Fővárosi Hírlap, 1936 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1936-10-07 / 40. szám
Budapest, 1936 október 7. Beleszólt a Máv is a fővárosi vámok elleni harcba 2,800.000 pengős átalányösszeget ajánl fel a vasúton érkező áruk vámbevételéért 6 jfáyVíígQSJjtuiZf/tP A kereskedelmi és iparkamarában a fővárosi vámok ügyében értekezlet volt, amelyen rész tvettek a pestkörnyéki városok és érdekképviseletek kiküldöttei, valamint a GYOSz. képviselői is. A pestkörnyéki vámellenes hadjáratba, — amelyről a Fővárosi Hírlap legutóbbi számának vezércikkében mondta meg véleményét, — most egy tij tényező szólt bele: a MÁV, a vámok átalányozására törekvő ajánlatával, amelyről hozzáértők és hozzá nem értők részéről annyi szó esik mostanában, de a nyilvánosság ezt a javaslatot nem ismeri. A Fővárosi Hírlap éppen ezért betekintést szerzett ebbe az ajánlatba, amelynek lényeges részeit a következőkben ismerteti: A kereskedelemügyi minisztériumban lefolyt tárgyalásokon — mondja a MÁV ajánlata — az a gondolat merült fel, hogy a vasúton fuvarozott áruk után fizetett vámokat a vasút átalányösszegben váltsa meg’ a vámengedményesektőh Erre nézve javaslat került kidolgozásra, amely szerint a számítások alapján, az évi átalányösszeg, amelyet a vasút az ország összes vámengedményeseinek fizetne, 6,600.000 pengő lenne. (A MÁV előterjesztésében nem említi fel, de utóbb közölte a fővárossal, hogy a budapesti vámok fejében fizetendő évi átalányösszeg ebből a 6,600.000 pengőből 2,800.000 pengő lenne.) Az átalány, —. mondja tovább a vasút előterjesztése, —• a száiUítandó áruk métermázsáját általában 5 fillérrel terhelné, a vámdíjszabás 17-ik kategóriájába tartozó, legalacsonyabb értékű tömegcikkeket pedig 3 fillérrel. A forgalom emelkedése esetén az átalányt felemeli a vasút. Ezzel egyidejűleg a vasút meg akarja szüntetni az áruszállítást terhelő díjszabásszerű mellékdíjak nagyrészét és a bérelt raktárhelyiségekhez való kocsikiállítás díját, ami évi 3,400.000 pengő veszteséget jelentt a vasútnak, amely ennek fejében egységes különdíjképpen a kocsirakományú áruk után métermázsénkint 2 fillért, darabáruk után 7 fillért vetne ki. Az átalányösszeg és a mellékdíjak megszüntetésével járó veszteség 10,000.000 pengő, amellyel szemben a vasút vámpótdíjban és egységesített külön- d íjban a gyors- és teherdarabáru métermázsáját összesen 12 fillérrel, a kocsirakományú árut 7 fillérei, a 17. kategóriába sorolt legalacsonyabb értékű kocsirakományú árut 5 fillérrel terhelné. A székesfőváros legközelebb letárgyalja a MÁV javaslatát, amelyre nézve hivatalos állásfoglalás még nincsen. Azt hisszük azonban, hogy a főváros 6,500.000 pengős évi vámbevételével szemben a vasúton szállított árukért nem nyújt kellő kárpótlást az a 2,800.000 pengő, amely a vasút 6,600.000 pengőben kiszámított átalányából Budapestnek jutna, még akkor sem, ha számításba vesszük a kocsin érkező áruk utáni vámbevételt. Emellett nagyon is figyelemreméltó a budapesti gyárüzemek aggálya a kocsirakomány darukat métermázsénkint terhelő 7 fillérrel szemben. A behozott gyártási nyersanyagok ebbe a kategóriába esnek, már pedig ezekért általában a felét fizetik a fővárosi vám fejében, nem beszélve a nyersanyaguk feldogozása után az elszállításnál élvezett nagyon jelentős díjvisszatérítésről. A gyári üzemek utalnak arra, hogy ezek a hátrányok a főváros üzemeit is terhelik, amivel bizonyára maga a főváros is számol. Ezekután, azt