Fővárosi Hírlap, 1936 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1936-02-26 / 8. szám

Budapest, 183G február 28 Miért tarifa iűiszcrűf­lennek az instgtárotó- kok ielcmclésd a NÉP fővárosi szervezete A Nép pénzügyi szakbizottsága, mint arról a párt hírei között beszámoltunk, az Ínség járulékok felemelésével szemben foglalt állást s nyilván en­nek az állásfoglalásnak volt az eredménye, hogy a polgármesteri VI. ügyosztály mellett működő ál­landó szakbizottság ülésén Zsitvay Tibor indítvá­nyára a szóban lévő ügyosztályi indítványt a napi­rendről levették. A párt szakbizottságának álláspontját illetőleg kérdésünkre Válni Lajos űr. törvényhatósági bizottsági tag, a párt szakbizottsági munkájának a vezetője a kö­vetkezőket mondta: — Az 1922. évi I. t.-c. felhatalmazta a törvény­hatóságokat arra, hogy a nyomor enyhítésére inség- járulékot vethetnek ki. A székesfőváros 1924-től 1932-ig élt is ezzel a jogával. A 185.400/1932. B. M. számú rendelet óta a járulék alapját és mértékét nem a törvényhatósági bizottság, hanem az idézett miniszteri rendelet állapította meg és pedig olyan módon, hogy a jövedelemadónak 20%-át, a társulati adónak 20%-át és az általános kereseti adóalapnak 2%-át kellett inségjárulékként kivetni. Az inség- enyhítő kiadások 1925-ben is meghaladták a költség- vetési előirányzatot s az 1935—36. évre kivetett és az 1936—37. évre kivetendő inségjárulék ugyancsak nem fog elegendő fedezetet nyújtani a felmerülő szükséglet részére. Éppen ezért a pénzügyi ügyosz­tály azt a javaslatot kívánta ia belügyminiszter úr­hoz felterjeszteni, hogy a jövőben a kereseti adó alapjául vett kereset után az eddigi 2% helyett 3% ínség járulékot vessen ki, ami pedig azt jelen­tette volna, hogy az általános kereseti adó fizeté­sére kötelezett adófizetők az általános kereseti adó és az ahhoz kapcsolódó inségjárulék címén az adó­alapnak szolgáló kereset 8%-át tartoztak volna fizetni. — Pártunk meg van győződve arról, hogy az inségakcióra változatlanul szükség van. Annak le­bontására az idő nem érkezett el, sőt az inségenyhítő tevékenység okos és célszerű további kiterjesztésére van szükség. Még sem tartja megengedhetőnek, hogy a mutatkozó fedezethiány ismét a legegysze­rűbb és legkényelmesebb módon, az adócsavar be­állításával egyenlíttessék ki. A főváros adófizető közönsége már túl van a teherviselési képesség határán. A lineáris adóemelé­seket immár feltétlenül ki kell hagyni a finánczse­nialitás fegyvertárából. Mert az adóterhek növelé­sét az adózók még a legszebb, legszívhezszólóbb el­nevezés alatt sem bírják el. — Általános kereseti adó alá esnek iaz ipari és a kereskedelmi üzletből, szellemi és más hasznothajtó foglalkozásból származó jövedelmek. Ami azt je­lenti, hogy ez az adó nem a szellemi munkából élő középosztályt és laiz ugyancsak a saját munkájából élő kispolgárságot sújtja elsősorban és pedig 500 pengő évi keresetminimumig, tehát egy igen ala­csony alsó határig. Ennek a társadalmi rétegnek a továbbadóztatása már nemcsak méltánytalanság, de egyenesen képtelenség volna. — Az inségenyhítő tevékenység céljára szüksé­ges fedezetet elő kell teremteni, de pártunk meg­ítélése szerint ennek igen sok más módja van, mint az adóteher újból való emelése. Inkább