Fővárosi Hírlap, 1936 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1936-11-18 / 46. szám

Budapest. 1936 november 18.

3

Budapest adósságai a zürichi értekezleten

Még ezen a héten döntenek a külföldi devalvációk következményeiről

A közvélemény időről-időre arról értesül, hogy a főváros pénzügyeinek vezetői kénytelenek külföldre menni, hogy ott intézzék el Budapest kölcsöneinek törlesztését. Úgyszólván minden ilyen utazás előtt felmerülnek laikus körökben aggodalmak, hogy állítólag külföldi hitelezőink fel akarják mondani a kölcsönöket és az utazás célja voltaképen az, hogy a főváros pénzügyi vezetői kiparírozzák ezeket az elhatározásokat. Tekintve, hogy éppen most is küszöbön áll Lamotte Károly dr. alpolgármester svájci útja, a Fővárosi Hírlap munkatársa a legilletékesebb fórumhoz, magához Lamotte Károly alpolgármesterhez fordult, hogy magyarázza meg külföldi útjának célját.

Lamotte Károly dr.

alpolgármester

erre vonatkozóan a következő megnyugtató nyilatkozatot adta:

— Svájci utazásaink semmiféle aggodalomra nem adnak okot. Nincsen másról szó, csupán arról, hogy

a főváros úgynevezett ostendei kölcsöneinek ügyeit intéző baseli bankcég időről-időre kifejezi előttünk azt a kívánságát, hogy szóbeli eszmecsere útján vitassuk meg a kölcsönök törlesztési szolgálatával kapcsolatban felmerülő kérdéseket.

Ezek a kérdésok legtöbbnyire a körül mozognak, hogy az esedékes kölcsönrészleteket és a kamatszolgáltatást milyen valutában teljesítsük. Az ostendei kölcsönök három tételből állanak. Az 1910. évben felvett kölcsön angol fontra szól, az 1911-es kölcsön francia frankban van megállapítva, az 1914. évi fővárosi kölcsön azonban vagylagosan törleszt- hető öt külföldi valutában. Az a körülmény, hogy a francia frank, továbbá a svájci frank és a holland forint devalválódott az utóbbi hónapokban, magától értedődően magával hozza azt a lehetőséget, hogy a kölcsönszerződések keretein belül a köcsön ügyeinek intézésével megbízott baseli bankcsoport szóbeli tárgyalások útján igyekszik a kölcsönben résztvevő tőkéscsoportok érdekeit a legmegfelelőbben biztosítani. Arra való tekintettel, hogy az ilyen tárgyalásoknál, amelyek, szükség szerint, évről-évre megismétlődnek, speciális jogi vonatkozású kérdések is felmerülnek, a polgármester úr gondoskodása folytán utaimon Szemethy tisztifőügyész úr is el szokott kísérni, hogy a felmerülő

A székesfővárosnak van tüdőbeteggondozó hálózata, elmegondozója, lesz nemibeteggon- dozója, szívgondozója és Isten tudja, mifele gondozója. A laikus nem érti meg, hogy miért ne lehetne a különféle gondozókat egységesíteni és miért ne volna helyesebb az általános „Beteggondozó“ felállítása, amely kiterjesztené a maga gondoskodását minden betegségre, amely állandó gondozást igényel.

Lehetetlen például észre nem venni, hogy a kórházból gyógyultan elbocsátott betegek gondozásának az ügye sehogyan sincs tneg- oldva. Már amennyiben véletlenül nem tüdőbetegről vagy elmebetegről van szó. Holott ilyen körülmények között a drága kórházi kezelés eredménye is problematikussá válik. A gyomorfekélyesek, vese-, cukorbetegek kezelését ugyanis csak akkor lehet eredményesnek tekintem, ha a beteg gondozásban, főleg megfelelő diétában részesülhet a kórházból történt elbocsátása után is. A kórházak mellett működő beteggondozónak volna a feladata, hogy gondoskodását az ilyen esetekre is kiterjessze és az arra rászorulóknak megfizethető diétás kosztot szolgáltasson ki.

Annál inkább szükség volna valami ilyen megoldásra, mert az utókezelésnek az itt tárgyalt módja az OTI-nál sincs megoldva, így a székesfőváros szegényebb néprétegei, a kór- házi ápolás befejezése után még igen sokszor szorulnának okszerű gondozásra. Mert egyébként igen sok esetbn a gondos kórházi ápolás eredményeit gyorsan és biztosan teszi tönkre az újra és újra megismétlődő recidiva.

A székesfővárosnak az általános beteggom- dozót a tüdőbeteggondozók kitűnően bevált mintájára kellene megszervezni és feltételezni lehet, hogy egy ilyn szerv megvalósításához a

problémákat ne csak pénzügyi, hanem jogi vonatkozásaiban is a legmegfelelőbben tudjuk elintézni Budapest szempontjából. Az eddigi tervek ezerint legközelebb november 20-án indulok Zürichbe, ahova megérkezésem időpontjára a baseli bankcsoport elküldi megbízottait a kölcsön legközelebb esedékessé váló részletei kifizetési módozatainak megbeszéléséin. Természetes, hogy miután a valutakorlátozási rendelkezések fennállanak, mi az ezidőszerint még mintegy kettőszázmillió pengő értéket képviselő három ostendei kölcsön esedékessé váló törlesztési összegeit nem tudjuk közvetlenül eljuttatni a hitelezőkhöz, hanem azokat

a megállapított valuták értékének megfelelően a Nemzeti Rank transzfer-alapjába fizetjük be.

