Fővárosi Hírlap, 1934 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1934-07-04 / 27. szám
Budapest, 1934. július 4. á HMBB az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja Előfizetési ára: egész évre.....................................24 pengő fél évre .........................................12 pengő Ti sztelettel felkérjük a hátralékos előfizetőket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjék. Nemzeti Munkahét - Nemzeti Kültériiét Az ,a gazdag erkölcsi siker, .amely az elmúlt esztendőben a Nemzeti Munkahét megteremtőinek és rendezőinek fáradozásait kísérte, követelőén várja, hogy ezt az immár nemzeti kinccsé lett gondolatot tovább fejlesszük. A TESz nagy szolgálatát, amellyel az ország gazdasági erőinek seregszemléjét felvonultatta és módot adott arra, hogy ennek a seregszemlének eredményeit befelé és kifelé egyaránt dokumentáljuk, továbbá is igénybe kell venni. Ezek az eredmények befelé az önbizalmat, kifelé a nemzet életerejét mutatták meg; az idei feladat, hogy ezt az önbizalmat még magasabbra fokozzuk, életünkről pedig még hatásosabb, még tiszteletreméltóbb bizonyítékokat szolgáltassunk. A TESz, amely mindenkor a legnagyobb lelkesedéssel állott a nemzeti célok szolgálatában, ezúttal is készségesen vállalkozik a növekvő feladatok megoldására, az eredmények nagyarányú foko zására. Az idei Nemzeti Munkabét újszerűségét, egyéniségét és felfelé ívelő erejét az a vezetőgondola t adja meg, hogy a nemzet munkájának seregszemléje nem állhat meg a gazdasági élet területén, hanem magához kell ölelnie a. magyar szellemi élet minden megnyilatkozását. Maga Gömbös Gyula miniszterelnök is a legnagyobb megelégedéssel fogadta a Nemzeti Munkahét fejlődésének ezt az új irányát és annak a kívánságának, adott kifejezést, hogy „a munkahét kulturális programja legyen a magyar nyelvterület szellemi munkájának bemutatója“. A rendezés és megszervezés hatalmas munkája Baross Gábornak, a TESz országos elnökének, legfőbb irányításával és Szörtsey József országos ügyvezető elnök rendkívüli agilitású vezetésével máris a legnagyobb elánnal folyik. A kultúrprogram megteremtéséhez a mag’yar művész- és irodalmi világ legelőkelőbbjei ajánlották fel tevékenységüket és így kétségtelen, hogy az idén a Nemzeti Munkahét egyben Nemzeti Kulturhét is lesz. Egyébként díszelnökei: József királyi herceg ős József Ferenc Mr. herceg, ügyvezető elnök Ugrón Gábor. Az irodalmi albizottság elnöke: Pékár Gyula, előadója: Harsányi Zsolt, a szépművészeti albizottság elnöke: Petrovics Elek, előadója: Paur Géza. A zenei albizottság elnöke: Dohnányi Ernő, előadója: Papp Viktor, az iparművészeti albizottság elnökségét maga József Ferenc kir. herceg vállalta,, aki mellett Szablya János fog ügyvezető alelnökiként működni. A népművészeti albizottság elnöke gróf Zichy István, előadója Visky Károly lett. Sipőcz polgármester meggyógyult. Sipőcz Jenő polgármester — mint megírtuk — a múlt héten fogműtéten esett át és emiatt több napon keresztül nem járhatott be a hivatalába. A polgármester közben felépült és szombaton újból elfoglalta hivatalát. Sipőcz Jenő és Némethy Károly levélváltása. Az uj fővárosi törvény rendelkezése szerint az üzemi választmányokat újjáalakították. így történt, hogy Némethy Károly v. b. t. t., nyug. belügyi államtitkár megvált a Gázműveknél viselt elnöki állásától. Minthogy a polgármesternek jogában áll külső szakértőket is meghívni a választmányba, ezt a tisztséget Némethy Károlynak ajánlotta fel, akit elhatározásáról a következő levélben értesítette: „Tisztelettel értesítem, hogy a székesfőváros törvényhatósági bizottsága Nagyméltóságodat — mint külső szakértőt — Budapest Székesfőváros Gázmüvei üzemi választmányának tagjává választotta. Amidőn Nagyméltóságod személyét erre a tisztségre javaslatba hoztam, az volt a célom, hogy azokat a kiváló szolgálatokat, amelyeket Nagyméltóságod eddigi működésében a székesfővárosnak tett, az önkormányzat javára továbbra is biztosítsam és csak örömömre szolgál, ha Nagyméltóságod, — báláz eddiginél kisebb szerepkörben, — a közbizalom ezen megnyilatkozásának eleget tesz és így példát fog adni a közérdek önzetlen szolgálatára. Dr. Sipőcz Jenő polgármester.“ Némethy Károly a következő válaszban köszönte meg a polgármester és a közgyűlés bizalmát: „Budapest Székesfőváros Gázmüvei üzemi választmányának külső-szakértő tagjaként megválasztásom Virágos, lampionos csónakkorzó és a kibő- viteti Gyöngyös Bokréta: a Szent ünnepségek új attrakciói Szombaton adta ki a polgármester a rondeletet a magyar idegenforgalom nagyhetének, a Szent István-ünnepségeknek előkészítésére és megrendezésére. Természetesen ebben az évben is Kovács- házy Vilmos tanácsnok irányítja a munkát, amelybe az évek során éppen ő vitt bele rengeteg friss ötletet és egész tömegeket átfogó lelkesedést. A Fővárosi Hírlap munkatársa felkereste Kovácsliázy Vilmos tanácsnokot, aki a következőkben ismertette a Szent István-hét programját: — Az ünnepségek sorának magva változatlanul a Szent Jobb színpompás nemzeti körmenete, az ünnepi kivilágítás, a gellérthegyi népszórakozások és a káprázatos tűzijáték marad. Az egész hét eseményeinek kimagasló attrakciója viszont ismét a Gyöngyös Bokréta lesz, amelynek szereplői az idén hat-nyolc előadást tartanak a Városi Színházban. Most, hogy már 3í község csatlakozolt a Gyöngyös Bokrétához, a műsor egész pazarnak Ígérkezik és bár az egész ország népi művészeinek színe-javát válogattuk ki, mégis olyan hatalmas anyag maradt meg, hogy egy-egy csoport csak két előadáson szerepelhet, következésképp a Gyöngyös Bokrétának minden előadása újat mutat. A koronázó főtemplom restaurálása miatt, sajnos, le kellett mondanunk a már részleteiben is kidolgozott nagyszabású esti hangversenyekről, amelyek során a templom és a Halászbástya festői környezetében ősrégi, magyar egyházi énekeket és dalokat mutattak volna be fanfárokon, tárogatón, zenekari és énekkísérettel. Ennek a tervnek megvalósítása a jövő esztendőre marad, ezzel szemben már az idén felvonulnak augusztus 19-én este a Dunán a vadevezősök, a regattások és a motorosok kivilágított, virágfűzéres csónakjaikon. Ez az iljítás nemcsak a magyar vizisport nagyszerű propagandája, hanem egyúttal nemzeti és idegenforgalmi szempontból is számottevő esemény, amely a magyar evezőstársadalom évente visszatérő ünnepévé fog kialakulni. — Figyelemreméltó a külföld rendkívüli érdeklődése a Szent István Hét iránt. Természetesen nem véletlen ez, hanem nagyoji is tudatos propaganda eredménye: eddig körülbelül 50.000 színes prospektust küldtünk szét, angol, német, olasz és francia nyelven egyéni címekre. De nagyszerű és igazán élő propaganda volt a Gyöngyös Bokréta vendégszereplése a bécsi tánc- olimpiászon, ahol a népies, nemzeti táncok versenyében első díjat nyertek és amikor a Ringen, majd pedig a Kärtnerstrassen színpompás nemzeti viseletűkben felvonultak a szereplők, 25.000 szent- istvánheti prospektust osztottak szét a járó-kelők között. Azóta a bécsi idegenforgalmi irodában naponta tömegesen érdeklődnek külföldiek a Gyöngyös Bokréta, illetőleg a Szent István-hét iránt. — Ami a jövőt illeti, — fejezte be a tanácsnok, — optimisták vagyunk, mert a szent-éves Itália kivételével Magyarország az egyetlen állam, ahol