Fővárosi Hírlap, 1937 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1937-06-02 / 22. szám
4 Budapést, 1937 június 2. környékkel való kapcsolatát éppen Eákospalotával vette fel először még a városrendezési törvényt megelőzően, amikor az Andrássy-útnak Rákospalota szívéig való meghosszabbítását határozta el és ezen a téren Bessenyey Zénó dr„ a Közmunkatanács elnöke máris rendkívül rokonszenves formában kapcsolódott bele városunk életébe. Balogh Géza dr. Pestszentlőrinc polgármestere így nyilatkozott a kérdésről; — A Közmunkatanács hatáskörének reánk való kiterjesztését a legnagyobb örömmel és sok jó reménységgel üdvözölöm. Közvetlenül és közvetve számos vonatkozásban várom ezen a réven a gyors tempójú fejlődést. Így a szorosan vett városrendezési és építésügyi kérdéseken kívül a közrendészet, közbiztonság, közlekedés, közegészségügy, tűzrendészet és légvédelem terén is. — Az európai ig’ényeknek megfelelő fejlődést ■a pestkörnyéki városokban csak az biztosítja, ha ennek a fejlődésnek szerves és egységes az irányítása, vagyis, ha az egy kézbe kerül. Ki merem mondani, hogy még az is többet ér ebből a szempontból, ha mindez egy rossz kézbe kerül, mintha sok jó kéz tervszerűtlenül bonyolítja össze a kérdéseket. Legnagyobb örömünkre azonban ezúttal Bessenyey Zénó kezéről van szó, vagyis a legteljesebb bizakodással várhatjuk a fejlődés terén a közeli eshetőségeket. — Hogy a részletekre egyelőre ne terjedjek ki, ezúttal csupán egyetlen fájó pontját említem Pestszentlőrinc életének: a székesfővárosi szeméttelepet. Bízom benne, hogy a Közmunkatanács működésének áldását mindenekelőtt abban fogjuk látni, hogy ettől a veszedelmes, fertőző, az egész környék életét nr.:'grontó és fejlődését megakadályozó teleptől mihamar abb megszabadulunk. Semsgy Hadár dr. Újpest polgármestere jelenleg Balatonkenesén időzik és így nem vehet közvetlenül részt a Fővárosi Hírlap polgármesteri ankétjében. Felfogását ebben a kérdésben pontosam ismerjük, hiszen számos esetben alkalmunk volt vele Újpest városfejlesztési kérdéseiről beszélni. Tizenhétéves polgármestersége alatt az ország egyik legnagyobb városává emelkedett Újpest és a polgármesternek még mindig gazdag városfejlesztési programja van, amely sok tekintetben annyira személyéhez fűződik, hogy — egyébb érdemein kívül, — jórészt ezeknek a kérdéseknek megoldására tartotta vissza szolgálati idejének betelte után a képviselőtestület. Az eliszaposodott Dunaág , sok kalamitásán való segítés érdekében, a váci-úti gyárak szennyvízének átemelésére szolgáló teleit megépítése, az újpesti kikötő és a már teljesen kidolgozott újpesti lúd-terv, a városra szakadt szükséglakás-telep helyébe a modern szükséglakások fokozatos felépítése, az állandó színház, a fedett piac, kérdése, ezek azok a koncepciók, amelyeket kiegészít a polgármesternek az a kedvenc terve, hogy az eredménnyel bíztató mélyfúrás révén melegvizű gyógyfürdőt és strandot adjon Újpestnek. Hogy mindezekkel kapcsolatban, a városnak eddigi nagy magárah agyat faágában, örömmel üdvözli-e a Közmunkatanács „beavatkozásátbizonyára nem kétséges. Mégis felemelik plébániatemplomét As eucharisztikyi Ssongresszys Meier© teljesen átresSaurá§iái€ as ősi templomot A Fő-utcai Flórián-kápolna közelmúltban elvégzett felemelési munkálatainak sikeres befejezése óta ismét felmerült az a gondolat, hogy az Erzsébethíd közvetlen közelében lévő belvárosi fő plébániatemplomot is hasonló eljárással kell kiszabadítani jelenlegi lesülyedt helyzetéből. Fridrich Lajos műszaki főtanácsos, akinek tervei szerint a Fő-utcai kápolna emelési munkálatait is elvégezték, már el is készítette a rendkívül nagyjelentőségű műszaki munkálat általános terveit, amelyek nemcsak arra irányulnak, hogy a templomot felemeljék, hanem az Eskü-térré beljebb is tolják. A XIII, ügyosztályban hetek óta foglalkoznak a műszaki számításokkal és a költségvetés tételes összeállításával. Ezek a munkálatok még nem fejeződtek be, értesülésünk szerint azonban annyi máris megállapítható, hogy a. főváros közönségének a