Fővárosi Hírlap, 1935 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1935-12-25 / 52. szám
Budapest, 1935 december 25. to «jfiäjggsräsgsE^a^ggssEaas Morvay Endre drv a világítási és vízvezetéki íi. o. vezetője; __ Nem élek abban az illúzióban, hogy kis életem na gy élményei a nyilvánosságot érdeklik, de igen tisztelt Szerkesztő' űr kérésére, készséggel beszámolok arról, ami városházi pályámon mélyebb nyomokat hagyott lelkemben. A nagyüzemek ügyosztályában mint kifelé Ismeretlen katona, legjobb tudásom szerint lelkiismeretesen és szorgalmasan igyekeztem ellátni azt a munkát, amelyet hivatali főnököm számomra kiszabott, nem vezetve a nagy előretörések álmaitól, csupán a jól végzett kötelesség felemelt tudatát ambicionáltam magamnak. Évek során át dolgoztam az ügyosztályban, koromhoz viszonyítottan eléggé elmaradva az előrehaladásban, mert meglehetősen későn, — 26 éves koromban, a tanári oklevélnek és a jogtudományi doktorátusnak a megszerzése után léptem csak a székesfőváros szolgálatába. Minthogy nem rendelkeztem semmiféle olyan kapcsolattal, amely alkalmas arra, hogy az előbbrejutás nagyobb lendületéhez az energiát szolgáltassa, csak arra számíthattam, hogy kizárólag munkásságomra támaszkodva jutok fel ama bizonyos létra egymást követő fokozataira. Nem is fűztem semmiféle nagyobb várakozást az 1931. évi tisztújításhoz. Mikor a tanácsnoki választásokra került a sor, a jelölések napján magához hivatott Borvendég Ferenc — akkor alpolgármester — és közölte velem, hogy jó munkásságomat méltányolva, a jelölést megelőző bizalmas éjszakai értekezleten sikerült olyan megállapodást létrehozni, amely az első helyen való jelöléssel tanácsnokká való megváíasz- tatásomat biztosítja. Az elismerésnek ez a spontán megnyilatkozása, a jószándék, a jóindulatnak ez a mértéke mélyen meghatott, annak a tudatában, mily nehéz, mennyi fáradságot igényel valakit az ismeretlenség homályából ennyire előtérbe emelni. Megválasztásom ugyan akkor nem sikerült, de harmadik helyen mégis jelöltek, — főjegyzőnek megválasztottak, ami békebeli igényekhez szokott ember számára bőséges kielégítést jelentett. Wossala. Sándor^ a magasépítési íí, o. vezetője % — Életem legnagyobb élménye négy és félesztendös harctéri szolgálatom volt. A mozgósítás legelső napjaitól az összeomlásig a fronton szolgáltam és Isten különös kegyelméből nemcsak sebesülés, hanem a legcsekélyebb betegség nélkül repültek el felettem a nehéz hónapok. Közszolgálati pályám folyamán sok érdekességet jegyezhettem fel, ezek azonban szükségszerű folyományai voltak hivatásomnak, éppen ezért a reájuk való visszaemlékezés gyakran kellemes is, de úgy érzem, hogy a róluk való beszéd másokat nem érdekelhet. Némethy Károly drv a közművelődési íí. o. vezetője: — Ha régi emlékeimben tallózgatok, egyik legérdekesebb jelenetnek azt kell tartanom, amit most elmondandó vagyok. A polgármester előszobájában ültem, mint Bárczy István titkára. Egyszer félénk, halk kopogtatás hangzott az ajtón, amelyen kisvártatva belépett egy kopott reverendás pap és szerényen mosolyogva megkérdezte: — Itt van a polgármester úr? Igenlő válaszomra szépen leült és várt-várt türelmesen. Végre sor került reá s minthogy beléptekor nevét nem mondta meg, megkérdeztem, kit jelentsek be. — Én lennék az új hercegprímás, az a Csernoch, — mondta, mire persze én majd sóbálvánnyá dermedtem. Amíg benn volt, széjjelnéztem a külső előszobában, ahol már akkortájt is altisztjeink tanyáztak. Megállapítottam, hogy a pádon egymás mellett üldögél a prímást irodaigazgató, meg a titkár, akiket a prímás egyszerűen kinn hagyott. — Hivatali pályafutásom legemlékezetesebb eredményének a Fővárosi Képtár megszületését tartom. Fiatal tanácsjegyző koromtól kezdve dolgoztam azon, hogy az intézményt életrehív- juk s amidőn két éve megnyílt a Képtár, igazán boldog voltam. JJJI ULBHMgjdBMWWHMllJWI j1 Mg !■1 h’l! ffiW j SZILVESZTER IIUS Egészségügyi beiendező, központi fűtés, vízvezeték és csatornázási vállalata Budapest, V., Báíhory-utca 23. Telelőn: 248-72. UTTinniTri---------------SA LGÓTARJÁNI KŐSZÉNBÁNYA R. T. építőanyag Ipara: Budapest, V., Sas-utca SB. szám. Telefon: 23-0-71, 10-3-59, 14-1-52 Cemcntgy&r: Lábatlanban ... évi telj. kép. 12.000 v. Buszgyárak: Lábatlanban ... „ ,, „ 5.000 Dorogon......................... „ „ 8.000 Té glagyárak: Buda-Újlak, Kőbánya Nyergesujíalu évi telj. kép. 60.000.000 drb. Cserépgyár: Buda-UJlak ..................... 