Fővárosi Hírlap, 1938 (27. évfolyam, 1-50. szám)

1938-02-02 / 5. szám

4 99 Budapest. 1938 február 2. HÍREK — = A PÁRTBÓL Javaslatok a választójogi tervezet módosítására Zsitvay Tibor beszámolója a költségvetés kiegyensúlyozásának munkájáról A Nemzeti Egység Fővárosi Pártja Zsitvay Ti­bor dr. titkos tanácsos elnöklésével pénteken este pártőrtekertetet tartott, amelyen megjelent Karafiáth Jenő dr. titkos tanácsos, főpolgármester és Lamatte Károly dr. alpolgármester is. Zsitvay Tibor elnöki bejelentései során tudatta a pártértekezlettel, hogy az elnöki tanács Vályi Lajos dr. helyettes főtitkár rendkívüli nagy munkájának tehermentesítésére má­sodik helyettes főtitkárul Szentcs-i József törvényha­tósági bizottsági tagot jelölte ki. A pártértekezlet zajos éljenzéssel fejezte ki hozzájárulását. Ezután az 1938. évi költségvetés deficitmentessé teleiének ügye került napirendre. Zsitvay Tibor volt az előadója ennek a kérdésnek. Megállapította, hogy a pénzügyi albizottság üléseinek állásfoglalása alap­ján, amelyhez indítványaival ő maga is hozzájárult, a polgármesteri előterjesztést módosították, öröm­mel számolt be arról, hogy az állam és a fő-város között fennálló vitás tartozások kérdését végre sike­rült eltüntetni és ezzel megszűnt az állam és a fő­város között uralkodó feszültség. Beszámolt ennek a. megegyezésnek részleteiről, amelyeket a Fővárosi Hírlap Zsitvay Tibor nyilatkozata alapján már rész­letesen ismertetett. A pártértekez'let Zsitvay Tibor indítványára egyhangúan elfogadta a polgármesteri előterjesztést, amelyet a hétfőn tartott rendkívüli közgyűlés is ebben a formában magáévá tett. A párt értekezlet második nevezetes pontja a választójogi javaslat volt. Ezt a kérdést a párt- értekezlet előtt a pánt közjogi, közigazgatásijogi és magánjogi bizottsága készítette elő Gaár Vilmos dr., a törvényhatósági bizottság örökös tagja elnök- lésével tartott ülésein. Schilling Ernő dr. ügyvéd volt a kérdésnek bizottsági előadója és az ő nagy­szabású előadói tanulmányának nagy része van ab­ban, hogy előbb a jogi bizottság, majd a pártérte­kezlet aránylag könnyen végzett ezzel a nagy kér­déssel. A pártértekezleten Gaár Vilmos dr. terjesztette elő a jogi bizottság javaslatait. A bizottság hely­teleníti a választás kettős menetét, amely Budapes­ten teljesen felesleges, miután itt egyéni választás nines, csupán lajstromos szavazás. Korlátozandónak tartja az ajánlásokhoz megkívánt aláírások nagy számát, amelyet maximálandónak tart. Nyomatéko­san kívánja a bizottság, hogy Budapest kerületi be­osztását ne bolygassák meg. Juhász Jenő dr. törvényhatósági bizottsága tag kívánatosnak tartja, hogy már az aláírások be­nyújtása alkalmával vizsgálat tárgyává kell tenni, hogy vájjon az aláírók aláírása érvényes-e. Sárkány Ferenc azt kívánja, hogy hadirokkan­tuk és hadiözvegyek szavazói jogosultságát semmi­féle rendelkezések ne korlátozzák. Schilling Endre dr. előadó a budapesti mandá­tumok számának szaporítását indítványozta. A vá­lasztójogi javaslat kettővel szaporítja meg a Buda­pesten választandó képviselők számát, holott a la­kosság számarányát illetőleg kilenccel kellene meg­szaporítani a mandátumokat. Indítványozza, hogy, tekintettel Budapest gazdasági és kulturális sú­lyára, a mandátumok számát ne kettővel, hanem legalább öttel szaporítsák meg. A pártértekezlet ia jogi bizottság javaslatait, valamint az elhangzott indítványokat egyhangúlag elfogadta. A párt állásfoglalásának érvényesítésére a pártértekezlet Zsitvay Tibor pártelnököt kérte fel. A kérdéssel ezek után most a párt elnöki tanácsa foglalkozik és azután Zsitvay Tibor eleget tesz a reá váró feladatnak. 