olyan ki­adásokat. kell háttérbe szorítani, amelyek, ha szép, jó és hasznos célt szolgálnak is, de még sem olyan elsőrangú igényűek, mint az inségenyhítő tevékeny­ség és a keresetéből élő polgári társadalom úgyis leszorított megélhetési egyensúlyai. — Köztudomásúlag most áll megoldás alatt a szanálás kérdése. És ennek keretében a Nép kez­deményezésére most állnak tárgyilagos megvizsgá­lás alatt azok a kérdések, amelyek a főváros ház­tartási egyensúlyára vonatkoznak. Tehát a munká­latok befejezése és tiszta kép kialakítása előtt idő­szerűtlennek is kellett tartanunk az ilyen kiraga­dott részleges intézkedéseket. Ezek és ehhez ha­sonló megfontolások késztették pártunkat arra, hogy az inségjárulék felemelésére vonatkozó in­dítvány újabb előkészítését és megoldását kívánja meg. Nagif Pál egészségügyi berendezési vállalkozó Budapest, SS., Fő-utca 20. TELEFON: 52-0-93. ECKHARDT ISTVÁN smscMcr^ttmitstsiap I**MtstssissiW«■*w&smmwsasseaaatmmusm ácsmester, építési váSSalkozé BUDAPEST# ven# NEEELE JTS-U+ 38* ____________TELEFON: 32-5-87. „I DEAL“ ACÉLCSŐ BÚTOROK komblnftlt ezoMk, hall, úri- és előszobák, ülő­bútorok, zsúrkocsik állandó nagy választókban „IDEAL“ MODERN CSOBUTORUZEM Budapest, V,, Szlgot-ntoa 5-7. — Telefon : 99—2—54 = ü PÁRTBÓL A Női Tábor végleges megszerve­zéséig szüneteinek az ideiglenes vezetői megbízások A múlt héten különböző tendenciózus hírek jelen­tek meg a Nép fővárosi szervezetének Női Táborá­val kapcsolatosan. Illetékes helyen ebben a tárgyban a következő felvilágosítást adták a Fővárosi Hírlap­nak: — A múlt évben lefolyt választások idején nagy­szerű munkát végzett a fővárosi szervezet mellett működő Női Tábor, amelynek elnöke Zsitvay Tibor, a fővárosi szervezet elnöke, ügyvezető társelnökei egyenlő hatáskörrel Kovács Istvánná dr.-nó és Damokos Tiborné voltak. A Női Tábor azonban a választásokkal kapcsolatban csak ideiglenes szerve­zetet nyert és Zsitvay Tibor, a fővárosi párt elnöke ideiglenes megbízatásokat adott a párt női vezetői részéire is. Ezek az ideiglenes megbízatások a múlt évben megszűntek s mindaddig, amíg a Női Tábor végleges szervezetet nyer, a Női Tábor vezetését illetőleg csak magának Zsitvay Tibornak van joga a fővárosi szervezést illetőleg intézkedni. — Nyilván félreértés következtében az elmúlt napokban a; Női Tábor Zsitvay Tibor előzetes tudta nélkül pártgyűlést hivott össze, amelyet azonban az előbb említett okokból nem tartottak meg. — A karácsonyi ünnepekkel kapcsolatban a Nép fővárosi szervezete akciót indított a párt ke­rületi szegényeinek megsegítésére és ezt az akciót a fővárosi szervezet felkérésére kiváló sikerrel Kovács Istvánná dr.-né bonyolította le, aki egész természetesen ügyködéséről a legpontosabban je­lentést tett és elszámolt. Tekintettel a teljesen ki­elégítő eredményre, csak természetes, hogy a Párt karitatív tevékenysége körében Kovács Istvánná dr.