Fővárosi Hírlap, 1936 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1936-04-08 / 14-15. szám
Budapest, 1936 április 8. 7 jmrwayJiijz/Ap’ Szanálás és demagógia Irta: SZENTESI JÓZSEF törvényhatósági bizottsági tag ;AJ városházán jóval kevesebb a politika, mint a képviselőházban. A közgyűlés valahogyan alkalmatlanabb terep politikai küzdelmek megvívására, mint a parlament. A törvényalkotás közben a világnézeti és politikai felfogások különbsége mindig jobban kiütközik, mint köznapi gazdasági kérdések tárgyalásánál. Hitbizományi reform, telepítési törvényjavaslat könnyen lángra lobbantja a politikai ellentéteket, de hogy egy hasznot nem hozó telket eladjunk-e és a befolyó vételárból ezt vagy azt a szükséges beruházást megcsináljuk-e, ezeknek a kérdéseknek az eldöntésénél vajmi keveset számít, hogy van-e közöttünk világnézeti vagy politikai felfogásbeli különbség, mert ezeket a kérdéseket nem az érzelmek, hanem az értelem, a tények józan mérlegelése dönti el. A törvényhatósági életiben összehasonlíthatuatlanul kevesebb a líra, mint az országos politikában. A városi politika igazi reál politika. Ne gondoljuk azonban, hogy a törvény- hatóság 'politikai életében nem akad líra. Láttuk ezt a költségvetési vita során, de látjuk minden olyan kérdés tárgyalásánál, amely a politika érvényesülésére lehetőséget nyújt. Ha a költségvetési vita során felmerült sok szép és életrevaló gondolatot, a közgyűlés mind elfogadta volna, nem, 5.7, hanem legalább 57 millió pengő lett volna a deficit. Nehéz dolga lett volna akkor a belügyminiszternek, de még nehezebb a szanáló főpolgármesternek. Pedig nehéz dolga van így is, hogy csak kétmillió eltüntetéséről kell gondoskodnia és vele együtt nehéz dolga van az üzempolitikai és a tizenhetes bizottságnak is, bár ^ a felelősség tekintetében ezek a bizottságok úgy vannak, hogy annyi hárul reájuk, amennyit belőle magukra vállalnak. A törvény a főpolgármesternek módot nyújt arra, hogy akaratát a bizottságok egyhangú tiltakozása ellenére is érvényesíthesse és a bizottság tagjai ennek tudatában nyugodtan megellenezhetnek minden főpolgármesteri javaslatot. A költségvetési vita egyik szónoka az autonómia sérelmét látta abban, hogy a szanálást a kormány nem a törvényhatósági bizottságra, hanem a kivételes hatalommal felruházott főpolgármesterre bízta. Ez a szónok azt vitatta, hogy a szanálást a közgyűlés is egészen jól elvégezte volna. Ebben Tamás vagyok. Először, mert tudom, hogy a közgyűlés többsége a szanálást egyáltalában nem tartja szükségesnek és másodszor, mert tudom, hogy a népszerűtlen intézkedések megtételére sokkal inkább alkalmas a kormánynak felelős főpolgármester, mint a választóknak felelős törvényhatósági bizottság. Hálás és népszerű dolog a bőség idején az alkalmazottak létszámának szaporítása, javadalmazásának felemelése és a közszolgáltatások tarifáinak leszállítása, de népszerűtlen feladat a szűk esztendők idején a költségvetési hiány eltüntetése, a tarifák felemelése, akár a javasdalmazások csökkentése árán. A magam részéről ^ szívesen vagyok hajlandó elfogadni azt az álláspontot, hogy a gazdasági válság mélypontján már túljutottunk, hogy a helyzet fokozatos javulásával a községi háztartás hiánya apadni fog: várjunk tehát mindazokkal az intézkedésekkel, amelyek a bevételek fokozását és a kiadások csökkentését célozzák, bár meggyőződésem, hogy a státusresidezésre és egyes intézmények szanálására éppen a főváros közönségének és alkalmazottainak érdekében szükség van. A városatyai felelősséggel azonban sehogysem tartom összeegyeztethetőnek, hogy amikor a főváros vezetősége az érdekelt bizottságokkal állandóan arról tárgyal, hogy milyen takarékos- sági rendszabályokkal lehetne a kiadásokat valamennyire lefaragni és a bevételeket tarifamódosításokkal valamivel fokozni, akkor törvényhatósági bizottsági tagok fizetésemelést követelnek az alkalmazottaknak, vagy tarifaleszállítást a fogyasztóknak. Ez már tisztára líra, hangulatkeltés, aminek egyetlen célja a népszerűség hajhászása, annak dokumentálása, hogy az illető bizottsági tag úr milyen jó fiú. Valamelyik farsangi estén a rádióban volt egy tréfás jelenet. A színház igazgatója panaszkodott egyik maró humoráról híres írónknak, hogy színháza állandóan üres és tanácsot kért tőle, hogy