3tejlesel Qiep-napok Kedden délután 2 óra 20 perékor két impozáns méretű Pullmann-kocsiban elindult a Nemzeti Egy­ség Fővárosi Fártja kiránduló társasága a balaton kenősei kirándulásra. Zsitvay Tibor dr. pártelnök vezérletével mintegy százan vettek részt a kedd délutántól csütörtök délutánig tarló üdülésen, de ezenkívül még lesznek időközi csatlakozók is. A kirándulók között voltak: Karafiáth Jenő dr. Wágé §»á3 Hat. eng. villanyszerelési és műszaki vállalat P ö Ü Z Ií K T: XI., Horthy Miklós.út 21. • Telelőn t 208-080. FIÓKOK: XI., Horthy Mlklós-kHrtér 7. • XI., Horthy M-út 02. MO „OELZEUG1 Gyártmányok: V nak ós szab. vé Az összes főváros t DÖRVASZONIPAR SOROKSÁR, DERTA-1). zraontes kötény, esögallór (pelerln) kerékpárosok­at bürfejtökós állati börök hibátlan fejtésére. 1 nagyüzemek és vágóhidak szállítója főpolgármester, Bessenyey Zénó dr., a Közmunka­tanács elnöke, Harrer Ferenc dr. és Nagy Antal felső­házi tagok, Terbócz Imre, Főzet István dr. és vitéz Tóth András dr. országgyűlési képviselők, Usetty Béla dr., a párt képviselő tagja, külföldi útja miatt nem mehetett Kenésére. Elutazott a pártnak csak­nem valamennyi törvényhatósági bizottsági (tagja, a városháza vezető tisztviselői sorából pedig báró Babarczy István dr., dorogi Farkas Ákos dr., Ho­rony Pál fi Aurél dr., Kcmpelen Ágoston, Király Kálmán, Kovácsházy Vilmos, Morvay Endre dr., Bosla János dr., Salamon Géza dr. tanácsnokok, Feigler Károly dr. tiszti főügyész, Gáthonyi Béla főszámvevő, Széchy Ernő dr. h. tiszti főorvos, Kiss Lajos (tűzoltó főparancsnok, az üzemek vezetői kö­zül Pap Ferenc, Véssei Ede dr., Baitz József vezér­igazgatók és vitéz Kapuvárit Kálmán műszaki főta­nácsos. Perczel György dr., a Beszkárt vezérigazga­tója külföldre utazott, Márkus Jenő dr. h. vezér- igazgató pedig kimentette -magát. A kerületi elöljá­rók közül resztvettek a kiránduláson: Antalffy Géza dr., Duday Alajos dr., Farkas Lajos dr.. Goszleth Ernő dr., Hanthy-Hajdekker János dr., Per- tilc Béla dr., Vigyázó Géza dr. Ezenkívül más fő­tisztviselők, a kerületi elnökök, az üzemi választmá­nyoknak a törvényhatósági bizottságon kívül álló tagjai csatlakoztak a társasághoz. Szcndy Károly polgármester, Lamolte Károly A Zsitvay Tibor dr. elnöklete mellett működő 'üzempolitikai bizottság, amely a múlt esztendőben végzett rendkívül nagyjelentőségű tevékenységével bebizonyította, hogy az autonómia igen számottevő szervei közé tartozik, két héttel ezelőtt újra meg­kezdte a reá bízott ügyek vizsgálatát. A legutóbbi ülésnek különös érdekességet adott az a körülmény, hogy sürgős lett a BSzKRT újabb tarifamódosítása a kereskedelemügyi minisz­ter ismert rendelkezése folytán, amely tudvalévőén arra kötelezte a közlekedési vállalatot, hogy 193S július 1-én a modern elveknek éppúgy, mint a válla­lat gazdasági érdekeinek teljesen megfelelő új vitel­díjszabást léptessen