Fővárosi Hírlap, 1934 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1934-10-31 / 44. szám

hangot annak a szilárd felfogásának, hogy a ke­nyérdrágítás Budapest néposztályainak megélheté­sét veszélyeztetné, tehát mindent el kell követni az áremelés ellensúlyozására. Most, hogy az árelemzö bizottság munkáját befejezte, — megismerni kíván­tuk a polgármester véleményét, aki a kenyérárak problémájáról a következő nyilatkozatot tette: — A kenyér- és zsemlyeárak szabá­lyozása remélhetőleg nyugvópontra hozza ezt a kérdést, amely annyira izgatta és ei - dekelte hónapokon keresztül a főváros kö­zönségét. Tudomásom szerint az árelemzö bizottság megállapításai alapján hozza meg döntését a kereskedelmi miniszter úr, aki a fogyasztók érdekeinek teljes védelmét tartja szemelőtt. Nincsen kétségem az iránt, hogy tarozás vezeti, hogy a szegényebb géposztályok legfontosabb élelme­zési cikkének: a barna és félbarna kenyérnek az olcsó színvonalon kell maradnia. Ezzel a döntéssel remélhetőleg lekerül a napirendről a kenyérárak időnkénti drágí­tásának veszedelme. Sipöcz Jenő polgármester fenti nyilatkozatai mindegyik vonatkozásban elsőrendű érdeklődésre tarthatnak széimot. A tisztviselők bizonyára nagy örömmel veszik tudomásul a legilletékesebb hely­ről elhangzott azt a bejelentést, hogy a kinevezé­sek közvetlenül küszöbön állanak. Nem kétséges, hogy a főváros milliós közönsége a legnagyobb he­lyesléssel fogadja a polgármesternek azt a meg­állapítását is, amit a kenyérárak drágításával szem­ben kifejtett. Nagyon kívánatos volna, ha a társadalom inten­zívebb módon bekapcsolódnék a támogatásba. — Az élet legmostohább számkivetettjeinek még karácsony előtt megnyitja a főváros az új 1000 ágyas menházat a Külső kerepesi-uton. Higiénikus, központi fűtéssel felszerelt modern tömegmenhelyet tervezünk, amelyet komoly erősségnek szánunk a nyomorhadjárat frontján. Valami enyhülést remélünk a szegényházi elhe­lyezés súlyos problémájában is. A II. kerületi Lövőház-utcában új szeretetotthon nyílik meg még ebben az évben. Az a terv, hogy ennek részben „ápolda” jellege legyen és azok a men- házlakók kerülnek ide, akik betegesek és ha kórházi ápolást nem is igényelnek, fokozott gondozásban részesüljenek. Az új intézet meg­nyitásával száz ágy szabadul fel a többi szere­tetotthonokban. A Rózsák-terén levő központi szeretetotthon kórháza átköltözik a Régi Szent János kórház épületébe. Ugyanitt létesül a sze­génybetegek ingyenes rendelőintézete. — A Lövőház-utcai új intézetet nem tart­juk házikezelésben, hanem azt Pater Oslay Osvald ferencrendi tartományi igazgató, az „Egri Norma” megteremtője fogja vezetni. A megvalósításhoz 30.090 pengő állam­segélyt kért a főváros. Az új intézetet a Kormányzóné Főméltóságú Asszonyról szeretné a főváros elnevezni. Az em­lített átcsoportosítások révén, a szegényfronton lényegesen enyhül a helyzet. az illetékes szerveket az az elha­Teljes felkészültséggel indítja meg a fővá­ros a téli ipmorenyliítés hatte inkáját I szociális akciók költsége tízmiiéra emilleifett — Megalakul az árvaiiázak volt növendékeiBek szövetsége A múlt szerdai közgyűlésen a törvényható­sági bizottság tagjai szokatlanul meleg ünneplés­ben részesítették Liber Endre alpolgármestert, aki­nek példára serkentő árvaházi alapítványát kö­szönettel elfogadták. A Fővárosi Hírlap