-nó közreműködésére továbbra is számít. — Viszont az is természetes, bogy a Női Tábor végleges szervezetének kialakítása után az egysé­ges munkában számít a Párt mindazoknak a lelkes hölgyeknek a támogatására, akik önzetlen odaadás­sal végezték a Női Tábor ideiglenes szervezetének a vezetését és minden illetékes tényező által elis­mert munkáját. Az Élelmiszer üzem mérlege. A. Községi Élelmi- szerüzem üzemi választmánya Juhász Jenő dr. tör­vényhatósági bizottsági tag elnöklésével ülést tartott, aimelyen Bailz vezérigazgató előterjesztette az Élelmiszerüzem mérlegét. A választmány a mérle­get tudomásul vette. A zárt ülés ezután folyóügyek­kel foglalkozott. Az utóbbi időben különböző vo­natkozásokban szóba került az Élelmiszerüzem fel­adatkörének kiterjesztése és esetleges új üzletágak bekapcsolása. A hírekre különböző kereskedelmi és ipari érdekeltségek meg is mozdultak és tiltakoz­tak az Élelmiszerüzem versenye ellen. Mint értesü­lünk, az üzemi választmány az Élelmiszerüzem te­vékenységének kiterjesztésével egyáltalában nem foglalkozott és ilyen irányú javaslatok sem kerül­tek tárgyalásra. Sárkány Ferenc székesfővárosi bizottsági tag, a HONSz országos társelnöke, immár két hónap óta t.airtó súlyos betegségéből teljesen felépült és pár heti üdülésre elutazott a fővárosból. Reméljük, hogy teljes, friss egészségiben mihamarabb látni fogjuk őt a közügyek terén ismert aigilis és hasz­nos munkájában. A főváros műszaki adminisztrációja és a stá­tusrendezés. A NÉP út- és csatornaépítési, város- rendezési és magánépítési, valamint magasépítési szakbizottsága csütörtökön ülést tartott Dorner Gyula, a törvényhatósági bizottság örökös tagjá­nak elnökletével. Tárgyalásra kerültek a főváros műszaki adminisztrációjának szervezetére és a mű­szaki ügyosztály státusrendezésére vonatkozó indít­ványok. Kívánatosnak tartotta a szakbizottság, hogy mérnökök és szakemberek jussanak a műszaki osztály élére és hogy műszaki alpolgármesteri szak­hivatal döntsön üzemi és szakkérdésekben. A most aktuális státusrendezés nyújtana erre a változta­tásra a legjobb alkalmat. Katona János, vágvecsei Wellisch Andor és Dorner Gyula törvényhatósági bizottsági tagok, továbbá Führer Miklós, Rados Jenő dr. és még többen szólották >a tárgyhoz, amelyet az egyesített szakbizottság javaslatára a pártelnök és a pártszervezet elé terjesztenek. A tervszerű fásítás és a Bíbic-telep kívánságai. A NÉP fővárosi szervezetéinek út- és ceialtornaiópítési szakbizottsága az elmúlt szerdán ülésezett és letár­gyalta a törvényhatóság szerdai közgyűléséin sze­replő szakbeli kérdéseket. Az ángy alföldi szenny- . vízá.tiemielő telepen szükséges öt zsilip vállinlat'ba- adása kérdésével Dorner Béla. szakbizottsági elnök indítványára egyhangúan, kifogás tárgyává tették a többször sürgetett egységes kiírási rendszer hiányát, ami miatt a pályázatok megfelelő összehasonlítása lehetetlen. A szakbizottság felkérte Dorner Gyula elnököt, hogy a. kiírás rendszeréinek helyesebbé téte­lét ismét, sürgesse meg. Váilyi Lajos dr. bizottsági tag az idei útépítési tervvel kapcsolatban kifogá­solta, hogy a fíibic-telep lehetetlen állapotaival szemben semmiféle lényeges javulást nem. jelent a folyó évi útépítési program. A Bibio-ftelep lakóinak legelemibb kívánságát sem honorálják. Nagy hiánya a ! !"pn b. hogy utcái nincsenek fásítva, ilyen for­HÍREK mán az óv egyik részéiben minden vízben úszik, az óv másik réiszé'ben pedig a hőség és por gyötri a Lakókat. A Bibic-telep lakossága évek óta kéri, hogy szegélyezzék az utcákat akácfákkal, ami a telepen lakó sok méhész számára is kedvező