy volt a rendetlenség s ez tette szükségessé a kérdés rendezését. Előfordult ugyanis az, hogy egyik iskolánál, teljesen ugyanazon számú helyiség és ugyanolyan mérvű teendők mellett, több iskolaszolga van, vagy volt, mint egy másiknál. E téren is többnyire az ötletszerűség — hogy egyéb okot ne említsünk — döntött, de ez is elég arra, hogy ez a kérdés, már a főváros adminisztrációja tekintélyének megóvása érdekében is, a közeljövőben rendeztessék. íme, ezeknek az alárendelt jellegűnek látszó kérdéseknek a szabályozása van most folyamatban. Látszólag kis jelentőségűek, következményeikben azonban igen fontosak lehetnek, ha a megoldásuk helyes lesz, amit remélünk. A megindított reformokért dicséret illeti Szabó Károly tanácsost, a tanügyi osztály vezetőjét. Az ügy érdekében azonban ne álljon meg a megkezdett utón, hanem menjen bátran előre, s taposson át az úgynevezett kényes kérdéseken, amelyek, bármennyire fájósak legyenek is némely köröknél, mégis csak kiirtandó fattyúhajtások. S kiirtásuknak bizony itt az ideje! Szegény-ügy Világváros — boldog városHa székesfővárosunk fejlődésének egészséges voltát palotáink és bérkaszárnyáink szaporodásával, kényelmi eszközeink sokasodásával akarnék bizonyítani, teljesen hamis következtetésekre jutnánk. Igaz, fővárosunkban a paloták és palotaszerü bérházak sora villamos gyorsasággal nő. A vagyon és a spekuláció valóságos csodákat müvei. Egész városrészek gombamódra támadnak, méltó bámulatára mindmagunknak, kik a főváros területén lakunk. Nap-nap után itt járunk-kelünk. És méltán felvethetjük azt a komoly kérdést: fenékig tejföl ez mind, vagy csak egy része úszkál a fölszinen, mig a többi fenékig csak savó? Vagy köz- gazdasági műkifejezéssel szólva : csak bankkölcsönökbe burkolt túlfeszített hitel ? Mindenkép érdekes föladat lenne, ha statisztikai hivatalunk az építkezésekre fölvett jelzálogkölcsönök összegét, ezen építkezések reális értékével egybevetné. Hisszük, hogy elszörnyüködnénk a bankkölcsönök horribilis összegén és aligha csalódunk, ha azt állítjuk, hogy a mérleg serpenyőjében nem a reális vagyon, hanem a terhes hitelé a túlsúly. De hát baj ez ? Nem tény-e, hogy Budapest rohamosan fejlődik ? Hogy minden talpalatnyi tér beépitődik ? Lakossága évről-évre ezrekkel nő, szóval, hogy óriás léptekkel haladunk a világvárosok sorai közé ? Hát az érem egyik fele határozottan azt mutatja. Lássuk a második felét. És ime nyomban fölvonul szemeink előtt a nagy árnyék. Csak a süket optimista nem hallja a proletár had lábadobbanását és csak a vak nem látja a tönkrement kisiparosok, a munka- és a keresetnélküliek napról-napra szaporodó tömegét. Azt a tömeget, melynek fölszine a nyomorúságban, alja a züllöttség sorában fetreng. Ezt az árnyat ugyan ma még jól-rosszul eltakarja a világváros fénye, de azért az árny marad, mely fokozatosan nő és nemcsak hű kísérője a fénynek, de lassanként el is sötétíti. De mire való ez a sötét kép ? Nagy városok sorsa, hogy a nyomor bennök tanyáz. Avagy elképzelhető-e, hogy a félmillió lakos között ne akadjon egy pár ezer szegény, egy csomó koldus, csavargó és több eféle ? Vájjon mi dolga volna a sok jótékony egyesületnek, a hatóság és a társadalomnak, no meg a rendőrségnek, ha nem úgy lenne a mint van. Bizony még el is unnák magukat. Mindezen nincs mit búsulni. A kinek nincs, az szerezzen. A ki pedig nem bir, nem tud, vagy nem akar szerezni, az éljen a hogy tud. Elvégre holtáig valahogy mindenki megél. A korszerű önzés ezen stereotip válaszával, fölvetett témánkkal körülbelül végezhetnénk. Hozzáfűzhetnék még az egyszeri csizmadia aranymondását hogy valahogy mindig lesz, mert hisz hogy sehogy se lenne, úgy sohase volt. Tehát valahogy csak lesz, már ez szinigazság. De vájjon a társadalom, a hatóság józanul követheti-e ezt a struczpolitikát és azok, kik a szocialisztikus fejetlenség mai háborgó tengerében, valamivel tovább látnak a hajó orránál, megnyugodhatnak-e ebben a politikában ? Hogy a társadalmi együttlétnek ma a paloták és bérházak szaporodásán túl, jóval fontosabb föladatai is vannak, azzal legtöbben már tisztában vagyunk. Ennek legtisztább kifejezője maga a közművelődés. De a szocializmus sok egyéb elemi köve telményeivel még mindig nem vagyunk tisztában. Főkép nem azzal, hogy Budapestnek nemcsak világvárossá, de boldog várossá is kellene lenni. Mit értünk boldog város alatt, arra csak a szegény tud megfelelni, midőn azt óhajtja, hogy legyen keresete, egészséges lakása, olcsó tápláléka, közlekedése és szórakozása. Az ingyen iskoláztatás és gyógyításról nem is szólva.
