Fővárosi Hírlap, 1938 (27. évfolyam, 1-50. szám)

1938-11-02 / 44. szám

ff Budapest, 1938 november 2. A 2-ik oldal folytatása jesítósét. Nem szoktam hízelegni, ellenkezőleg: azt hiszem, hogy polgári kötelességet teljesítettem, ami­kor innen a jó polgár jól végzett munkájáért köszö­netét mondtam. , Üzemeink vezetésében egyre figyelemre méltóbb a tervszerű céltudatosság, aminek kialakulásában bizonyára szerepe volt az üzempolitikai bizottság­nak, de szerepük van elsősorban azoknak a kiváló vezetőknek, akiket mi az üzempolitikai bizottságban valóban kiválóknak ismertünk meg. Részletekbe menően idevonatkozóan pártom egyes tagjai fognak felszólalni. A Közmunkatanács hatalmas munkája A Sőváres nem elienséga a környéknek.,. Örömmel látom azt a nagy és eredményes mun­kát, amit Bessenyey Zénó t. barátom vezetésével a Közmunkák Tanácsa végez. Azok a törvényhozási intézkedések, amelyek a Közmunkatanács hatáskö­rét bővítik, szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy ere­deti feladatát tökéletesebben megoldhassa. Öröm­mel látom, az ott kialakuló békés megértő összhan­got a főváros és a közvetlenül környező vidék között és ettől remélem, hogy sok félreértés, sok egymásra való barátságtalan pillantás fog megszűnni akkor, ha végre egyszer törvényes hatáskörben egy asztal mellé leültetett társaság .a mindennapi problémák megoldásában fog arra rájönni, hogy a főváros nem ellensége a közvetlen környéknek és hogy a közvet­len környék nem lehet ellensége az őt tápláló fő városnak. Örömmel látom, hogy komoly megoldás stádiu­mába jutott a Közmunkatanács előtt fekvő nagy kérdések fedezetének ügye. Ebben a kérdésben meglehet ős huza-vona mutatkozott a főváros és Közmunkatanács között. Talán itten is voflt bizo­nyos féltékenykedés, itten is volt bizonyos jogos óvatosság. Én azonban azt tartom, hogyha a fel­adatok sürgetnek, mint ahogyan a Közmunkata- nácsnak a hídfeljáró és a nagyvasúti problémáit megoldása tekintetében halasz! hatatlanul sürgős feladatai vannak, akkor a fedezetről is gondoskodni kell és ahogyan én tavaly rámutattam, hogy akár a terhek emelésével is, de biztosítani kell a kérdé­sek megoldását. Ezért én a magam részéről nem ellenzem azt a megoldást, amely most tervbe van véve, de megértem a fővárosnak is bizonyos mér­tékig aggodalmaskodását. Én -a megoldást a két álláspont között roppantul egyszerűnek találom. Nem azt mondom, hogy a főváros egyszersminden- korra engedjen át akár egy őt illető bevételt, vagy pedig akár az őt illető valamilyen bevétel feleme­léséből származó többletbevételt, hanem én azt tartom, hogy meg kell állapítani a munkaprogram- rnot, amely halaszthatatlan nemcsak a Közmunka- tanács, hanem a főváros megítélése szempontjából is, azután a megállapított munkaprogramhoz szük­séges fedezet hitelösszegét meg kell állapítani és annak letörlesztéséig, tehát megbatározott munka- tartamra, munkaszükeéglietro és meghatározott idő­tartamra igen is át kell engedni azt a bevételt, amely fedezetül alkalmas a Közmunkatanács sürgős és halaszthatatlan teendőinek végrehajtásához, De nem fogadhatom el kielégítőnek azt a programot, amely ma fekszik a nyilvánoság előtt és amely a nagyvasúti probléma megoldása tekintetében rész­letmegoldássá, l jön. Mert az nem. elégít, ki engem és azt hiszem, a közgyűlést sem elégíti ki. Azt akarjuk, hogy végleges munkát végezzünk és ne csak az Erzsébet királyné-útnál, hanem