Fővárosi Hírlap, 1935 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1935-02-20 / 8. szám

Budapest, 1935 február 20. 5 Súlyos sérelem fenyegeti a magyar Ipart a köztisztasági járművek átalakításánál Tiltakoznak a magyar golyóscsapágyüzemek a külföldi gyártmány igénybevétele ellen Néhány év előtt a köztisztasági szolgálat terén komolyan tervbevették a portalan szemétgyűjtés bevezetését. A főváros két kerületének egyes ut­cáiban megindultak a kísérletek és az volt a szán­dék, hogy a szemétgyűjtésnek ezt a higiénikus módszerét a főváros egész területére kiterjesztik. A Köztisztasági Hivatal az új rendszer bevezetésé­nek költségszámításá.t is elvégezte, amelynek során kiderült, hogy az eljárás több millió pengős befek­tetést igényel, mert nemcsak sokezer szemétgyűjtő- tartályról kell gondoskodni, hanem a lófogatú ko­csik helyett át kell térni az autóüzemre is. Sajnos, a főváros egyre nehezedő pénzügyi helyzete a szép és kívánatos terv meg-valósitását megakadályozta és most már csak arról lehet gondoskodni, hogy a szemétfuvarozási szolgálatot a lehetőség szerint gazdaságosan folytassák. Ennek a takarékossági szándéknak a szüle­ménye, hogy a két lóval vontatott szemétgyüjtőkocsikat megfelelő berendezéssel egy fogatú kocsikra átalakítják. Ebben az irányban már folynak a kísérletek, 8—10 szemét gyű jtökocsit golyóscsapágyú tengelyekkel sze­reltek fel és az eddig szerzett tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a kísérletek tökéletesen beválnak. ötven kocsi átalakításáról van^ szó és ez összesen mintegy 75.000 pengő befektetést igényel, ami nem is okozna túlzott kiadást, mert hisz nélkü- lözhetövé válnék ötven igavonó állat és azoknak az eltartása. Beavatott helyen szerzett értesülésünk szerint a főváros vezetői a szemétfuvarozó kocsik átalakí­tását rövidesen megvalósítani fogják. Ezt az elha­tározást a magunk részéről örömmel regisztráljuk és ellenvetést csak abban a tekintetben hangozta­tunk, hogy a főváros külföldi gyárvállalaloknak kíván juttatni hatalmas keresetet, amikor a magyar golyóscsapágy-iizemek mellőzé­sével a svéd S. K. F. rendszerű gyártmányok be­szerzésére gondol. Általános törekvés az egész vo­nalon, hogy belső termelésünk kihasználását kell fokozni és mindent elkövetni azért, hogy külkeres­kedelmi mérlegünk eredményoldalai ne szenvedje­nek bénító megterhelést. A magyar vasüzemek teljes joggal tilta­koznak a belföldi ipar és a belföldi munkás­kéz félretolása ellen, mert a mai viszonyok között elsőrendű kötelessége különösen a közhatóságoknak, hogy mindenben a rendelkezésre álló és a külföldi gyártmányokkal teljesen egyenértékű készítmények kerüljenek fel- használásra. E kötelezettség alól a főváros sem vonhatja ki magát: nincsen szükség a külföldi szár­mazású S. K. F. gyártmányokra, amelyeknek ma­gas árai és beszerzési költségei a külföldnek jelen­tenek tekintélyes hasznot a magyar ipar rovására. Letörni akarja a főváros a csilaHei mértéktelen árdiktatúrájál Íz áreleiüzöbizQtfsáfg