az idegenforgalom nem hogy csökkent, hanem emelkedett. Ez az emelkedés, remélhetőleg, változatlanul tovább fog tartani. íasí^^saaaiaiEaEsas^sscasCTa^as^EaiSE: kezdeményezéséért, valamint a közgyűlési választásról olyan megtisztelő meleg szavakban értesítésért fogadja Méltóságod bensőséges hálás köszö- netemet. Mindenkor nagy örömömre szolgált, amikor bosszú közpályám során, különböző minőségekben — minden jó magyar ember szemefényének — Budapest székesfővárosunknak javát szeretettel szolgálhattam. Ezt tettem legutóbb akkor is, amikor közel négy éven át a Gázprűvek Igazgatóságának elnöki székében tőlem telhető eredménnyel működtem. Hogy ez a szerény működésem megfelelő általános elismerésre talált és hogy a Méltóságos Polgármester ur és a th. bizottság közgyűlése a változott helyzetben is — az eddiginél természetszerűen, kisebb szerepkörben — igénybe kívánja venni további munkásságomat: nagyon jól esik nekem. Mint a közéletnek egyik veterán szereplője, új minőségemben is igyekszem példát mutatni a közérdel: önzetlen szolgálatában. Dr. Némethy Károly v. b. t. t., felsőházi tag, ny. államtitkár.“ Liber alpolgármester leányának balesete. Gör- gényi Lászlónét, Liber Endre alpolgármester két hónappal ezelőtt férjhez ment leányát a napokban kellemetlen baleset érte. A fiatalaszony tüzéi'főhad- nagy férjével kilovagolt és olyan szerencsétlenül esett le a lóról, hogy medencecsontrepedést szenvedett. Nyomban bevitték az I. számú honvéd helyőrségi kórházba, ahol gondosabb ápolás alá vették. Verebély professzor is megvizsgálta a beteget és megállapította, hogy a fiatal menyecske sérülése nem komoly természetű és a beteg néhány hét múlva egészségesen talpra fog állani. A Rácfürdő megvétele. Á városgazdasági bizottság hétfői ülésén foglalkozott a Rácfürdő vételi előterjesztésével. Régi terve a fővárosnak, hogy a Budapest déli részén elterülő összes gyógyforrásokat birtokba veszi és ezzel egységes alapokon folytatja a fürdőpolitika fejlesztését. Megkönnyíti ennek az elhatározásnak a valóraváltását az a körülmény, hogy a Rácfürdő érdekeltsége aránylag olcsó áron hajlandó az objektumot átadni, a fővárosnak pedig az időszerűséget az a lehetőség kínálja, hogy a kész Tabán-tervhez szervesen kapcsolódik a Rác- fürdő kiképzése és a fürdőváros kiépítése. A város- gazdasági bizottság ülésén mindenki helyeselte a fürdőintézmény községesítését. a vétel pénzügyi vonatkozásai miatt azonban aggályoknak adtak kifejezést. A bizottság végül elutasította a vételt, ez a körülmény azonban nem gátolja meg a Rácfürdő megszerzését. A bizottság szakvéleményével szemben a polgármester változatlanul előnyösnek és szükségesnek minősíti a vételt és így a Rácfürdő sorsa fölött a pénzügyi bizottság, illetve a pénteki közgyűlés mondja ki a döntő szót. Hozzájárult a bizottság a szigetmonostori birtok megvételéhez. A törvényhatósági bizottság hétfői ülése tárgyalta a vízművek fejlesztéséhez szükséges szigetmonostori koronauradalom megszerzésének az ügyét. A közgyűlés több felszólalás után elhatározta, hogy az uradalmat megvásárolja és nyomban megkezdi a vízművek fejlesztését. Kevés a beteg — olcsóbb lesz a kórházi külön- szoba. A főváros közkórházaiban összesen 388 kisebb- nagyobb különszoba van, ezernél több férőhellyel. Az utóbbi időkben a különszobák alig 30 százalékban voltak csak elfoglalva, míg a közös termek any- nyira zsúfolva voltak, hogy sokszor pótágyakat kellett beállítani. A különszobák gyér elfoglaltsága a gazdasági helyzet romlásával függ össze, ezért a főváros elehatározta, hogy az ápolási díjat napi 6.50 pengőre csökkenti és megengedi, hogy ne csak az osztályos