munkatársa felkereste LIBER ENDRE alpolgármestert, akinél az időszerű városházi problémák iránt ér­deklődött és beszélgetés közben szóbahozta az ala­pítványt, valamint a volt árvaházi növendékek tervezett szövetségét is. — őszintén meghatott a törvényhatósági bizottság igaz elismerése, — hangzott a válasz — mellyel szerény felajánlásomat elfogadta és még jobban örülök annak, ha ez alkalom lesz arra, hogy megalakuljon az árvahásak barátainak, vagy volt növendékeinek szövetsége. Azok, akiknek a Gondviselés kegyelme szerető szülőktől védett családi otthont és vidám gyer­mekkort ajándékozott, talán nem is tudják, mii jelentene az ilyen szövetség az árvaiiázak nö­vendékei számára, akikről bármilyen figyelme­sen és jószívvel gondoskodik is az intézet falai között a főváros, mégis érzik a simogató szere­tet hiányát. Boldog lennék, ha ez a mozgalom mielőbb testet öltene és mihamarabb megizmo­sodna. Megkérdeztük az alpolgármestert, hogy a küszöbön álló tél felkészülve találja-e a fő­város szerveit a tömeg-nyomor ellen indított hatásos küzdelemre ? — Az előkészületek már a nyár folyamán megkezdődtek — úgymond — és az előre meg­állapított keretek szerint újból teljes erővel megindul minden vonalon az inségenyhítő tevé­kenység. Sajnos, az akciók kiterjesztésére nem gondolhatunk, de az eddigi kereteket minden körülmé­nyek között fenntartja a főváros. Az étkeztetésen kiviil a különböző élelmiszer, tüzelő, tej, ruha, gyermekfelruházó és egyéb más enyhítő akciók révén igyekszünk segíteni. Amint a kemény hideg beköszönt, fokozatosan megnyitjuk a meleg ed,őszobákat, ahol naponta többször meleg levest és kenyeret kap mindenki, aki jelentkezik. E téren nincs korlátozás. Debreceni Hajlított Bútor­gyár és Fali eresüledelmi Rt. Budapesti fiókja: VII., Rákóczi-út 30. (Bejárai Dohány-u. és Nyár-u. sarok) ©rssúg hapiSoattoissos'-gyáí'a. © d © 6* © lak^39'®ad»2és©& és kisSsúSorok I Telefon : 33—4—47. — A szociálpolitikai ügyosztálynak és az elöljáróságok népjóléti hivatalainak nagy fel­adattal kell megbirkózni, hogy kielégíthesse a jelentkezőket és tudjuk jól azt is, hogy többre volna szükség. A főváros azonban így is a teljesítő­képesség határán jár, Mszen tíz millió­nál többre rúg a szociális tevékenység budgetje. Beszélgetésünk további során közölte az al­polgármester, hogy a főváros tőle telhetőén igyekszik kultú­rál is programját is a régi színvonalon tartani. Különös gondot fordít a nagy tömegeket érdeklő akciókra, az Iskolánkívüli Népművelési Bizottság ismeretterjesztő előadásaira és a Szabad Egye­temre, amely a Pázmány Péter Tudományegyetem hathatós segítségével és közreműködésével fejt ki elismerésreméltó munkát. Béke készül a kóthúz-lroiüon a főváros és az OTI között Húszát Aladár Előzékenysége sokban hozzájárult a ioíyamaíban levő tárgyalások eredményes beiejezéséhez A Székesfőváros és az Országos Társadalom- biztosító Intézet között már több mint két évvel ezelÖLt bizonyos ellentétek támadtak a kórházi ápolásidíjak miatt. Az OTI sokalta a fővárosi kórházak ápolási díját és különböző engedménye­ket kívánt. Megindultak a tárgyalások, de pozitív eredményre nem vezettek és emiatt bizonyos fokig elhidegülés keletkezett az OTI és a fővárosi kórházak között. A törvényhatósági bizottság- különböző testületéiben is többször szővátették, hogy feltűnően