feliilvizsgálla a 3”3 millió pengős csüszáHIfási versenytárgyalás árast — Hóéi- és aszbeszfcsövekkel kísérletezik a Vízmüvek — Nincs kooperáció a pécsi kokszgyár és a Gázművek között — II Gázművek kedvező fizetés! feltételek mellett koksz­tüzelásfi fűtőberendezésekéi ad a báztyialdonosoknak A múlt esztendő utolsó hónapjaiban a főváros nyüvános versenytárgyalást hirdetett a Vízmüvek és Gázmüvek csöszükségletének szállítására. Négy ajánlat érkezett, ezek: a Friedrich—Siemens vas- öntö és hötechnikai rt., az Első Brünni Gépgyár, az Állami Vas-, Acél- és Gépgyár, valamint az óbudai Hajógyár. A két legolcsóbb ajánlat a Siemens és a MA VÁG volt. A másik két gyár ajánlata némileg drágább és nem is vonatkozik minden méret szállítására. A döntés különböző okokból késett. A késedelmet fő­leg az okozta, hogy az ajánlatok összehasonlításá­nál kiderült, hogy a legolcsóbb ajánlatok is lényegesen maga­sabbak a külföldi áraknál, a fővárosnak indokolatlanul drágán kellene jelen­tős vascsöszükségletét beszerezni. A főváros veze­tősége ilyen körülmények között elhatározta, hogy erélyesen lép fel a csőkartellel szemben. Miután a polgármester a saját hatáskörében nem avatkozhatott be a kérdés (elbírálásába, úgy dön­tött, hogy a két legolcsóbb ajánlatot a kereske­delmi miniszter útján elbírálásra felküldötte az el­lenőrző Árelemzö Bizottsághoz. A főváros észre­vétele nemcsak az árak magasságára vonatkozott, hanem arra is, hogy a két gyár ajánlata úgyszól­ván fillérekre egyezett. Az érdekes hírrel kapcso­latban illetékes helyre fordultunk felvilágosításért^ ahol a Fővárosi Hírlap munkatársának a követke­zőket mondták:-— Tény, hogy a főváros a karteleket ellenőrző Árelemzö Bizottsághoz fordult. Az árelemző bizottság tudomásunk szerint már foglalkozott a kérdéssel, de közelebbit még nem tudunk. A főváros kényte­len volt ehhez az eszközhöz nyúlni, mert nem ke­vesebb, mint 3 évi csőszükséglet szállításáról van szó, amelynek értéke meghaladja a 3.5 millió pengőt. A. mostani lépéssel a jövőre nézve is tiszta hely­zetet akarunk teremteni, mert a szóbanforgó ren­delésben nem szerepel a Vízmüvek fejlesztési pro- grammjánál felhasználandó további csöszükséglet. Az új budai Vízműnek ugyanis most csak a fő- nyomó csöveit kívánjuk beszerezni, de ezeken kí­vül még nagyon sok más méretű és minőségű csö­vekre is szükség lesz és ez a rendelés is igen te­kintélyes összegre fog rúgni. Érdeklődtünk, hogy a döntés elhúzódása nem okoz-e az üzemek munkáinál fennaka­dást? Ezt a választ kaptuk: — Nem. Semmiféle bonyodalom, vagy késede­lem nem fenyeget, mert egyrészt a téli időjárás miatt a munkák az egész vonalon egy darabig még úgyis szünetelnek, másrészt a régi szerződé­sek alapján a főváros bármikor kaphat |Csöveket, amelyek elszámolása azután az Árelemzö Bizott­ság állásfoglalása szerint történik. Mmm TERMÉSZETES KE5ESSÖV32 —^a——ma— At EHfeZTŐSZERVjíK LEGKIVÁLÓBB GYÓGYVIZE. EGY HÁZTARTÁSBAN BEM HIÁNYOZHAT HATÁSA BAIIFELOLMUL HATATL AH SMiEHKER ANDRE BUDAPEST