Fővárosi Hírlap, 1937 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1937-02-17 / 7. szám
Budapest. 1937 február 17. Széljegyzetek idegenforgalmunk fejlesztéséről Riasztó hírek az adóközpont előzetes adatszerzéséről Fokozottabb feladat hárul a törvényhatósági bizottság tagjaira az adófeflszólamlási bizottságokban Az okos ember, ha idegenbe megy, legelőször is otthon akarja magát érezni a változott környezetben és csak ezután néz körül: mifajta különös látnivalója akad, ami odahaza nincs meg. Kétségtelen, hogy az otthon-érzésnek egyik legfontosabb alap-kelléke a jó koszt, mert rontott gyomorral még a milói Vénusz sem tetszik. Hogy mindez mennyire igaz, épp a magyar idegenforgalom eredményei mutatják a legjobban. Tudvalevő, hogy nálunk járt külföldi vendégeink legalább olyan mértékben dicsőítik a páratlanul ízletes és kitűnő magyar kosztol, mint természeti szépségeinket, vagy pedig gyógyfürdőinket. És ennek a világhírű magyar vendéglős iparnak önmagáiban is legismertebb vezető egyénisége Gundel Károly, aki nagy áldozat- készséggel és a családi tradíciókon át beléideg- zó'dött szaktudással é;s szeretettel nem csekély mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a Gellért- szállóban megfordult külföldiek felejthetetlen emléket vigyenek magukkal Budapestről. A (iellért éttermének bérlete májusban lejár és mint értesülünk, a főváros a bérletre versenypályázatot írt ki. Lehetséges, hogy a szabályrendeletektől és az előírásoktól általában nem lehet és talán nem is szabad eltérni. Gundel Károly azonban nem tekinthető egyszerűen bérlőnek, aki majd a versenytárgyalás után egy sereg másik vendéglőst túllicitálva igyekszik magának biztosítani továbbra is a bérletet. Először is a tiszteletreméltó magyar vendéglős ipar reprezentánsai annyira tisztában vannak Gundel Károly kivételes érdemeivel, rátermettségével és képességeivel, hogy nem igen igyekeznek konkurrenciát támasztani neki, aki idegenforgalmi szempontból fontos állomáshelyen tölti be hivatását. Következéskép ez a verseny alighanem csak néhány — Gundelhez képest — kontárt fog felvillanyozni, hogy ajánlatával idegesítse a rengeteg invesztícióval és sok áldozattal megteremtett Gundel-poziciót. Ez az idegesítés azonban — szerintünk — felesleges, sőt talán nem is helyénvaló. Gundel Károly sokkal fontosabb missziót tölt be, semhogy azzal kelljen töltenie idejét, hogy kétes értékű ajánlatokkal való viaskodásának esélyeit lesse. Szendy Károly polgármester, Lamotte Károly alpolgármester és Kovácsházy Vilmos tanácsnok, akik valamennyien lelkes irányítói és hívei a magyar idegenforgalomnak és így közvetlen tapasztalaiból ismerik Gundel Károly és a Gundel-diyiasz- tia érdemeit, talán megtalálnák a módját annak, hogy ennek a felesleges versenytárgyalásnak jó célra nem vezető herce-hurcájától megkíméljék Gundel Károlyt, a fővárost, de elsősorban idegenforgalmunk prominens érdekeit. ❖ Ha már az idegenforgalom problémáinál tartunk, nem mehetünk el szó nélkül a mellett a sajnálatos tény mellett, hogy Budapest utcái — szégyen ide, szégyen oda, — piszkosak. Vonatkozik ez elsősorban a gyalogjárókra, mert- hiszen az úttesteket a főváros köztisztasági személyzete rendben tartja. A járdák azonban egyáltalán nem világvárosi jellegűek, főként nem fürdővárosi jellegűek. A naponta egyszeri, hajnali seprés egyáltalán nem tünteti el azt a rengeteg szemetet, hulladékot, amelyet a fegyelmezetlen közönség szór szerteszét. Azt hisszük, helyes lenne a főváros iskoláiban kötelező tantárgynak bevezetni az utcai higiénét, amely- így lassankint beidegződnék a gyermekiélekbe, hogy aztán a felnőtt