Fővárosi Hírlap, 1935 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1935-01-02 / 1. szám
fővárosi szervezkedése. Az ünnepek alatt természetszerűen szünetelt a szervezkedés, a legközelebbi napokat pedig a berendezkedés gondjai veszik igénybe. Annyit meg lehet állapítani, hogy Zsitvay Tibornak a bemutatkozása mindenütt szimpátiával találkozott. Zsitvay Tibor nagy megértést tanúsít a főváros ügyei iránt, amint ez Sipőcz Jenő főpolgármesterrel és Szendy Károly polgármesterrel történt megbeszé- léseinek során is kiderült. Különösen nagy hatást tett Zsitvay Tibornak az a kijelentése, hogy a többi városházi pártokkal karöltve óhajt dolgozni a nagyközönség érdekében. Ez a kijelentés remélhetően alkalmas lesz arra, hogy a főváros autonóm szerveinek az életében a harmóniát teljes mértékben biztosítsa. Ami a városházi ügyek irányítását illeti, úgy tudom, hogy ebben a tekintetben a Nemzeti Egység Pártja részéről a ügyvezetést Petraesek Lajos fogja átvenni. ' Mint a Fővárosi Hirlap értesül, Petraesek Lajosnak ugyanaz a szerepe lesz, amit eddig az Egységes Polgári Párt életében Payr Hugó töltött be. A közgyűlési elnöki tisztség betöltéséről még nem történt döntés. A helyzet valószínűleg úgy fog alakulni, hogy Zsitvay Tibor esetröl-esetre fog majd megbízást adni ebben a szerepkörben a párt kimagasló tekintélyű tagjainak. Tűkatéhas Uóaiassmtif az új esztendőben is csak mert a gáz a legjobb, a legtisztább és a legolcsóbb tüzelőanyag. Látogassa meg bemutató helyiségeinket és gyakorlati főzőelőadásainkat VI., Vilmos császár-út 3. I. em. Nyitva : reggel 9-töl este 6 óráig. £ÉmM$@k: kedden és 'pénteken délután 5 órakor. Belépés díjtalan. Kezdők főzőtanfolyama. Különleges főzőtanfolyamok. Gargon tanfolyamok. Hogyan főzzünk betegeinknek'? Diétás főzőtanfolyam. Cserkészlányok főzőtanfolyama. Buäafad Smlmßvfo&s Megszűnt a kálváriafárás az építési engedélyekért A polgármester reformjai a műszaki igazgatásban Régi és állandó panasza volt a közönségnek, hogy az építési engedélyeket túlságos bürokratikusán kezelik és valóságos kálváriajárás volt, amíg egy-egy építtető hozzájutott az építkezés megkezdéséhez szükséges hatósági engedélyhez és egyéb iratokhoz. Arról pedig hasábokat lehetne írni, mennyi utánjárásba került, amíg a kérvény bejárta a bürokrácia tekervényes útjait és az engedély megszületett. A sürgető panaszok hatása alatt a polgármester már hónapokkal ezelőtt utasította a városrendezési és magánépítési ügyosztályt, hogy az ügyek gyorsabb intézése és a felek kényelmesebb szolgálása érdekében a saját hatáskörében léptessen életbe bizonyos könnyítéseket, a nagyobb és polgármesteri döntést igénylő rendszerváltoztatásra és egyszerűsítésre pedig tegyen sürgős előterjesztést. A polgármester utasítása njmmán jelentkezett is némi enyhülés, közben az ügyosztály is elkészítette az ügykezelés reformját céló javaslatát és bemutatta a polgármesternek. Szendy Károly polgármester egyik legelső teendője ennek a sokakat érintő kérdésnek gyors és radikális elintézése volt. Az ügyosztály javaslatát magáévá tette és elrendelte, hogy az építkezések körül a jövőben a lehető leggyorsabban és legsimábban intézkedjenek, mert ezzel is elő lehet segíteni az építési kedvet, hiszen sok kisembert, akinek ingatlana és pénze is együtt volt, kizárólag az előtte álló huzavonától való félelmében halogatta vagy hagyta el az építkezést. Az építési engedélyek kiadása és a műszaki ügykezelés terén életbe léptetett újításokról és reformokról illetékes helyen az alábbi tájékoztatást kapta a Fővárosi Hirlap munkatársa: — Az életbeléptetett reformok, amelyek a közönség évek óta hangoztatott és jogos sérelmeinek nagymértékű orvoslását jelentik, a következők: A városrendezési és magánépítési ügyosztály hatáskörébe tartozó minden egyes ügyirat iktatása, további kezelése, valamint az előírt díjak befizetése a jövőben az ügyosztály segédhivatalában történik. Ez az új rend az eddigivel szemben óriási előrehaladás. Azt jelenti, hogy ezentúl egy hivatalban intézik el mindazon ügyeket, amelyeket eddig a központi városháza különböző, egymástól távol- eső, más emeleteken található helyeken, öt különböző hivatalban intéztek. Ezentúl nem kell senkinek a központi iktatóba, az ügyosztályba, onnan ismét a központi segédhivatalba és még egy csomó helyre menni, hanem kizárólag az illetékes ügyosztályban van dolga és ugyanott kapja kézbe a szükséges iratokat, ahol a kérelmet benyújtotta. — A. (polgármester rendelete szerint január 1-től kezdve a városrendezési és magánépítési ügyosztály hatáskörébe tartozó ügyiratokat tehát