éleibe. Az igazgatóság a mi­niszteri leiratnak megfelelően már hónapokkal ez­előtt belefogott a tarifarevizió hatalmas munkájába, most azonban az Üzempolitikai bizottság is bekap­csolódott a kérdés megoldásába. Az Üzempolitikai bizottság köztudomás szerint a legkitűnőbb szak­értők véleménnyilvánítását veszi igénybe a reá bí­zott speciális ügyek elintézésénél, éppen ezért óriási jelentősége van annak, ha a közönség legszélesebb rétegeit érdeklő tarifamódosítás kimunkálása érde­kében e szakértők véleménynyilvánítása lehet a döntő szempont. Harrer Ferenc javaslatára a BSzKRT tarifamódosítására vonatkozó tárgyalások már a legközelebbi időben meg fognak kezdődni az Üzem­politikai bizottság színe előtt. A bizottság legutóbbi ülésén egyébként tovább folytatta a két nagyüzem, az Elektromos Müvek és a Gázművek propagandájára és egymással való ver­senyére vonatkozó ügyek megvitatását. Az értekez­leten résztvevő szakértők egybehangzó véleménye abban csúcsosodott ki, bogy a két nagyüzem jól fel­fogott érdekében, de a fogyasztóközönség kifogásta­lan ellátása céljából is olyan mértékre kell korlátozni a versenyt, hogy az semmiképpen se hathasson zavaró­lag és ne eredményezhesse azt, hogy egyik üzem a másik rovására fejlődjék. A szakértők véleménye szerint a közönség felmerülő szükségleteinek szempontjából az Elektromos Művek voltaképpen csak egyfajta olyan cikkel rendelkezik, amely a Gázmüvekkel versenyez, mégpedig az ipari díjszabás melleit rendelkezésre bocsátott melegítési árammal. A világításnál a két üzem a technika elő- haladása folytán úgyszólván semmi konkurrenciát sem jelent egymásnak, ment a gázvilágító lángok használata az utóbbi évek során úgyszólván teljesen megszűnt. Az üzemek egymásra káros befolyást gya­korolható versenyét úgy lehet megakadályozni, hogy a hasonló szolgáltatásra vonatkozó tarifákat a lehetőség szerint összeegyeztetik és így szabad kezet engednek a közönségnek abban, hogy gázt, vagy villanyt aknr-o igénybe­venni. Szerep jut ennél az egységesítésnél a kalóriaérték­nek is, így tehát a kérdés megoldása egyáltalán nem nevezhető könnyűnek. Ami a. propagandát illeti, arra nézve a szak­értők körében olyan vélemény alakult ki, hogy itt teljes szabadságot kell biztosítani mind az Elektro­mos Műveknek, mind a Gázmüveknek, pusztán azt kell kikötni, hogy az egyik üzem nem bírálhatja a másikat. Szükség van erre a szabad propagandára azért, mert csak így remélthctő, hogy a közönség megosztja figyelmét a két vállalat produktumai között és sa­ját praktikussági szempontjait követve veszi igénybe anyagi lehetőségeihez mérten esetleg csak az egyik, de esetleg mind a. két üzem szolgáltatásait. Az irá­nyító szempontnak mindenesetre annak kell ma­radnia, hogy bár a fővárosi üzemek önálló kereske­delmi vállalatok, mégis szerves összefüggésben álla­nak a székesfőváros háztartásával, ennélfogva szem előtt kell tartaniok Budapestnek, saját gazdájuknak jól felfogott érdekeit is. Abban az esetben, ha a két, nagyjában azonos téren működő vállalat tev­dr. és Schuler Dezső dr. alpolgármesterek szerdán reggel utaznak Kenésére. A polgármester és Schuler alpolgármester még aznap este visszatér a fővá­rosba, míg Lamotte alpolgármester ia társasággal együtt, csütörtökön délután indul