már gondolkodás nélkül, szinte a reflexek önkéntelenségével vigyázzon a tisztaságra. Az angol ember, ha az utcán cigarettára gyújt, nem hajítja el a gyufaszálat, hanem visszateszi a skatulyába. Nálunk egyelőre üresen tátonganak az utcai lámpaoszlopokra erősített hulladékgyűjtő kosarak, mert még úri- és disztingvált külsejű hölgyeknek és uraknak sincs meg a fegyelmezettsége, hogy az elhasznált villamosjegyet, vagy a kiürült gesztenyészacskót odahajítsák. Arról nem is beszélve, hogy a nem csupán esztétikailag bántó, de egészségileg rendkívül ártalmas köpködés is úton-útfélen dívik nálunk. A neveléssel természetesen nem lehet rövidesen ezeken az állapotokon segíteni, de miután fürdővárosnak nevezzük magunkat és fürdőváros jellegünkből mindenki kiveszi a maga hasznát, helyénvaló lenne ezekért a hasznokért — ellenértékűi — némi áldozatot is hozni. Itt pedig elsősorban a nyugati fürdővárosokban szokásos, sőt kötelező járdasúrolásra gondolunk. Ezeken a helyeken hetenkint megfelelő szerkezettel felsúrolják a járdákat, következéskép az egyedül célravezető módon távolítják el az odaragadt és a fertőzést terjesztő, de legalább is az undort leginkább kiváltó, tapadó szennyet. A főváros törvényhatósága hozhatna rendelkezést, amely kötelezné a háztulajdonosokat a járdák súrolására is. Végre is civilizált viszonyok közt valósággal lehetetlen helyzet az, hogy a legfelületesebb takarításon, söprésen kívül Budapest járdáinak igazi tisztántartása egyedül és kizárólag az időjárás szeszélyére van bízva. Budapest fürdőváros tisztálkodását ideje lenne már kivenni a gondviselés kezéből, abban bízva, hogy az eső majd rendet csinál. A jövőben valóban tisztogasson mindenki a háza előtt. Az adókivetés új rendszere, amely, arra való tekintettel, hogy az adókivetést megelőzőleg a budapesti pénzügyigazgatóság új adatgyűjtő és haszon- kulcsmegállapító központi szervezetet állított fel, amely adóközpont néven került a köztudatba, nyugtalanságot keltett az adófizető polgárság, főképpen az iparos- cs kereskedővilág körében. Hogy erről az új szervezetről tiszta képet nyerjünk és az adatgyűjtő tevékenység várható kihatását értékelni tudjuk, kérdést intéztünk Pályi Gyula dr. törvényhatósági bizottsági taghoz, az ismert, kiváló adószakértőhöz, aki a Fővárosi Hírlap munkatársának a következőket mondta: — Az úgynevezett adóközpont kérdése valóban nagy érdeklődést és aggodalmat váltott ki a polgárság legkülönbözőbb és legszélesebb rétegeiben, ami érthető is, mert a, nyilvánosságra került hírek arról számolnak be, hogy a székesfővárosi pénzügyigazgatás az elmúlt évek gazdasági lefolyását úgy ítéli 'ineg, hogy nagy konjunktúra volt általában és azt rebesgetik, hogy 100—500 százalékos adóemelés sem lesz ritka az idei kivetés során. Meggyődődésem, hogy ezek a hírek túlzottak és hogy a székesfővárosi pénzügyigazgatóság és az adófelügyelőségek kipróbált előadói ezekkel a feltevésekkel szemben is meg fogják találni ebben az évben is az objektivitás kellő mértékét. De különben is ott van még a polgárság köréből és a törvényhatóság bizalmából összeállított adófelszólam- lási bizottság, amely a helyi ismeretekkel és a szakmák viszonyaival teljesen tisztában van és ha az elsőfokú kivetés során túlkapások jelentkeznének, akkor módjában lesz a polgárság sérelmeit indokolt esetekben ox-vosolni. — A sokat emlegetett nagy konjunktúráról komolyan beszélni nem lehet. Az idei adó kivetésének aZ; érvényben lévő törvényes rendelkezések szerint az 1936. év eredménye és jövedelmei után kell megtörténnie. Az 1936. évre vonatkozólag nem lehet azt a megállapítást tenni, hogy