tervek realizálása esetén mintegy hárommillió pengős költségelőirányzattal kell számolnia. A polg'ármes- ter a főplébániatemplom felemelésére és áthelyezésére vonatkozó elképzeléseket még a nyári szünet előtt a törvényhatósági bizottság elé kívánja terjeszteni. Mint beavatott helyről értesülünk, a terv előterjesztése azonban még korántsem jelenti azt, mintha a templom e restaurá- ciós munkáiba ijár hónapon belül belefognának. Erre azért nem kerülhet a sor, mert a felemelés! és eltolási munkák legalább egy esztendeig tartanak, vagyis a nemzetközi eucharisztikus kongresszus idejére azokkal semmiképpen sem lehet elkészülni. Mielőtt a kérdésben akárcsak elvileg is állást foglalnának, a polgármester ki fogja kérni nemcsak az összes belföldi, hanem számos elismert külföldi szaktekintély véleményét is, mert a dolog terme széfénél fogva és az ősi templom óriási értékére való tekintettel minden felesleges rizikótól tartózkodni kíván. Egyelőre az a valószínűbb, hogy ha a templom áthelyezésére és felemelésre néhány év múlva estleg sor is kerül majd, átmenetileg gyökeres külső tatarozásnak vetik alá, hogy teljes szépségében gyönyörködtesse az 1938. év folyamán Budapestre érkező katolikuso<kat. A mzu makadátn&uellolat cdUrnya A nemzetközi útügyi kátránykongresszust az idén május 24. és 27-ike között Prágában tartották meg. A kongresszuson a székesfőváros részéről Király Kálmán tanácsnok, az út- és csatornaépítési ügyosztály vezetője, Sarudy G-éza gázgyári főmérnök és Cságoly József székesfővárosi mérnök vettek részt. A tanácskozások és tanulmányi bemutatók után nem csak a magyar kiküldöttek érkeztek visz- *za Budapestre, hanem velük együtt jött a kongresz- szus száznál több tagja. A kongresszus jelentőségéről és a budapesti látogatásról megkérdeztük tanácsnokot, aki. a kongresszus vezetőségében Magyarországot képviselte. Kérdésünkre a következő felvilágosítást kaptuk: — A régi utak a nehéz közlekedés számára készültek és így az új közlekedési eszköznek, az autó- : alc nem feleltek meg. A legtöbb nehézség az úgynevezett vizes makadámburkolatokkal van, mert 7iagy sebességénél fogva szívó hatást gyakorolt az új közlekedési eszköz a burkolatra, a zúzottkőszemek közül a kavicsot kiszívta és így az út csakhamar tönkrement. A legolcsóbb átépítési anyag a kátrány, amelyet azonban nem lehet nyers állapotban használni, hanem az útügyi céloknak megfelelően preparálni kell. A múltban csak forró állapotban alkalmazták a kátrányt, újabban azonban már az úgynevezett hideg kátrány alkalmazása is mind jobbam, tért hódított. Természetes, hogy sok költséges kísérletet kell ebből a célból végezni. Felesleges hangsúlyozni, hogy ezek a kísérletek nem mind sikerültek, — Kézenfekvő volt a gondolat, hogy egy nemzetközi szerv gondoskodjék egyrészt a tapasztalatok közzétételéről, másrészt pedig az esetleg eltérő nézeteknek tisztázása érdekében évein kint értekezletet hívjon összie. így létesült a nemzetközi útkátrány konferencia, amelynek székhelye Parisban van és amely üléseit a folyó évben május 24-től 27-ig részben Prágában, részben pedig Morva-Ostravában tartotta. Az előbbi helyen voltak a szóbeli tanácskozások, a® utóbbin pedig gyári üzemek megtekintése és különböző anyagokból készült útburkolatok bemutatása volt soron. Nem kell hangsúlyoznom, hogy ezek a tárgyalások és az azokkal kapcsolatos tanulmányi bemutatások felette közérdekűek. ^ Örvendetes, hogy Magyarországnak és főiképpen Budapestnek olyan jó a hírneve, hogs'- a nemzetközi kongresszusnak több mint száz tagja külön vonalon hozzánk utazott, hogy itt egyrészt a főváros nevezetességeit és utait, másrészt az óbudai gáz- gyá't t és az ugyanott létesített benzolgyárat megtekintse. Mm. Lorain, a konferencia elnöke és Bing vezértitkár vezették a vendégeket, akik valameny- hyien, de különösen az angolok és franciák a legnagyobb elragadtatás hangján nyilatkoztak a látottakról, és azzal búcsúztak, hogy legközelebb hosszabb időt töltenek Budapesten. A kongresszusi vendégeket az Újvárosházán a polgármester megbízásából