hisszük, a MÁV javaslata ebben a formában nem talál elfogadásra a fővárosnál. Ezt maga a MÁV is mintha jelezné, amikor javaslatában megemlíti, hogy a városok és megyék legtöbbje elvileg elfogadta a javaslatot, csak az összeg- szerűségban támasztanak túlzott igényt. KiseM-aatvoM feszesekkel az összes felekezetiket támogatta a főváros 1,350.000 pengőre rágnak a kegyúri kiadások A főváros költségvetésében jelentős tétellel szerepel a kegyurasággal járó kötelezettségek ellátása. Emeli a kiadásokat a művészi értékű templomok programszerű restaurálása és időszerű átépítése, valamint új templomok építése, amelyhez a hívek áldozatkészsége is hozzájárul. A jövő évi költségvetésben & rendes kiadások sorában a róni. kát. egyházi személyzet járandósága 537.530, a gör. kát. egyházi személyzeté 31.513, a plébánosok nyugdija 25.000, a Koronázó-templom, a Bazilika és a belvárosi plébániatemplom ének- és zenekarának javadalmazása 116.613 pengővel szerepel. A rendes dologi kiadások: templomok és kápolnák karbantartása, plébániaépületek bére és karWIHART FgRENC építész-építőmester BUDAPEST, XIV., Columtms-utca 33. TELEFON: 2-969-08. FREUD FRIGYES VS„, Teréz-teörast 19. Teäefen: 1-136-30. Csavarok vas- acél és sárgarézből, Witw és milliméter menettel raktárion. Saját gyártmányú práclziós csavarok. VAJDA LAJOS mű- és ércöntő PE8T8ZENTERZSÉBET, PRANGE PiN-ÜTC A 113. TELEFON: 1-476-69. «RUBER JANÓ! festékgyár és ásvány űrlőmfl- vek, építési anyagok és vegyészeti termékek raktára Központi iroda: Budapest, V., Kálmán-ntcn 22. ss. Telefonszám : 1-230-33. 0 Alapíttatott: 1842 PILitT PÁL MAGYARORSZAG ARANYK0BZ0RÜ8 HEGEDÜKÉSZITÖ MESTERE BUDAPESY, MS2T FEPENC-TÉR 10. SZ. A Zeneművószoti Főiskola mellett, a Tel.: 1-110-03. Számtalan kitüntetés, elismerő oklevelek és díjak. Quinttiszta hurok. Régi mesterhegediít a legmagasabb áron veszek és becserélek. Javítás bármilyen hangszeren, fúvós és vonóshangszeren szakszerűen és mérsékelt áron.________________ bantartása 182.000 pengőbe kerül. Az összes rendes kiadások 928.976 pengőt tesznek ki. A személyi kiadások 29.008 pengővel emelkednek, a dologi kiadások 34.140 pengővel csökkennek, í£y végeredményben a kegyúri rendes kiadások összege Pl32 pengővel kisebb az 1936. évinél. A rendkívüli kiadások sorában kegyúri templomok építésére 165.000 pengő, kegyúri templomok restaurálására 255.000 pengő van előirányozva. A Koronázó-templom restaurálásának ötödik részlete 90.000, a Batthyányi Szent Anna plébániatemplomé 15.000, a Flórián-kápolnáé 20.000, az Erzsébetvárosi plébámiclemplom restaurálásának negyedik részlete 40.000, £ Terézvárosi plébániatemplom restaurálásának második részlete, valamint a Józsefvárosi plé- bániatenplom restaurálásának második részlete 15—15.00), a Szent István-bazilika\ restaurálásának első részlete 60.000 pengővel szerepel. A rendkívüli kiadások összege 420.000 pengő (45.000 jengővei kevesebb1, mint 1036-ban), a felsorolt nemde® kiadásokkal együtt a keryúri kiadások vég'összege 1,348.476 pengő, 50.000 pengővel kevesebb, mint 1036-ban. Ezzel szemben nyugdíj járulékból 35.623 pengő a jövedelem. Felekezeti segélyekre a költségvetés 253.150 pengőt irányoz elő. lEftíbő a (budapesti refomáius egyházmegye, amely a. egyes egyházak (között maga. állapítja meg a I'd osztás ará nyát, 107.800, az evangélikus egyházak 41400, a budai gör. keleti szerb, a pesti gör. keleti szn'b, a budapesti és környéki gör. keleti román eiyház 9000—9000, az