visszaesés lett volna, de hogy akár az ipar, különösen a kis- és középipar, akár a kereskedelem különösebb konjunktúrát élevezett volna az 1936,. évben, és hogy az előző évinél nagyobb eredménnyel zárta volna le az esztendőt, arról beszélni sem lehet. Általában a rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy forgalom tekintetében 10, legfeljebb 15 százalékos az emelkedés az elmúlt év folyamán, eltekintve egyes speciális esetektől. Ez azonban nem jelenti feltétlenül az üzleti haszon emelkedését is. Az üzleti verseny ugyanis az 1936. évben sem hagyott alább és a legtöbb szakmában a legkisebb haszonkulcs mellett kellett üzletet kötniük vagy vállalniok úgy a kereskedőknek, mint az iparosoknak, hogy üzleti forgalmukat és vevőkörüket megtarthassák. — A sajtóban annyit tárgyalt emelési tervekkel kapcsolatban, amelyre vonatkozólag- hivatalos helyről semmi megerősítés ezideig- nem érkezett, de valószínű, hogy valami alapjuk van, egyelőre csak annyi bizonyos, hogy a pénzügy igazgatóság nagy apparátussal végzi a^.előzetes adatszerzést, de ez tulajdonképpen nem baj, mert az adatszerzés eredménye nem igazolhat mást az objektív bíráló előtt, mint azt, hogy általános és nagy konjunktúráról beszélni nem lehet. — Amit adóközpont néven tárgyal a sajtó, az tulajdonkeppen a budapesti pénzügyigazgatóságnak az az újrendszerű ténykedése, hogy szélesebbkörű adatgyűjtést végez az összes területekre vonatkozóan. Ezeket az adatokat a pénzügyigazgatóság feldolgoztatja és az összes szakmákra és foglalkozási ágakra vonatkozóan részletes tájékoztatót ad a múlt év forgalmáról, haszonkulcsáról stb.-ről az adófelügyelőségeknek és ezzel egységesíteni kívánja a kivetés mértékét az egész fővárosra nézve. Ha a pénzügyigazgatóságnak ez a tevékenysége kellő objektivitással történik, még előnnyel is jár, mert egyenletesebb lesz az adózás. Ha azonban a pénzügyi hatóságok nem találják meg a kellő mértéket és ebben az akciójukban is a mendemondáknak fognak felülni, mint ahogyan az előző években történt, amikor a titkos feljelentők zúdították rájuk a feljelentések özönét, akkor éppen olyan balsiker fogja érni ezt az akciót is. De azt hiszem, tanulságot szolgáltattak a közelmúltbeli vizsgálatsorozatok:, amelyeket a feljelentő jutalékra épített tömeges feljelentések miatt folytattak le, amikor az esetek túlnyomó részében bebizonyosodott, hogy a bizalmas közlések csak blöffök voltak. — De bízunk abban, hogy a főváros törvényhatósági bizottsága, amely tagjai révén képviselve van a felszólamlási bizottságokban, mint mindig, ezúttal ebben a kérdésben is vigyázni fog arra, hogy túlkapások ne történjenek. A törvényes rendelkezések a tényleges jövedelmeknek megadóztatását írják elő, arra tehát nagyon keil ügyelniük a pénzügyi hatóságoknak, hogy a ha szón- kulcs-kalkulációkkal és becsléseknek sorozatos alkalmazásával ténylegesen el nem ért jövedelmek után ne adóztassanak, mert különben joggal szemben fogják magukat találni az egész közvéleménnyel. Arra az etikai alapra kell helyezkedniük, hogy ne csak az adózók terhére, hanem az adózók javára szolgáló adatoknak is függjenek. Ez különösen fontos lélektani momentum, mert ennek az adóetikának alkalmazásával a ma rendkívül súlyos kulcs szerint jelentkező adóterheket a polgárság nagyobb megnyugvással fogja viselni. Inségenyhítő látogatás a Kiserdőben Darányi Kálmánná megvendégelte a nyomortanya lakóit A lebontásra ítélt, de egyelőre még élő kiserdői bódételepnek nevezetes eseménye volt az elmúlt héten. A Ferencvárosnak ezt a nyomortanyáját, amely szinte észrevétlenül húzódik meg a Ferencvárosi pályaudvar, a Szent