vissza. A kirándulás programja: üdülés, levegő, ha a Balaton jege is úgy alkarja: korcsolyázás, fakutyá- záis, azután egy kis cigányozás egyik veszprémi bandával t&s a kirándulók muzsikusainak beugrá­sával. Elnöki tanácsülés. A párt elnöki tanácsa h'étion délután 5 órakor Zsitvay Tibor dr. elnöklésével ülést tart. A józsefvárosi női csoport előadó estjei. A Katona Jánosné vezetésével működő józsefvárosi női csoport rendezésében február {bén Vaszary Ist­ván dr. „Alkalmas-e a nő politikai szereplésre?“, február 16-án Katona János törvényhatósági bizott­sági tag „Aktuális politikai problémák“ és február 23-án Havas Margit dr. ruggyantagyári fővegyész „A gumigyártás11 címmel tartanak előadást, ame­lyeken minden párttagot szívesen lát vendégül a női csoport. Előadás a sportcsarnokról. A központi pártkör­ben hétfőn délután 6 órakor Prém Lóránd előadást tart a sportcsarnok problémájáról. I melvényeinél megbomlanék egyiknek vagy másiknak javára, az cgyensiíly, ez feltétlenül veszedelmes lennie a. székesfővárosra, mert az egyik oldalon mutatkozó bevételi kieséseket aligha tudnák pótolni a másik oldalon mutatkozó többletek, ezt nem tekintve azon­ban a veszteséget szenvedő üzem a beléje fektetett tőkék megfelelő kamatozásáról sem tudna gondos­kodni. Az utóbbi időben gyakran hangzottak el vélemé­nyek, amelyek szerint a gázfogyasztás jelentősége eltörpül az elektromos áram szerepe mellett. Ezek a megállapítások az Üzempolitikai bizottság szak­értői szerint teljesen téves alapokon nyugszanak, mert bár igaz az, hogy az elektromos áram az utóbbi évtizedekben bekövetkezett nagyarányú népszerű­ségénél fogva óriási területeket hódított meg magá­nak, a gáztermelés és a gáz használhatósága mégsem veszített erejéből. Bizonyos esetekben pedig egyenesen az a helyzet, hogy a gáz előnyösebben szerepelhet a fogyasztás­ban az elektromos áramnál. Vonatkozik ez főként hőszolgáltatásra, tehát a fűtésre. A gázfűtés a leg­utóbbi idők folyamán éppen a megfelelően beállí­tott propaganda eredményeként jelentékeny mérték­ben fokozódik Budapesten és ez is bizonyíték a mel­lett, hogy termelvényei további fokozására kell tö­rekednie a Gázmüveknek. Az Üzempolitikai bizottság a kérdés tárgyalását egyébként még nem fejezte be, hanem a vitát leg­közelebbi ülésein tovább folytatja és végül magá­nak a két üzemnek vezetőségét is meg fogja hall­gatni döntése előtt. ÖZV. STEItlLEItitlE és FRANK grafikai szaküzlet litográfiái kőraktár Kudapesi, VI., Gróf Zichy Jenő>u. 6. T e 1 e f o n: 118 — 50 2. LAKK- ÉS FESTÉK6YÜR RT. BUDAPEST, ílljRUGUUM 4.U. J LOHR TESTVÉREK ELEKTROTECHNIKAI ÉS mechanikai VÁLLALAT Budapest,Vl^ Szon.dy-u.98ja Telefon: 118-916. KÄRÄSZY istvAn SPECIÁLIS AllTÓRUGÓ ÜZEME Az összes enrópai és amerikai autórugók raktáron gyártás és javítás amerikai rendszerű edző kemence ALAPÍTTATOTT: 1872. * TELEFON: 291—840. Uudapest, VI., Aréna-út G5. Autóbejárat: Angyalföldi-útról. PAUER NÁNDOR cserép- és palafedó-mesfer Budapest, X., C*erltest-u. 23'a. Telefon: 148-268. Várssiraktsr: Vili., Kemány Zsignnnd-u. 14-16 LÁSZLÓ ÖDÖN HAT. ENG. VILLANYSZERELŐ Budapest, VIII., Baross-utca 89. T o 1 o fon: 14—98—32. ill elvek szerint szerelik le az Elekfrom»s Hűtek és a Gázművek konknrreneiaiai

Next

/
Thumbnails
Contents