Ezek az összegek nagy általánosságba, u transzferalapban maradnak, a külföldi hitelezőknek módjuk van azonban arra, hogy azoknak belföldön való igénybevételére rendelkezéseket foganatosítsanak. Az ilyen rendelkezések keresztülvitele azonban mindenkor csak a Nemzeti Bank előzetes jóváhagyása után történhetik meg. Előfordult már az is, hogy a külföldi kölcsönkötvény tulajdonos Budapesten való tartózkodása alkalmával a kezében lévő köl- csönkötvények szelvényeit használta fel itteni tartózkodási költségeinek fedezésére. Külföldi hitelezőink egyébként, amióta látják, hogy a székesfőváros minden zavar és huzavona nélkül bonyolítja le a kölcsönszolgálatot, nyugodtan veszik tudomásul a fennálló korlátozó rendelkezéseket és éppen ez a körülmény járul ahhoz, hogy

Budapest hitele külföldi viszonylatban ma is éppen olyan szilárd alapokon nyugszik, mint nyugodott abban az időben, amikor a valutakorlátozó intézkedések megtétele előtt még effektiv valutában tudtuk teljesíteni közvetlenül a hitelezőkkel szemben a kölcsönszerződésekben elvállalt kötelezettségeinket.

— Arról, hogy a most novemberben sorra kerülő svájci tárgyaláson milyen részletkérdésekre kerül majd sor, nyilatkozni ebben a pillanatban lehetetlen. A kérdések tekintélyes része minden valószínűség szerint a körül fog mozogni, hogy a legutóbb keresztülvitt külföldi devalvációk következtében milyen pénznemben kívánják a kölcsönszolgálat teljesítését a hitelezői csoportok. Arról természetesen szó sem lehet, de ezt a külföldiek sem kívánták sohasem, hogy a kölcsönszerződések alapelveitől eltérő módon kerüljenek rendezésre ezek a problémák.

széksfőváros a betegbiztosító intézetek hatha- Tós támogatására is számíthatna.

A tüdőbetegek részére — tudomásom szerint — csak a Dévai-utcai központi tüdőgondozó kertjében van fekvőcsarnok. Ezt alig érti meg a laikus, amikor Buda hegy- és erdőkoszo- rúzta határa szinte kínálja ózondús, tiszta levegőjét könnyen megközelíthető fekvőcsarnokok létesítésére.

Vannak olyan dolgok, amin nem lelit takarékoskodni. Ilyen a gyermekek egészsége. Pár évvel ezelőtt bevezették a székesfőváros iskoláiban, hogy az arra rászoruló szegény tanulók rendszeresen csukamájolajat kaptak. Áldatlan takarékosság az, amely ezt a fontos gyógyszert az utolsó két évben a gyerekektől elvonja. És úgy vagyok értesülve, hogy nem volnának leküzdhetetlen anyagi akadályai annak sem, hogy megszerveznék a rászoruló szegény gyerekek rendszeres kvarcoltatását.

A kitűnően bevált gyermeknyaraltatási akcióból kihagyják azokat, akiknek valamilyen súlyosabb szervi bajuk van. Például a szervi szívbajosokat. Pedig ezek a szerencsétlenek volnának a levegőváltozásra, néhány heti gondtalan életre a legjobban rászorulva. Az ilyen beteg gyerekeknek elkülönített, csapatos nyaraltatása szükséges volna.

A székesfőváros kórházaiban kevés az orvos. Egy orvosra túlsók beteg esik, rígy, hogy a szigorló gyakornokok és ki nem nevezett externisták sokszor önálló munkát kénytelenek végezni. Megint egy olyan pont, amelynél nem lehet takarékoskodni. Szükség van a kórházi orvosi állások szaporítására, természetesen nemcsak a segéd- és alorvosokéra, hanem a főorvosokéra is.

A székesfőváros kórházi orvosai részére

biztosítani kell az előrehaladás lehetőségét, hogy teljes ambíciójuk kiváltható legyen. Nem helyeselhető az olyan megoldás, mint amikor a Horthy Miklós-kórház „véglegesített alorvos“ röntgen-vezető je tehermentesítésére egy másik kisegítő alorvosi állást szerveznek. A betegek érdeke az volna, hogy egy ilyen fontos feladatkört főorvos vezessen, akitől elvileg is nagyobb, különleges szakképzettséget, gyakorlatot lehet megkövetelni, mint az alorvostól.

