Magyar Székesfőváros, 1898 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1898-12-19 / 9. szám
Budapest, 1898. deczember 19. I. évfolyam. 9. szám Előfizetési ára : Egész évre ....................... Fé l érre ........................... Sze rkeszti és kiadja : 6 frt. 8 frt. DR- BARTHA SÁNDOR. IV Szerkesztőség és kiadó: kér., Reáltanoda utca 5. szám. Kerületi közigazgatás. Ha a hazai papiros- és tintaipar virágzik, ezt nem csekély mértékben székes-fővárosunk szervezetének és az abból folyó közigazgatásnak köszönheti. A hazai ipart erösitendök foglalkozunk mi is a kimerithetetlen témának egyik variációjával. Napestig halljuk a panaszt, jaj annak, akinek a várossal dolga akad. A legfontosabb és a legcsekélyebb ügyeket egyforma körülményességgel intézik el és aki a folytonos sürgetésre és utánjárásra rá nem ér, az elveszett ember. Ez az elvitázhatatlan tény, mely a természeti törvény kényszerűségével nehezedik reánk, sajátságos alakulásokra vezetett. A nagy természet véghetetlen változatai kicsinyben ismétlődnek itt. Ahol hiányzik a világosság, visz- szafejlödik a látóképesség és ezt más érzék pótolja. Ahol egyoldalúan fejlődött a faj, ott akadnak oly organizmusok, amelyek az élhetetleneket valósággal támogatják és segitik. Persze ez nem történik a saját hasznuknak szem- meltartása nélkül és ha a hangyák a pszillákat eltartják, részint meg is fejik őket. A főváros közigazgatásának nehézkessége is egy oly osztályt teremtett meg, amely az ö szerény előképzettsége és fogyatékos szakértelme daczára egészen tűrhető jómódba küzdötte fel magát. Munkája árán? Nem, hanem azon a réven, hogy ideje volt másoknak a dolgát rendbeszedni. Örökösen talpal, reggeltöl-estig fárad, futkos, ott van minden elöljárósági, választási értekezleten, fökortes, közvetitö, tanácsadó, a hivataloknak örökösen sürgető, rettegett alakja, akiről mindenki tudja, hogy ö magának semmit sem kiván, de másokért mindig fáj a feje. Az ilyen emberek ‘^kellenek a hatalmasoknak, mert számtalan lekötelezettre tesznek szert és ezeket oda terelik, ahova ök látják jónak. Rákfenéje volt ez különösen a régi rendszerű adminisztrációnak, amely a* kerületek élére testi és szellemi rokkantakat állított, hogy ezek minél kevesebb vizet zavarjanak. Ezek hivataloskodásának förugója, szerintük a közérdek előmozdítása, valójában azonban a primitiv emberek hiúsága volt, akiknek hizelget- az a tudat, hogy a gyalupad, a röf, vagy kaptafa mellöl polgártársaiknak bizalma kormányt zásra szólította őket. Tudták is ezek mi az a közigazgatás! De ott állt mellettük egész serege a nélkülözhetetleneknek. Ezek informálták s támogatták őket azok után a parancsok után, amelyek a kerületi legfőbb ütök osztogattak. Ez volt a régi kerületi elöljárósági rendszer. Személyes felelősség nélkül, ideiglenes megbízással és 100 arany évi tiszteletdijjal. Nagyon helyesen ismerte fel a közigazgatás decentrálizáczióját tárgyaló 1893. évi XXXIII. t. ez. kodiílkátora ennek az állapotnak tarthatatlanságát. Ö próbálta meg eme szerény kezdeményezés alakjában az élethosszig tartó kinevezéssel függetleníteni, a kerületi vezetőket, de a személyes felelősség kikötése mellett. Ezzel az alkotással egyszersmind kísérleti anyagot szolgáltatott a főváros közigazgatásának, majdan teljesen erre az alapra való fektetéséhez is. De amint minden emberi alkotás tökéletlen és hiányos —- és ha nem volna is az, egy kis emberi gyarlósággal azzá tehető, úgy meg van már a példa a kerületi elöljáróságokra vonatkozó szigorú törvényes intézkedéseknek enyhítésére is. A kerületi elöljáróságok szervezéséről szóló 1893. évi XXXIII. t. ez. 14. §-a a polgármestert felhatalmazza, hogy a kér. elöljáró akadályoztatása esetén állandó helyettesítéséről egy fogalmazó szakbeli közeg berendelése utián gondoskodjék. Ez alatt az „akadályoztatás esetén" való helyettesítés alatt mindenki rövid ideig tartó átmeneti intézkedést vél. Olyat pl., amelyet az elöljáró szabadságolása, beteg sége, a halálozás, vagy nyugdíjazás okozta interregnum tesz szükségessé. Ennek ellenében azt látjuk, hogy a főváros egyik legnagyobb kerülete, amely mindig minta