milyen módon lehetne a nézőteret állandóan megtölteni? Az író aztán bőven ellátta tanáccsal. Felsorolta, micsoda pompás kényelemmel kell berendeznie színházát, milyen világhírű művészekkel kell kicserélnie színészgárdáját, hogyan _ kell a közönséget azonfelül, hogy beléptidíjat .nem szed, apró figyelmességekkel, értékes ajándékokkal magához vonzania. A zsúfolt nézőteret ezek után garantálta. A színigazgató kérdésére, hogy miből fogja mindezt fedezni, az író azt felelte: erre nézve nem tudok tanácsot adni. Önkéntelenül ez a farsangi tréfa jut eszembe, mikor a fizetésemelést, vagy a tarifaleszállítást hallom követelni egyik, vagy másik bizottsági tagtársam részéről. A főpolgármester úr nem azon töri a fejét, hogyan lehet a deficitet megnövelni, hanem azon, hogy hogyan lehet eltüntetni. Az: ilyen kijelentések csak arra jók, hogy a kedélyeket még jobban nyugtalanítsák. Pedig erre aztán igazán semmi szükség nincs. A szanálással kapcsolatban a legvadabb rémhírek keringenek a fővárosban. Különösen alkalmazotti körökben nagy a nyugtalanság. A természetbeni járandóságok, az illetmények kérdése állandóan napirenden szerepel. Emellett azonban beható ^megvitatás tárgyát képezi a státusrendezés és a .kényszernyugdíjazás kérdése is. Szó van talán háromszáz fővárosi alkalmazott nyugdíjazásáról, ami magában véve nem rettenetes nagy szám, de rettenetes, hogy legalább háromezer fővárosi alkalmazott retteg attól, hogy ő lesz egyike a háromszáznak, akit nyugdíjba küldenek. A tervezett intézkedések megközelítőleg sem olyan veszedelmesek, mint amilyen veszedelmes az a nyugtalanság, amit a végrehajtás késedelme okoz. Ilyen körülmények között nem az izgalmak fokozása, hanem a kedélyek megnyugtatása a, kötelességünk. A főváros egyetemes érdekei előbbrevalók^ a népszerűségnél, fölötte állnak minden pártérdeknek. T emplomépítések a székesfővárosban Irta: Dr. ¥ÁLY1 LAJOS ftörvén^ha&ősági bizottsági tag A székesfőváros törvényhatósági bizottságának közgyűlése éppen a legutóbb szavazta meg azokat a hozzájárulási összegeket, amelyek a Hermina-mezőn és a Szent Imre herceg-útján két új plébániatemplom felépítésének biztosítják a pénzügyi fedezetét. Akadhatna-e a fővárosban egyetlen keresztény magyar, aki nem örömmel és megnyugvással látná, hogy itt is, ott is új keresztény templomok tornyai emelkednek ki a lakóháztömbök egykedvű szürkeségéből, hirdetvén az ezeréves keresztény magyar gondolat izmosodását? Akadhatna-e, aki nem örvend azon, hogy egyre több és több keresztény magyarnak képezi vágyát és szükségletét a lelki otthon megteremtése? Akadhat-e valláskülönbség nélkül bárki, akiben a keresztény szeretet gondolatának megerősödése nem a biztonság, a megnyugvás érzését növelné? Hiszem, hogy különbség nélkül örül ebben a fővárosban minden polgár, amikor egy új templom égbetörő szilüettje dicséri a világ minden vallások fölött álló mindenható urát, az Istent! Néhány héttel ezelőtt a most említet templomok építésének terveivel kapcsolatban mégis méltatlan és érthetetlen békétlenség* mutatkozott akkor, amikor a Nemzeti Egység Pártja, amelynek keresztény nemzeti jellegét kétségbevonni senkinek sem lehet, de senkinek nincs is joga, a két templomra vonatkozó polgármesteri előterjesztést levétette a napirendről, mert nem tartotta ezeket az előterjesztéseket kellőleg elő- készítetteknek. Ma, amikor e vitán már túl vagyunk s mindkét templom felépítésének adva vannak a pénzügyi alapjai, a felmerült félreértések teljes eloszlatása céljából, de a jövővel szemben támasztandó igények szempontjából is, nem lesz felesleges közelebbről foglalkozni ezzel a kérdéssel, hogy egyszersmindenkorra világosan állapíttassanak meg azok a szempontok, amelyek a párt fentebb ismertetett magatartását indokolták és amelyek éppen az egység, igazság, az elkülönítő tényezők kiküszöbölése, a tiszta közéleti erkölcs és okos takarékosság, valamint a nemzeti géniusz érvényesítésének elérése céljából hasonló esetekben a Nemzeti Egység Pártjának Fővárosi Szervezetét feltételei megállapításánál a jövőben is vezetni fogják. Mindenekelőtt lehetetlen állapot volt, hogy akkor, amikor a főváros közönsége nevében az autonómia szerveinek határoznia és kötelezettséget vállalnia kellett volna, nem álltak rendelkezésre a templom tervei. Már