László-íkórliáz és Haller-piae között, felfedezte Darányi Kálmánná, a miniszter- elnök felesége és meglátogatta a telepet. Nem ötletszerű volt a látogatás, mert a kegyelmes asszonynak programja az ínség enyhítése és ennek a program*, nak keretében került sor a Kiserdőre is. A magas látogatót elkísérte útjára Széli József- né a közigazgatási bíróság másodelnökének felesége, a bódételepen pedig a székesfőváros képviseletében Horony Pálfi Aurél dr. tanácsnok, a szociálpolitikai ügyosztály új vezetője fogadta. A kalauz Gamerra Alberta bárónő volt, aki hat év óta gondozza a telep lakóit. Darányi Kálmánná végigjárta a bódékat, sorra meghallgatott mindenkit, feljegyeztette a. hozzáinté- zett kéréseket és számonvette azokat a hajlékokat, ahol legnagyobb a nyomor és ahol legtöbb a gyermek, akin segíteni kell. Horony Pálfi Aurél tanács* nők maga is szorgalmasan jegyzett, gyűjtötte az anyagot, amely most már új működési körének elintézendő ügyei közé tartozik. A látogatásnak jótékony következményei majd ezután fognak jelent* kezűi, de hogy a nap ne múljon el kézzelfogható emlék nélkül, Darányi Kálmánná ebédre hívta meg a Kiserdőt. Jóízű hallevest főzetett és maga osztotta ki a szegény emberek között. Nagy érdelődéssel hallgatta a miniszterelnöknó a telep életéről szóló magyarázatokat. A háború utáni időkben „épült ki“ ez a bódételcp, amelynek az apró, kamraszerű deszkaalkotmányokban, gyak- ran félig vagy egészen a földbe vájt üregekben meghúzódó lakói három-négyezerre is megszaporodtak. Ez a szám az idők folyamán leapadt, mert az utóbbi években lij települök nem költözhetnek a Kiserdőbe, vagyis utánpótlás nincsen. Ma 382 bódé* ban 1174 ember lakik, akik között 487 a gyermek. Vannak magányos lakók is, sokan egészen elörege* dett férfiak és nők, de vannak nagy családok is, öt-hat, sőt tiz gyermekkel. A lakók szociális helyzete a legkülönbözőbb. Sokan minden kereset nélküli szegények, akik a népkonyhái kosztból és a főváros külön figyelméből még kijáró „zupából“ tengetik életüket. Akadnak notórius dologkerülők a lakók között, de vannak rendesen kereső emberek is, akik csak azért laknak az egészségtelen, primh tiv viskókban, mert nem kell házbért fizetniük. A városi ellenőrzés talált — a kiserdei viszonyokhoz képest — jómódú lakókat is, akiknek semmi keresnivalójuk nem volt a szegények telepén. Ezeket el i$ távolították. A bódék belső élete is más és más. Egyikben ijesztő nyomorkép fogadta a látogatókat, de sok bódé belseje meglepte őket tisztaságával és lakályos, barátságos berendezésével, holott ebben és amabban a viskóban is egyforma nehéz helyzetben élő családok laknak. Az utóbbi évek során, amióta az egyetemi kongregáció settlement-mozgalma vette gondozásába a telepet a Katolikus Karitász segítő támogatásával, nagy változás történt a Kiserdő életében. A nyugtalan indulatok elültek, a hangulat megszelídült és a. lakók lelkivilágával együtt a külsejük is változáson ment keresztül. Eltűntek a rongyos, züllöttképü emberek, tisztábbak lettek a lakások és mind többen járnak istentiszteletre, kulturelőadásra és vallásos összejövetelekre. A templom, az előadóterem a tágas melegedő, amelyben háromszáz ember is elfér. Ez a melegedő, melyet az egyetemi kongregáció» mozgalommal kapcsolatban építtetett a főváros, a központja a telepnek. Minden esemény itt játszódik le, itt rendezik a hazafias ünnepségeket is. A megjavult társadalmi helyzet azonban nem jelenti a nagy szegénység végét. Sok segítenivaló akad a Kiserdő tájékán, ahol most a legfőbb téma a miniszterelnöknó látogatása, amelynek rendkívül jó hatása volt a bódétábor ínségen lakóira.