unitárius egyház 2250, a budapesti izraelita hi'felekezetek 94.500, a mohamedán lelkészség ©40 pengőben részesül. Ezenkívül a Jezsuita-vmd 1800, a Budapesti Központi Oltáregyesület 216( pengő segélyt kap. Az összes segélyekre előirányzót összeg néhány pengővel kevesebb, mint volt az dlnult évben. T isseiílórongy és Textil^ullaéLéhi Kft, iufSapesi, XÍE, Jfrancla-úl 46 Tiszt,Üóroiqyok legjobb kivitelben! Telefon: 2-001-75 Elcsoptúk a olllamoskalaazf, mert jeiyciaifison íöbbfiben tettenérték Tíz esztendővel ezelőtt került a BESZKÁRT (kötelékébe Nagy XV. Sándor villamos kalauz. Nyolc évi szolgálat után fegyelmi eljárást indítottak ellene. Polgári ruhás ellenőrök jelentése szerint két egymásután következő napon háromízben is tettenérték a kalauzt, amint a jegyekkel manipulált. A fegyelmi tárgyalás során a vádlott beismerő vallomást tett, ami után a fegyelmi bíróság hűtlen jegykezelés és a szolgálati kötelességnek súlyosabb beszámítás alá eső megszegése miatt vétkesnek mondotta ki és ezért a szolgálatból való elbocsátással sújtotta. Nagy XV. ISándor ujrafelvételi kérelmet terjesztett elő és bejelentette azoknak a tanuknak a neveit is, akiknek vallomása a fegyelmi panaszt megcáfolja és az esetet lényegesen enyhítheti. A fegyelmi hatóság azonban az ujrafelvételi kérelmef minden fórumon elutasította, anélkül, hogy a kalauz által hivatkozott tanukat kihallgatta volna. Ezt követőleg a kalauz a munkügyi bíróság előtt beperelte a BESzKÁRT-ot. A munkaügyi bíróság azonban a kalauz keresetét a beszerzett fegyelmi iratok alapján elutasította. Fellebbezés folytán most foglalkozott ezzel az üggyel a törvényszék Swicker Richárd dr. tanácselnök vezetésével. A törvényszék úgy döntött, hogy kihallgatja a kalauz által hivatkozott tanukat. Ez a bizonyítási eljárás azonban ugyancsak balul ütött ki a kalauz rovására, mert ezek is azt vallották, hogy Nagy XV. Sándor csak a fellépő ellenőr erélyes intézkedésére adott jegyet és térítette meg- a visszajáró pénzeket. Ilyen körülmények között a törvényszék is elutasította a kalauz keresetét és mint pervesztest a felmerült perköltségek megfizetésére kötelezte. JF II1 ö p é p í íösnesíer Budapest, XIV. kér., Aréna-út 11. szám. TELEFON: 1-355-84. saieőispiÁNJ koszündAnya r.t. Építőanyag!púra: Budapest, V., Sas-utca 25. szám Telelőn: 1-252 84, 1-108-58. Cementgyár: Lábatlanban .............évi telj. kép. 12.000 t. Mé szgyáraít: Lábatlanban. Dorogron . . 5.000 3.000 , Téglagyárak : Buda-Ujlak, Kőbánya, Nyergesujfalu évi telj. kép. 60,000.000 drb. „ „ 8,000.000 drb. Cserépgyár : Buda-Ujlak j CSIPÁK SÁNDOR ES FIA közszállításí vállalkozók PESTÚJHELY BUDAPEST Neptun-utca 24 XIV., Telep-u. 98 TELEFON : 2-975-62 M. kir. Postatakarékpénztár! csekkszámla Ö7.837 SYSTEM ÁTÉRŐ ÉS KÖNYVELÉSI RENDSZER O íjHTj, W éT** átnyomó könyvelőgépek, sokszoäC JxM. M rosítógép, - ......—------— SS encil és ffes&éknélkül sokszorosít Budapest, V., Fáik Miksa-u. 13. Telefon: 1—165—98. Bemutatás díjtalan 1 S5355<2ifiZaS‘3&‘558B9SB LATICEL a kényelem új korszaka GYÁRRA: A ttlayyac kupgy-a*iaáeu$yáe ki. .mAglya» YASÖNTöDE TARJÁN MÉRNÖK ÉS VOLKSGKIJBER Budapest, VI. kér., Máglya-utca 90 szám. Nyora és megmunkált öntvények minta, rajz, méret, leírás szerint. Specialista ékszíjmeghajtásban.. Saját reintakészftö ü*ein. $ Telefon: 2-915-21. ® Hasid tanningyár és gőzfűrész r.-t. Bü£Aí»ES7, v., Kädor-u. 21. Tol.: 1-272-58. Szlavón tölgy- és bükk-parkeSt^äa világmárka!