főorvos, hanem az adjunktus is az alorvos is felvehessenek a különszobára nyáribetegeket. Azt is megengedi a főváros, hogy ezentúl az üres különszobák ágyait más osztályok betegeinek elhelyezésére is igénybevebessék, ha az szükségesnek mutatkozik. A különszobákat a jövőben fokozottabb mértékben veszi igénybe betegei számára a Fővárosi Segítőalap is. Betemetik a Tabánban fakadt új meleg forrást. Mint ismeretes, a minap a véletlen újabb 50 fokos meleg gyógyforrást hozott felszínre a lebontott Tabán Bocskayról elnevezetett tex'én. Villanyoszlop eltávolítása közben a keletkezett gödörbe esett az egyik munkás kalapja, amely, amikor kiemelték, megégette a munkás kezét. így jöttek rá, hogy forró víz fakad a földből. Figyelemreméltó, hogy a főváros nem is tartja fontosnak a forrás feltárását, sőt ellenkezőleg: betemetik a véletlen felfedezte gyógyforrást. Ennek a magyarázata pedig egyszerűen az, hogy ezen a nagyjövőjű és gazdagságra hivatott vidéken bárhol fúrják meg a földet, az óriási földalatti gyógyvízmedencéből nyomban előfakad a melegvíz. Nincs tehát .szükség az ilyen véletlenszülte felfedezésekre, mert tudatosan, ott és akkor tárhatnak fel gyógyforrásokat, ahol és amikor erre szükség lesz. Az I. kerület anyakönyvi hivatal új helyisége. Az I. kerületi anyakönyvi hivatal az I., Szebenyi Antal-térről a Tabán rendezésével járó munkálatok miatt Krisztina-körút 155/157. szám alá költözött, szembe a Horváth-kerttel. Usetty Béla és Payr Hugó beszámolója. A Fereno- városi Kaszinó kerthelyiségében több mint 1000 választópolgár részvételével a Nemzeti Egység Pártja déli kerü leti szervezete nagygyűlést tartott, amelyen Pavlik lo- renc kir. tanácsos megnyitó beszéde után Usetty Béla _ob Payr Hugó országgyűlési képviselők nagy tetszéssel kisert beszámoló beszédet mondottak. Usetty beszéde elején a francia külügyminiszter ismeretes kijelentéseivel foglalkozott. A nagygyűlés közönsége percekig tartó tombolo tapsvihar mellett fogadalmat tett, hogy hűségesen követi a Gömbös-kormányt, a Trianon módosítását sürgető úton. Usetty Béla ezután behatóan ismertette a képviselőház ülésszakának jelentősebb alkotásait, majd kifejtette, hogy megnyugvással fogadhatta a főváros közönsége Borvendég Ferenc főpolgármesteri kinevezését. Lelkes éljenzés és taps követte Usetty Béla beszédét, amely után Payr Hugo a belső revizió, a közszellem megváltozásának szükségét hangoztatta, majd a nemzeti egység harmonikus szolgálatát sürgette mindazoktól, akik Gömbös Gyula elgondolásait magukévá tették. Gazdy Jenő ny. postafőigazgato a józsefvárosi polgárság, Dénesfalvy-Dinich Vidor kormányfőtanácsos az északi kerületi polgárság, Schück Ist_ ván a KEKOSz és Soós Sándor a nemzeti alapon álló munkásság üdvözletét tolmácsolta Usetty Bélának és Payr Hugónak, majd üdvözlő táviratot küldtek Gömbös Gyula miniszterelnöknek. A Lipótvárosi Társaskör új társelnöke. A Lipótvárosi Társaskör június 27-én megtartott rendkívüli közgyűlé sén Krompaszky Miksa tankerületi kir. főigazgatót egy hanguan a kör társelnökévé választotta meg. A rendkl viili közgyűlést ünnepi vacsora követte, melyen Dési Géza dr. országgyűlési képviselő, elnök és Róth Manó alelnök üdvözölték az újonnan megválasztott társelnököt, Virágos ablak-, erkély- és kiskertverseny. A Budapesti Gazdálkodók és Kertészkedők Egyesülete Virágked velők Csoportja ez évben is rendez erkély-, ablak- és kis kertversenyt tagjai részére. A versenyen való részvételt július hó 1-ig Sándor Arnoldné csoportelnökhöz VI., Pod maniczky-utca 29., II. 11. kell levelezőlapon bejelenteni. A bírálóbizottság az elbírálást jelentkezési sorrendben végzi.