semilyen esetben sem kell a központi segédhivatalban beiktattatni, hanem az ügyosztály segéd- hivatalában. Mindenféle díjbefizetés ugyanitt történik. Itt intézik az összes építési, átalakítási, motor- vagy gépszereiési f ütő berendezési, felvonó építési és boltkapuzat állítási ügyeket. A fizetendő díjakat ugyancsak az ügyosztályban, az iktatás előtt állapítják meg, rövid úton. Ebből a látszólag kisebb, de a valóságban igen nagyjelentőségű és ezreket érdeklő reformból látszik, hogy a régi, begyepesedett bürokratikus rendszeren egy kis jóakarattal és hozzáértéssel könnyen lehet változtatni és olyan eredményeket elérni, amelyek az ügyek intézését meggyorsítják és a közönséget a felesleges zaklatástól megkímélik. Befejezés előtt az olimpiai méretekkel készülő ifjúsági stadion Tavasszal megrendezik az első versenyeket — Félmillióba kerül a negyedik éve tartó építkezés Mialatt különböző fórumok előtt még mindig arról folyik a vita, hogy hol volna legalkalmasabb hely a tervezett Nemzeti Stadion megépítésére, azalatt a Népliget árnyas faóriásai között csendben, szakadatlanul már negyedik éve épül a főváros hatalmas ifjúsági stadionja, amely nem alkalmas ugyan olimpiász lebonyolítására, de méreteivel hivatott az olimpiai versenyekre készülő gárda kiképzésére. Az ország legmodernebb sporttelepének létesítését félmillió pengős költséggel 1932-ben határozta el a törvényhatósági bizottság. Az építkezést még abban az esztendőben elkezdték, úgyhogy most már negyedik éve épül a hatalmas sporttelep, amelynek a teljes befejezéséhez öt esztendőt szántak. Az építkezés annyira előrehaladt, hogy a stadiont az idén már át is adhatják rendeltetésének. Még a jövő évre is maradnak ugyan vissza építkezések, de ezek már csak a telep tökéletességét szolgálják, maga a pálya már az idén olyan állapotban lesz, hogy megrendezhetik az első mérkőzéseket. A fővárosi és nemzeti sportélet, az ifjúság testi nevelése szempontjából oly nagy jelentőségű stadion építkezésének előrehaladásáról és a további programról beavatott helyen a következő tájékoztatást adták a Fővárosi Hírlap munkatársának: — A székesfőváros vezetősége felismerve azt az előnyt, amit nagy sportteljesítmények elérésénél a korai sportszerű nevelés nyújt, elhatározta, hogy a fővárosi tanuló ifjúság számára olyan sporttelepet létesít, amely A régi cég a régi elmen Alapítva: 1910 llkovits Gyula és Lajos központi fűtés és vízvezeték I Andrássy-ut 92 Telefon: 212-04 és 05 a legnagyobb sportesemények és torna- ünnepélyek megtartására is alkalmas és módot nyújt arra is, hogy azokat, akik valamely sportágban különös tehetséget produkálnak, rendszeres, higiénikus, sportszerű nevelésben lehessen részesíteni. Az ifjúsági stadion a Népligetben a Simor- utca és a vasúti vonal közötti mmtegy ötven holdnyi területen épül. Lesz atlétikai küzdőtere, sok tréningpályája, központjába pedig hatalmas 65X110 méter méretű gyepesített futballpálya. A nagy atlétikai pálya minden munkahelyét kötött olimpiai méretekkel építik. A futballpálya körül kapnak helyet a futópályák, a magas- és rúdugrók, a súly-, gerely- és diszkoszdobók helyei. Az óriási méretű atlétikai és futballpályát hatalmas töltés övezi, amelynek belső oldalán 20.000 néző számára készül lépcsőzetes állóhely. A tribün földszintjén hatalmas fedett tornacsarnok lesz, ugyanitt helyezik el a földszinten és az emeleten az öltözőket, fürdőket, zuhanyokat, míg a második emeletet az adminisztrációs irodák foglalják le. A sporttelep másik oldalán, amelyet a nagy pályától a főút választ el, három nagy edzőpálya készül és egy amfiteatrálisan elhelyezett, ülőhelyekkel ellátott tánckör a ritmikus testedző táyicok bemutatására. A hatalmas telep mindenütt dúsan füves és lombos, ezért nagyszabású öntözőberendezés és vízvezetéki hálózat is épül. — Az idén kerül sor a program szerint a kétemeletes tribünépület megépítésére, ami egymaga 110 ezer pengőbe kerül, míg jövöre marad a tréningpályák, a tánckör, a melléképületek, a szabadtéri tornapályák létesítése. A gyönyörűnek és tökéletesnek ígérkező stadion teljes felszereléséhez, csinosításához, világításának elkészítéséhez, szóval végső befejezéséhez még körülbelül 80—90.000 pengő szükséges a 450.000 pengő építési költségen felül. A stadion létesítésével a székesfőváros hagy áldozatot hozott, de ismét olyat alkotott, amelyre nemcsak itthon, hanem az ország határain túl is büszkék lehetünk. DEBRECEN-ETTEREM íRákócsE-út 38. Tel.: 31-5-63, 34-3-061 I moreit a polgári étteremben P 1.20 Minden szerI dán disznótoros vacsora pénteken este haläszM J ■MM—— ló)