Schuler Dezső dr. alpolgármester üdvözölte. Az óbudai gáz- és benzolgyár megtekintése titán a gázgyár igazgatósága a János* hegsren ebédet adott tiszteletükre. A külföldiek kirándultak Boldog községbe is, hogy megismerhessék az ottani gyönyörű népviseletet. iíiPl 3=sss ü PÁSTBÓL A közgyűlés napirendje a pártértekezlet előtt Megalakult a kerületközi bizottság A június 2-ikiközgyűlés napirendjének ]©tárgyalására Zsitvay Tibor dr. elnöklésével késő éjszakába nyúló pártértekezletet tartott a Nemzeti Egység Fővárosi Pártja. A páriértekezlet általánosan kifogásolta a közgyűlésnek túlzsúfolt programját, amely mellett szinte lehetetlenség az egyes tárgyakra kellőleg előkészülni. Az V. közigazgatási kerület új nevének, a Szent István-városnak a megállapítását egyhangú örömmel vette tudomásul a párt, amit. az elnök felkérésére Bessenyey Zénó dr., a Közmunkatanács elnöke fog* a közgyűlésen kifejezésre juttatni. Általában elfogadta a pártéPtekezlet az előkészítő páirtsz-aikbizotteágok javaslatait, mégis a következő 'módosításokkal: Megállapította, hogy a Segítő-alapról szóló szabályrendelet időszerű módosításai speciálisan közegészségügyi jellegűek és ezért felkérte a páirtértekezlet a jelenlévő dorogi Farkaa Ákos dr. tanácsnokot, hogy :a szabályrendelet módosítását tárgyaló elnöki szakbizottsági ülésre hívja meg szakértőként a közegészségügyi szakbizottság orvos' tagjait is. Tudomásul vette n pártértekezlet, hogy a Flórián-kápolna restaurálásának pótkiadásai 64.001) pengőre emelkedtek. Hangsúlyozta a párt értekezlet, hogy az értelmiségi statisztika elkészítése tárgyéiban az 1936. évi költségvetés tárgyalásánál a párt tett javaslatot, amit a polgármester lel is fogadott. Az ipari tárcával kapcsolatos javaslat okát a párt alaposabb megfontolás tárgyává kívánja, tenni, éppen ezért a párt-értekezlet felkérte az elnököt, hogy ennek a javaslatnak -a napirendről való levétele tárgyában intézkedjék. A Bőszként igazgatóságának és felügyel őbizottságának újraválasztásával kapcsolatos tárgyalásokat és elhatározásokat a. pár tértek ezlet a pártelnökre bízta. A pénzügyi bizottság ülésével kapcsolatban kifejezésre juttatta a párt azt az álláspontját, hogy az őstermelői kérdés rendezésiét alaposan megkívánja fontolni, amíg ez meg nőm történik, az ügyben tett előterjesztés kérdésében állást nem foglal. Ezután; megválasztotta a párt a 14-es kerületközi bizottságot, melynek tagjai kerületenként a következőik: I. Tóth Gábor, II. Terbócz Imre, III. Orova Zsigmond dr., IV. Nagy Ferenc, V. Dé.sy Géza dr., VI. Veres Gábor dr., VII. Pesthy Müller József Leó, VIII. Katona János, IX. Szentesi József. X. Halter Károly, XI. Szántán István, XII. Hencz Lajos dr., XIII. Hegedűs Bertalan dr„ XIV. Kertész Elemér. , . Ünnep? vacsora Zsitvay Tibor tiszteletére. A XT. kerületi pártszervezet június 3-án. eisü- törtökön este fél 8 órai kezdettél a Sósfürdő termeiben ünnepi vacsorát rendez Zsitvay Tibor dr. pártelnök tiszteletére- A vacsora keretében beszámolót tartanak Becsei] Antal. Dór ver Gyula. Szánton István és Válni Lajos dr. törvényhatósági bizottsági tagok. Hármas beszámoló a Józsefvárosban. Ünnepies külsőségek között, nagy közönség jelenlétében tartották szombaton este a VIII. pártszervezet Baross- utca 79. szám alatti körhelyiségében beszámolójukat Gazán Jenő, Katona János és Hajnóczy Béla dr. törvényhatósálgi bizottsági tagok. Vaszary István dr. csoportelnök vezette a beszámoló ülést, mely után vacsorához ült az egybegyiilt közönség, köztük a párt számos hölgytagja is. Pártszakbizottsági ülések. Június 3-án. csütörtökön délután 6 órakor alakuló ülést tart a Nemzeti Egység Fővárosi Pártja TV.. VII. és XTI. pártsznkbizottsága, míg 7 órakor a 14-es kerületközi bizottság tanúin újraialaiknló ülését. 4-én délután 6 órakor n TT.. XT. és XIV. pártszakbizott- ság, 8-án délután 6 órakor a VIII. pártsz.akbizott- ság fog megalakulni. Ülést tart 4-én. fél 8 órafc<v a közegészségügyi pártszakbizoltság is. amely fölvett,gyeken kívül a tabáni gyógyszálló kérdésével fog foglalkozni.