pedig a főváros autonómiája számára egyáltalában nem közömbös az, hogy a fővárosi közpénzekből milyen templomokat építenek. Reprezentálják-e azok a magyar lelket, a magyar művészetet, a.magyar ízlést, a magyar géniuszt, nem képviselnek-e valami ellenszenves idegen szellemiséget, értéket jelentenek-e a városkép szempontjából, vagy pedig diszharmóniát! Gondoljunk csak a városmajorban épített csodálatos toronyra, a pasaréti templomra stb.! Az egyik követelmény tehát, amit a székesfőváros autonómiája hasonló esetekben feltétlenül megkövetelhet, bárha csak részben járul is hozzá a templomépítés költségeihez, az, hogy az építendő templom tervei a döntés előtt rendelkezésére álljanak. A másik szempont pedig az, _ hogy akkor, amikor kielégíthetetlen szociális igények nyomása közben von el a székesfőváros jelentékeny összegeket a középítkezésekre, akkor alkotásaiban a legjobban, a legművészibben, a legkarakterisztikusabban érvényesíthesse az alkotó magyar zsenit és ne egy és ugyanaz a templomtervező szellem variálja önmagát a kimerülésig, hanem nyilvános tervpályázat rendjén érvényesülhessen a tervezésben az egész magyar építészmérnöki kar alkotóereje. Pártunk hirdeti és követeli, hogy a főváros közéletében a legteljesebb puritánizmus és önzetlenség érvényesüljön. Aki a törvényhatósági bizottsági tagsag dekórumát elfogadta, még a látszatát is elhárítani köteles magától annak, hogy részére ez a bizalom, ez a megbecsülés materiális. előnyöket jelenthet. A törvényhatósági bizottsági tagsággal tehát inkompatibilisnek kell tartanunk, hogy akár csak a részben is közpénzekből épülő középületek: akár templomok, akár más épületek tervezését, kivitelezését a jövőben törvényhatósági bizottsági tagok vállalhassák. Anélkül, hogy mi az adott esetben kétségeket táplálnánk, vagy gyanúsítani akarnánk, követelnünk kell ezt a fővárosi közélet presztízse szempontjából. S ha valakinek kétségei vannak, tessék csak elolvasni a Pesti Napló f. évi március 29-i számában e tárgyban megjelent cikket, annak a bizonyságául, hogy milyen módon lehet felfogni'az általunk most kifogásolt jelenségeket. Mindezeken felül az ilyen problémák eldöntésekor vizsgálni és tisztán látni kell további két kérdést. Először azt, hogy ma, amikor az adófizető polgár a terhei alatt már roskadozik és mégis százával járnak étien, szomjan és rongyosan a munkakeresők, vájjon tényleg elkerülhetetlen szükség van-e még a legmagasabb célra történő építkezésre is? Az adott esetben ehhez kétség nem fért. A jövőre mégis elvileg meg kell kívánni, hogy ebben a vonatkozásban is a legaggályosabb előzetes vizsgálódások történjenek és a döntésre hivatott autonómia a legpontosabb adatokat kapja meg az előkészítést végző adminisztrációtól. A másik kérdés pedig az, hogy az adott esetben szüksége van-e az érdekelt egyházi közületnek a székesfőváros támogatására, vagy hívei erejéből a templom felépítésére önállóan is képes volna. Kétségtelenül ez egy nehéz és kényes kérdés. Mert, míg egyik oldalról jogos az a kívánság ,hogy különösen ott, ahol a hívek száma nagy, maguk a hívek teremtsék meg a templomépítés anyagi feltételeit — és áll ez természetesen egyformán minden felekezetre! — a másik részről azonban végtelen nehéz megtalálni a probléma megfelelő mértékét és módját. E kívánalom megoldása éppen ezért még a jövő problémája. Megfejtése körében olyan gondolatok is merülnek fel, hogy már eleve határozzon a székesfőváros a tekintetben, hogy milyen fix százalékban hajlandó a jövőben hozzájárulni valamely templom építési költségeihez, ami egyben azt is meghatározná, hogy milyen mértékben kell a templomépítés költségeit előteremteniük maguknak az érdekelt híveknek, illetve egyházi közületeknek. A Nemzeti Egység Pártja minden tekintetben a tárgyilagos igazságra, a különbözőségek kiegyenlítésére törekszik s minden felmerülő problémánál ezt a törekvését akarja a gyakorlati életben megvalósítani. Azért kell tehát a felületes látszatokat így analizálni, hogy mindenki megláthassa, miszerint pártunk minden kérdésben a méltányos kiegyenlítésre, az igazság és a tiszta erkölcs követelményeinek az érvényesítésére törekszik. LIFT HANPLOVITS és HORVATH BUDAPEST, Vili., FUTÓ-U. 8/B. TEL: 40-9-92. FELVONÓ-IPAR Mindennemű felvonót gyárt, javít és karbantart