8.000.000 drb. Bu dapest és a frontharcosok A Fővárosi Hírlap számára írta: KERTÉSZ ELEMÉR fővárosi bizottsági tag, az Országos Frontharcos Szövetség ügyvezető alelnöke Amikor budapesti vonatkozásban a magyar frontharcosokról emlékezem, nem hallgathatom el, hogy hosszú éveken át a főváros társadalma nem érezte át olyan mértékben a frontharcos ügy nemzeti fontosságát, mint ahogy ezt az ezeresztendős katonai múlttal rendelkező Magyarország fővárosától elvárhattuk volna. Ennek oka részben a világháború utáni Budapest ezernyi megoldatlan problémájában, valamint a visszatért frontharcosok passzivitásában is keresendő. Régi magyar közmondás, hogy „néma gyereknek anyja sem érti a szavát”, — már pedig a magyar frontharcosok a világháború befejezésétől számítva több, mint egy évtizeden keresztül néma gyerekek voltak. Sérelmeiket, bajaikat legfeljebb csak egymás között vitatták meg. Az előbbi törvényhatósági ciklusban a városatyák között először jelentek meg a frontharcos gondolatnak elkötelezett képviselői és rávilágítottak ezeknek a kérdéseknek a fontosságára, majd az újonnan összeült törvényhatóság rövid élettartama után hallottunk komoly, határozott felszólalásokat, amelyek igyekeztek reális megvilágításba helyezni, úgy az illetékesek, mint a főváros társadalma előtt a világháborús, frontharcosok erkölcsi és szociális bajait. Jól esett látni és hallani, hogy a közgyűléseken ezirányban elhangzott felszólalások — pártpolitikai különbség nélkül — kedvező fogadtatásra és megértésre toMltak. Szendy Károly polgármestersége lényegesen hozzájárult ahhoz, hogy a főváros ügyvitelében is komoly, számottevő problémává lett a már-már majdnem elfelejtett frontharcosok ügye. Meg kell állapítanom azonban, hogy ezen a téren még igen sok mulasztást kell pótolni. A fővárosnak a jövőben még fokozottabb mértékben oda kell állni a frontkatonák igazságos ügye mellé és orvosolnia az e téren tapasztalható sérelmeket. így például rá kell mutatnom arra a visszás helyzetre, hogy egyes fővárosi közüzemeknél az 1922. évben kiadott rendelet ellenére sem a volt tiszti, sem a volt legénységi katonai állományba tartozott jelenlegi alkalmazottak nem kapják meg az úgynevezett hadipótdí.jat. Az előléptetési rangsorsolási sérelmek egész külön stúdiumra szolgálnak alapul és ha valaki ezeknek a tanulmányozásába belemélyed, csak akkor látja, hogy sokaknak mennyi hátrányt jelent az a tény, hogy négy esztendőn keresztül fegyverrel a kezükben védték az itthon maradt íróasztalok, munkapadok nyugalmát, munkalehetőségét. A fővárosra és a törvényhatóságra hárul elsősorban az a feladat, hogy — megkésve bár — de munkaadói minőségben orvosolja ezeket a sérelmeket és visszaadja hitét és bizalmát azoknak, akik négyesztendős harctéri szolgálatuk eredményeként kimaradtak a pályázati és előléptetési lehetőségekből. Nem akarok egyoldalú lenni és jól tudom azt, hogy a háború alatt az itthonmaradottak- nak sem volt rózsás az életük, de azért a harctéri és itthoni szolgálat között mégis csak volt némi különbség. Akik kint voltak, azok fagyban, hóban emberfeletti megerőltetések és folytonos életveszedelmek közepette, távol otthonuktól, polgári életlehetőségektől, teljesítették feladatukat, míg az itthonmaradottak viszonylagos nyugalomban megkezdett életpályájuk folytatásaként előrejutásuk jegyében éltek és dolgoztak. Hány kihűlt és összeomlott családi tűzhely, elárvult műhely, lehúzott üzletredőny jelentette a harctéri szenvedések folytatását a háború utáni élet polgári frontján? Ezért a sok-sok áldozatért és rendkívüli szolgálatért kérünk mi a magyar fővárostól, mint minden egyes lakójától megkülönböztetett, — de igazságos elbánást és megbecsülést az összejukasztgatott testű magyar frontharcosok részére, hogy az élet színpadáról letűnő világháborús frontharcosok után jöjjön egy olyan nemzedék, amely gyakorlati vonatkozásban is azt látja, hogy a hazáért küzdeni, szenvedni, fegyverrel helytállni, nemcsak hősi éposz-anyagot, hanem kenyeret, megélhetést és megbecsülést is jelent. i ^ A legfőbb sokszorosító gép j A. D. GESTETNER yS&lC j BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-UT 9 TELEFON: 19-3-20 ÍMAC3YAH KBR. i ÁLLAMI VAS-, ACÉLÉI QÉPQYkUAK Budapest, X., Kőbán«a;*(il 21. Lakóházak felszereléséhez a közismerten elsőrangú Yetidäofff-DIttrich- féle kivitelben gyártunk kézi- és eróhajtáaú kútszlvattyűkat és kútfelszerelési alkatrészeket, hásl víz- ellát óbe rend eséseket, bor- és savszi vatyúkat stb. Városok és egyéb közülietek részére tűzoltósági, közegészségügyi és köztisztasági szereket, eszközöket és berendezéseket. Lakóházak, középületek stb. részére a legalkalmasabbak a hazai barnaszóntüzelésre szerkesztett Jobbágy-féle folytonégőkályhák.