volna. Sürgős­nek tartja a Sasadi-út szegélyének fásítását is. Ügy Látja, álla lábam nem fordítanak elég gondot a fő­város utcáinak fokozatos és tervszerű fásítására. A szakbizottság Vályi Lajos dr. javaslatára elhatá­rozta, hogy elnöke útján felszólítja a II. ügyosztályt az »üdített hiányok pótlására és az utcák fásításáé­nak évenki/nti fokozatos keresztülvitelére. A NÉP fővárosi szervezetének pénzügyi szakbizott­sága csütörtökön Glücks thal Samu dr. elnöklésével illést tartott, amelyen letárgyalták a pénzügyi ügyosz­tály mellett működő szakbizottság pénteki ülésének napi­rendjét. A bizottság kívánatosnak tartotta, hogy az idei évre vonatkozó inségenyhítő tevékenységre és annak költ­ségeire szolgáló fedezet biztosítására vonatkozó ügyosz­tályi előterjesztés vétessék le a napirendről. A pártszak­bizottság a mai helyzetben nem tart megengedhetőnek semmiféle adóemelést, egyébként az inségenyhítő tevé­kenység céljaira szükséges fedezet másirányú biztosí­tása tekintetében nem látja kimerítve az egyéb lehetősé­geket. A szakbizottság megállapítása szerint az ügyosz­tályi előterjesztés részleges megoldást tartalmaz, ame­lyet most a szanálási tervek kiforrása idején nem tart időszerűnek. Erre való tekintettel a pártszakbizottság felkérte a párt elnökét és a törvényhatósági bizottság tagjait, akik a városházi szakbizottságban is résztvesz- nek, hogy a tervezett adóemelés ellen mindent kövesse­nek el. (Az előterjesztés, mint ismeretes, lekerült a vá­rosházi szakbizottság napirendjéről.) A beépítésre szánt fővárosi telkek árverési eladása alól kivenni kívánta a bizottság a Szemere-utca 8. számú, valamint a nagy­fuvaros-utcai telket, miután előbbire országos ügyvédi jóléti célt szolgáló terv ügyében érkezett be kérvény, a nagyfuvaros-utcai telkeket pedig továbbra fent kell tar­tani a józsefvárosi népfürdő céljára. LACZügT ISTVÁN BUDAPEST, Ví., HORN EDE-UTCA 12. SZ. ■— TtLEFON i 10-5-23. -u i f/jindennemű papír, bőr és faipari gépkések, temez- ' ollók, szerszámok gyártása, köszörülést Lantos Mihály építőmester* V., Vd.cx.l-üt 34. — Telefont 93-6*52 Barátja György itat étig. villanylelszerelés! vállalata Budapesti I., CBasz-Sasor 4 Telelőn: ©09-67 SZÉKELY KAROLY OKL. MÉRNÖK, ÉPÍTÉS! VÁLLALKOZÓ Budapest, XI., Budafoki ul 41/b. Tel.: 59-6-73 CT FJi A C7I (\ vízvezeték, központi fűtés, iSTJiS. egészségügyi berendezések XIV-, Columhus-u. 14. és épület-bádogos munkák TELEFON: 97-5-39. vállalata. TENCZERJÓZSEF elektrotechnika! vállalata Budapest, Vili., Horánszky-u. 2. TEL.: 43-3-61. PS DOLGOZNUNK 6fi IPARI, TERMELŐ, É5LTÉSLESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, Vili.. Gyulay Pál-u. 7. Tel: 35-5-63,52-8 52 «SRQSZ Pül^ysi Budapest, IX., Bakáts-n. 1. OKi-i. MÉRNÖK ÉPÍTÉSI ÉS Kö- VEZÉSI VALL. Telefon: 86-0-64. A főváros tulajdona Saját kezelésben Budapest Székesfőváros Községi Elelmlszerdrusító Üzeme 2X., Soroksári-ül 50. Interurbéntelefon: 31-8-41 és37-2-75 SUrgönycim : Közélelmezés Foglalkozik : friss marha-, sertés-, borjú- és juhhús zsiradék, kolbászárú, tejtermék, baromfi, vadhús, tojás, gyümölcs-és zöldségneműeknek forgulomba- liozatalával. — Az árusítás a főváros fogyasztó- közönsége részére 52 saját elárusító helyén történik

Next

/
Thumbnails
Contents