igen is & Kőbányai-útón és a budai korlátozottságok terüle­tein is oldassák meg a mai kor nívójához és a nagy­város igényeihez képest ez a kérdés. Ezért maga- gasabb összeget kell beállítani és a, mai tervezet­nél hosszabb időtartamra elosztott fedezetet kell bo­csátani, mert félúton nem szabad bátortalanul meg- állnunk! Az gdsigSenes alkalmazottak mostolia sorsa Tisztelt Közgyűlés! Meg kell említenem az ideigle­nes alkalmazottak, szellemi szükségmunkások, tör­vényellenes szolgálat-megszakításának ügyét. Ezt a kérdést évről-évre minden párt felhozza. Ügy látszik ez a kérdés elvész a részletes vita sokaságában. Én idehozom most az általános vita elejére, és hang­súlyozom, hogy ez az abuzus nem születhetett sem jogász, sem jó adminisztrátor fejében. Ez egy tel­jesen elfogult és a hivatása magaslatán nem lévő egyoldalú fináncember fejében született meg, mert maga az intézkedés képmutatás, hiszen nyugdíj helyett kegydíjat mégis adnak és jogellenes, tehát erkölcstelen, mert a törvény kijátszását jelenti. Kérem a polgármester urat, álljon a sarkára és mentse meg a főváros közigazgatását ebben a vonat­hozásban is és a képmutatás, az erkölcstelen intéz­kedések vádjától. Meg vagyok győződve, hogy ez a rossz szokás nem innen indult ki, hanem más intézményekből sugárzott ide át. Legyen olyan bátor a főváros, hogy a törvény alapjára helyezkedik és a törvények kijátszása terén a rossz példát nem i követi. i Fel keli említenem azt a fetlnűő jelenséget, amit már tavaly a 12-esi bizottságban is meghánytunk- vetettünk, hogy az útburkolási és csatornázási járu­lékok behajtása terén nagy késedelem, magas hát­ralék mutatkozik. El kell ismernem, hogy ezen a téren nagy nehézségek vannak. Az adósok nem olyan könnyen tudják teljesíteni ezeket a terheket és azért én két gondolatot ajánlok figyelemre. Az egyik az, hogy meg kell különböztetnünk a közérdekű út for­galmi hálózatot a tisztán helyi vonatkozású utóktól és ezek teherviselése tekintetében más metódusokat és más áthárítási kulcsokat kell alkalmaznunk. E gondolat kimunkálása a teherviselés méltányosabb és így eredményesebb végrehajtására vezethet. A másik gondolatom pedig abból indul ki, hogy az útburkolási és csatornázási járulékoknak törvényes elsőbbsége van az ingatlanok terhei között, tehát szerény véleményem szerint mód és lehetőség kínál­kozik megfelelő kompozícióban arra, hogy itt hitel- művelet alakjában a kérdés megoldását a Községi Takrékpénztár segítse elő. Nem lehet feladatom, hogy most részletekbe bocsátkozzam, csupán ezt a két gondolatot ajánlom figyelembe, mert kétségtelen, hogy nekünk ezen a holtpontotn is át kell jutnunk. Az élet nem tűri a holtpontokat és lehetnek gondo­latok, amelyek lendítőkerékként a problémákat át­juttatják a holtpontokon, örülnék, ha valaki jobb lendítőkerékkel szolgálna. Dicséret a szociális és közélel­mezési programért Örömmel láttam az egész esztendőben — és a költségvetésből is kicsendül —, hogy a polgármes­ter úrnak és az egész adminisztrációnak szeretettel­jes gondoskodása tárgyát képezi a főváros szociális pro grammjának végrehajtása. Különösen nagy érdek­lődés mutatkozik a kislaláásépítések iránt, de a pol­gármester úr meg lehet győződve, hogy ha valahol, úgy a szociálpolitika egész területén mindig mel­lette lesznek a törvényhatóság pártjai és amennyire ellenzem és ellene vagyok — mert a költségvetési egyensúly híve vagyok — a póthitelmek