csökkent a közkórházakban az OTI betegek száma. Megállapították, hogy ugyan­akkor a Társadalombiztosító Intézet a budapesti és környékbeli magánkórházak egész sorával kö­tött szerződést jóval alacsonyabb díjtételek mel­lett. Természetesen vitatható, hogy ez az olcsóbb ápolás azonos-e azzal, amit a fővárosi kórházak nyújtottak az OTI betegeknek. Amióta Huszár Aladár volt főpolgármester került a Társadalombiztosító élére, szinte egyik napról a másikra enyhült a merev elzárkózás és igen lényeges közeledés következett. A félbeszakí­tott tárgyalások fonalát újból felvették és a köl­csönös megértés jegyében folytatták az ápolási díjak újabb megállapítására vonatkozó megbeszé­léseket. Ezek a tanácskozások az OTI és a fő­város megbízottai között az elmúlt héten is foly­tak és — értesülésünk szerint — az elvi megállapodás már létrejött, csupán apróbb részletkérdések tisztázása van még hátra. A tárgyalásokról annyi kiszivárgott, hogy az eredeti elgondolásnak megfelelően a Társadalombiztosító Intézet egész éven át olcsóbb díjtétel mellett bizonyos számú ágyat fog a közkőrházakban lekötni és ezekkel az ágyakkal majd szabadon rendelke­zik. Folynak a tárgyalótok az OTI-val a tüdő­betegek ‘ápolási kérdésének re?idezése és a fertőző betegek gyógyításának költségei tekintetében is Az OTI tudvalévőén a tüdőbetegek után is csak 28 napig fizeti a teljes ápolási díjat, ami nagy terhet jelent a fővárosnak, mert eredményes gyógykezelés tüdőbetegségek­nél rendszerint 2—3 hónap. Ennek a költségeit túlnyomőrészben a főváros kénytelen viselni, miután az OTI 28 nap után csak a táppénzt utalja ki a beteg után. A tárgyalások eddigi eredménye és további kilátásai iránt SALAMON GÉZA DR. közegészségügyi tanácsnoknál érdeklődtünk, aki munkatársunknak a követke­zőket mondotta: — Megfelel, hogy a főváros és az' OTI között tárgyalások folynak. örömmel állapítom meg, hogy ezeket a tárgyalásokat a kölcsönös megértés és harmónia jegyében folytatjuk. A részleteket illetően nyilatkozatot nem tehetek, mert egyrészt a tárgyalásokat még nem fejeztük be, másrészt a dolgok természete is azt kívánja, hogy idő előtt ne vágjunk elébe a kérdés kialakulásának. Az ed­digiek után komolyan remélhetjük, hogy sikerül úgy a Társadalombiztosító, mint a főváros és fő­leg az érőxkelt tagok érdekeinek megfelelően, közmegnyugvásra megoldani az összes szőnyegen levő problémákat. Betón, makadám, aszfalt felvágásához vegyen BÍRKOMPRESSORT I.ISItA JENŐ okleveles gépészmérnök, kompressor-'bérbe&dó Budapest, VUI., kerfllet. Baross-utca 77. sí. Telefonszám : 33-5-42. ÁM ON ANTAL ÉS FIAl\ KÖVEZÖM ESTEREK. ÚT-, CSATORNA- ÉS BETON ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓK. FÖLD­MUNKA, VÁGÁNYFEKTETÉS, MÉSZKŐBÁNYA VIII., FUTÓ-UTCA 70. — TELEFON: 30-3-85. § Szegedi léte Jeni OKL. GÉPÉSZMÉRNÖK, KÖVEZÖMESTER ÜT-,VASÚT-, BETON- ÉS MÉLYÉPÍTŐ VÁLLALKOZÓ Budapest;, I. Alkot ás-u. 18. II. 1. Tel.: 52-8-52 GSilCSHEGYI BAZALTBANYA R.-T. iflEUBBplfLÄjtfS Központi iroda: HBaB£.^CTs:au-s.-s-vil., NOrnberg-u. 47. TeEaron : Tapolca 2. Tel.: 970—43. Modern szigeteléseket, aszfalt-útépítéseket, színes aszfaltburkolalokal és e szakmába vágó minden­nemű munkálatokat a legelőnyösebben végzi Csaló Piti Budapest, Uudaörsi-út IS. TELEFON: 56-6 31. „Csalfáit“ hideg aszfalt törvényesen védve.

Next

/
Thumbnails
Contents