A régi cég a régi címen Alapítva: 1910 *1 Ikovits tiyula és Lajos központi fűtés és vízvezeték Andrássy-ut 92 Telefon: 212-04 és 05j Felvetettük azt a kérdést is, mi lesz a teendő, ha a kért szakvélemény nem lenne ki­elégítő f — A fővárosnak, — mondotta informátorunk, — ebben a nem várt esetben még mindig módjá­ban lenne a kartelbírósághoz fordulni, de reméljük, hogy erre az egyébként törvényesen megengedett útrat nem kerül a sor. A beszélgetés során más érdekes tervről Is tudomást szereztünk. A főváros közüzemei eddig kizárólag öntöttvascsöveket használtak, míg most acél- és aszbesztcsövek alkalmazásával is kísérleteznek. Ezek — a próbákon majd kitűnik — állítólag, ugyanolyan tartósok, mint az öntöttvascsövek, de lényegesen olcsóbbak. Az utóbbi hetekben szakkörökben olyan hírek terjedtek el, hogy a fővárosi Gázmüvek tárgyalásokat kezdett és kooperálni szándéko­zik a DGT pécsi bányatelepén üzembehelye­zett kokszmüvekkel. Érdeklődtünk ennek a hírnek a valódiságáról. — Semmiféle ilyen tárgyalásról tudomásunk nincs és ilyen tervek fel sem merültek. A Gázmüveknek nincsenek nehézségei a kokszelhelyezés terén. Tudvalévő, hogy az országnak és a fővárosnak a. fütőanyagszükséglet kielégítéséhez külföldi koksz importálására volt szüksége, ami most erősen kor­látozva van. A helyzet tehát az, hogy úgy a Gáz­müvek kokszát, mint a pécsi kokszot, könnyen és gyorsan veszi fel a piac. Ellenben tény az, hogy a Gázmüvek kokszgyártmányainak állandó piacot akarunk biztosítani és ezt a célt kívántuk szol­gálni, amikor néhány hónappal ezelőtt pályázatot hirdettünk modern kokszfütéses kazánok szerkesz­tésére. Ez a pályázat a napokban járt le és a leg­sikerültebb pályaművek beküldőit az üzem felszólí­totta arra, hogy készítsenek és mutassanak be mo­delleket. A gyakorlatban legjobban beváló fűtő­berendezésekből, illetve kazánokból nagyobb mennyiséget szándékoznak gyártatni és a Gázművek ezeket a berendezéseket előnyös feltételek mellett majd a háztulajdonosok­nak rendelkezésére bocsátják. A koksztüzelésü központi fűtőberendezések nem­csak a Gázmüveknek jelentenének üzleti előnyt, hanem közegészségügyi szempontból is határozot­tan kívánatosak lennének. , TVVVVTVTVVTVVYVTTTVVVVVTYVVTYVVTTT LANTOS MIHÁLY épftőreiesEsr, háxűjítö váSEaiafa BáífÍT©F^»yf€a 5. T.: 26-2-85 v. 93-6-52 nooAS sano-or Budapest, VI., Jókal-utca 2. (Jókai-tér sasok.) Tel. : 18-0-26 üugattyúk, dugaltyúgyürű k, äug. csapszegek szaküzlete KOVÁCS A. ÖDÖN Budapest, VIII., Bezerédy-utca 8, Telefonszám: 38-2-93, 40-8-78. Közp. fűtés-, vízvezeték-., csatornafelszerelési vállalata HOFBAUER ÉS PIAZZA ÉPÍTŐMESTEREK TELEP IRODA ¥3., BÉKE-TÉR 5. ¥3,, §ZQl$DY-U. 34. TELEFON: 18-8-59. lakatos WAMi^wEmm VAS ÉS FÉMIPARI VÁLLALATA = Budapest, VSII- Víg-u?ca 39. Teiefoa : 316-45 $w$á fekáejm&s TETŐFEDŐM ESTER Budapest, 1., Karolina-út 16. Telefon: 69-5-59. PAWUK ÁGOSTON ===jj I IPARI GÁZTÜZELÉSŰ berehdezéser I VIIL, József-ntca 66. 8 Telefon: 30-8-63. ||

Next

/
Thumbnails
Contents