ezen a terü­leten elkerülhetetlen szükség esetén miéig nem talált egy „nem“ szavazatra sem az igen tisztelt polgár- mester úr! N>agy elismeréssel nyilatkozom és emlékezem meg a közélelmezés intézéséről. Nagy és nehéz feladatok hárultak ebiben a tekintetben váratlanul a fővárosra és ezeket derekasan és kitűnően oldotta meg a főváros. Ugyancsak elismeréssel kell meg­emlékeznünk Községi Élelmiszerüzemünkről is. Itt figyelmeztetek arra, hogy a közeljövőben Isten se­gítségével és a történelmi igazságszolgáltatás kér­lelhetetlen érvényesülésével megnyílnak azok a ha­tárok, amelyek bizonyos, régen a fővárost szolgáló termelő területeink között voltak húsz esztendőn ód. Remélem és hiszem, hogy a főváros ugyanolyan szeretettel és felkészültséggel várja sokáig tőlünk elirányított terményeinket, mint amilyen szeretettel várjuk magukat a termelőket. De nekünk nemcsak egy rendezett háztartásé fővárossal, nemcsak egy nyilt piaccal, ahova a ter- melvényeket várjuk, kell fogadnunk a közeljövőben visszatérő testvéreinket. Nekünk a tártkarokon kí­vül, amelyekkel elébük sietünk, segítségükre, üd­vözlésükre sietünk, lelkűnkben is felkészülve kell őket várnunk. Lelkűnkben pedig csak akkor va­gyunk felkészülve, ha itt a szentistváni gondolat­ban, eszemkörben eggyéforrott nemzet áll, nemzet, amely a szociális gondoskodás terén minden áldo­zatra kész, amely a múltnak egymásközötti vitatko­zásait megveti és amely örömmel kész áldozatot hozni a testvérekért, de amelyik nem tör soraiban hírgyártókat, hírferdítőket, lélek mérgezőket, lelket nyugtalanítókat, amelyik nem akar ma pártvillon­gásokat, pártkérdéseket és pártszempontokat látni, csak egy ügyet: a magyar kérdést és a magyar kérdésre egyenes feleletet. Hiszem, hogy lelkileg erre is fel van készülve a főváros népe és így méltó fővárosaként fogadhatja majd a megnagyobbodó Magyarországot a szent­istváni gondolat eszmék és célok diadalmas betel­jesedése jegyében. Ebben a reményben fogadom el a költségvetést. Ű&Atmiif AJlhú-K ti az ipolíjsá(fi maijsjur Lány, Élénken emlékeizetünkben él még az a forró han­gulatú magyar ünnep, amelynek keretében a Nem­zeti Egység Pártja felavatta Horthy Miklós kor­mányzónak a párt körhelyiségét díszítő képmását. Dr. Zsitvay Tibor titkos tanácsos, pártelnök mondta a lelkeket felemelő avató beszédet, amelynek során megemlékezett Ipolyság történelmi napjáról is. Indítványára a párt meleghangú táviratban üdvö­zölte gróf Eszterházy Jánost, a felvidéki magyar­ság vezérét, Sálkorszky Jenőt, a Felvidéki Nemzeti Tanács Ipolysági (képviselőjét és lelkes örömmel fo­gadta az elnök bejelentését arról, hogy az Ipoly­ságra bevonult magyar honvédeket üdvözlő kis­leánynak, Hor nyák Ágnesnek a párt nevében emlé­kül szimbolikus magyar poreellánszobrot küldött. Az ajándékot Zsitvay Tibor a következő meghatott hangú, kedves levél kíséretében küldte el1: Kedves Agnes! Drága lelkes kis Honleány! Mindnyájan, akik a rádión át fültanui lehet­tünk a felszabadító m. kir. honvédség felejthetet­lenül megrázó és felemelő Ipolysági fogadtatásának, mélységes meghatottsággal hallgattuk a magyar szí­vet és értelmet egyaránt meghódító, remekbe sza­bott üdvözlő beszédet, amellyel a megszállás alatt született és mégis lelkes „vadmagyarrá“ nemesült if júság nevében köszöntötte a Szent István koroná­jához való visszatérés boldog pillanatát. A Nemzeti Egység fővárosi híveinek mai ünnepi