Vaskézzel kell __ hozzányúlni a budapesti levegő füsttelenítésének és pormentesítésének a problémájához is, mert addig, amíg ezen a téren lényeges javulást felmutatni nem lehet, nagy hibában szenved a fürdőváros-probléma. A gyönyörű Tabánt átszedő nagyszerű tranzverzális úton például télen és nyáron irgalmatlan por van. Amíg ez ki nem küszöbölhető, időelőtti a tabáni fürdőszállodára vonatkozó nagyon szép terv is.

~t ifimniiitTniiiT^ii mn wumMiniiiiumpi ffiRtiiiniB

..imp*

Z. ZOJUfóíű

a ffimeás padamm^ééeH

A tizenkétnapos közgyűlés véget ért, de újból lehetne kezdeni a további tizenkét napot abból az anyagból, amit a bizottsági tagok nem mondhattak el. A negyedóra és a negyedórás meghosszabbítás mind kevés volt a sok előre megfontolt szándékhoz, amely azután a közgyűlési terem helyett a pártszobákban és a büffében élte ki magát, rendszerint ezzel a záradékkal:

—- Szégyellek hazamenni a kerületembe. Sok mindent megígértem és nem mondhattam, el semmit.

— \ igasztalódj — szóltak közbe — mi pedig mindent elmondtunk, de azért mégis szégyellünk hazamenni, ha majd a kívánságokból nem valósul meg semmi.

Dongó Orbán ebben a percben a kőbányai halálsorompókra gondolhatott és lelki szemeivel idáig érezte a sertésszállások illatát, Andréka Károly és Orova Zsigmond, az elválhatatlan óbudai ikrek vi- szint Óbuda közlekedési hálózatára gondoltak, Szán- tay István a kelenföldi utakra, Bényi Károly a zuglói kertvárosra, Gazdy Jenő a Józsefváros rendezési tervére és rendezetlen utcai erkölcseire, csak éppen Hencz Lajost, akinek lénye elválaszthatatlan a Hegyvidéktől, nem bántották ezúttal kétségek.

A múlt évben — mondta — sokat sürgettem a hegyvidéki elöljáróság felállítását. Az idén már nem kellett forszíroznom. Egyszerűen, menköszöntem a polgármesternek, hogy egyidőben állítja fel az angyalföldi és a hegyvidéki elöljáróságot.

— Hát megígérte?

— Nem Ígérte, de amikor megköszöntem, bólintott hozzá.

A kerületi mizériákból, amelyekkel minden városatya telítve jelent meg a közgyűlésen, ezúttal csupán Katona János szaktíotta ki magát , fölényesen. Ö arra kapott biztatást, hogy megcsinálják a gépészmérnöki ügyosztályt, ami egyik legnevezetesebb eseménye volt az egész költségvetési kampánynak. Tárgyalt, agitált, izgatódott is kedvenc tervéért eleget. A közgyűlési teremben, a büffében, a NEP-szobában, a pipa tóriumban, az írószobában, a ruhatárban ő fordult meg ezen a napon a legtöbbször. Némelyek úgy vélték, hogy egyszerre két helyen is jelen volt, ami nála lehetséges is, mert szombaton például, amikor mint építővállalkozónak nehéz fizetési napja van, egyidőben vett részt a Vili. kerületi pártkör Magyar Estjén, a Dologház-utcában egy frontharcos gyűlésen és az Erődy-Harrach-vacso- rán. Ugyanekkor tanácskozott kerületi híveivel az egyik józsefvárosi kávéház NEP-asztalánál.

Ezt a kunsztot még csak Usetty Béla tudjá, aki nemcsak hogy jelen van mindenütt, de mindenütt az elnöki széket is ő tölti be. A nagy vita utolsó napján a közgyűlésen is elnöki minőségben szerepelt, már mint a Beszkárt elnöke. A társaskörben, a kaszinókban, a Kókusznál, vagy akár a cukorkakexes- kedőknél és a többi félszáz egyesületben, körben, szövetségben persze kedvesebb az elnöki pozíció, mert —mit tagadjuk — a Beszkárt és kapcsolt részei kikaptak a közgyűlésen. Már szinte féltettük a villamost és Usettyt, az elnököt a sok csepüléstől, amikor azután a demokraták olyan ádéz dühvei akarták elnyelni Hevestől, hurkostól az egész intézményt, hogy egyszerre rokonszenves lett a Beszkárt. Kiderült, amint ezt egy baloldali szónok is hangoztatta, hogy a Beszkártot szidni, az divat ma. És ezzel kiderült az ég is az imént még viharzó közgyűlés felett és miközben betódultak a bizottsági tagok az utolsó szavazásra, a jól végzett munka tudatában, ünneplés hangulatban éltették Szendy Károly polgármestert, amikor a tizenkettedik napi közgyűlést bezárta. Ennek az ünnepies hangulatnak szimbolikus megtestesítője Magyar Miklós volt, aki szmokingban jött el a záró közgyűlésre. Talán valakihez készült estére, de mindenesetre ő volt fehér piasztrónjával a padokban világító, az ünnepies színfolt. (L. Z.)

Közegészségügyünk politikájának néhány kérdése a közönség szemével nézve

Irta Vályi Lajos dr. törvényhatósági bizottsági tag