összejövetelén, amikor Főméltóságú Kormányzó Urunk művészi képmóusát avattuk, hazafias lelkese­déssel emlékeztünk meg az Ipolysági örömnapról és míg testvéri ölelésre tártuk ki karjainkat válaszul és üdvözlésül Salkovszky Jenő, a Felvidéki Ma­gyar Nemzeti Tanács ottani méltó képviselője és rajta keresztül az összes felszabadult, hűséges honfi­társaink felé. Magának, tüzesszavú, bátorlelkű, ked­ves kis honleány és a na.gy reményekre jogosító Ipolysági ifjúságnak magyar lelkünk legbensősége­sebb érzéseivel küldjük boldogan könnyes köszönté­sünket! A felejthetetlen és gyönyörűséges élményért, amit szavaival a magyar szívekbe és elmékbe vé­sett, fogadja tőlünk szívesen maradandó emlékül Kisf aludy -Str.óbl Zsigmond herendi porcéi- kínból készüli; „Magyar Vitéz“ szobrát, amely­nek eredetije a budai várban figyeli örökkön-örökké, hogy éles-e még a magyar kard, nincs-e rajta csorba?! Amíg ilyen honleányaink lesznek, ez a kérdés sohasem, lesz — kérdés! Az Isten áldja meg drága magyar szíve legszen­tebb álmainak boldog teljesülésével! Fogadja szívünk-lelkünk hálás és áldó köszön­tését! * Az omlókszoibrot léis az üdvözletét Hornyák Ág­nes ezzel a megragadóan szép levéllel köszönte meg: Kegyelmes Uram! Végtelen boldogsággal olvastam Kegyelme» Uramnak hozzám intézett megtisztelő levelét. Leírni nem is tudom azt az érzést, amely még most is_ eltölt, azt a kimond­hatatlan boldogságot, hogy hosszú keserves megalázta­tások után elérhettük azt, amiért áldott szüleim imád­kozni tanítottak, a „szent felszabadulást“. Szivem csordultig tele van hálával a Magyarok Nagyasszonya iránt, amiért megengedte, hogy a már annyit sanyargatott felvidékiek, — ha egyelőre még nem is mindnyájan — visszakerültünk az édes Anyaország­hoz. Ha elgondolom, hogy most már szabadon imádkoz- hatom a legszebb imádságom, nem kell elrejtve horda­nom a magyar hitvallás színeit, Máriás lobogónk büsz­kén loboghat Ipolyság főterén, úgy érzem, nem is érdem­iem meg ezt a mérhetetlen boldog megnyugvást örömöm csak egy valami szomorúja el; végtelenül szeretett felvidéki testvéreim kegyetlen sorsa. Én érzem teljes fájdalommal, mi a cseh rabság kenyere, mi az. mikor lépten-nyomon meg kell alázkodni, én érzem, mi az titokban imádkozni a magyar ,,Hiszekegy“-et, meg- bélyegezetten járni, csak azért, mert szeretem a népem, a hazám, mert szabad szeretnék lenni. Szeretném, ha el­mehetnék felvidéki rab testvéreimhez, az erdélyiekhez, az első szeretnék lenni, aki megszorítja a rabságtól meggyötört édesanya kezét. Én hiszem, mérhetetlen hittel és bizalommal Isten iránt, hogy megengedi nekünk a Szent Koronához való visszatérést, minden ig'az magyarnak. Engedje meg. Kegyelmes Uram, hogy megköszönjem Önnek és a Nemzeti Egység Fővárosi Híveinek azt a gyönyörű emléket, melyet nekem küldöttek. Sohasem mertem remélni, hogy ilyen kedves emlékem legyen önöktől. Isten áldja meg önöket a figyelmességükért. Egy jelszavam van: „Szeretni, küzdeni, mindent fel­áldozni, rrteg az életemet is, a szebb, a boldogabb, a tisztább Nagymagyarországért.“ Hiszem, _ hogy _ Isten megsegít és erőt ad küzdenem a teljes feltámadásért. Mégegyszer végtelenül Köszönöm, Kegyelmes Uram­nak a gyönyörű levelet és a Nemzeti Egység Fővárosi Pártjának a legszebb emléket. . Isten adjon erőt, hitet, szeretetet, bizalmat minden igaz magyarnak, hogy egy akarat, egy szent céllal küzdjünk régi dicsőségünkért.

Next

/
Thumbnails
Contents